Fodor Ákos

Magam se tudom, hogy kedvelem vagy sem Fodor Ákost. Talán jobban hajlok az igen felé, csak zavar amit időnként írnak róla, és a mennybe magasztalják. Most ezt írták vele kapcsolatban:

Elképesztő! Ez a vers 3 negatív szóból áll, mégis mindenki imádja!

Alig pár szó, és tele van hátborzongató ökörségekkel. Mi az hogy elképesztő??? Mi az, hogy mindenki imádja??? Na és hogy vers??? Micsoda talpnyalókat engednek az internethez! Ja, hogy mi az a "vers"?

Fodor Ákos: Három negatív szó

NINCS

SEMMI

BAJ.

Hogy valaki ilyet ír, az nem lenne gond, elvégre szólásszabadság van, de mitől vers ez? Könyörgöm!!! Értékeljük megfelelően a dolgokat! Ha ez vers, akkor mi különbözteti meg a prózától? Valahol azért fura, hogy ha egy ismert ember ír valamit, akkor az már rögtön magvasnak minősül ...

És ennyi erővel akkor a CENTRUMHÉTFŐ egy modern ballada? 

De igazából nem puffogni akartam ( na jó csak egy kicsit), hanem pár oldallal odébb egy értékes gondolatot is találtam, és azt szeretném megosztani Veletek:

Fodor Ákos: Vallomás

Úgy szeretem, hogy

nagykabátban is vágynék

vele-aludni.

Ez már igazán szépen hangzik! :-) De azért még ez sem vers, csak nemes gondolat.

Irodalmi est

Idén is megtartottuk a szokásos irodalmi estünket, és most a szokásosnál is több energiával vetettem magam dolgok sűrűjébe. A 7-9 évesekkel Zelk Zoltán 3 nyulát adtuk elő, a 11-16 évesekkel pedig egy Dr Bubó epizódot, méghozzá a Miért nyúl a nyúl címűt. És persze nem maradhatott el a felnőttekkel alakított bohózat sem, ami ezúttal Nóti Károly Gombája volt. No persze szavaltam is, mert a gyökereket is ápolni kell.

Irodalmi est

Ugye, milyen szorgalmas hangya lett belőlem? Ez ma már a harmadik bejegyzésem. 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer (és van) egy bájos falu, ahol az emberek évente egyszer bezsúfolódnak a helyi kultúrházba, hogy adózzanak Thalia oltárán. Idén sem volt ez másképp, november 8-án, szombaton összegyűltek az irodalomszerető emberek. Ki azért, hogy előadja a maga kedvenc-kedves versét, ki pedig azért, hogy meghallgassa azt. Összesen 13 műsorszám volt, köztük két rövid de annál  vidámabb jelenet. Magam is kivettem a részemet, két verset is mondtam, és persze a kabarédarab se nélkülözhetett engem. Talán mondanom se kell, hogy fergeteges volt a hangulat, pedig a süti meg a forralt bor csak a műsor után került elő. Még szerencse, mert rájöttem, hogy szeretem a bort, ha meg van kicsit bolondítva. :)

És hogy Ti is kapjatok ízelítőt, kóstolót:

Magyar íróválogatott

Azt nem kell mondanom, hogy zajlik a foci VB, hiszen aki nem kómában leledzik, és nem az Amazonas rengetegjét járja, az tisztában van ennek a hónapnak legfőbb eseményével. De ígérem nem a spanyol fiaskóval és az angol csalódással fogok foglalkozni. (Bár tegnap majdnem írtam a portugál megszégyenülésről :) )

Viszont egy érdekes cikk került a látóterembe, ami játékos módon létesít kapcsolatot az irodalom és a foci között. Vagyis egyes országok irodalmi válogatott 11 "játékosát" sorolja fel. Mivel mi nem vagyunk a VB-n, ezért a cikk velünk nem foglalkozik, de így néz ki például az olasz nemzeti tizenegy:

De a francia csapat sem áll rossz nevekből:

Ezen felbátorodva kicsit elméláztam, hogy a ria-ria-Hungária milyen nevekkel indulna harcba. Nos nekem ez a lista jutott eszembe:

Fekete I.

