2016. november 10., csütörtök

Radnóti angolul

Egy barátom jóvoltából, érdekes videót láttam a neten. Rögvest meg is osztom Veletek. 
Hozzáteszem ez egy túlságosan hű fordítás, és mint ilyen a rímek meglehetősen hiányoznak belőle. És érdekes módon azt vettem észre, hogy ezáltal a varázsát is elvesztette. Vagy attól lehet, hogy a nő túlságosan monoton mondja? Magam se tudom. Nyilván ez ízlés kérdése, és többen dicsérik is az előadást, ezért én nem akarok pálcát törni felette, de nekem nem igazán tetszett. Nagyon egyetértek az egyik hozzászólóval: "ez a fordítás átadta a vers mondanivalóját, csak magát a verset nem....". Mivel egy híres versről van szó, felötlött bennem, hogy nem létezik, hogy csupán ez a (nyers) fordítás nyert létjogosultságot.
Nyomozásba kezdtem ... először ezt találtam:

Miklos Radnoti: How Others See

How others see this region, I cannot understand:
to me, this little country is menaced motherland
with flames around, the world of my childhood swaying far,
and I am grown from this land as tender branches are
from trees. And may my body sink into this soil in the end.
When plants reach out towards me, I greet them as a friend
and know their names and flowers. I am at home here, knowing
the people on the road and why and where they are going-
and how I know the meaning when by a summer lane
the sunset paints the walls with a liquid flame of pain!
The pilot can’t help seeing a war map from the sky,
can’t tell below the home of Vörösmarty Mihály;
what can he identify there? grim barracks and factories,
but I see steeples,oxen, farms, grasshoppers and bees;
his lens spies out the vital production plants, the fields,
but I can see the worker, afraid below, who shields
his labour, a singing orchard, a vinyard and a wood,
among the graves a granny mourning her widowhood,
and what may seem a plant or rail line that must be wrecked
is just a signalhouse with the keeper standing erect
and waving his red flag, lots of children around the guard,
a shepherd dog might roll in the dust in a factory yard,
and there’s the park with the footprints of past loves
and the flavour
of childhood kisses- the honey, the cranberry I still savour;
and on my way to school, by the kerbside to postpone
a spot-test one certain morning, I stepped upon a stone:
look! there’s the stone whose magic the pilot cannot see,
no instrument would merge it in his topography.

True, guilty are we all here, our people as the rest,
we know our faults, we know how and when we have
transgressed,
but there are blameless lives here of toil and poetry and passion,
and infants also, with growing capacity for compassion-
they will protect its glow while in gloomy shelters till
once more our land is marked by the finger of peace:
then they will
respond to our muffled words with new voices fresh and bright.

Spread your great wings above us, protective cloud of night.

És nem sokkal utána találtam egy Gönczi Gina fordítást:

Miklos Radnoti: I cannot know…
 
I cannot know what this land means to other people.
For me, it is my birthplace, this little nation embraced
by flames, the world of my childhood rocking in the distance.
I grew out of her like a tender branch from a tree
and I hope one day my body will sink into her.
I am at home. And if a shrub happens to kneel down
beside my foot, I know both its name and its flower;
I know who walks on the road and where they are going,
and what it might mean when in the summer sunset
the house-walls shimmer and drip with crimson-agony.
For one who flies above, this land is merely a map,
and does not know where lived Vörösmarty Mihály,
what does this map hold for him? factories and wild barracks;
but for me crickets, oxen, steeples, peaceful homesteads;
he sees factories in his lenses and cultivated meadows,
while I see the worker too, who for his work trembles.
Forests, singing orchards, grapes and cemeteries,
among the graves an old woman who quietly weeps.
And what seem from above train tracks to destroy
is a conductor's house and he stands outside and signals;
many kids surround him, a red flag in his hand,
and in the courtyard a komondor rolls in the sand;
and there's the park, the footsteps of long-lost loves,
the kisses on my mouth both honey and cranberry.
And walking off to school on the edge of the road,
to avoid being called on, I stepped on a stone;
look, here's the stone, but from above, this cannot be seen,
there is no machine with which all this can be revealed.

