Hétfő délelőtt

Az egyedüllét bolondos dolgokra sarkallja az embert, de ami bolondos, az többnyire jó is, és azt hiszem a következő dolog kapcsán nem kell lesütni a szemem, még ha tudom is, hogy apám megütközne rajta. De talán ezért, nem is meséltem el neki; sok fura pillantást spóroltam meg számára. A dolog Ádám és Évánál kezdődött, pontosabban Évánál, aki a helyi óvodában végzi napi tevékenységét. (A munka szót nem éreztem helyénvalónak, de a hivatást fenntartás nélkül le merem írni) Szóval ő szólt még tavaly, hogy lenne-e kedvem magamra ölteni egy Télapó jelmezt, és eljátszani a fehérszakállú szerepét. Nos, ez még nem szerepelt a repertoáromban, meg az úttörő ahol tud segít, ezért rábólintottam. És nem is bántam meg. Öröm volt látni a sok izgatott arcocskát, a csillogó szemeket, aztán mikor a szavalatokra került sor, a szemlesütést és cipőorral a szőnyegbe "faragott" lyukakat. Bájosak voltak, elevenek, izgágák, cserfesek. Nálunk többnyire lányok vannak, de tisztelet a kivételnek, ebben a korban ők talpraesettebbek is. Ekkor határoztam el, hogy én is teszek valamit a fejlődésükért. Tudom ez szerénytelenül hangzik, de hiszem, hogy az irodalom terén van némi érzékem, sőt szépérzékem, tehát nem voltak kételyeim, hogy alkalmas vagyok mesét olvasni a gyerekeknek. Másfelől, - az irodalmi áramlatra visszatérve - ez egyfajta főhajtás szegény, megboldogult Édesanyám felé. Amit tudok, azt Tőle tudom, a hangsúlyos olvasást, szavalást általa sajátítottam el, és  máig hálás vagyok neki érte. Szóval az emlékének is adózóm azzal, hogy olyan dolgot teszek, ami az ő szívének is kedves lenne. Hétfőnként járok az oviba, és a tízórai utáni fél óra az enyém. Mostanság Gáti Éva Egérmeséjét olvasom

nekik. Talán már említettem vonzódásomat az egerekhez, és mit tesz isten, az oviban is egy piros, egeres szőnyeg van a padlón. Mi ez, ha nem égi jel!? Olvasás közben néha elbizonytalanodom, hogy talán ez még túl irodalmi nekik, és nyilván jópár dologra ők egészen másképp reagálnak, mint én. Sajnos nem igazán értékelik a nyelvi leleményeket, mint a tejföldi ütközet vagy amikor török hörcsögök megtámadták Egér várát. De hiszem, hogy nem szabad alacsonyra tenni a lécet, és a bájital - májital, mészpor - mézbor párhuzam őket is megkacagtatta. Most csak azért írom ezt, mert Húsvét miatt kimaradt egy hétfő, és mit tagadjam, hiányzott a lurkók lelkesedése, hogy: "Itt van a Bálint!" Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mesélés után megnézzük az igazi egereket, amiket én viszek nekik itthonról. Tehát van egy igazi Prézli is számukra, és visonganak, egymást túlkiabálják, mutogatnak, lökdösődnek és mindenki meg akarja simogatni valamelyik egeret. Felvillanyozzák a hétfő délelőttömet.
Ez a nagy általánosság, és mindenképpen ezzel akartam kezdeni, hogy pozitív kicsengése legyen a történetnek. Ugyanis a mai nap inkább csak elvette az ember kedvét. Talán mert végre kisütött a nap, talán mert az április amúgy is bolondos és szeszélyes, de ma annyira rakoncátlanok voltak a gyerkőcök, hogy erős önuralomra volt szükségem, hogy szelíden kérleljem őket. No, annyit is ért. Huszonkét sajtkukac tekergett a padon, és még aki szeretett volna figyelni, azt se hagyták a többiek. Nem is sikerült befejezni a fejezetet. És nem azért mert megsértődtem, de valahogy jelezni akartam feléjük, hogy tiszteljük meg egymást azzal, hogy figyelünk egymásra. Sajnos a közeg nem egységes, de tudom, ez nem is várható el. Vannak fogékonyabbak, és vannak igazi rosszcsontok. Ha csak Jócsontok lennének könnyű lenne a helyzetem, de van itt Pulykapipi és Panasz Muki is bőven. Remélem a mai nap tanulsággal is szolgált, és legközelebb fegyelmezettebbek lesznek. Sajnos akárhogyis nézzük van ennek egy ráerőltetés jellege, ami ellen berzenkedem, inkább úgy lenne jó, hogy csak az érdeklődőknek olvasnék, de ha megkérdezem, hogy kit érdekel a mese, akkor mindenki jelentkezik, csak utána nem ennek szellemében viselkedik. De hát gyerekek! :)