Mikszáth K.          Jókai M.            Móricz Zs.

Krúdy Gy.           Molnár F.

 Gárdonyi G.          Benedek I.

Moldova Gy.           Rejtő J.          Wass A.

Mint látszik a Sebes Guszti bácsi által alkalmazott WM szisztémát alkalmaztam, vagyis a 3-2-2-3 felállást. Ti milyen csapatot állítanátok ki?

Sue Townsend

68 éves korában elhunyt Sue Townsend angol írónő. Bár több más novellát is írt, de neve kitörölhetetlenül összefonódott Adrian Mole nevével. Nem lennék meglepve, ha ez utóbbi név ismerősebben csengene. Az ő kamaszkori naplóját és kínszenvedéseit írta meg az írónő, melyek közül az "A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója" volt az első, és talán leghíresebb is. Film is készült belőle - az igazat megvallva én a filmből ismerem ennek a kölyöknek a serdülőkori problémáit, és a szerelmes lét első tétova lépéseit.

Irodalmi rejtvény

Egy kis játékra invitállak Benneteket. Melyik könyvből származik az alábbi részlet?

"Ezek a csütörtökök igen mulatságosak voltak. Tudniillik R. bácsinak nem volt felesége, aki megfőzhette volna az ebédet. És házvezetőnője vagy bejárónője sem volt. Így hát csütörtökönként csupa zagyva holmit ettek össze. Olykor főtt sonkát tejszínnel. Vagy sósperecet áfonyával. Vagy cseresznyés lepényt angol mustárral. Az angol mustárt jobban kedvelték, mint a németet, mert ez angol mustár különösen erős, és úgy mar, mintha foga volna.

És amikor aztán istenigazából rosszul lettek, kinéztek az ablakon és akkorákat kacagtak, hogy a szomszédok azt gondolták: R. gyógyszerész és az unokaöccse, sajnos, megbolondult."

Marquez

Egészen pontosan: Gabriel José de la Concordia García Márquez. Nobel-díjas kolumbiai író.

Vallomás. Néha csak azért írok, mert már rég írtam, és ez is olyan, mint a testedzés: ha pár napot kihagysz, akkor utána már nehezebben veszed rá magad, hogy "tollat" ragadj. Szóval néha van ebben rutinszerű dolog is. Viszont ha ritkán is, de olykor van olyan késztetése az embernek, mikor VALÓBAN meg akar valamit osztani másokkal, mert úgy érzi, az IGAZÁN fontos. Ez is egy ilyen pillanat. Feltehetőleg egy-egy gondolat már ismerős lesz ebből a szövegből, de így kompletten most hallottam először. Állítólag ez Márquez "búcsúlevele", de nem is ez a lényeg, hanem a mondatok eszmeisége. A vastagítást én tettem hozzá, mert engem az érintett meg leginkább.

"Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodpercnyi fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak testemet, de lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek…Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, „szeretlek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy „hiszen tudod”.
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van velünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „kérlek”, „köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked. Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap"

Rébusz

Ha már a logikánál tartunk - a napokban csináltam egy fejtörőt, amit most megosztok veletek. Aki jártas az irodalomban, az azt is tudja, honnan származik a rejtvény.

Ööö, igazából az eredeti ötlet származik egy regényből (ha megfejtitek rá is jöttök, kire gondoltam), csak próbáltam egy kicsit felturbózni, és úgy érzem sikerült is. :)

