JSF

Nem összekeverendő JFK-vel! Lassan nekem is feltűnik, hogy mennyit gubbasztok a televízió előtt! Ezzel nem nagyon lehet büszkélkedni, de ha már így alakult, akkor legalább legyen annyi hozadéka-hordaléka, hogy felhívom a figyelmet a JÓ műsorokra. És hogy lerántsam a leplet eme betűszóról (akronim), nos Jeux Sans Frontières, ami magyarul Játék Határok Nélkül. Imádnivaló, nemzetközi, mókás, bohó mulatság. Magyarországon 1993 és 1999 között volt látható. De most jön számomra a döbbenet: maga a játék már 1965-ben létezett. Akkor még csak 4 országgal. Olaszország 30-szor vett részt ezen az eseményen, Magyarország hétszer. De a játék vonzereje az az ötletesség, a díszletek, a jelmezek, és hogy nem a vér-könny-veríték triumvirátus az uralkodó, hanem a kacaj-mosoly-barátság. Ez nem olimpia. Hozzá kell tennem, hogy ezek nem olyan játékok, amiket egy SZOT üdülőben könnyen meg lehet valósítani, és feltehetően őrült költséges dolog, de ötvenszer értelmesebb, mint egy pártkampány. És mivel én szeretek vetélkedőket gyártani, ezért próbálok innen is ötleteket elcsípni.

Az M3 csatornán most ismétlik a régi adásokat, a mai vetélkedőn Kecskemét utcahosszal nyert. Ja, nem is mondtam, hogy az országokat városok, települések képviselik. De a legjobban akkor jártok, ha megnéztek egy ilyen műsort. :)

Vidámság kontra mea culpa

Engedtessék meg nekem, hogy aktuális kedvenc képemet megosszam veletek. Nemcsak azért, mert macskapárti vagyok, de valahogy ebből a képből árad a vidámság, és rám például kimondottan jó hatással volt; mióta megláttam mosolygok. És ugyebár két ember között a mosoly a legrövidebb út. :)

Épp ezért nem illik ide, de ígértem, hogy hangya fronton küldök haditudósítást, szóval röviden: RIP vagyis rest in peace. Biztonság kedvéért befújtam őket valami spéci hangya és csótány spray-vel, vártam kicsit és szórtam nekik háztartási sütőport. A népi szájhagyomány alapján ezt megeszik, és kiszáradnak tőle. Uff, most aztán különösen morbid ez a kép egy tetemrehívás közepette. És nem is kacagok az eseten, mert szeretem én a hangyákat, a kertben az előbb is találtam egy nagy kupacot, mikor egy követ felfordítottam, és eszembe se jutott, hogy eltapossam őket, sőt érdeklődéssel figyelem. ahogy menekítik a tojásokat, de a ház azért mégis más. Majd szép lassan elrágják a gerendákat, és rám dől az odú! Ez ugyanis egy könnyűszerkezetes ház, favázzal.

Mellesleg ma a fészer tervezéséhez támadt hangulatom, a fejemben kezd összeállni a kép. Csak azokat 2.5 méteres OSB lapokat ne kellett volna hurcolászni. Attól eléggé kitikkadtam.

