Szendehely

Kórusunk Szendehelyén tette tiszteletét:

Hesz Mihály

Nem tudom, ez a név mennyire veszett homályba, remélem még emlékeznek rá páran. 1943-ban született, és aranyérmet nyert Mexikóvárosban 1968-ban. Kajakozó volt. Nem olimpiai bajnokokról akarok ám írni, mert eme veretes név - bár régről ismerem, - pár napja más miatt kapott jelentőséget számomra. Kiderült, hogy a szomszéd falu, Nógrád szülötte. Mindez akkor jutott tudomásomra, mikor a kórust meghívták, hogy a nógrádi iskola névadó ünnepségén vegyen részt. Ugyanis felveszik a Hesz Mihály nevet. Akkor még azt hittem, hogy Hesz Mihály (a helyieknek Miska) már nincs az élők sorában, de szerencsére ezt rosszul gondoltam. 

Szóval szombat reggel a kórus autóval átment Nógrádra. Nem sokkal 10 óra előtt érkeztünk, a faluban már nagy volt a nyüzsgés, szinte minden kereszteződésben polgárőr álldogált, amolyan virítós kukásmellényben. Az iskolában is rajzottak az emberek, és épp az egyik vitrin előtt tébláboltam, mikor megállt mellettem egy szép szál, termetes férfi, markáns arcvonásokkal. Ki más, mint maga a nap hőse. Mit mondjak, szeretnék én is így kinézni 71 évesen. 

Maga a műsor nagyon hosszúra nyúlt, és bár voltak nagyon meghitt és nosztalgikus részei, de kicsit túl sokan fürödtek az olimpiai bajnok dicsőségében. Vagy négy szervezet is fontosnak tartotta, hogy elmesélje az életét. Elsőnek ez persze izgalmas volt, de negyedszerre már eléggé szócséplés jellege volt. És kapaszkodjatok meg, legfájóbb a MOB képviselője volt. Egy körülbelül 45 éves nő, - aki valami főtitkári titulust bitorol (nem, nem csak birtokol) a szervezeten belül - emelkedett szólásra. Még egy pillanatra szimpatikus is volt, hogy nem papírból beszélt, de aztán úgy hebegett-habogott, mint a Rossz Tanuló a "Tanár úr kérem"-ben. A koronát azzal tette fel "művére", hogy Ferencnek nevezte a bajnokot. Engem személyszerint oltári módon felháborított a dolog. Mondjuk Schmitt Pál esete óta már amúgy is lesújtó véleményem van erről a gittegyletről, de mindig fájó szembesülni a ténnyel, hogy érdemtelen emberek kerülnek magas és jólfizetett polcra. De nem hergelem magam, mert újra érzem, hogy emelkedik a pulzusszámom.

Szóval ezt az incidenst leszámítva flottul lezajlott a műsor, és én is ama szerencsések közé sorolhatom magam, aki kezet fogott Miska bácsival. (Egyébként már volt szerencsém olimpiai bajnokhoz személyesen, de az inkább a csalódás kategória volt, ezért nem is mondom a nevét).

Szendehely

Jól hangzik ugye? De ne tévesszen meg senkit, ez nem a törpék lakhelye, sem szűzies lények találkozási pontja, hanem kicsit prózaian szólva a szomszéd település, tőlünk mintegy 5 km-re. És azért került említésre, mert tegnap, azaz szombaton bált tartottak ott. Még ez sem lenne elég ok, ha nem lettem volna ott, mint a fellépő kórus egyik tagja. A szendiek (mert "szakmai" berkekben csak így hívjuk őket) sváb bált szerveztek, ahol a számos fellépők között a mi vegyeskórusunkat is meginvitálták. Hét órakor kezdődött a rendezvény a helyi tornacsarnokban. Szépen, ízlésesen fel volt díszítve a terem, csak egy dolog csípte a csőröm. A zenekar már bemelegítésnél olyan vehemenciával játszott, hogy a búrám a duplájára dagadt. A tőlem félméterre lévő ismerősnek sem értettem a szavát. De legalább kaptunk pogácsát, meg egy pohár üdítőt. Ha némi csúszással is, de elkezdődött a műsor. Először a gyerekek ropták a táncot a színpadon.

Ez még rendjén is volt csak aztán nem értettem, hogy a perui pánsíp alapokon nyugvó népzene, hogy került az előadásba. Viszont jópofa dolog volt, hogy a műsor zárásaként a gyerekek felkérték a nézők egyes tagjait táncolni. Ezt követően voltak énekkarok és tánccsoportok felváltva. Mi valahol a műsor közepe táján kaptunk lehetőséget szerepelni. Hoztuk a szokott formánkat, ami egy megbízható középszer. :) Legnagyobb sikere a helybéli táncegyüttesnek volt, ami nem is csoda, mert rendkívül látványos elemei vannak a táncuknak. Körülbelül két órás volt a műsor, utána kaptunk virslit. A bál gondolom hajnalig tartott, de én az első adandó alkalommal elmenekültem. Elég rosszul viselem a tömeget meg a zajt, de azt hiszem ez egy remetétől nem is annyira szokatlan. Így is majdnem 10 óra volt, mire beálltam a garázsba.

