2015. november 17., kedd

Irodalmi est

Idén is megtartottuk a szokásos irodalmi estünket, és most a szokásosnál is több energiával vetettem magam dolgok sűrűjébe. A 7-9 évesekkel Zelk Zoltán 3 nyulát adtuk elő, a 11-16 évesekkel pedig egy Dr Bubó epizódot, méghozzá a Miért nyúl a nyúl címűt. És persze nem maradhatott el a felnőttekkel alakított bohózat sem, ami ezúttal Nóti Károly Gombája volt. No persze szavaltam is, mert a gyökereket is ápolni kell.

2015. november 15., vasárnap

Ipolytarnóc

Mond nektek valamit ez a név? Igen, igen, az Ipoly az egy folyó, tehát ez nem más mint egy Nógrád megyei település. És miről híres? Hát az őskori leletekről!
A múlt héten jártam ott, egy barátom családjával. Igazán szerencsénk volt ezzel a novemberi vasárnappal, bár az árnyékos helyeken azért hűvös volt. A környék igazán szép, és kellően távol esik a forgalom zajától. Már sétálni is érdemes, de persze a túravezetés adja meg a dolog savát-borsát. Ajánlom mindenkinek.

 Ez itt a bejárat
 Megkövesedett mocsári ciprusok
 Bármily hihetetlen, ez itt egy torony - egyben a függőhídtúra bejárata
 Kalandos, igaz?
 Letekintve ...
 Ez már a miocén erdő bejárata a porkolábbal
 Mindenféle túrák is indulnak innen
 De ez itt a lényeg
 Csak túravezetővel látogatható a tanösvény
 Külön élmény a vezető ízes-zamatos palóc meseszövése
 Egy megkövesedett óriásfa részlete
 Dioráma is látható itt, ősállatok lábnyomaival
 3D-s mozi
 A park műanyag állatai
 Ős Bambik
 Rinocérosz család
És újra a porkoláb, egy kardfogú bestia

2015. november 12., csütörtök

28 fok

Aki egy hosszú kómából ébredt volna fel, könnyen megzavarodna, hogy vajon most milyen évszakot írunk. Igaz nem árnyékban, de 28 fokot mutat a hőmérő. Elképesztő! Nem mondom, jólesik napfürdőzni, de félek lesz ennek még böjtje. Szerencsétlen növények meg fognak bolondulni! Most fognak majd rügyezni, aztán áprilisban meg téli álmot alszanak a butusok. Nekem is komoly dilemmám van, hogy cseréljek-e gumit az autón, avagy mégsem. Tegnap volt Márton nap, ami nálunk a faluban egy kiemelt esemény. A libafaláson felül ilyenkor az ovisok és a kisiskolások lámpás felvonulást rendeznek, és rövid műsorral megemlékeznek Márton püspök életéről. Na és tudjátok, hogy Mártonnak mi köze a libákhoz? Anno Márton a libaólban próbált elbújni, hogy elkerülje a püspökké avatását, de a szárnyas jószágok hangos gágogással tudatták a köznéppel, hogy hol kell keresni a leendő egyházfit. Ebben már Márton is égi jelet látott, és beadta a derekát.

2015. november 11., szerda

2015. november 7., szombat

Harmónia, hangulat, hallgasd

The time has come, let us begin
With all our voices joining in
To sing of love and brotherhood
People doing what they should to
Help their fellow man be free
And fill this land with harmony
The young and old, the rich, the poor
Making sounds, never heard before

Harmony! Harmony!
Let's all join in harmony
Sing away the hurt and fear
A great new day will soon be here

Like the shepherd guards his sheep
Watch your children as they sleep
Like the potter turns his clay
Help to shape a better day, and
Let us sing a song of love
There's one thing I'm certain of
Love will fill the hearts of men
Peace will come on earth once again

Harmony! Harmony!
Let's all join in harmony
Sing away the hurt and fear
A great new day will soon be here

Harmony! Harmony!
Let's all join in harmony
Sing of love, and brotherhood
And people doing what they should

Harmony! Harmony!
Let's all join in harmony

2015. november 6., péntek

Sikeresség

A siker nem mindig az, amit látsz ... (kár, hogy a mai világban ez pont fordítva van)

2015. november 3., kedd

Hallo! Wien?

Ez a kedvenc képem az elmúlt napokból:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...