Álom, álom, édes álom

Lokális állatkertem újabb lakókkal bővült. Előbb egy orrszarvú bogarat találtam - sajnos már exitált állapotban, viszont nem sokkal később egy gyönyörű siklót. Most majd retteghetek, hogy fűnyíráskor, ne legyen útban őhüllősége.

A gyík tudom, hogy nem annyira különleges, de azért közel másfél méter magasságban egy tuján napozni, talán annyira mégse szokványos. Számomra mindenesetre inspiráló volt, hogy megörökítsem az utókor részére:

És akkor bővüljön tovább a Grafi album! Róla leginkább alvó képeket lehet készíteni, a nap 24 órájából vagy 20-at alszik. Műtétje óta a szokottnál is ragaszkodóbb lett, folyton jön-megy a nyomomban. A múltkor sajnos rá is léptem a praclijára, addig szlalomozott a két lábam között. Utána egy ideig bizalmatlanabb lett, de azóta már megint kaszkadőrködik. Esténként nagyon virgonc, imádja rágni a kezemet. Felpúpozza a hátát, fülét sunyira formázza, nyakát kissé behúzza és uccu neki. Először olyan tipegősen közelít - tisztára mint a rajzfilmekben, aztán nekilendül és rávetődik az alkaromra. De végre látom, hogy eleven, és úgy viselkedik, mint egy normális macsek.

 

 

 

Bölcselet

Ha megbántott valaki ...

sírj egy folyót,

építs rá hidat,

és sétálj át rajta!

- Drágám, mondd, mit csinálsz ma?

- Azt hiszem szívem, hogy semmit.

- De hiszen tegnap se csináltál semmit!

- Igen, ez igaz, de nem végeztem vele.

Magyar íróválogatott

Azt nem kell mondanom, hogy zajlik a foci VB, hiszen aki nem kómában leledzik, és nem az Amazonas rengetegjét járja, az tisztában van ennek a hónapnak legfőbb eseményével. De ígérem nem a spanyol fiaskóval és az angol csalódással fogok foglalkozni. (Bár tegnap majdnem írtam a portugál megszégyenülésről :) )

Viszont egy érdekes cikk került a látóterembe, ami játékos módon létesít kapcsolatot az irodalom és a foci között. Vagyis egyes országok irodalmi válogatott 11 "játékosát" sorolja fel. Mivel mi nem vagyunk a VB-n, ezért a cikk velünk nem foglalkozik, de így néz ki például az olasz nemzeti tizenegy:

De a francia csapat sem áll rossz nevekből:

Ezen felbátorodva kicsit elméláztam, hogy a ria-ria-Hungária milyen nevekkel indulna harcba. Nos nekem ez a lista jutott eszembe:

Fekete I.

Mikszáth K.          Jókai M.            Móricz Zs.

Krúdy Gy.           Molnár F.

 Gárdonyi G.          Benedek I.

Moldova Gy.           Rejtő J.          Wass A.

Mint látszik a Sebes Guszti bácsi által alkalmazott WM szisztémát alkalmaztam, vagyis a 3-2-2-3 felállást. Ti milyen csapatot állítanátok ki?

Kecskéseknek

A Facebook-on láttam egy nagyon aranyos videót, ami eszembe juttatta, milyen mostohán bánunk a kecskével, pedig milyen aranyos állatkák. Mellesleg az is a fejembe ötlött, hogy igazságtalan a vallástól, hogy míg a bárány Isten jószága, addig a kecske az ördögé. Pedig nézzétek milyen bájosak:

Akár kutya is lehetne ezzel az úrias testtartással:

Valahogy a kecskék imádnak mindenre felmászni:

És akkor a bejegyzés elején említett video:

03. nap Villava-Lorca

Villava-ról annyit kell tudni, hogy Pamplona elővárosa. Pamplona meg ugyebár a bikákról ismert, de bevallom engem nem vonz ez a bikafuttatásos látványosság. De haladjunk sorjában! Reggel frissen ébredtem, főztem egy nagy adag teát, és megtöltöttem fél literes palackjaimat. És ittam egy adag sós vizet, mert az előző napi izzadás miatt pótolnom kellett az ásványi sókat, és a konyhasó is jobb, mint a semmi.

