Falusi edzőterem

Mindig is csodálkoztam azokon az embereken, akik képesek súlyos pénzeket kifizetni egy konditeremben, de a sarki közértbe már autóval mennek, és a kerti munkát fárasztónak találják. A fizikai munkánál nincs jobb edzés! :)

Szaladnak a napok

Lassan egy hónapja vagyok itthon, és elmondhatom, hogy visszarázódtam a békés falusi életbe.

Amíg távol voltam, felújították a szigetre vezető hidat, ami csodaszépre sikeredett - egyedüli fájdalmam, hogy lakat került  kapura. Tehát nem a köznép javát szolgálja, hanem az itteni esküvők szervezését szolgálja. El kell mondanom, hogy erősen berzenkedik szociális lelkem. Nem is álltam meg, hogy "bosszúból" ne másszak át rajta! Picúrnak egyszerűbb volt, ő csak átbújt a résen. Mellesleg nem is értem, hogy miért zárják le, mert szerintem a petárdázó suhancokat ez a kis akadály nem fogja meggátolni, hogy ne dorbézoljanak a szigeten. Na mindegy, nem akarok ellenségeket gyűjteni.

És most egy kis horror: talán már meséltem egykoron, hogy találtam még télen egy elhullott zergét, kecskét, muflont (szabadon választott). Sokáig a bogarakkal rágattam tisztára a koponyát, aztán most, hogy hazaértem, láttam, hogy szépen letisztult a csont. Nem volt más hátra, mint biztonság kedvéért még alaposan kifőzni a koponyát. Érdekességképpen elmesélem, hogy a két nagy szarv simán lecsúszott a koponyáról. Pontosabban a koponyán is van két szarvcsonk, amin a csavart "tülök" helyezkedik el. Szóval most három darabban áll a "trófea", és persze az alapos kifőzés után még domestos-os vízzel is gondosan átmostam.

Aztán voltam egyszer kirándulni is a hosszú út után, ezúttal a váczi csatatúrát csináltam meg, ami 20 km és

Vác valamint Kosd között egerészik az útvonal. Viszont Vácon megismertem egy pazar cukrászdát, ami az Oázis névre hallgat. Van túrórudis-meggyes-joghurtos fagyi is. Igencsak nagy hőség volt, nem is bántam, hogy nem hosszabb az út. Két Camino-s ismerősömmel (Edittel és Gyurival) valamint az ő két ismerősükkel együtt sétáltunk. Ők egy pici babát is hoztak magukkal, aki édesanyjára kötözve egy kenguruban jött velünk (ha jól tudom annak a bigyónak a nevét).

A mai napnak is meg volt a maga eseménye, bár Grafi naptárában ez biztos fekete csütörtök. Oda a férfiassága. Úgyis mondhatnám, hogy Grafi immár exkandúr. Reggel 8-ra vittem Szendehelyre, ahol az állatorvos rendel. Nem adta olcsón a bőrét a cicus,  az átlag adag altató nem is volt elég neki, még repetát is

kért. Mondta a doki, hogy még a bőre is igazi kandúros, mert alig megy bele a tű. :) És mellesleg megnyugtatott, hogy az ilyen prepubertás kasztrálás 2-3 évvel is meghosszabbítja a cica életét. Ő azt a kifejezést használta, hogy a macska téli üzemmódba áll át. Kifényesedik a szőre, kicsit teltebbé válik, és szép lassan a vágyai szinkronba kerülnek a képességeivel. Beáll az egyensúly, a nincs is kivel, nincs is mivel állapot. A kép elég ijesztő, mert olyan hirtelen aludt szegény pára, hogy még a szeme is nyitva maradt. De nem nyivákolt a szuritól, férfiasan tűrte sorsát. Magát a nyisszantást inkább nem néztem, de érdeklődéssel hallgattam az orvos történeteit. Kicsivel fiatalabb nálam a doki, de igazi falusi doktor, aki még ismeri az ősi idők módszereit is. Tudtátok, hogy régen úgy csinálták a macskák kiherélését, hogy gumicsizmába dugták a macskát? Persze fejjel előre. A többit nem részletezem. Maga a műtét talán tíz perc volt, és csak 5000 forint.

Hozhattam is haza őkelmét. Borzasztó fura volt fogni a magatehetetlen testet, szegénynek csak úgy nyeklett a feje. Aztán itthon lefektettem a kőre, ő meg aludt tovább, mint a bunda. Nem is vettem észre, hogy mikor, de alaposan maga alá is vizelt. Aztán felkelt 11 óra felé, de rossz volt nézni, hogyan tántorgott. Tett pár lépést, de újra a földön találta magát. Mondjuk a doki  mondta is, hogy ne tegyem magas helyre, mert onnan leesne, és ne engedjem kutya közelébe, mert nem tudna elmenekülni. Szerencsére Picúr abszolút jámbor, és eszébe se jut bántani őfelségét. 

Este már szépen evett Grafi, akit most persze egy kicsit kényeztetek, hogy vezekeljek a bűn miatt, amit elkövettem rajta. Felteszem, ő most nem épp arra gondol, hogy 2-3 évvel tovább fog élni, hanem azokra a meg nem született kiscicákra, akikkel most szegényebb lesz a macskatársadalom.

02. nap Roncesvalles-Villava

Reggel 6-kor felkapcsolták a villanyt. Ugyanis minden szálláson van egy szabály, hogy mikor kell elhagyni az épületet. Ez általában 8, 9 óra, de ugyebár időt kell hagyni a tisztálkodásnak, reggelizésnek, tötyögésnek, lötyögésnek, pakolászásnak. Még nekem is kell egy óra, pedig nem a szötymörgésről vagyok híres. Reggel egyébként egy holland házaspárral szörnyülködő szempillantást váltottunk. ami az ír nő éjszakai koncertjének szólt. Beszélni nem mertünk, mert az előadóművésznő is ott sertepertélt. A földszinten megreggeliztem, elég nagy volt a tumultus, mindenki készülődött indulni. Ennek az első szállásnak az az érdekessége, hogy itt jönnek rá a zarándokok, mennyi felesleges dolgot hoztak magukkal. Egy asztalra kipakolva ott hevernek a dolgok, amikből bárki bármit elvihet, de inkább az a helyzet, hogy cuccok egy nagyobb halmot képeznek. Rengeteg polyfoam és vaskos útikönyv keresi gazdáját, de láttam tornacipőt és vaskulacsot is. Az indulás kicsit szerencsétlenre sikeredett, mert a zár nem működött, és a kaput egy kötél megrántásával kellett kinyitni. Én addig balfácánoskodtam, hogy a kötélre ne csukódjon rá a hatalmas kapu, míg az ujjam tompította a több százéves kapu záródását. Szentségeltem volna, de egy ilyen helyen ezt mégsem illik. Fél 8 felé járt ekkortájt, éppen kezdett világosodni. Az alábbi tábla köszönt rám:

Ami persze némi képzavar, mert ez az autósokra vonatkozik, de az arányokat helyesen szemlélteti. Többen is egyszerre indultunk, ezért nagyon nem is kellett néznem a jelzéseket, elég volt követni a hátizsákos embereket. Beértem valami településre, ahol a főtéren göcsörtös fák fogadtak:

Később rájöttem, hogy ezek a fák valójában platánok, csak teljesen visszametszették őket, és ettől olyan csúf, bibircsókos kinézetük volt. És gyakorlatilag minden spanyol város főterének a kelléke. Mivel még csak április közepe volt, még alig volt rajtuk pár levélkezdemény, és ettől olyan díszlet jellege volt az egésznek. Elhaladtam tehénistállók mellett, ami akkor még újdonságnak tűnt. Az út ezen szakaszán nagyon bőkezűen bánnak a táblákkal:

Sajnos ez a pontos tájékoztatás nem volt minden tartományra jellemző, igaz később már annyira rutinossá vált az ember, hogy kevésbé is volt rá szükség, de én mindig szerettem látni, hogy mennyit haladtam, és mennyi van még hátra a következő jelentősebb pontig. Engem ez valahogy doppingol. Beértem egy kisvárosba, ahol ez a publikus pelóta pálya fogadott. Ennek a labdajátéknak a lényegére most nem térek ki, elég ha felidézem számotokra, hogy Bud Spencer ilyet játszott az "És újra dühbe jövünk" című filmben.

