Képes fejtörő

Na, vajon mi van a képen?

Pepita a néger

... nincs Fekete Péter.

Majdnem elmúlt a január HÓ nélkül, de mégse! Bár mivel +3 fok van, ezért ebből csak eszelős locs-pocs lesz. Most még viszont szép. 

És ennek kapcsán eszembe jutott egy "játék":

         kunyHÓ, koHÓ, taHÓ, moHÓ, boHÓ, golyHÓ, .....

Jakobsweg

Ez a Camino "titkos" neve a németeknél. Ahogy nálunk is hívják Szent Jakab zarándoklatnak. Szóval találtam ezt a kedves, vicces képet, és ha már a beszámoló hamvába holt, legalább ezzel adjam meg a tiszteletet az elhunytnak.

Nem tudok németül, ezért mástól vettem a fordítást: "Azt hittem, hogy a Jakab út izgalmas. És te?"

Zörgő-Fürge

... ha jól értettem. :) Bármily meglepő, ez a bejegyzés nem más, mint az előző folytatása. Ugyanis már a 10. résznél tartok. Ja, és Zörgő Fürge egy eléggé központi alak a mesés oldalon, és kellőképpen restellem, hogy még sose hallottam róla. A mai világban a zálogos Mr. Gold személyesíti meg. (Színészi szempontból szerintem ez a legparádésabb szerep. Többnyire sötét alak, de olykor jót is cselekszik, igazi ellentmondásos személyiség).

Nos, ami az előző firkálmányból kimaradt, az nem más, mint a különálló mesék mesteri összeszövése. Ahogy a réten találkozik Piroska és Hófehérke. Vagy hogy miképp jut a Gonosz Mostoha a mérgezett almához. Jancsi és Juliska lopja el a Vasorrú Bábától, mielőtt a sütőlapátra helyezik a némbert, és ők adják oda a Királynénak. Kíváncsi vagyok a "Csizmás Kandúr"-t vagy "A három kismalac"-ot hogyan fogják beleszőni a történetbe.

Egyszer volt, hol nem volt

Ugye ismerős szókapcsolat? Gyerekkorunkat idézi, azt a régi, önfeledt korszakot, mikor még minden szép és gondtalan volt. Remélhetőleg. De ez egyben egy filmsorozat címe is, amit most kezdtem nézni. Adták a tévében is, de akkor valahogy nem volt szerencsém látni. Oltári mázli, hogy a neten fellelhető ez is. Igazán pazar ötlet adta a sorozat alapját. Ott kezdem, hogy a városka, ahol az egész játszódik Storybrooke. Nos, igen, két betű elhagyásával már előttünk is van "storybook", ami nem más, mint a mesekönyv angolul. Ez egy olyan különleges történet, ahol a mesevilág keveredik a valósággal. Együtt szerepel Piroska, Hófehérke, Hamupipőke, Dzsepetto. Hogy ez kicsit ismerős? Valóban, a Shrekben is elsütötték ezt az ötletet, de itt azért ez szövevényesebben van átgondolva. Ugyanis meseföld el van átkozva, és ebben a kisvárosban élnek szereplői, elfeledve eredeti énjüket. Mígnem jön egy kisfiú és egy nő (aki igazából a fiú anyja), hogy megmentse ezt a világot. Mellékszálként megemlítem, hogy a nő nem más, mint Doktor House keze alatt sínylődő szőke orvosnő. Szerintem ez is egy jó pont a filmnek, bár ez eléggé szubjektív. :)

Szóval párhuzamosan két síkban zajlanak az események, egyszer a mesében, másodsorban a mai valóságban. De a karakterek ugyanazok, és a történések is nagyon hasonlatosak. És ez adja a zamatát a sorozatnak. Egyszeriben a mese is hihetővé válik. Igaz még csak hat részt láttam a 76-ból, és félő ezt a színvonalat nem lehet hosszan tartani, de ezzel együtt egy picit gazdagabbnak érzem magam, hogy ez a történet a fejembe férkőzött.

Dsida Jenő

Szervusztok Ti régi játszótársak! Egy érdekes verssel jelentkezem. Bevallom, mindig "elgyöngülök", mikor olyan verssel vagy akár prózával találkozom, mikor valami apró semmiségről ír a szerző, és mégis valami magasztos, dicső produktum születik a dologból. Mert szerintem az ilyesmi nyomán lehet felfedezni az igazi alkotókat. Egy sima földi halandó a hétköznapi tényeket elintézi pár unalmas, szürke szóval, szimplán vázolva a történteket. Ezzel szemben egy igazi költő szinte himnuszt tud varázsolni ugyanabból a pöttöm eseményből.

És még valami. Dsida Jenőt eddig egy elnéző mosollyal kezeltem, és hiába szorítottak volna sarokba, egy árva verset nem tudtam volna tőle felidézni. Nos, mától (most hallottam a tévében Darvas Ivántól) ez másképp van.

Hulló hajszálak elégiája       

Tavaly delejes, dúsnövésű
hajamban sercegett a fésű...
Én nem tudom, hogy mi a titka,
hajam ma gyöngeszálú, ritka,
megtört, puha, mint ócska kelme
szálakra szétnyűtt, satnya selyme
s oly könnyen enged, simul, hajlik,
oly szépen helyére hanyatlik,
mint enyhe elmúlásra várván
erőtlen nagybeteg a párnán.

S jaj, veszteség, mi meg nem térül!
e gyatra fürt is egyre gyérül,
olykor szálanként, majd sereggel
tépi a fésű foga reggel.
S miképp hegyen, hol sok vihar volt,
sápadtan ütközik a tar folt
s orkán-seperte szikla-ormán
nem sarjad új fa: ilyenformán
terjed a tisztás köre szépen
koponyám tarlott tetejében.

Ami azelőtt lomb lehulltán
fogott el, az ma idők múltán
egy-egy hajszál hulltára támad:
bizsergő, halk nyárvégi bánat -
és lelkemet lankadtra fújja
október lengő mélabúja:
A tavaszvágy, mi régi költőt
annyi epedő dallal töltött,
hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz:
nekem valami égi hajszesz.

Nem is kutatom már, mi tette,
hogy hajzatom ily gyér felette:
talán a csókok lassú mérge?
talán a gondok sunyi férge?
Hiszen mindenki szíve voltam,
Minden sírhantra én hajoltam,
minden bölcsőnél ottan álltam,
minden porontyot én dajkáltam,
én tanítottam, én neveltem,
minden kunyhóban én teleltem.

Míg mély alvókkal megrakottan
ment a hajó, én virrasztottam,
úgy dohogott, suhant előre,
hogy egymagamban voltam őre:
az utasoknak mindahánya
helyett aggódó kapitánya.
Én jártam mindig minden útban,
én szerettem és haragudtam,
én éltem, sírtam, én daloltam
mindenki helyett. Költő voltam.

...Most is, amíg e verset írom,
egy hajszál pihen a papíron,
minden kecses, japáni rajznál
finomabb rajzú, vékony hajszál.
Hever halottként odalent és
bennem készül a gyászjelentés:
Félévet élt. A színe barna.
Kitépte gyilkos végzet karma,
nem használt kenőcs, villany, éter...
Szegény, alig öt centiméter.

Görbült ágacska. Lágyan ível
finom hajlással, bájos ívvel,
akár eső után a márvány-
eres felhőkön a szivárvány.
Azt is hihetnéd, kicsi híja,
hogy kis koboldok könnyed íjja,
amelynek húrja-közepéről,
sóhajból sodrott idegéről
fürge pillanat-nyilvesszőkben
az ifjúság, mi tovaszökken.

Nekem e hajszál most az újság,
sűrített, mély élet-tanulság,
egyetlen kérdés, nagy dilemma,
nekem ez a történelem ma:
ifjak vagyunk, élünk, verekszünk
s - nem segít orvos - megöregszünk.
Ó be szomorú, jaj be félek!
Vigasztalj verssel, örök lélek,
életen túlnéző mesékkel,
bizarr, bolondos bölcsességgel.

Higgyem, tündérek hada száll át,
amerre jártam s hullott szálát
hajamnak sorra felkutatják,
sima fürtökbe simogatják,
gömbölyű arccal, fitos orral
fújják be fénylő gyémántporral,
egy gyökerét is el nem vesztik,
ápolgatják és megnövesztik,
egyenként gyűjtik s összeadják
s mikor meghalok, visszaadják.

Fürtjei a Sámson-erőnek
fejemre szépen visszanőnek
s mint vágtató musztáng sörénye
vagy üstökös lángcsóva-fénye
lobog utánam majd az égen,
a messzeségen, mindenségen,
amerre végtelenbe tágult
szellemem zúgva végigszáguld
és seprő hajam sűrű hossza,
a csillagokat csiklandozza.

S mikor az iramlást megunván,
szendergek habos fellegdunnán,
érzem, hogy egy kéz öt kis ujja
körmét erős hajamba túrja,
úgy elvész benne, meg se látszik,
borzolgat, babrálgatva játszik,
kemény bozontját szétzilálja,
belemarkol és megcibálja,
mint régen, régen. S én a boldog
jó fájdalomtól felsikoltok.

Életcsend

Bizonyára a téli időszak nálatok is csendesebb, már csak annál fogva is, hogy hamarabb sötétedik. Valahogy minden úgy lelassul, kicsit unottá válik. Nincs ez másképp nálam se, sőt talán fokozottabban így van, hiszen falun amúgy is békésebben csordogál az élet. Leginkább az állatok hoznak színfoltot életembe. Sőt tegnap Grafi után egy igazán színes foltot kellett feltakarítanom a padlóról. Majd a lépcsőről. A harmadik kupacról nem is beszélve. Első és remélem utolsó alkalommal tett ilyet, és persze nem voltam boldog.

Ahogy azt is sajnálattal tapasztalom, milyen vérfürdőt rendez időnként a kertben. A legutóbb, mikor szépen sütött a nap, és a kertbe invitált, tettem egy sétát a ház körül. Hááááát, elborzasztó egértetemek tarkították a pázsitot. :( Szegény szürke teremtmények merev végtagokkal, csatakos bundával várják a feltámadást.

De hogy valami vidámabbat is 'papírra' vessek, el kell mondanom, hogy Grafi és Picúr igazán harmónikusan és boldogan élnek együtt. Legutóbb, mikor jöttem gyalog haza, a két jószág egyszerre futott felém, egymás mellett, és valahogy olyan vidám jelenet volt a látvány.

Ma egyébként, mikor mentem mézért egy helyi termelőhöz, láttam két virgonc kölyökkutyát, afféle igazi töltöttzoknikat. Eszelősen ugrándoztak, csak a gazdasszony és a tejescsupor illata tudta elterelni a figyelmüket. Hozzáteszem ez éppen akkor fejt, friss-meleg kecsketej volt. Naná, hogy a macskák is (számszerint négyen) előkerültek. De nem volt veszekedés, mert nekik is meg van a saját tálkájuk.

Egyébként kutyák, macskák itt is jól meg vannak egymással, bár a kutyák játszani akarnak, a cicák viszont megvédik magukat a túláradó szeretettől. 

Szóval ilyen idilli körülmények között telnek a napok, időnként járok pingpongozni, olykor focizni, olvasgatok, keresztrejtvényt fejtek.

BÚÉK