Évzáró

Tegnap felrándultam Pestre, mert az a közösség, akiket a jóga tart össze, és ahol néha én is vándormadár vagyok, búcsúztatta az idei évet. Ennek helyszíne a Bosnyák térhez közeli Mix R pizzéria és étterem volt. Az est nagyon kellemesen telt, főleg. hogy némi irodalmi színezetet is kapott a találkozó. Az lett megbeszélve, hogy nem ajándékokat viszünk egymásnak, hanem szép verseket, esetleg dalokat. És minő véletlen, mikor beléptünk a vendéglőbe, kiderült, hogy a hely és ennek szellemében lett kialakítva. Ugyanis a különterem rendkívül egyéni módon volt feldíszítve, és ezáltal nagyon belopta magát a szívembe. Szeretem, ha valaminek van stílusa, és ha abban érződik az egyéniség. Kénytelen vagyok sokat papolni, mert mint oly sokszor, most is elfelejtettem fényképeket csinálni. Na, de hogy ne maradjon nyomomban balladai homály - a falakon körben igazi, régimódi festménykeretben fekete iskolatáblák voltak elhelyezve, és rajtuk fehér krétával kisiskolás, folyamatos írással - ahogy még anno tanultuk - különféle idézetek szerepeltek. Márai Sándor, Müller Péter, Rejtő Jenő. Magvas gondolatok, vicces észrevételek. Gondolom a karácsonyi időszak apropóján, mindegyik táblán volt fenyő girland, pár díszes gömbbel. És akkor engedjétek meg, hogy két idézettel ide varázsoljam a hely szellemét.

"Jön a nő! Mindig így kezdődik! Vigyázat! Figyelem! A férfi mindent kiszámít alaposan, előrelátóan, precízen, véglegesen. És erre jön a nő! Másodpercenként százhúsz kilométeres hazugságokkal, lihegve, hadarva, szemlesütve, ájuldozva vagy mosolyogva; egyszer csak jön, és mindent halomra dönt! Aztán leül e halomra, és kipúderezi magát. És őszinte részvétét fejezi ki. Óvakodjunk a nőtől! A legegyszerűbb mindennapi fogalmak is zavarosak lesznek, ha nővel kapcsolatban akarjuk tisztázni őket." (Rejtő Jenő)

Valamint:

"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van." (Müller Péter)

Versek bűvöletében

Visszatérve a szombat estére, szeretnék egy életképet festeni elétek. Igen, a szokásos irodalmi esténkről lesz szó. Mi szervezők, szereplők, már 4 órakor ott tüsténkedtünk a kultúrházban. Fűtés, hangosítás, díszlet elrendezés, végső próba ... efféle nyalánkságok. Fél 5 felé már szivárogtak a nézők. Van nálunk egy olyan kedves szokás, hogy bár nincs belépti díj, de önkéntes alapon a nézők hoznak süteményt, amit műsor után vidáman beszélgetve együtt fogyasztunk el. Öt órakor elcsendesült a nézőtér, és Nusika köszöntötte az egybegyűlteket. Örömmel láttuk, hogy fiatalok és idősek egyaránt érdeklődtek műsorunk iránt. A műsorfolyamot Nusika kezdte Sík Sándor versével, utána a gyerekek jöttek, Dóri, Laura és Lili személyében. Zelk Zoltán őszi versét, Romhányi József panaszos sündisznóját és Kovács Sándor Pisze Nyusziját

hallgathattuk meg. Nagy-nagy taps fogadta valamennyi produkciót. A versek miatt is, meg olyan üdítő volt látni, hogy végre a fiatalok is kezdik megkedvelni a verseket. 

Ezt követően komolyabb hangvételű szavalatok következtek Jókai Anna, Sajó Sándor, Kosztolányi Dezső örökbecsű sorai hangzottak fel. Kicsit lazítva a komor hangulaton Bardócz Csaba gitáron adta elő saját szerzeményeit, majd a jegyző asszony következett egy verssel a szeretetről. Őt Tihamér követte, Márai Sándor versét adta elő mély átéléssel. Ekkor már nem tudtam annyira figyelni, hiszen Brigivel készülődtünk a Válásra. Ez egy kétszemélyes vidám darab, amit eredetileg Pálos Zsuzsa és Sztankay István adnak elő. 

