Beeeeee

Azt hiszem még nem áradoztam legújabb szerelmemről. Egy pillanat műve volt, hogy rabul ejtette a szívemet, de gondolom ezzel nem leszek egyedül. Azóta megtudtam, hogy wallisi feketeorrú birkának hívják, és hogy Svájcban van az őshazája. Egyébként szerintem Shaun a bárány című animációs sorozat címszereplője is egy ilyen birkuci. Hogy tovább gombolyítsam a fonalat, azóta kiderítettem, hogy Magyarországon, Homokmégyen van egy magyar tenyészet. Igaz még nagyon friss a dolog, idén, május 21-én születettek az első wallisi báránykák. Én is annyira fellelkesültem a hírtől, hogy a felső telek egyik sarkában elkezdtem kialakítani egy karámot. Persze nem tudom, hogy lesz-e ilyen birkám (nemrég még a kecskegidáktól olvadtam el), de egy karám, ketrec, ól mindig jól jöhet. Aztán a lakók lehetnek tyúkok, nyulak, kecskék vagy ilyen gyapjas szőrmókok. Szóval megnéztem mennyi drótkerítésem van, ennek mértékében kijelöltem a terület helyét, és meghatároztam az oszlopok helyét. Érdeklődtem a neten a trapézlemezekről, és találtam igazán tetszetős, famintázatú trapézlemezt is. (És közben megismerkedtem a cseréplemez fogalmával is :) )

Folyt. köv.

Bajusz

Rejtvény

Mi a közös az alábbi képekben?

Heti bölcsességek

"Ajándékozd a hiányodat annak, aki nem tudja értékelni a jelenlétedet." (Oscar Wilde)

Regala la tua assenza a chi non da valore alla tua presenza.

"A boldog lányok a legszebbek." (Audrey Hepburn)

Kezem kezedből ...

... vissza nem veszem. Mondja valamelyik esküvői vers. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy hétvégén esküvőn vettem részt. Nem a násznép tagja voltam, hanem az ünnepi körítés része. A verselő lánynak favágó fesztiválra kellett mennie, és megkért, hogy ezúttal helyettesítsem őt. Nos jól időzített, az eddigi nyár legmelegebb napját választotta. De az úttörő ahol tud segít, ezt mélyen belém nevelték. :) Másfelől a felújított szigeten még nem szerepeltem. Mert azért nem csupa öröm egy ilyen "fellépés", hiszen azzal kezdődik, hogy meg kell beretválkoznom, aztán fürdés, tiszta ruha, és mindezt a nap közepén, hogy mint egy jólnevelt pingvin

három órakor ott sütkérezzek a perzselő nap sugarai alatt. Viszont cserében láttam aranyos vadkacsákat, akik az árnyékban totyogtak, és alig voltak ijedősek. 

Az anyakönyvvezetővel egyeztettem, hogy hol, mikor melyik verset kell elmondani. Hozzáfűzöm, hogy a verseket az ifjú pár választja, és így fordulhat elő, hogy kissé idétlen dalszöveget ... ismétlem DALSZÖVEGET kell citálni (cibálás helyett). Az első vers teljesen konszolidált, kedves költemény volt, de Gian Caramello szerzeménye ... nos a jót vagy semmit elvet követve - hallgatnom kell. Szerencsére tisztában vagyok azzal, hogy a nap eseménye nem egy szavalóverseny, és ha a mátkapárnak ettől lábad könnybe a szeme, nos ... tudjuk, hogy ízlésekről kár vitatkozni. Inkább mesélem a fejleményeket. Már javában zajlott a ceremónia, mindenki ünnepi hangulatban üldögélt a székén avagy álldogált a parton (a szigetre csak az örömszülők és a szertartás résztvevői kapnak bejutást), amikor a hídon feltűnt egy serényen ügető barna paca. Igen, ő nem más volt, mint Picúr, a kotnyeles. Betrappolt a szigetre, mindenki nagy szemeket meresztett - kivéve engem, aki úgy csinált, mintha nem ismerné az ebet. De Picúr elárult, mert a lábamhoz heveredett. Pár perccel később a meleg már őt is zavarta, és amit én nem tehettem meg, azt ő megcselekedte. Lefeküdt az anyakönyvvezető lábához, az árnyékba. Ám ott sem tudott sokáig békén maradni, és hamar rájött, hogy ahol sziget van, ott víznek is kell lennie. Leügyeskedte magát a víz szintjéig, belevetette magát a hűs habokba, körbeúszta a fűzfát és kikecmergett a másik oldalon. Közben az immár házas fiatalság gyűrűt húzott egymás ujjára, forró csókot váltott. Picúr pedig megrázkódott, hogy a vizet lerázza magáról. Hát mit mondjak, voltak kínos perceim. Szerencsére azért a falusi közegtől nem áll messze egy jópofa, kisméretű, jámbor eb látványa, és alapvetően Picúr egy kedves jószág, nem ugat, nem acsarog, csak okos szemekkel kunyerál kaját, szeretetet. Szóval így zajlott le az esküvő. Sajnos Picúrt nem tudtam megörökíteni, mert mikor mozgalmasabbá vált az esemény - értsd szirom dobálás, össznépi puszizkodás - őkelme olajra lépett, elódalgott.

