... még mindig a Költészet Napja. Egy szép nap van mögöttem. Már a kezdet is szép volt, mikor reggel láttam, hogy süt a nap. Még a borotválkozás is kisebb nyűg volt, mint máskor. Az úton nem volt dugó, szép tájakat fedeztem fel, dalolt a lelkem. Aztán elég korán érkeztem az Oktogonra, hát tettem egy rövid kitérőt a Lenin körút 76 alá. Hajjaj ... :) életem első kilenc éve zajlott itt, és most szemem elé tárult negyven év történelem. Az udvar barátságosan köszönt rám, de a lépcsőház durcásan elzárkózott előlem. Viszont minden ott volt, ahol lennie kellett, csak mintha összetöpörödött volna - vagy legyek nagyzolós - én lettem nagyobb. A régi lakásunk helyén egy GSM üzlet áll, oda is bementem, ott is miniatűrben találtam mindent. Ami új volt számomra, pedig tuti ott volt régen is, azok a belső udvar falán lévő stukkók. Talán most azért tűntek fel, mert fel vannak újítva és szinte világítanak a koszos, elnyűtt falon. A gang is barátságosan integetett, és Joli néni lakását is megtaláltam, meg a rádiószerelő bácsi otthonát. Innen a Liszt Ferenc tér felé vettem az irányt, és kíváncsi voltam, hogy megtalálom-e régi iskolámat. Az én gyenge memóriám talán cserbenhagyott volna, de a lábam magától tudta az utat: első utca jobbra, aztán az első balra. És hipp-hopp: Hegedű utca. Az iskola már nem üzemel, de a tábla még kint van, csak feketével áthúzva. Helyén egy "kultúrház", vagyis talponálló. De döbbenet volt, mennyire élesen előttem volt mindennek a helye, hol vannak a lépcsők, ajtók, folyosók. Fogalmam sincs, hogy mik a "Komámasszony hol az olló" szabályai, de hogy hol játszottuk ezt a játékot, az igen. Még a csempe is ugyanaz :) És a bejárat lejtésére is emlékeztem, ... másik kedves, nosztalgikus benyomásom az volt, hogy életem első könyvtára még most is üzemel, bár szemben a Műszaki Könyvesboltnak már nyoma sincs (oda persze csak felnőttként jártam). Ilyen élményekkel érkeztem a Bohémia kávéház elé, ahol mint kiderült, anno Szép Ernő lakott. A verselés kapcsán kedves emberekkel ismerkedtem meg, bár eléggé meglepett, hogy a szervező Mónikán kívül csupa férfiember jött el. És összesen öten voltunk. Még szerencse, hogy sok verssel készültem. Nagy lelkesedéssel csodálkoztunk rá egymás verseire, pár címet megosztok veletek, amelyeket örömmel hallgattam: Heltai Jenő: Modell, Tóth Árpád: A holdkóros apród története, Varró Dániel: Miért üres a postaláda mostanába', Kellős Éva: Anyanyelv. Igazi gyöngyszemek. De igazából közönség nem volt, csak egymásnak olvastunk. Sütött a nap, mert egy teraszon ültünk. Innen átmentünk egy óra elteltével a Nagymező utcába, és ettől a ponttól számomra egy mélyzuhanás kezdődött. 1 nem voltunk napon, 2 nagy volt a zaj, 3 kicsit el is fáradtunk, mindenki úgy gondolta többen leszünk. A környezet ugyan szép volt, hiszen tíz méterre a Thália, hátunk megett pedig az Operett Színház volt, de abban a kakofóniában egymás szavát is alig értettük. Pedig időközben jött az erősítés két újabb férfi személyében. Az egyik egy nagyon mókás, egyiptomi származású fickó, bizonyos Jaszin, aki úgy adott elő verset, hogy közben még mutogatta is, bár mikor oda ért, hogy "kivert kutya ..." akkor keze lehanyatlott, és mondta, hogy ezt most nem mutogatja el :)
Ittam közben egy teát, mások kávét avagy lavina névre hallgató beherovkás forraltbor szerűséget. A többiek még mentek más helyre is, de én elégnek véltem ennyit áldozni a kultúra oltárán. Amúgy rajtam kívül mindenki színész volt, avagy statiszta. Volt egy bábművész is, és akkor még azt hittem tanultam egy új szót, de lám mostanra elpárolgott a fejemből. Mondtam, hogy gyenge az elmém. Merthogy van a marionett, a kesztyűbáb, meg ez a harmadik stílus, ami Japánból származik állítólag. Óvodákba járnak, és ott lépnek fel, magyar népmeséket adnak elő. Hazafelé még bementem a Lehel téri piacra, de se kacsa-, se libatojás nem volt kapható. Méreg! Azért jól esett hazaérni és megpihenni. Ja a metrót is megcsodáltam, hogy az ajtó felett immár van egy színes lámpa. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése