Kosárfonás

Engedtessék meg nekem, hogy gorillamód csépeljem mellkasom, és artikulálatlan hangon üvöltsem világgá: Tudok kosarat fonni!!! Robinson Crusoe szinten, de ez is volt a célkitűzés.
Még februárban beiratkoztam egy kosárfonó tanfolyamra, aztán márciusban kezdetét is vette az alkotói tevékenység. Bizonyos Török János okító kezei által igyekeztünk elsajátítani eme régi mesterség csínját-bínját. A 20 ezer forintért öt szombaton találkoztunk és buzgólkodtunk a Diósjenői Erdészet óvó szárnyai alatt. Az óvó szárnyakat nem véletlenül írtam, hiszen teát és kedves szavakat bőven kaptunk, ráadásul Kornél jóvoltából számos fénykép is készült a tanfolyam során. Az öt alkalom elég kimerítő volt, hiszen gyakorlatilag majdnem egész napos volt a foglalkozás. De minden percét megérte! Öt férfi és hét nő jelentkezett a tanfolyamra, pedig ez már nem is az első volt idén. A hangulat vázolása gyanánt el kell mondjam, hogy egyik reggel az egyik hölgy még húsos hasét is hozott nekünk, Húsvétkor pedig János rendezett palóc locsolást, sőt - ne tessék megijedni - korbácsos asszonyszentelést! Állítólag vékony ágakból fontak afféle korbácsot, és azzal paskolták a nőneműek fenekét. Tudták eleink, mitől döglik a légy! :) Addig legyek szegény, amíg egyesek a korbácsuk hiányát nem a tulajdon kezükkel pótolták! Vagy az én képzeletem túlontúl szárnyaló? Mindenesetre az ürgeöntés se rossz, mikor nyakon lódítják a leányzót egy vödör vízzel; de ebben több élvezetet találok. Mindkét részről. Ám nagyon elkanyarodtam, hiszen a cím kosárfonás. Határtalan örömmel és elégedettséggel tölt el, hogy egy újabb fehér folt lett kiiktatva tudásom palettáján. (Hűűű, de cifra mondat lett ebből) Szeretem a régi mesterségeteket, van is erről egy könyvem, amit egy kedves barátomtól kaptam ajándékba. Tavaly Nagyvázsonyban a kovácsolás lett "kipipálva", sajnos ott csak egy délután lehetett a mester mellett inaskodni. 

Na szóval, mit is írjak eme mesterségről? A legfontosabbal kezdem, ami engem kicsit szíven ütött. A szomorúfűz ágai nem jók! Pedig én erre alapoztam egész jövőmet. Sajnos nagyon törékeny, max az egészen friss tavaszi hajtások használhatóak, de erre egy foglalkozást, sőt hivatást nem lehet alapozni. Az amerikai fűz dívik, de jó az aranyvessző, vagy végső soron a szőlővenyige, iszalag. Ha a vessző nincs lepucolva, akkor barna lesz a kosár, ha le van húzva a "kérge", héja, akkor fehér. A két színt remekül lehet kombinálni díszítés gyanánt. (szerintem vétek befesteni eme kosarakat), Nyilván a szakmai fogásokat nem tudom és nem is akarom itt leírni, csak pár alapdolgot említek meg, hátha más is kedvet kap hozzá. És a fényképeket látva azt hiszem Ti sem gondoljátok, hogy ez ördöngösség lenne. Szerzünk-veszünk 3 kb. hatvan centis pálcát, olyan ceruzavastagságút. Ezeket félbe vágjuk, és a három vastagabb darabot középen behasítjuk. Ezen a résen dugjuk át a vékonyabb feleket. Így kapunk egy keresztet, aminek minden ága 3-3 pálcából áll. Most fogunk két kimondottan vékony vesszőt, a vékony végüket bedugjuk a hasadékba, és elkezdünk fonni. Egyet elől egyet hátul "taktikát" követve megyünk két kört, ilyenkor még a hármas ágakat egyszerre fonjuk körül. Ha a két kör készen van, akkor jön a GYÖKKENTÉS. Ez annyit tesz, hogy meg kell törni a vesszőt. Jelen esetben a hármas pálcákból a szélsőket. Értelemszerűen a baloldalit balra, a jobboldalit jobbra. Kapunk egy csillag alakzatot, aminek 12 sugara van (4x3). Innen az előre-hátra fonás már úgy zajlik, hogy mindegyik pálcát külön-külön megkerüljük, és amennyire lehet a vesszőt fonás közben középre tömörítjük. Ha elfogy a vessző, jön a toldás. Aranyszabály: vastagot vastaggal, vékonyat vékonnyal toldunk. És mindig vékonnyal kezdünk! Vagyis most, az első toldás a vastag végével jön. A szálat be kell dugni oda, ahol kvázi az előző elfogyott, de még oda van "szorítva". És így haladunk körbe-körbe, mint egy pók. Ez lesz a kosár alja. Az átmérő nyilván attól függ, mekkora kosarat akarunk csinálni, és nyilván a profik az elején nem csak a 3-3 pálcát, de a 4-4, sőt 3-4, 5-5 verziót is választhatják, de ezekkel nehezebb dolgozni, cserébe nagyobb átmérő érhető el. A kilógó pálcavégeket metszőollóval le kell vágni, és kész az alap, a fenék. Az oldal úgy készül, hogy 24 szálat bedugunk a vastag pálcák bal- és jobboldalán, jó mélyen, hogy ne tudjon kijönni. Ja és a vastag végével dugjuk be, úgy, hogy előtte srégen meghegyezzük. Aztán tőben meggyökkentjük, és felhajtjuk, és láss csodát már is ott vigyorok egy kalitkaszerű fűzfakaspó, aminek csak be kell fonni az oldalát. Erre már nem térek ki, itt már kezd bonyolódni a dolog, sokféle technika létezik. Fülek, szegélyek, talpak, de ezek már mind nyalánkságok.
A legnehezebb a fülek kialakítása.Erre az utolsó alkalommal került sor. Vastagabb pálcát kicsit íves hajlítunk egy sörösüvegen vagy sodrófán, levágjuk úgy 15 centi hosszúra, végeit hegyesre vágjuk, hogy be tudjuk szúrni a bordák közé. Innen viszont roxfort-i képességek szükségeltetnek. Egy vékony szálat kell a fülkezdemény mellé beszúrni, aztán mintha egy kurblit tekernénk hajtogatni kell a szálat, miközben az rostjaira bomlik, de a sodrás következtében mégis egyben marad (persze itt is sokat kell vizezni). Kötél jellege lesz az ágnak, és így a meglévő fül köré tudjuk tekerni. A lényeg, hogy nem kell egyből befonni a fület, csak három menetet csinálni, és ezzel elérni a másik fültőhöz. Ott átbújtatni a kosár oldalán, és indulni vissza. Amíg el nem fogy a szál. Utána hasonló módszerrel az ellenkező fültőnél kell megindulni, és a menetek szép lassan befedik azt a pálcát, amit az elején beszúrtunk. Nagyjából ennyi, de a menetek szép, szoros felépítéséhez erőre is szükség van, főképp a végén, mikor már alig van hely, és úgy kell bepréselni a fonatot.
És akkor pár kép, hogy miről beszéltem eddig. A képeken a saját alkotásaim láthatóak.