 

Pisztrángos

Eleredt az eső, beszorultam hajlékomba. Megragadom hát az alkalmat, hogy pár szót említsek az elmúlt napok, hetek eseményeiből. Úgy megközelítőleg kilenc nappal ezelőtt, szombaton országot látni indultam.

Barátaim szerveztek kirándulást, és ők invitáltak, hogy tartsak velük Visegrádra. De nem Salamon tornya avagy a Fellegvár volt célkitűzésünk, hanem a település szélén elfekvő Pisztrángos tavak. Komoly és elhivatott horgászok voltak a társaságban, akik izzó szemmel ecsetelték, milyen remek mulatság vár majd miránk. Visegrádra beérve elég nagy tumultus várt minket, rendőrök terelték a forgalmat - kiderült, hogy ezen a hétvégén tartják a Visegrádi Várjátékokat. Mondjuk ez annyiból szerencsés volt, hogy a Pisztángos tó és környéke ezáltal csendesebb és meghittebb volt. De nem ám a kép előterében látható posványban, hanem a mögötte meghúzódó tiszta tavacskában. Ugyanis állítólag a pisztráng roppant kényes és úri hal, csak az igazán tiszta vízben szeret lubickolni. A tó mellett áll egy bodega, ahol halőr-jegyszedő cerberus fogadja a betérő vendéget. 500 forintért lehet kapni pecabotot kölcsönbe, és egy közepes adag lisztkukacot csalinak. Nomeg szákot, hogy a

kifogott halat legyen miben tartani. Már a beharangozóban is azt az információt kaptuk, hogy itt csupa életunt, szuicid hajlamú halacska tengeti rövid és szomorú életét. Hittem is meg nem is. Ám a kézzel (és bottal) -fogható valóság a legmerészebb álmaimat is felülmúlta. Nem füllentek, nem lódítok, és bárói címem sincs, de el kell mondanom, hogy 5 perc alatt 3 pisztrángot is fogtam. Épphogy behajítja az ember a zsineget, az úszó függőleges helyzetbe kerül, és már jön is a rángatás. De nem csak én voltam ilyen szerencsés, hanem szinte mindenki. Mondjuk a horgászat igazi élménye ezzel talán sokat csorbul, hiszen se várakozás, se egymásra pisszegés, hogy: "Csitt drágám, csak most maradj csendben ...", de a siker mézédes diadala cserében garantált. A 11 fős társaság fél óra alatt 20-22 hallal megrakodva vonult a kasszához. A pisztráng kilója 1750 forint. Itt még választható, hogy a közeli étterembe küldik a halat sütésre, vagy a kuncsaft maga készíti el saját ízlése szerint. A közelben van ugyanis egy remek piknikező hely, szép füves, árnyas terület, megannyi tábortűzhöz kialakított kőemelvénnyel. Sőt, ami nagyon fontos, kút is van, tehát nem kell otthonról vizet cipelni a hal pucolásához és tisztításához. Apropó a tónál láttam egy gyönyörű cicát:

