Kínlódva

A tegnapi napom a kínlódás jegyében telt. Kora reggel úgy ébredtem, hogy piszkosul fáj a bal hüvelykujjam. Egyesek szerint ott jön ki rajtam a rosszaság, bár ezt cáfolnám, mert akkor több ujjam is fájna és nem csak tegnap óta. No de egy csöppnyi rokkantság még nem ok, hogy az ember felborítsa terveit, így hát indultam apámhoz esedékes vizitációra. Kicsit féltem, hogy az ásás mennyire fog menni, de az ígéret szép szó, és annál azért messzebb lakik, hogy bajom múltával újra menjek, no meg a tavasz is itt van a nyakunkon igaaaz?

Alapvetően szerencsére nem is volt baj, ott azért egész más talaj van, mint mifelénk, szóval könnyen le tudtam szúrni az ásót, és a terület sem volt nagy, bő egy óra alatt végeztem is. Aztán még a leandereket kellett a pincéből felcibálni, és kész is volt az aznapi jócselekedetem. Az ujjam kevésbé volt elégedett mint én, lázadt, forrongott, hogy ő többet érdemel, mint ilyen sanyarú bánásmódot. Kenőcsökért, balzsamért, asszonyi gyógypuszikért siránkozott, de letorkoltam, hogy viselkedjen férfimód. Megebédeltünk, majd bevonultunk a nappaliba tévézni. Két órányi boxmérkőzés közben hol szenderegve, hol ébren igyekeztem nem ráfeküdni meggyötört ujjamra. Délután hazafelé meglátogattam olasz ismerőseimet, teljes volt a létszám, mind a hatan otthon voltak. Sőt hamarosan jött egy szaki is, akiről én azt hittem vízvezetékszerelő. Nagyon kedélyes, barátságos fickó volt, mindenkivel kezet fogott, a gyerekektől megkérdezte hogy megy a suli, akik persze csak hümmögtek. Nagyon el akarta nyerni a háziak bizalmát, mert a mosogatórongyot is úgy kellett kicsavarni a kezéből. Én csak hüledeztem, hogy mi folyik, de nem akartam közbeszólni, lévén én is vendég voltam a házban. Ez meg csak csacsogott, csivitelt, már éreztem, hogy egy lyuk körvonalazódik a hasam táján. Kénytelen voltam egy "lássunk dologhoz" rikkantással valami mederbe terelni az események menetét. Akkor jött a meglepetés! Nem tűrte fel ingujját, hogy "hol az a fránya dugulás" avagy "merre az a huncut csöpögő csap", hanem mint valami bűvész előkapott egy kisebb koffert. És ekkor derült ki, hogy az a sok bla-bla nem volt véletlen. Nem mesteremberrel van dolgunk, hanem egy James Bonddal, csak a mi ügynökünk nem volt titkos. Persze a többiek ezzel eleve tisztában voltak, csak én forgattam a fejem meglepetten. Egy szó mint száz, a pasas egy víztisztító masinát akart eladni. Tehát jött a bemutató. Nem részletezem a röpködő számjegyek és paraméterek halmazát, de azt el kell ismerni, hogy az általa produkált vízből valóban finomabb tea született. Feltehetően egészségesebb is, de a készülék ára megroggyantja a térdet. 390 ezer. Kétévente szűrőcsere, 32 ezer. Engem mondjuk az is zavart, hogy elég hangos is a masina. 

Üzlet nem jött létre, de a muksó nem tűnt letörtnek; megedzette már az élet. Vigasz gyanánt kért tíz másik címet, ahol a produkciót megismételheti. Ezen a ponton elég erőszakos volt, és addig ütötte a vasat, míg kigyötört tíz nevet és telefonszámot. Elmente után persze mi még kitárgyaltuk az ürge előadását, szerfelett vidám hangulatban. Közben késő délutánba fordult az idő, én is szedelőzködtem, hogy hátrahagyott jószágaim felől gondoskodjam. Sötétedés előtt pont hazaértem.