Pamplonát szép parkok jellemzik, meg van egy Citadella is, én viszont kicsit elkeveredtem a városban, és ráadásul a GPS eleme is lemerült. Szerencsére az előző szálláson magamhoz vettem egy szórólap térképet, és annak segítségével könnyedén tájékozódtam. Pamplona után nem sokkal jön Cizur Menor. Itt egy spanyol lányok alkotta nagyobb csoportba botlottam, és velük sétáltam jópár kilométeren keresztül. A várost elhagyva elég kaptatóssá vált az út, de meglepően sok zarándok bandukolt velem együtt. Jószerivel nem is kellett a felfestett nyilakat keresni, mert elég volt néznem az előttem haladó hátizsákok sorát. A táj

kezdett unalmassá válni, hol szőlőtökék között haladtam, hol repceföld sárgállott oldalvást. Déltájt elértem egy kisebb emlékhelyet, ahol a pár fa árnyékában már több turista pihegett. Én is lepakoltam, falatoztam egy keveset, és fotóztattam a zsiráfomat, aki egyre közkedveltebbé vált. Folytatva az utat jött az a rész, ami szerintem az egész Camino leglátványosabb része, számomra mindenképp az út egyik jelképe. Ez pedig nem más, mint egy szoborcsoport. De nem is tudom, hogy pontosan minek kéne neveznem, mert vaslemezből kivágott és barnára festett alakokról van szó. Hátulról vagy elölről nézve nem is látsz semmit, hiszen a vaslemez nem vastagabb, mint 2 centi, viszont oldalról egy lovas-szamaras zarándokcsapatot formáz a látvány. És nekem mindig Don Quijote és Sancho Panza jut eszembe ezekről az alakokról. De amíg ide elérünk, addig egy elég magas hegycsúcsot kell megmászni. Kopár hegyoldalon kell felfelé kaptatni, egy sor

szélerőgép árnyékában. Az árnyékot kéretik szó szerint érteni! Egy zergék koptatta ösvényen halad felfelé az ember, köves, gödrös az út, és 3 másodpercenként az ember lába alatt elszalad a propellerek árnyéka. Irtó fura érzés ám, kicsit olyan szédülős, bizonytalan és érzékcsalódásos. Mint mikor ültök a vonaton, azt hiszitek elindult a szerelvény, pedig csak a szomszéd vágányon lendült mozgásba a másik vonat. De elkanyarodtam a lényegtől, hiszen az maga a hegycsúcs. A szoborcsoporton kívül volt egy másik kedves meglepetés: valamilyen szervezet vizet osztogatott odafent. A magam részéről azt vallom: "ha ütnek szaladj el, ha adnak fogadd el", tehát én is hálatelt szívvel szlopáltam a drága nedűt - legalább nem

kellett levennem a zsákot, és a saját vizemet használni. Lefelé (mert ahová felmész, onnan le is kell jönni) bokagyilkos terep következett, és ráadásul hosszan, igazán hosszan. Következett Uterga, majd pedig Puente la Reina. Ez utóbbi igazán szép kisváros, de be volt sózva a fenekem, és csak annyit időztem, míg elfogyasztottam két szendvicset. Mellesleg ebben a városban egyenesen a rendőröket intettem le, hogy megkérdezzem merre vezet az út. Kedvesek és segítőkészek voltak! :) Azért mentem tovább, mert még csak 2 óra volt. Megfigyeltem, hogy a zarándokok zöme ilyentájt befejezi a vándorlást. Szállást keres, aztán nekiáll mosni, főzni, vasalni. Na jó, ez utóbbi badarság. De tényleg beérik 25 kilométerrel, és inkább a biztos szállás reményében letáboroznak.

 

 

Ez utóbbi kép Puente la Reina-t elhagyva készült. Egy kis oktatás: a puente hidat jelent, a reina pedig királynőt. És a híd valóban gyönyörű. Mint egy királynő. :)
Ballagtam tovább, míg az alábbi kép nem tárult a szemem elé, de igazából már nem emlékszem, hogy hívják ezt a parányi falut, viszont nekem pont beleillett a Cervantes-i hangulatomba:

Ám amíg oda elértem találkoztam birkákkal, meg egy vérszomjas sáskával. Történt pedig, hogy elérkeztem egy völgyhöz, amin egy némiképp lepusztult híd(rom) vezetett keresztül. Épp bizonytalankodtam, hogy vajon tényleg arra vezet-e az út, mikor az ágyékomnak repült egy rovar. De nem ám egy átlagos példány, hanem egy hatalmas sáska generális. Mert hogy a színe is olyan katonai terepszínű volt. Bevallom kissé berosáltam, és heves kézmozdulatokkal igyekeztem lesöpörni magamról. Talán még sikítottam is, de ezt - hacsak nincs rá tanú - leginkább tagadom.