Onnan jutott eszembe, hogy miután Karcsi megtisztította a halakat (értsd kibelezte, csak ez olyan gyomorforgató kifejezés) a belsőséget visszavittem a cicának. A két hely között ugyanis legfeljebb 300 méter a távolság. (A kép sajnos nem adja vissza a szőrgombolyag báját és kedvességét)

Közben készült a parázs is, hogy majd azon sütjük meg a halakat. Várakozás közben kókuszgolyót falatoztunk meg zabfalatokat. Borikáék dinnyét vettek, én sárgabarackot. Íme egy kép a helyszínről:

Magáról a halnemű táplálékról kevés jót tudok mondani. Nem a pisztránggal volt a baj, hiszen ennél frissebb halat sehol nem lehet enni, de valahogy ez a rácson, faszénen való pörkölés nekem nem volt az ínyemre való. Egyrészt piszok füstízű volt, másrészt mintha egyes helyeken nyers lett volna. Ugyanakkor az állandó forgatástól némiképp szétesett a jószág. Én azt szeretem, ha a szálkák teljesen átsülnek és simán lehet ropogtatni azt is, de itt bizony sebészi óvatossággal kellett kutakodni a szálkák után. De ez nem igazi panaszként hagyja el ajkam, mert a hangulat és a légkör volt a lényeges. És abban nagyítóval se lehetett volna hibát találni. Háromig, fél négyig maradtunk ott, és utána indultunk haza. Ezúttal nem a város felé, hanem a hegyen át, a Fellegvár felé. Vidáman kanyargó úton kapaszkodtunk először felfelé (mármint autóval), aztán a bobpálya mellette robogtunk lefelé, és kilyukadtunk Visegrád előtt. Innen bő egy óra alatt haza is értünk. Remekül sikerült nap volt.

Leleményes ötletek

Spaghetti adagoló :)

Macska-asztal

 

Csomagolópapír

Erdély

Erdélyben töltöttem öt napot. Többet kellett volna, de ennyire futotta. Szervezett, csoportos út volt, annak minden hátrányával, de nem szeretném panasszal elrontani ennek az öt napnak az emlékét. Hosszú mesének kéne itt lennie, mert maga az esemény mindenképp megérdemelné, de valahogy erre most se időm, se energiám. A Camino leírása is elakadt a negyedik napnál - szemlátomást hiányzik belőlem az írás öröme. Visszatérve a kirándulásra - Tibódon, a Hajnalcsillag panzióban volt a szállásunk, rendkívül szívélyesen fogadtak minket, pálinkával, kaláccsal és főképp mosolygó arccal. Az ágy kényelmes volt, az ellátás pazar, úgy mennyiségre, mint minőségre. Mi büszkék vagyunk a magyaros vendéglátásra, de bőven kalapot emelhetünk a székelyek előtt. Az öt nap alatt számos helyen megfordultunk. A teljesség igénye nélkül igyekszem felsorolni: Nagyvárad, Segesvár, Csíksomlyó, Farkaslaka, Csíkszereda, Nagyszeben, Brassó, Parajd, Korond, Gyilkos-tó, Békás szoros. És még jópár falu, aminek a neve momentán nem jut eszembe. Láttam a Rákóczi várat, az ezeréves határt, a falut amely a székelykapuiról híres, erődtemplomokat, meg egy várost, ahol cigány kastélyok rikító színei és pagodaszerű csiricsáré tornyocskái bökdösik az ember szemét.

Számomra a Békás szoros és a Gyilkos-tó volt a legelragadóbb. Imádtam volna csónakázni a tavon, elbújni az emberek elől, közben kürtős kaláccsal etetni a kacsákat. Csíkszeredán a Makovecz tervezte templom szenzációs és magával ragadó. Ha van isten, ilyen helyen szeret megpihenni ...

És akkor jöjjenek a képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rózsa

A tavasszal vásárolt rózsatövem átvészelve hónapos távollétemet immár szirmot bontott és rám mosolygott:

Ébredés