Mesefesztivál

Kedves Gyerekek remélem nem vagytok még ágyban! Valaha, a Kossuth Rádióban, az esti mese előtt majdnem ez a szöveg hangzott el, bár ott azt remélte a bemondó, hogy a gyerekek valójában már ágyban vannak. Az előző bejegyzésben már ígértem, hogy most valami mesés dologról fogok regélni: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy okos, művelt lány, aki arra tette fel életét, hogy örömöt hintsen szét a világban. Aztán talán véletlen, talán tudatosan rájött, hogy ezt leginkább a gyerekeken keresztül teheti meg. Hiszen a gyerekkor alapozza meg, kiből milyen felnőtt válik, és ahogy a mondás is tartja: Aki a mesét szereti rossz ember nem lehet! :) Aki egy ártatlan, bájos gyermeki világban nő fel, az feltehetően korosabb emberként is tiszteli és szereti környezetét. Ugye már kitaláltátok, ki az akiről fecsegni kezdtem? Igen, Bálint Ágnes a központi szereplője ennek az írásnak. Aki ellátogat a vecsési emlékházba, sokkal mélyebben és emberközelből ismerheti meg az írónőt, és ezáltal teljesedik ki a kép. Fotókat a ház belsejéről nem tudok mutatni, de talán jobb is így, mert nagyobb lesz Bennetek a kíváncsiság. Temérdek tárgy és ereklye tárja szemünk elé azt a kort, amiben Bálint Ágnes felnőtt, majd később alkotott. Engedtessék meg nekem, hogy eláruljam mi tette rám a legnagyobb hatást. Rögtön a kiállítás elején, egy vitrin alsó polcán van egy levélke. Egy gyermeki pracli írása, egy rövidke fogalmazás, amit a negyedik osztályban írt Ágnes. A címe ha jól emlékszem: Ha lenne 10 pengőm. Valahogy szíven ütött a tény, hogy már tízévesen is olyan volt, amilyennek felnőttként elképzeltem, és már akkor is érdekesen, színesen fogalmazott. Emlékezetből próbálom visszaidézni: "Aki ismer engem, az meg sem kérdezné, mit kezdenék tíz pengővel. Természetesen könyvet vásárolnék belőle, ha lenne ennyi pénzem. Mert az jó. Mármint nem a 10 pengő, hanem a könyvolvasás." :) Hát nem aranyos egy 10 éves kislány szájából? Bár a mai nemzedék is ilyen lenne!
El kell mondanom, hogy én személy szerint sokkal többet kaptam ettől a látogatástól, minthogy megcsodáltam Bálint Ágnes tárgyait, lakhelyét, emlékeit, díjait, kitüntetéseit, meg azokat a girbegurba betűkkel írt levelezőlapokat, amiket a gyerekek írtak neki. ("Sompolyogi ette meg a kolbászkerítést.")
Személyesen találkoztam Bálint Ágnes lányával, Annával. Ez akkor is örömteli lenne, ha csak megszoríthattam volna a kezét, de Ő volt olyan kedves, és maga vezetett végig a tárlaton. Igaz, egy-két hete már levélileg ismertük egymást, mikor vettem a bátorságot, és email-ben kértem tőle egy Bálint Ágnes mesét, de ez akkor is felülmúlta várakozásomat. Szóval nagyon jólesett kedvessége, barátságossága, és amire külön büszke vagyok, még oda is bepillantást engedett, ahova átlaglátogató nem jut el. A padlásra. :) Ugyanis tudtam Bálint Ágnesről, hogy nem csak meseíró volt, de fordító is (a rajzoláson kívül), és mindig is érdekelt, hogy mit olvasnak a nagy formátumú emberek. Kicsit ez olyan, mint a mondás: az vagy amit eszel, vagyis átfordítva: az vagy amit olvasol. Szóval ennek kapcsán jutottam el a padlásra. :) Remélem irigyeltek, mert az én keblem dagad ám piszkosul!

De a cím nem azért mesefesztivál, mert meglátogattam az Emlékházat, hanem mert szombat, vasárnap programok voltak gyerekeknek, délelőtt, délután bábelőadás, lovaglás pónin, mindenféle kerti játékok, kincskeresés, arcfestés, egyéb nyalánkságok. Ezekről a dolgokról már tudtam képeket csinálni, és ezeket Ti is megcsodálhatjátok. Az utolsó bábelőadást volt szerencsém nekem is látni, az Ametiszt bábcsoport adta elő a Kék kiskutya darabot (Ez nem Bálint Ágnes műve). Jópofa előadás volt, sok énekkel, de azt sajnáltam, hogy nem Frakkot vagy Mazsolát láttam helyette. Közel három órát ott töltöttem, de minden perce mosolygós volt, és biztos vagyok benne, hogy nem utoljára jártam az ősi fák alatt. És most néhány fotó, hogy ízelítőt kapjatok a hangulatból.

Ebédelj mosolyogva

Lehet szídni a Facebook-ot, de azért van örömteli oldala is, íme:






Jó étvágyat!