Kulináris élvezetek

Nem voltam, és nem is leszek sosem gasztroblogger, már maga a név is riasztó. Nem mondom, hogy nem szeretem a hasamat; ha mögöttem áll egy sortűzbizottság még főzni is hajlandó vagyok, de alapvetően sajnálom az időt a főzéstől. Szeretem a maradandó dolgokat, de ugyebár ha sokáig csodálok egy káposztás cvekedlit, annak nem lesz jó vége. Meg ha az ember csak csodálja, akkor megette a fene - helyettem. Szóval az étkezést próbálom oly későre kitolni, hogy egy babkonzerv is ambrózia nevet kapjon az étlapon. Sokan szeretnek és tudnak főzni, sütni, számos példa látszik erre a blogok között. Nem ellenőriztem, de meglepődnék, ha 20 perc alatt nem találnék 20 különféle tiramisu (azaz Tira Mi Su ami lelkivilágomban kb. ugyanaz, mint a Beatles nóta: Don't let me down) elkészítési módot. Szóval receptekért bátran fordulj másokhoz, DE - ha az a kérdés, hogy melyik babkonzerv nem okoz csalódást, akkor kihez fordulsz???? Nekivágsz egy kempingezésnek valami hebehurgya, elkapkodott Tesco avagy Auchan termékkel? (csak be ne pereljenek).
Semmiképp se! Ekkor lép színre, - mit színre, piedesztálra - a HeHeHa, és felvilágosít, hogy babkonzervet felelős utazó csakis a Penny-ben vásárol. Íze, állaga nem hagy kivetnivalót maga után. Nem mondom, némi Erős Pista kell, hogy csettintsen is az ember, de önmagában is kiállja a próbát. Tudom, tele van tartósítószerekkel, és gyerekeknek nem is ajánlgatom, de lehet épp az adja aromáját. Ki tudja? Többet ez se árthat, mint a cigi vagy a pösti levegő, és százhúsz évig csak akkor érdemes élni, ha van ki mellett megöregedni. (Mellesleg hasonlóan jó vagyok mirelit pizza fronton is :)
Lám-lám, már megint össze-vissza hadoválok, és az ok ami írásra késztetett még mindig késik az éji homályban.Történt pedig, hogy azt olvastam a Facebook-on, hogy a helyi fogadó kínálata kenyérlángossal bővül. De ez olyan csemege, amit csakis és kizárólag hétfőn adnak az arra érdemes pákosztosnak. Olvasva a bejegyzést összefutott a nyál a számban, és elhatároztam, hogy próbát teszek. Úgy általában véve nagyon jól főznek náluk, bár el kell mondjam, én valahogy leragadtam a sváb bablevesnél. Nem tudom ki ismeri, ki nem, gyakorlatilag egy Jókai bableves, megtoldva külön hozott tejföllel és savanyúkáposztával. Tudom nem úgy hangzik, mint egy mascarponés torta, de ettől még lehet jó, és az is.
De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem ... mély bánatomra közölték velem, hogy nincs kenyérlángos, mert nem mutatkozott elég érdeklődés, és ezért már tésztát sem kelesztettek. Lógó orral ugyan, de ha már elbandukoltam odáig, akkor rendeltem egy sváb bablevest. Közben jöttek német avagy osztrák vendégek, és Bettit próbálták szórakoztatni. Betti maga alatt volt, mert apját épp kórházba szállították, de azért igyekezett megfelelni az elvárásoknak, és próbálta a germánoknak elmesélni levertségének okát. És itt jöttem én, aki mint valami keresztesvitéz kivágta: Krankenhaus. Hiába, lassan 3 hónapja járok német tanfolyamra (újból). Nem tudom ennek vagy a kenyérlángos hiányának köszönhetően, de a bableves után kaptam egy pár palacsintát. És nem ám valami satnya serpenyőfecnit, hanem két jóltáplált, egészségtől kicsattanó túróspalacsintát, málnaöntettel. A végét már vissza kellett nyomkodni a fülembe, de nem hagyhattam ott. Ilyenkor Alfonsó jut eszembe, aki a futóvendégbe diktálja a nokedlit – "Mi itt törzsvendégek vagyunk" - felkiáltással. Szóval én sem akartam, hogy az adagok másnaptól kisebbek legyenek. De a domboldalon alig tudtam felcaplatni. Szeretem ezt a falut! Persze nem csak ezért, de ez is benne van! Hol másutt adtak volna grátisz desszertet?

 

Ez történt két héttel ezelőtt. Aztán mivel újra hétfőt mutatott a naptár, és elég makacs alak valék, hát újra próbát tettem, mint a mesebeli szegénylegény. Élménynek most sem voltam híján, rögtön ott kezdődött, hogy a focipálya mellett hangos angol kiáltásokra lettem figyelmes. Kamaszkorú fiúk, lányok vegyesen kergették a labdát, és az egyik srác félmeztelen volt, ez már önmagában elég ok, hogy szorosabbra vonjam magam körül a kabátot. A panzióban is angol szavak lebegtek, ott meg egy másik srác mezítláb tapodta a járólapot. "Hát ezek meg honnan jöttek?" - tettem fel magamnak a kérdést. Hamarosan a polgármesterasszony adta meg a választ, kanadai "vendégmunkások". A macskaköröm nem véletlen. Ez valami egyházi mozgalom, hogy még a gyerekek fizetnek, hogy külföldön dolgozhassanak. Tíz napig vannak itt, van velük egy tolmács, meg két felnőtt kísérő. Valami szaki mondja a tolmácson keresztül, hogy mit csináljanak, bár el nem tudom képzelni hogy tudják húsz gyerek munkáját összehangolni. De nyilván ez nem is annyira elsődleges. Kirándulnak is, voltak Pesten meg Esztergomban. De hogy a mi csöppnyi falunk egy ilyen nemzetközi mozgalom részese legyen! Egészen kihúztam magam! Azért ejtsek pár szót a kenyérlángosról is! Finom volt. Röviden. Kicsit hosszabban: tejfölös, hagymás, szalonnapörcös, fokhagymás. Kicsit sós. Először külalakra kicsinek tűnt, de aztán még másnap is abból ebédeltem. És mindössze 590 forint. De legalább volt valami jó is ebben a hétfőben :)

Óóó, milyen kezdő vagyok! Ha lefotóztam volna, most lenne itt egy étvágygerjesztő illusztráció. Akkor mehetek a jövő hétfőn is. :)