For we are guilty too, as other peoples are,
knowing full-well when and how and why we've sinned so far,
but workers live here too, and poets, without sin
and tiny babies in whom intellect will flourish;
it shines in them and they guard it, hiding in dark cellars
until the finger of peace once again marks our nation,
and with fresh voices they will answer our muffled words.

Cover us with your big wings, vigil-keeping evening cloud.
 
Tudom, eme dolgok értékeléséhez minimum tudni kell angolul, de azért felpattanok egyik kedvenc vesszőparipámra, a fordítás és műfordítás közti széles, elbűvölő és hátborzongató szakadékra. Manapság egy Google Fordító egész tűrhető munkát végez, és például egy autóvásárlást le lehet vele bonyolítani hollandul (egy barátom a napokban éppen ezt tette). De a költészet művészet, és éppen ezért a műfordítás is az. Egy igazi versnek ritmusa és lüktetése van, ezt nem lehet egy Rigó utcai nyelvvizsgával átadni. Mellesleg erről már beszéltem egyszer egy Kipling vers kapcsán.
Hozzáteszem ez nem csak versekre érvényes. P. G. Wodehouse nyilván nagyon színesen ír, mert Révbíró Tamás fordítása egészen káprázatos. És végülis nem az adott szavakat kell érthetővé tenni, hanem az író "mesebeli" hangulatát visszaadni egy másik nyelven. Nem kis vállalkozás!

2016. november 4., péntek

2016. október 30., vasárnap

Intelligens gyurma

Valójában két cím között tipródtam, a másik a Neodímium lett volna. Igaz, annak csak szőrmentén van köze a gyurmához, de hamarost kiderül mi módon. Már nem emlékszem, hogy került a látóterembe, de egyszercsak ott voltam egy weboldalon, ahol ezeket a spéci gyurmákat lehet vásárolni. Ja, ja, közben beugrott: - először a mágneses gyurma kifejezés kapcsán kerekedett el a szemem, és ott olvastam a neodímiumról is, ami nem más, mint egy nagyon erős mágnes. A Wikipédia ekként ír róla: "A neodímium egy kémiai elem, lantanida ritkaföldfém. A rendszáma 60, vegyjele Nd" 
A weboldalon aztán újabb érdekességeket olvastam, miszerint létezik világítós és színváltós gyurma is. Szóval csupa érdekes és izgalmas dolgot ígértek. Nem akarom azt írni, hogy bedőltem a hangzatos szavaknak és látványos videóknak, de valójában a tényszerű valóság még az én elvárásaim csak nagyvonalakban találkoztak. Ebből ki is derül, hogy ne tudtam ellenállni a csábításnak, és rendeltem egy mágneses gyurmát, egy világítós gyurmát, és hogy ez használható legyen, kénytelen voltam rendelni neodímium mágnest is és egy UV fénnyel világító zseblámpát. És már el is röppent 10 ezer forint. 
Pár nappal később jött is a futár és hozta a kincseket. Az ígérethez híven ezek a gyurmák valóban könnyen formázhatóak, de magukra hagyva lassan szétfolynak, tehát a hagyományos és tartós gyurmázáshoz alkalmatlanok. Tényleg kölcsönhatásba lép a mágnessel, csak én valahogy gyorsabb folyamatot vártam. Viszont szépen "bekebelezi" a neodímiumot, és úgy 2 perc múltán nyoma sincs a mágnesnek. És nem a súlya folytán süllyed el a mágnes, mert fejjel lefelé is kipróbáltam a dolgot.
A világítós is működött, csak nagyon hamar elvesztette ezt a képességét, és újra meg kellett világítani. Viszont tök sötétben később is látszott a gyurma, csak a rárajzolt ábra veszett el.
Egyébként kapható színváltós gyurma is, de olyat nem vettem, - valahol határt kell szabni a költekezésnek. Míg el nem felejtem, van még egy érdekes tulajdonsága ezeknek a gyurmáknak! Mint mondtam, szobahőmérsékleten is lassan szétfolyik, ezekután igazán meglepő dolog, hogy összegyúrva és a földre dobva felpattan a levegőbe, mint egy gumilabda. Szóval számos érdekes tulajdonsággal rendelkezik ez a gyurma, és nagyon ajánlom fizika tanárok figyelmébe.

2016. október 28., péntek

Ördöglakat

Nyilván nem ismeretlen fogalom előttetek. :) Én pár évvel ezelőtt kaptam ajándékba a képen is látható "szerkezetet". Nem tudom, hogy logikával vajon szétszedhetőek-e ezek a bigyók, mert ha igen, akkor az elég rossz fényt vet rám ... Szóval nekem csak véletlenül szokott sikerülni, illetve hűen őrzöm a gyárilag mellékelt leírást, mi a csínja a karikák szétszedésének. Ennyit bevezetőül.
A napokban a kezembe került ez az ördöglakat, 5-10 percig kísérleteztem, aztán mikor égnek állt a hajam, akkor elővettem a puskát és bizonyítottam magamnak, hogy tényleg szétszedhető. Persze összerakni megint csak nem tudtam. Letettem a kanapéra, ahol jámboran várta a következő rendrakást. Hangsúlyozom, SZÉTSZEDETT állapotban. Jött a macska és ráfeküdt. Hevert rajta vagy fél órát, gömbölyödött, fészkelődött, nyújtózott majd újra karikát formált testéből. Aztán egyszercsak talpra kecmergett ... és lássátok feleim szümtükkel a csodát ... a két fémbigyó egymásba tekeredve (ahogy a képen is látszik) nyugodott a heverőn. Rejtély! Mondjuk a legegyszerűbb magyarázat az lenne, hogy szenilis vagyok, és mégis magam raktam össze a lakatot, de nincsenek ilyen emlékmorzsáim. Felfoghatatlan. De voltaképpen mindegy is. Most azt találtam ki, hogy veszek egy lottószelvényt, mellékelek egy tollat, és ráfektetem a macskát. Ki tudja? Az se lehet sokkal nehezebb ...

2016. október 25., kedd

Rózsa a jégen


Péter Erika: Rózsa a jégen

Ázik-fázik álmod kertje,
nem nyílik tavaszvirág,
a szél szirmot hint szemedbe,
s te nem érzed illatát.

Egy szál rózsa ragyog a jégen,
vörös szégyenfoltja láng,
alszik finom fagyfehéren,
hó dajkálja holt nyakát.

Kóbor kutyák jönnek, mennek,
megszaglásszák szirmait,
nyoma nincs itt érzelmeknek,
szétcincálják titkait.

Otthonod nincs, szennyet söpörsz,
koponyádon paróka,
melléd szegõdött a közöny,
s földbe fagyott a rózsa…

2016. október 11., kedd

Vers

Vajda János: Utolsó dal, Ginához
 
Ha eljövend a búcsú-óra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.

És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen túlvilágon:
Egyszerre mind átérezem.

Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyújtotta a világot,
Mást üdvözítvén az "igen".

Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a múltban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?

A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S isten se törli azt le végképp,
Mi egyszer itten megesett...

Vagy hogy nem halt meg voltaképp itt
Csak az a perc, mely elrepült;
A bimbó, mely nekem ki nem nyílt,
A vágy, amely nem teljesült?

2016. augusztus 11., csütörtök

Frady Endre

Nézem az olimpiát - ez csak természetes - jómagam csak azzal tudok hozzájárulni a magyar sikerekhez, hogy felhúzom a vekkert hajnali 3-ra, hogy élőben szurkoljak a magyaroknak. Aztán persze fél 5 felé visszafekszem aludni, éberen, mint egy rókafi.
No de ami írásra késztetett, az egy honfitársunk hasonló lelkesedése. :) Ő rímbe faragva ünnepelte az első (aztán a többi) aranyunkat. Nekem nagyon tetszett, ezért gondoltam megosztom Veletek is:

Frady Endre: Az első arany

Elő fotel, kaja, pia,
Kezdődik az Olimpia!
Nagy örömére a köznek,
Harcos hölgyek épp tőröznek.

Honleányunk igen penge,
Olasz nézi, merre leng e
Hősnőnk párbajtőre hegye…
Tus segít, hogy észrevegye.

Tévé előtt csak úgy lesek,
Hullanak hol együttesek,
Hol pediglen egylámpások…
E feszültség nekem má’ sok!

Páston kívül vajh’ még hun nő
Ily izgalom?! Győz a hun nő!!!
Himnuszunk, e nemes ének,
Méltán szól Szász Emesének!

2016. július 27., szerda

Eső után

Nos, az égiek meghallgatták "imámat", és kicsit túl is teljesítették a tervet. Nem csak eső volt, de vihar is, a szelesebbik fajtából. Én a Tisza-tó partján, egy sátorban hallgattam a ponyva falán kopogó vízcseppeket. Reggelre egy nagyobb tócsa közepén ébredtem, és riadtan gondoltam arra, vajon otthon mi lehet ...
Nos, a garázs nem ázott be jelentékeny mértékben, de a vihar megcibálta a vízszállító rendszeremet, és mikor hazaértem a földön, némiképp behorpadva találtam a bádogcsöveket. Így aztán a tó sem telt meg teljesen, de azért már közel van az áhított mennyiséghez. A Tiszáról hoztam pár növényt, kedvencem a Ruca Öröme, mert ennek még föld se kell, csak úgy lebeg a vízen. Aztán ültettem még Nyílfüvet és Békatutajt. Persze mindenből csak kis mennyiséget. És utánuk hajítottam egy méretes farönköt, hogy a békák majd azon tudjanak napozni. Szóval alakul a dolog. A növények túlélési esélyei még labilisak, de egy szitakötő már meglátogatta az egyik nyílfüvet. Mellesleg egy másik nagy vágyam - a temérdek többi között - hogy legyenek sávos szitakötőim. Lásd:

 

Na de inkább saját tollakkal "ékeskedem":

 
 

2016. július 25., hétfő

Hangulat

Claudia Mori & Adriano Celentano

 

Pupo

 

2016. július 13., szerda

Esőre várva

Idestova egy hónapja. Akkor érkezett meg a tófólia. Kemény küzdelemmel, verítékkel cibáltam a 43 m2-es "ponyvát", és nem csak a súlya miatt, hanem a mérete miatt is. No meg persze a gödörben való elhelyezés is extra fejfájást okozott. Aztán valahogy mégiscsak sikerült, de ez csak az első lépés volt, mert akartam bele egy betonpillért, ami a szökőkút funkciót segíti elő. És akkor jött dögivel a csapadék, kínnal-keservvel szívtam ki a vizet a mederből. Vagy 2-3 alkalommal is, mert ugye vízben nem lehet betonozni, legalábbis nem házi körülmények között. Aztán végre előfordult másfél nap eső nélkül, meg tudtam csinálni a betonozást. De utána újra jött a zápor, és akkor amiatt aggódhattam, hogy vajon a cementet nem mossa-e ki az eső.
Szóval akkoriban még volt csapadék, és a tó harmada meg is telt vízzel. Ezen fellelkesülve szóltam Botinak, hogy menjünk törpeharcsát fogni, és telepítsünk bele halakat. Az egyik csütörtök délelőtt fogtunk is 5 harcsát és 2 keszeget. Ennek lassan már 3 hete. Azóta semmi eső, szegény halak egyre melegebb vízben lubickolnak. Néha dobok nekik száraz kenyeret, kukoricát, párizsit. Időnként látom egyiket-másikat. A szúnyoglárvákat már felfalták, és a párizsi is elfogyott.




Remélem egyszer majd a törpeharcsa ifjoncokról is tudok képpel szolgálni ...
Ja és a két tégla egy leendő kispad lábait képviselik, a sziklák, kövek, fatuskók egyrészt nehezékek, másrészt valami vadregényes külsőt hivatottak előállítani, de belátom ezen még sokat kell dolgoznom. A hosszú, ormótlan cső pedig az esővizet vezetné a tóba, már ha lenne eső ...

2016. június 4., szombat

Országjárás

Kíváncsi vagyok, kitaláljátok-e merre jártam.


































és ha már kiderült, az ország mely szegletében jártam, akkor íme még néhány kép:

 
 
 


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...