 

 

Maszkabál

Ha lesz erőm, talán majd a sváb bálról is írok, de számomra elsőbbséget élvez a gyerekek álarcosbálja. Vasárnap került sorra ez a nevezetes esemény, talán az időpont nem volt igazán szerencsés, egy nappal a

hajnalig tartó mulatság után. Szóval a szülők kicsit tétován botorkáltak, hosszúkat pislogtak, bezzeg a gyerekek úgy sürögtek-forogtak mint az Energizer nyuszik. Három órakor a gyerekek által előadott humoros jelenetek nyitották meg a műsort. Örömmel néztem, hogy izgatottan és olykor szemlátomást a szövegre koncentrálva, de határtalan lelkesedéssel játszottak el egy-egy rövid tréfát. Ezt követően először az ovisok vonultak egyesével a színpadra. A pódiumon Emőke fogadta őket, és segített nekik bemutatkozni. A picik nagyon elfogódottak voltak, szavukat alig lehetett hallani. Bezzeg az utánuk következő iskolások! Ők fecsegtek, csacsogtak, volt aki még énekelt is. Engem igazából meglepett a hatalmas létszám.

Szerintem nem is volt gyerek a faluból, aki ne öltött volna valamilyen jelmezt. Persze voltak egyszerű, szabványos jelmezek, gondolok itt a királynőkre, tündérekre, de voltak hatalmas ötletek is. A teljesség igénye nélkül: pulikutya, bio-robot, foci bíró, dinoszaurusz, hűtőszekrény, kalóz, tigris, angry bird, Miki egér, varázsló, háremhölgy, katica, transzformer. Nagyon tetszett, hogy nem felnőtt zsűri volt, hanem maguk a gyerekek szavazták meg, hogy nekik ki tetszett a legjobban. És hogy mennyire jó volt az ítéletük, jelzi, hogy egyezett az ízlésünk. Első lett a hűtőszekrény - hozzáteszem kinyitható volt az ajtaja, és belül is szépen ki volt dolgozva, sőőőt termékek is voltak benne. (Magyarázatképpen ha ti is le akarnátok gyártani - a hűtő tetején volt egy

mikrosütő, abban volt a gyerkőc feje) Második az angry bird lett, ami valahogy a méreteivel volt lenyűgöző, meg azzal a pompás narancssárga csőrével! A műsor befejező része egy bohóc előadás volt. Zizi és Zozo műsora. Azt hiszem gyerek szemmel nézve jó volt :) és ami szerintem alapkövetelmény, a gyerekeket is bevonták a műsorba. Műsor után még volt némi eszem-iszom a gyerekeknek, meg gondtalan táncikálás. Este feltehetően senkit nem kellett altatni. :)

Aszta - hinnye!

Szenteste sem telt el társadalmi esemény nélkül. No, nem az éjféli misére gondolok, de azért annyira nem is távoli a dolog. A gyerekek betlehemes előadást mutattak be a templomban, és a kórus lett felkérve, hogy a

zenei aláfestést mi produkáljuk. Az időpont elég érdekesen lett kiválasztva. Mivel a falu papja még két közeli településen ténykedik, ezért az éjféli mise időpontja 10 óra. Innen lett visszaszámolva, hogy mikor kezdődjön a gyerekek műsora. Negyed tíz lett végül. Szépen sikerült a műsor. Voltak angyalkák vagy tizenketten, pásztorok vagy öten, napkeleti

bölcsek királynak öltözve, és persze József és Mária. Amilyen gyarló lélek vagyok, nekem a barika tetszett a legjobban. Ja, és majdnem kihagytam a narrátor szerepét. Bár hideg volt a templomban, de szerencsére az ülések fűtöttek. Bevallom, én a műsor után eljöttem, még sokat kellett volna várni a mise kezdetére. 

Másnap végre felbukkant a nap az égen, és ez engem is előcsalt odúmból. Sajnos teljes mértékben kézzelfogható, hogy a mozgás hiánya milyen egészségromboló hatást fejt ki. Fáj a derekam, viszket és ég a szemem, petyhüdtek az izmaim. A civilizáció átkai. Na de most végre kedvet éreztem egy kis sétához. Csak úgy céltalanul, bóklászva, Picúr kíséretében. Megkerültem a kísértetházat, leballagtam a faluba, megkerültem a tavat, át síneken és fel a dombon. Ja és közben átugrottam a Morgó patakon, amit Picúr is ügyesen abszolvált. Egyszercsak megrökönyödve észleltem, hogy egyazon helyről két nagy ragadozó madár röppent fel. Mondom magamban, ez nem lehet véletlen, és csakugyan, mikor arra a helyre értem,