Újra Ildikó verse következett, ezúttal József Attila Kései siratóját adta elő, utána pedig én szavaltam Reményik Sándor versét. Nem árulok zsákbamacskát, azokat a verseket mondtam, amit már korábban ide is kitettem. Csaba gitározott újra, majd jött az est nagyszabású vállalkozása, egy 5 azaz ötszereplős bohózat. Veszélyeztetett gyerek a darab címe. Röviden arról szól, hogy a család egyik gyereke bukásra áll irodalomból, és jön az osztályfőnök családlátogatásra. A família elhatározza, hogy az apa eljátssza a részeges dúvad férjet, ezzel indokolva, hogy miért nem tud a gyerkőc tanulni otthon. 

Szépek, szépek a versek, de számomra ezek a vidám jelenetek az igazi örömforrás. Utánunk még Nusikának volt egy fergeteges előadása egy disznóvágásról, csak annyi sváb szóval volt megtűzdelve, hogy én biz' sok helyütt nem értettem. Műsor után még volt egy kis beszélgetés süti majszolás közben, de volt üdítő és bor is, sőt forralt bor, ami még nekem is ízlett. Szerintem mindenki pompásan érezte magát. Mikor már kicsit kevesebben maradtunk, még elmondtam két vidám verset, Nusika pedig parádés vicceket mesélt. Én a magam részéről igazán sajnáltam, hogy haza kellett jönni, és már most várom, hogy mikor lesz a következő irodalmi est.

Wass Albert, Nyírő József, Tamási Áron

Tizennégy esztendőn keresztül üldögéltünk együtt ugyanannak a kolozsvári kávéháznak a törzsasztalánál, valahányszor mindkettőnket egyidőben vetett be a városba a sors. Az Erdélyi Helikon törzsasztala volt ez, szemben a Mátyás-szoborral. Erdély szellemi és lelki megújhodásának nagy esztendői voltak ezek: 1930 és 1944 között. Amikor a politikai és gazdasági letiportság mélyéről úgy emelkedett föl európai magasságokba az erdélyi szellem, mint a székely mesék vadpávája: tollain a nap sugarát viselte s az anyák könnyéből font igazgyöngy koronát a fején.

Kevésbeszédű ember volt Áron, mint minden igazi székely. Néha úgy ültünk ott annál az asztalnál, hogy félóránként ha esett egy szó. De annak az egy szónak magja volt, súlyos gondolatoktól és gondtól terhes magja.

Egy este hármasban ültünk volt annál az asztalnál. Ezerkilencszázharmincnyolcat írtak a kalendáriumkészítők. Tamási Áron, Nyírő József és jómagam. Ők ketten vitték a szót, én végeztem a hallgatást. Súlyos, nagy politikai vita nehézkedett kettőjük közé: a nacionalizmus és a humanizmus néztek egymással farkasszemet a kávéházi márványasztal mögött. Nyírő József azt hirdette nagy szóval, hogy a székelység jövendőjét hordozó székely író elsősorban székely kell legyen s csak azután ember. Tamási Áron úgy látta célszerűnek, hogy csak úgy lehet eredményt elérni, ha a székely sorsot beállítja az ember az egyetemes emberiség élvonalába, tehát először ember s csak azután székely.

Kemény, nagy birkózás volt ez kettejük között s igazi székelyes birkózás. "Csakazértis székely!" dörrent föl Nyírő Jóska, s nagy csontos öklével az asztalra csapott.

Olyan csönd lett a kávéházban, hogy még a pincér kezében is megállt a tálca. "Csakazértis ember!" felelte Áron, s nagy széles tenyere az asztalra csapott.

Aztán csak nézték egymást. "Székely!" mordult egyet Nyírő jó ötperces hallgatás után. "Ember!" adta vissza Tamási Áron a szót tíz perccel később. Aztán félóra is eltelt, csak ültünk ott és senki se beszélt. Megittunk egy-egy konyakot. Majd sok idő múltával Nyírő lassan és tempósan benyúlt a zsebébe, elővett onnan egy nagy gyöngyháznyeles bicskát, gondosan megnézte, kinyitotta, megpöckölte ujjával a pengéjét, s keményen letette maga elé az asztalra, hogy csak úgy koccant. "Székely!" mordult föl hangosan. Áron nézte a nagy csúnya bicskát egy darabig, aztán ő is belenyúlt a zsebébe s előkotort onnan egy nagy csorba békanyúzót. "Ember!" felelte keményen, s odarakta ő is a nagy csúnya hasnyitogató szerszámot maga elé az asztalra.