Déltájt egy kisebb erdőcskén vezetett át az utam, rögvest megragadtam az alkalmat, egy kiadós ebédelésre. Az alábbi képen az otthonról hozott, és a szomszédaimtól kapott hamubasült kakaós süti látható.

És akkor jöjjön, ami még nem volt, a nagy leleplezés. Merthogy nem egyedül vágtam neki az útnak, hanem volt egy foltosnyakú társam. Hosszú, lajtorjanyakú, sárga, kicsit elálló fülekkel, némiképp punkos rózsaszín hajjal. Imhol ni:

Eddig szegény a zsákban kushadt, de most felfújtam, és a hátizsák oldalába a tűztem. Ettől kezdve már mindenki megismert, én lettem a zsiráfos fickó, és büszkén mondhatom, hogy sok ember arcára varázsoltam mosolyt. Főleg, hogy Nóra beszélni" is tudott, - ha megnyomkodtam visító hangot adott.

Az alábbi kép pedig azért készült, mert én még ilyen lusta lovakat nem láttam. Ugyanis azok a barna pacák igazából pacik. Feltehetőleg teli pocakkal.

Délután kezdett kevés lenni a vizem, ezért nagyon megörültem, mikor az egyik falu terén egy közkutat fedeztem fel. Elég meleg volt ezen a napon, és izzadtam is rendesen. Örömömet fokozandó volt ott egy árnyékos pihenőhely, sőt egy cica is, aki megirigyelte a bélszínrólót, amit éppen rágicsáltam. Persze a keserves nyávogása megindította a szívemet, és adtam neki az ínyencségből. Először a padra tettem le az ízes falatot, de a bikfic úgy csinált, mint aki nem képes lejönni a magaslatról, és ott fent korzózott fel-alá. Aztán, persze később lejött, amikor már tudatosult benne, hogy milyen finom csemegéhez jutott hozzá.

Pár órával később láttam még egy patakban álldogáló muksót, aki talán pisztrángra horgászott, végül fél 5 felé feltűnt Villava, 38 km után. Rögtön a városka elején van egy ódon híd, amin átkelve jobbra ott van egy kolostor, ahol megszállni kívántam.

Az atyával pompásan elbeszélgettem olaszul és szívélyesen invitált, hogy aludjam náluk. A templomon keresztül egy rendkívül hangulatos kertbe vezetett, a kert túlvégén pedig ott volt a szállás. Már 4-5 ember tartózkodott ott. A szobában 8 emeleteságy volt, de még este se voltunk annyian, hogy ne aludhatott volna mindenki az alsó ágyon. A szálláshoz pompás konyha is tartozott, és megragadtam az alkalmat, hogy főzzek magamnak egy teát. 

 

Szerdai napot írtunk, ekkor volt a spanyol kupadöntő. Tévé sajnos nem volt, de amúgy később úgyis megtanultam, hogy az ilyen meccseket csak a fizetős tévéadók adják, tehát esélyem se volt, hogy lássam a mérkőzést. Viszont volt ott három spanyol muki, akik rádión hallgatták a meccset. Én is ott meresztettem a fülemet, de aztán a második félidőre lemerült a telefonjuk, így nem tudtam meg a végeredményt. Alváskor egy koreai férfi mellett hajtottam álomra a fejem, de azért külön ágyon. Szimpatikus fickó volt, egész jól eltársalogtunk. És amennyire emlékszem, egész jól aludtam ...