ahonnan elrugaszkodtak, az alábbi látvány fogadott. Tudom, kicsit riasztó, de a természeti törvények már csak ilyenek. (Ja, és most nem téglákra gondoltam, azok sajnos az emberi természetről árulkodnak.) Kicsit tovább sétálva meglátogattam Árpiék kecsketanyáját. Éppen etetési időszak volt. Árpit egyből kifaggattam a kecsketartás fortélyairól. Bevallom egy ideje kacérkodom a gondolattal, hogy két gidát én is beszerzek. Nos, megtudtam, hogy hobbi célra itt is jobbak a nőstények, mert kevésbé büdösek. Viszont a fákat körbe kéne kerítenem, mert ezek a jószágok mindent rágnak ami zöld vagy zsenge. Ja, és megtudtam, hogy a "vén kecske is megnyalja a sót" korántsem légbőlkapott. A takarmány és a víz mellett a harmadik alapvető igénye a mekegő egyedeknek a nyalósó. Még jobb ha szelénes vagy vitaminos az a só, de ínséges időkben a konyhasó is megteszi. Picúr is élénk érdeklődést mutatott az állatok iránt, eleinte kicsit kergette őket, de aztán fordult a kocka, a kecskék megszokták a jelenlétét, és akkor ők közeledtek a csahos felé. Picúr kellően megszeppent, ijedtében ráült saját farkára. És akkor egy kép a nyájról:

Versek bűvöletében

Visszatérve a szombat estére, szeretnék egy életképet festeni elétek. Igen, a szokásos irodalmi esténkről lesz szó. Mi szervezők, szereplők, már 4 órakor ott tüsténkedtünk a kultúrházban. Fűtés, hangosítás, díszlet elrendezés, végső próba ... efféle nyalánkságok. Fél 5 felé már szivárogtak a nézők. Van nálunk egy olyan kedves szokás, hogy bár nincs belépti díj, de önkéntes alapon a nézők hoznak süteményt, amit műsor után vidáman beszélgetve együtt fogyasztunk el. Öt órakor elcsendesült a nézőtér, és Nusika köszöntötte az egybegyűlteket. Örömmel láttuk, hogy fiatalok és idősek egyaránt érdeklődtek műsorunk iránt. A műsorfolyamot Nusika kezdte Sík Sándor versével, utána a gyerekek jöttek, Dóri, Laura és Lili személyében. Zelk Zoltán őszi versét, Romhányi József panaszos sündisznóját és Kovács Sándor Pisze Nyusziját

hallgathattuk meg. Nagy-nagy taps fogadta valamennyi produkciót. A versek miatt is, meg olyan üdítő volt látni, hogy végre a fiatalok is kezdik megkedvelni a verseket. 

Ezt követően komolyabb hangvételű szavalatok következtek Jókai Anna, Sajó Sándor, Kosztolányi Dezső örökbecsű sorai hangzottak fel. Kicsit lazítva a komor hangulaton Bardócz Csaba gitáron adta elő saját szerzeményeit, majd a jegyző asszony következett egy verssel a szeretetről. Őt Tihamér követte, Márai Sándor versét adta elő mély átéléssel. Ekkor már nem tudtam annyira figyelni, hiszen Brigivel készülődtünk a Válásra. Ez egy kétszemélyes vidám darab, amit eredetileg Pálos Zsuzsa és Sztankay István adnak elő. 

Újra Ildikó verse következett, ezúttal József Attila Kései siratóját adta elő, utána pedig én szavaltam Reményik Sándor versét. Nem árulok zsákbamacskát, azokat a verseket mondtam, amit már korábban ide is kitettem. Csaba gitározott újra, majd jött az est nagyszabású vállalkozása, egy 5 azaz ötszereplős bohózat. Veszélyeztetett gyerek a darab címe. Röviden arról szól, hogy a család egyik gyereke bukásra áll irodalomból, és jön az osztályfőnök családlátogatásra. A família elhatározza, hogy az apa eljátssza a részeges dúvad férjet, ezzel indokolva, hogy miért nem tud a gyerkőc tanulni otthon. 

Szépek, szépek a versek, de számomra ezek a vidám jelenetek az igazi örömforrás. Utánunk még Nusikának volt egy fergeteges előadása egy disznóvágásról, csak annyi sváb szóval volt megtűzdelve, hogy én biz' sok helyütt nem értettem. Műsor után még volt egy kis beszélgetés süti majszolás közben, de volt üdítő és bor is, sőt forralt bor, ami még nekem is ízlett. Szerintem mindenki pompásan érezte magát. Mikor már kicsit kevesebben maradtunk, még elmondtam két vidám verset, Nusika pedig parádés vicceket mesélt. Én a magam részéről igazán sajnáltam, hogy haza kellett jönni, és már most várom, hogy mikor lesz a következő irodalmi est.