Aztán még ültünk ott körülbelül egy jó órát. Kós Károly bejött, megnézte a bicskákat, megrendelte a maga kávéját, megitta, mondott nehány szót s elment.

Mások is jöttek, beszéltek erről-arról s elmentek megint. S a két székely pedig ott ült még mindég szemben egymással, és hallgatott.

Hirtelen Nyírőné jelent meg az ajtóban. Odajött az asztalhoz, szelíden ránk mosolygott, s ura vállára tette a kezét. "Megfeledkezett a színházról?", kérdezte.

Nyírő Jóska megrándult, mintha álmából ébresztették volna föl. "Dehogyis, kicsi lelkem", felelte vidáman a feleségének,"csak belemelegedtünk a beszédbe,s elmúlt az idő nagysebesen. Megyünk hát, hogyne mennénk". S már föl is állott nagy igyekezettel.

Áron fölnézett reá az asztal mellől. "Azért harag nincsen?" Félig kérdezte, félig mondta, mint egy megállapítást. Nyírő feléje fordult, s ránevetett.

"Miért lenne? Sze még itt vannak a rományok, észbe tartsuk, Áron". Azzal már ment is, egyenesen, mint a szálfa, kis rózsabokor-felesége mellett.

Már kívül voltak az ajtón, amikor Áron felsóhajtott mellettem. "Micsoda ember", mondta bámulattal a hangjában, "kár, hogy fejjel rohan neki mindennek, s az eszit nem használja".

Évek múlvával ez a kis élmény szinte történelmi méretűvé nőtt emlékezetében, amikor a két nagy székely író útja látszólagosan olyan éles szögben vált el egymástól. Nyírő József, az országgyűlési képviselő és a hazafi továbbra is fejjel rohant a falnak, míg Tamási Áron az eszit próbálta használni, érzései és indulatai helyett. Mind a ketten ugyanazt a célt szolgálták: a székely nemzet megmentését. De az útjaik különböző irányból próbálták elérni a célt.

Nyírő József német segítséggel és a fegyverek erejével, Tamási Áron a humanizmus és a demokrácia eszközeivel. Egyik megalkuvás nélkül, a másik megalkuvással.

Sajnos, egyiküknek sem sikerült. Egyikük sem tudta, hogy azon az estén, amikor a vita elkezdődött kettőjük között a kávéházi asztalnál, itt a messzi Amerikában a gonoszok és ravaszok aknamunkája folytán a székely nemzet sorsa már régen eldőlt. A két nagy székely lelke ma már ott lebeg valahol Székelyország fölött a magasságos égben. Talán ott ülnek újra szemközt egymással egy égbeli kávéház asztalánál, ahol Nyírő Jóska már jó ideje üldögél, míg Áronka, szegény, csak mostan érkezett. S szinte hallom, ahogy Nyírő Jóska mondja, mély dörmögő hangon: "Hát megjöttél, Áron". "Én meg" feleli Áronka a maga szokásos sóhajával. Aztán csak ülnek ott s búsulnak.

Wass Albert

Irodalmi est

A mi  picinyke falunk szerencsére nem egy tespedt, álomkórba zuhant település, hanem vidáman, tartalmasan zajlik az élet. Tavasszal, a sváb bál után kevéssel tartjuk a dalestet, és így késő ősz táján az irodalmi estet. Idén november 23-án lesz a nagy esemény. Igen, azt mondom, hogy nagy esemény, mert ez nekem nagyon szívközeli, és boldog lelkesedéssel készülök minden alkalommal. Az utóbbi két évben már nem csak verseket és prózát mond a falu fogékony fiatalsága (és öregsége), de színdarabokat is előadunk. Pontosabban rövid bohózatokat. Büszkén dicsekszem, ezt az újítást én vezettem be, mert szerettem volna, ha több vidámság van jelen ezeken a rendezvényeken. Idén már két jelenetet adunk elő, és ami különösen lélekemelő, hogy az egyik darab öt szereplős. A címe: A veszélyeztetett gyerek, és egy régi kabarét adoptáltam erre a célra. 

Hogy jó úton járunk, arra az a bizonyosság, hogy szaporodnak a lelkes egyének, akik kicsit még félszegek, de indíttatást éreznek, hogy ők is kivegyék részüket ebből az estéből. Legutóbb Lilinél hullott termékeny talajra az elszórt mag. Még a vívódó szakaszban van, jönne is, de benne van a félsz. Ezért kerestem neki egy verset, ami remélhetőleg átlendíti a holtponton. Lili 11 éves, szerintetek jó lesz neki ez a vers?

Kovács Sándor: Pisze Nyuszi és a hőség

Erdő szélén, rétnek sarkán,
Pisze Nyuszi heverész,
Nagy meleg van, kánikula,
Elviselni de nehéz!

Nyuszi kománk próbálgatott
Mindenféle praktikát,
Hideg vízbe mártogatta
Napsütötte pracliját,

Fülét fújta ventilátor,
Orrát lepke legyezte,
Farka végén, egy jégkockán
Potyázott egy legyecske.

Hiába volt a sok hűtés,
Egy sem tartott sokáig,
Melege volt Nyúl úrfinak,
Fejtetőtől bokáig.

Szenvedett hát Pisze Nyuszi,
Nem talált már hideget,
Meglátta őt Dongó Döme,
És feléje lebegett.

- Gyere Nyuszi! - szólt rá Döme,
- Menjünk el a patakhoz,
Nem várhatjuk, hogy majd a Tél,
Hűvöset és havat hoz!

Így is tettek, elindultak,
Várták őket hűs habok,
De amikor odaértek
Csodálkoztak jó nagyot.

Nem volt víz a kis patakban,
Nem hogy egy csepp, semennyi,
- Ki tette ezt? - kérdi Döme,
- S merre menjünk keresni?

Nyuszi fülek hallgatóztak,
Gyanús hangot kerestek,
Kicsit messzebb, fűrész zajra
Munkadallal feleltek.

Döme, Nyuszi futni kezdtek,
Vajon ki dalolgat ott?
Észrevették Hód Balambért,
Éppen fát pakolgatott.

- Mit csinálsz te, Hód Balambér? -
Kérdi Nyuszi mérgesen,
- Nincs vize a réti népnek,
Nem hogy egy csepp, annyi sem!

- Gátat húzok, tavat töltök,
az lesz az én lakásom. -
S tekintete megpihent egy
Hatalmas farakáson.

- Amint kész lesz, megígérem,
Kicsit nyitok gátamon,
S a tóparti erdész állást
Örömmel elvállalom.

Erre aztán kezet ráztak,
Pisze Nyuszi s Balambér,
Lassan megtelt a kis patak,
Más nevén a Galamb ér.

Együtt pancsolt nyuszi és hód,
S egy csíkos hasú dongó,
Tőlük lettem én is vizes,
Az ázott mesemondó.

Mese az erdőről

Ennél szebbet, békességesebbet keveset olvastam. A legkevesebb, hogy mások figyelmét is felhívom rá.

"Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy most is él. A szellő, akit ruhája ráncaiból rázott elő az angyal, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Úgy, mint ma is, éppen úgy. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat mindarra, amit tudni jó és hasznos. Mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy-egy tündérke lakott, és gondoskodott arról, hogy minden madár megtanulja idejében a maga dallamát, és senki az erdő népéből mérges bogyót ne egyék. Énekeltek, fütyörésztek, csiviteltek a madarak, mesélt a forrás. Akárcsak ma, éppen úgy. Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát."

"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről."

"Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal. Minden, olyan szép, puha és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át, és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog, csillog, mesél. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról ágra. A mókusok, a nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. "

Wass Albert: Mese az erdőről

Puzzle

 Örülnék, ha valaki megfejtené az alábbi bölcseleteket!

Képrejtvény

Ha már lúd, legyen kövér, és akkor ezt a hónapot szenteljük a fejtörőknek. Itt egy újabb típus a vizuális elmegyötrők közül. Ezt kivételesen az én agyam szülte, utána már csak meg kellett keresnem a megfelelő képeket. Ne várjatok matematikai pontosságok, az asszociáció diktálta szavakat írjátok le ( a sorrenden persze nem változtattam), a képek ragokat, toldalékokat nem tartalmaznak, de ha ezt hozzáteszitek, akkor egy pofás kis mondat kerekedik ki belőle, ami minden bizonnyal ismerős lesz előttetek. Várom az ötleteket, még jobb lenne, ha Ti is csinálnátok hasonló feladványt.

----------------------------------------

(A képre kattintva az eredeti, tehát nagyobb méretben tudjátok megnézni.)

Szófelhő

Ismeritek a szófelhőt? Ha nem, akkor ezen gyorsan segítünk. Nagyon jópofa dolog, kár, hogy nem nekem jutott eszembe. Az alapja egy tetszőleges szöveg, novella, regény, vers. Egy program megszámolja a benne lévő szavakat, és abból statisztikát készít. Utána születik a grafikus ábrázolás, mert nem egy sima táblázat lesz az eredmény, hanem egy csinos ábra. Az ismétlődő szavak gyakorisága alapján az a szó nagyobb méretet kap, és tetszőleges színt. Utána véletlenszerű, kissé kusza, grafikus halmazba rendezi a szavakat. De minden további magyarázat helyett jöjjön egy példa. Direkt nem mondom meg, hogy mi volt az eredeti szöveg, szerintem kitaláljátok. Bemelegítésnek egy könnyebb, majd utána egy elgondolkodtatóbb.

A jenkit Tomnak hívták ...

... és nem csak éhes volt, hanem szeplős is. Rendelkezett egy barátságos, gyerekes vigyorral, amiből úgy-ahogy megélt még eddig. Sohasem volt ideges, nem ismerte a sietséget és ha néha mégis futott, ezt csak az a sportszerű kíváncsiság indokolhatta, amellyel valamelyik rendőr gyorsaságát tette próbára. Hiába is igyekszem szépíteni a dolgot: Tom a rendszertelen és felelőtlen helyváltoztatásnak azon szenvedélyes zarándokai közé tartozott, akiket a társadalom elfogult lekicsinyléssel csavargóknak nevez. Életrajzát a lexikon így kezdte volna: "Iskoláinak elvégzése után nyomban a sajtónál találta meg élethivatását ..." Mi azonban mondjuk ki egyszerűen, hogy nyolcéves korában rikkancs lett.

Ahogy Bridget Jones mondaná: "Vágjátok le a fejemet és főzzétek meg egy kondérban, ha tévedek!", de minden bizonnyal kitaláljátok, ki a szerző :)

Versike rejtvény

Bevallom szeretném érdekessé, sőt népszerűvé tenni blogomat, ezért azt találtam ki én dőre, hogy  időről időre elhelyezek egy-egy fejtörőt. Kezdjük mindjárt egy verssel. Arra persze ügyeltem, hogy a Google keresőjébe beírva ne adja meg rögtön a választ a masina, hanem inkább az érzés vezesse az embereket, és a találgatásoknak is tudok örülni, ha egyáltalán lesznek. :)

Mi vagy? Test és lélek. Harcban két feled.

Élsz a pillanatnak, öröklét helyett.

Kurta öröm az, mit teli potroh ad,

Tested porba hull majd, rútul ott rohad.

Ám ha hős halált halsz, vad tűz elemészt,

Feljuthatsz a magas mennybe felerészt.

Vajon ki a szerző, és hol szerepel eme költemény?

Az első lépcső

Hova is? Hát a Parnasszus felé! :) Magam, majd később kollégáim örömére már korábban is pennát ragadtam, és mindig jólesett a buzdításuk. De ez akkor a "mi kutyánk kölyke"-féle simogatás volt, ettől még nem éreztem magam írónak vagy ilyesmi. Gyorsan hozzáteszem, most sem érzem magam annak. Az Avonlea pályázat azért ragadott meg, mert egyik kedvenc regényem, és könnyen tudtam azonosulni a stílussal, lévén én is lelkitárs sőt tán kebelbarát :) Valamint szeretem a kihívásokat, a megmérettetéseket. És valahol nekem is tisztában kellett lennem azzal, hogy amit írok az "fogyasztható"-e. Szóval fejest ugrottam. A pályázatról kicsit későn értesültem, már csak szűk két hét volt hátra. De a tervem készen állt, először el kell merülnöm a történet légkörében, mintha én is egy lennék a szereplők közül, egy afféle külső megfigyelő. Tehát újra elolvastam a könyvet, az Anne otthonra talál-t. Azt hiszem az eredmény engem igazol, hogy ez jó gondolat volt. Közben fecnikre írogattam, hogy mi az, amit mindenképp szeretnék beletenni a novellába - lám a pontos műfaji meghatározást sem tudom, annyira dilettáns vagyok. Aztán mikor csurig voltam az érzésekkel, és szinte magam voltam Anne - mert akkor jó, ha átvedlesz főhőssé :) - nekiültem körmölni. 

Büszkén újságolom, sikerült megnyernem a pályázatot :) Az ujjongást próbálom pórázon tartani, de persze majd szétveti dagadó keblemet az elégedettség, hogy 30 pályamű közül a zsüri az enyémet méltatta leginkább. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy a legjobb férfi író legyek. Így utólag azt kell mondanom, nem tettem magasra a lécet, rajtam kívül más pasi nem is írt :) De megszoktam már, hogy kilógok a sorból, én a kocsmában is kakaót szoktam kérni, és ezen már nem is szándékozom változtatni. Ám mielőtt valakiben valami torz gondolat fogalmazódna meg, nem vagyok se rózsaszín, se szivárványszínű, és csak a szívem meleg, nem a hajlamom. Szóval szépen indul ez a nap. Köszönöm azon olvasóimnak, akik szavaztak rám a közönségdíj érdekében, és akik elolvasták művemet (végig). 

Egérkaland (egy elveszett fejezet)

Pályázat

Olyan izgatott vagyok, hogy az el sem mondható, szavakba sem önthető. A sok írogatás közepette vérszemet kaptam, majd vettem a bátorságot, és beneveztem egy irodalmi pályázatra. Úgy általában szeretem a kihívásokat, főleg az ilyet, aminek nincs igazi tétje. Ráadásul a témája közel áll a szívemhez, és ha itt sem tudok maradandót alkotni, akkor hol másutt. Örömmel mondhatom, hogy könnyű szülés volt (1821 szó, 11 877 karakter), és ahogy egy apának a saját gyereke a legszebb, úgy nekem is olyan ez, mintha belőlem nőtt volna ki, és tulajdonképpen így is van. Olyan eufória és elégedettség részesévé váltam, amit utoljára akkor éreztem, mikor elkészültem 40 méter kerítéssel. Pedig az két hónapig tartott, ezt meg gyakorlatilag fél nap alatt megírtam. Azt kell mondjam, annyi a titka, hogy az ihlet pillanatában éppen ne ásson az ember. Persze az elbírálók lehet teljesen más szemmel fogják nézni irományomat, de én bizakodó vagyok, és ha nem is nyerek semmit, elmondhatom, hogy ilyen is volt az életemben. A boldogságnak belülről kell fakadnia.

Ahogy Marcus Aurelius mondta - és nem feltétlen a Gladiátorban - "Az életed olyan, amilyenné a gondolataid teszik."

Mellesleg tudtátok, hogy Marcus Aurelius-nak emlékműve van Diósjenőn?