 

Mielőtt beértem Lorca-ba (gondoltam itt szállok meg az irodalmi vonatkozás miatt) még lehagytam pár zarándokot, amit jól is tettem, mert már elég későre járt az idő, és bizonytalan volt a szállás. Sőt a faluban olyan kéretlen hangokat is hallottam, hogy már nincs hely sehol, és tovább kell menni. Nos, 42 km után ez nem tartozik a jó hírek kategóriába. Szerencsére nem hittem a szóbeszédnek, és lőn: az egyik helyen megkaptam az utolsó ágyat. Akkor persze örültem ennek a hírnek, de el kell mondanom, hogy ez volt az egyik legrosszabb szállásom. A szoba akkora volt, mint egy tehetős falusi ember kamrája, benne két emeleteságy és némi topogni való hely. Három francia (Athos, Porthos, Aramis) már élénk eszmecserét folytatott, és őrült kupleráj volt a helyiségben. Gyorsan megfürödtem a folyosón lévő zuhanyfülkében, ahol forogni is alig tudtam, annyira szűk volt. Még volt madárlátta kajám, így a vacsora kérdése is megoldott volt. És itt találkoztam a Camino egyik lélekpróbáló megmérettetésével, a horkolás szimfóniával. Mikor összehangolt gőzgépek, sípok és dudák generálta kakofóniában kell nyugvást találnia az embernek. Bár hoztam otthonról elasztikus füldugót, de rutintalan módon nem voltak kéznél, és az éjszakai sötétben nem akartam a zsákban turkálni, főként, hogy az emeletről lejövetel már önmagában sem volt egyszerű művelet, mert talán helytakarékosságból, de létrát nem mellékeltek az ágyhoz.

Falusi edzőterem

Mindig is csodálkoztam azokon az embereken, akik képesek súlyos pénzeket kifizetni egy konditeremben, de a sarki közértbe már autóval mennek, és a kerti munkát fárasztónak találják. A fizikai munkánál nincs jobb edzés! :)

Szaladnak a napok

Lassan egy hónapja vagyok itthon, és elmondhatom, hogy visszarázódtam a békés falusi életbe.

Amíg távol voltam, felújították a szigetre vezető hidat, ami csodaszépre sikeredett - egyedüli fájdalmam, hogy lakat került  kapura. Tehát nem a köznép javát szolgálja, hanem az itteni esküvők szervezését szolgálja. El kell mondanom, hogy erősen berzenkedik szociális lelkem. Nem is álltam meg, hogy "bosszúból" ne másszak át rajta! Picúrnak egyszerűbb volt, ő csak átbújt a résen. Mellesleg nem is értem, hogy miért zárják le, mert szerintem a petárdázó suhancokat ez a kis akadály nem fogja meggátolni, hogy ne dorbézoljanak a szigeten. Na mindegy, nem akarok ellenségeket gyűjteni.

És most egy kis horror: talán már meséltem egykoron, hogy találtam még télen egy elhullott zergét, kecskét, muflont (szabadon választott). Sokáig a bogarakkal rágattam tisztára a koponyát, aztán most, hogy hazaértem, láttam, hogy szépen letisztult a csont. Nem volt más hátra, mint biztonság kedvéért még alaposan kifőzni a koponyát. Érdekességképpen elmesélem, hogy a két nagy szarv simán lecsúszott a koponyáról. Pontosabban a koponyán is van két szarvcsonk, amin a csavart "tülök" helyezkedik el. Szóval most három darabban áll a "trófea", és persze az alapos kifőzés után még domestos-os vízzel is gondosan átmostam.

Aztán voltam egyszer kirándulni is a hosszú út után, ezúttal a váczi csatatúrát csináltam meg, ami 20 km és

Vác valamint Kosd között egerészik az útvonal. Viszont Vácon megismertem egy pazar cukrászdát, ami az Oázis névre hallgat. Van túrórudis-meggyes-joghurtos fagyi is. Igencsak nagy hőség volt, nem is bántam, hogy nem hosszabb az út. Két Camino-s ismerősömmel (Edittel és Gyurival) valamint az ő két ismerősükkel együtt sétáltunk. Ők egy pici babát is hoztak magukkal, aki édesanyjára kötözve egy kenguruban jött velünk (ha jól tudom annak a bigyónak a nevét).

A mai napnak is meg volt a maga eseménye, bár Grafi naptárában ez biztos fekete csütörtök. Oda a férfiassága. Úgyis mondhatnám, hogy Grafi immár exkandúr. Reggel 8-ra vittem Szendehelyre, ahol az állatorvos rendel. Nem adta olcsón a bőrét a cicus,  az átlag adag altató nem is volt elég neki, még repetát is

kért. Mondta a doki, hogy még a bőre is igazi kandúros, mert alig megy bele a tű. :) És mellesleg megnyugtatott, hogy az ilyen prepubertás kasztrálás 2-3 évvel is meghosszabbítja a cica életét. Ő azt a kifejezést használta, hogy a macska téli üzemmódba áll át. Kifényesedik a szőre, kicsit teltebbé válik, és szép lassan a vágyai szinkronba kerülnek a képességeivel. Beáll az egyensúly, a nincs is kivel, nincs is mivel állapot. A kép elég ijesztő, mert olyan hirtelen aludt szegény pára, hogy még a szeme is nyitva maradt. De nem nyivákolt a szuritól, férfiasan tűrte sorsát. Magát a nyisszantást inkább nem néztem, de érdeklődéssel hallgattam az orvos történeteit. Kicsivel fiatalabb nálam a doki, de igazi falusi doktor, aki még ismeri az ősi idők módszereit is. Tudtátok, hogy régen úgy csinálták a macskák kiherélését, hogy gumicsizmába dugták a macskát? Persze fejjel előre. A többit nem részletezem. Maga a műtét talán tíz perc volt, és csak 5000 forint.

Hozhattam is haza őkelmét. Borzasztó fura volt fogni a magatehetetlen testet, szegénynek csak úgy nyeklett a feje. Aztán itthon lefektettem a kőre, ő meg aludt tovább, mint a bunda. Nem is vettem észre, hogy mikor, de alaposan maga alá is vizelt. Aztán felkelt 11 óra felé, de rossz volt nézni, hogyan tántorgott. Tett pár lépést, de újra a földön találta magát. Mondjuk a doki  mondta is, hogy ne tegyem magas helyre, mert onnan leesne, és ne engedjem kutya közelébe, mert nem tudna elmenekülni. Szerencsére Picúr abszolút jámbor, és eszébe se jut bántani őfelségét. 

Este már szépen evett Grafi, akit most persze egy kicsit kényeztetek, hogy vezekeljek a bűn miatt, amit elkövettem rajta. Felteszem, ő most nem épp arra gondol, hogy 2-3 évvel tovább fog élni, hanem azokra a meg nem született kiscicákra, akikkel most szegényebb lesz a macskatársadalom.

02. nap Roncesvalles-Villava

Reggel 6-kor felkapcsolták a villanyt. Ugyanis minden szálláson van egy szabály, hogy mikor kell elhagyni az épületet. Ez általában 8, 9 óra, de ugyebár időt kell hagyni a tisztálkodásnak, reggelizésnek, tötyögésnek, lötyögésnek, pakolászásnak. Még nekem is kell egy óra, pedig nem a szötymörgésről vagyok híres. Reggel egyébként egy holland házaspárral szörnyülködő szempillantást váltottunk. ami az ír nő éjszakai koncertjének szólt. Beszélni nem mertünk, mert az előadóművésznő is ott sertepertélt. A földszinten megreggeliztem, elég nagy volt a tumultus, mindenki készülődött indulni. Ennek az első szállásnak az az érdekessége, hogy itt jönnek rá a zarándokok, mennyi felesleges dolgot hoztak magukkal. Egy asztalra kipakolva ott hevernek a dolgok, amikből bárki bármit elvihet, de inkább az a helyzet, hogy cuccok egy nagyobb halmot képeznek. Rengeteg polyfoam és vaskos útikönyv keresi gazdáját, de láttam tornacipőt és vaskulacsot is. Az indulás kicsit szerencsétlenre sikeredett, mert a zár nem működött, és a kaput egy kötél megrántásával kellett kinyitni. Én addig balfácánoskodtam, hogy a kötélre ne csukódjon rá a hatalmas kapu, míg az ujjam tompította a több százéves kapu záródását. Szentségeltem volna, de egy ilyen helyen ezt mégsem illik. Fél 8 felé járt ekkortájt, éppen kezdett világosodni. Az alábbi tábla köszönt rám:

Ami persze némi képzavar, mert ez az autósokra vonatkozik, de az arányokat helyesen szemlélteti. Többen is egyszerre indultunk, ezért nagyon nem is kellett néznem a jelzéseket, elég volt követni a hátizsákos embereket. Beértem valami településre, ahol a főtéren göcsörtös fák fogadtak:

Később rájöttem, hogy ezek a fák valójában platánok, csak teljesen visszametszették őket, és ettől olyan csúf, bibircsókos kinézetük volt. És gyakorlatilag minden spanyol város főterének a kelléke. Mivel még csak április közepe volt, még alig volt rajtuk pár levélkezdemény, és ettől olyan díszlet jellege volt az egésznek. Elhaladtam tehénistállók mellett, ami akkor még újdonságnak tűnt. Az út ezen szakaszán nagyon bőkezűen bánnak a táblákkal:

Sajnos ez a pontos tájékoztatás nem volt minden tartományra jellemző, igaz később már annyira rutinossá vált az ember, hogy kevésbé is volt rá szükség, de én mindig szerettem látni, hogy mennyit haladtam, és mennyi van még hátra a következő jelentősebb pontig. Engem ez valahogy doppingol. Beértem egy kisvárosba, ahol ez a publikus pelóta pálya fogadott. Ennek a labdajátéknak a lényegére most nem térek ki, elég ha felidézem számotokra, hogy Bud Spencer ilyet játszott az "És újra dühbe jövünk" című filmben.

Déltájt egy kisebb erdőcskén vezetett át az utam, rögvest megragadtam az alkalmat, egy kiadós ebédelésre. Az alábbi képen az otthonról hozott, és a szomszédaimtól kapott hamubasült kakaós süti látható.

És akkor jöjjön, ami még nem volt, a nagy leleplezés. Merthogy nem egyedül vágtam neki az útnak, hanem volt egy foltosnyakú társam. Hosszú, lajtorjanyakú, sárga, kicsit elálló fülekkel, némiképp punkos rózsaszín hajjal. Imhol ni:

Eddig szegény a zsákban kushadt, de most felfújtam, és a hátizsák oldalába a tűztem. Ettől kezdve már mindenki megismert, én lettem a zsiráfos fickó, és büszkén mondhatom, hogy sok ember arcára varázsoltam mosolyt. Főleg, hogy Nóra beszélni" is tudott, - ha megnyomkodtam visító hangot adott.

Az alábbi kép pedig azért készült, mert én még ilyen lusta lovakat nem láttam. Ugyanis azok a barna pacák igazából pacik. Feltehetőleg teli pocakkal.

Délután kezdett kevés lenni a vizem, ezért nagyon megörültem, mikor az egyik falu terén egy közkutat fedeztem fel. Elég meleg volt ezen a napon, és izzadtam is rendesen. Örömömet fokozandó volt ott egy árnyékos pihenőhely, sőt egy cica is, aki megirigyelte a bélszínrólót, amit éppen rágicsáltam. Persze a keserves nyávogása megindította a szívemet, és adtam neki az ínyencségből. Először a padra tettem le az ízes falatot, de a bikfic úgy csinált, mint aki nem képes lejönni a magaslatról, és ott fent korzózott fel-alá. Aztán, persze később lejött, amikor már tudatosult benne, hogy milyen finom csemegéhez jutott hozzá.

Pár órával később láttam még egy patakban álldogáló muksót, aki talán pisztrángra horgászott, végül fél 5 felé feltűnt Villava, 38 km után. Rögtön a városka elején van egy ódon híd, amin átkelve jobbra ott van egy kolostor, ahol megszállni kívántam.

Az atyával pompásan elbeszélgettem olaszul és szívélyesen invitált, hogy aludjam náluk. A templomon keresztül egy rendkívül hangulatos kertbe vezetett, a kert túlvégén pedig ott volt a szállás. Már 4-5 ember tartózkodott ott. A szobában 8 emeleteságy volt, de még este se voltunk annyian, hogy ne aludhatott volna mindenki az alsó ágyon. A szálláshoz pompás konyha is tartozott, és megragadtam az alkalmat, hogy főzzek magamnak egy teát. 

 

Szerdai napot írtunk, ekkor volt a spanyol kupadöntő. Tévé sajnos nem volt, de amúgy később úgyis megtanultam, hogy az ilyen meccseket csak a fizetős tévéadók adják, tehát esélyem se volt, hogy lássam a mérkőzést. Viszont volt ott három spanyol muki, akik rádión hallgatták a meccset. Én is ott meresztettem a fülemet, de aztán a második félidőre lemerült a telefonjuk, így nem tudtam meg a végeredményt. Alváskor egy koreai férfi mellett hajtottam álomra a fejem, de azért külön ágyon. Szimpatikus fickó volt, egész jól eltársalogtunk. És amennyire emlékszem, egész jól aludtam ...

Újabb kitérő

Ezt egyszerűen látnotok kell, mert ezekre a rajzokra igazán igaz, hogy felér ezer szóval:
http://2perc.net/31-elgondolkodtato-rajz-arrol-hogy-milyen-romlott-vilagban-elunk/

A kedvencem köztük: