Eleredt az eső, beszorultam hajlékomba. Megragadom hát az alkalmat, hogy pár szót említsek az elmúlt napok, hetek eseményeiből. Úgy megközelítőleg kilenc nappal ezelőtt, szombaton országot látni indultam.
Barátaim szerveztek kirándulást, és ők invitáltak, hogy tartsak velük Visegrádra. De nem Salamon tornya avagy a Fellegvár volt célkitűzésünk, hanem a település szélén elfekvő Pisztrángos tavak. Komoly és elhivatott horgászok voltak a társaságban, akik izzó szemmel ecsetelték, milyen remek mulatság vár majd miránk. Visegrádra beérve elég nagy tumultus várt minket, rendőrök terelték a forgalmat - kiderült, hogy ezen a hétvégén tartják a Visegrádi Várjátékokat. Mondjuk ez annyiból szerencsés volt, hogy a Pisztángos tó és környéke ezáltal csendesebb és meghittebb volt. De nem ám a kép előterében látható posványban, hanem a mögötte meghúzódó tiszta tavacskában. Ugyanis állítólag a pisztráng roppant kényes és úri hal, csak az igazán tiszta vízben szeret lubickolni. A tó mellett áll egy bodega, ahol halőr-jegyszedő cerberus fogadja a betérő vendéget. 500 forintért lehet kapni pecabotot kölcsönbe, és egy közepes adag lisztkukacot csalinak. Nomeg szákot, hogy a
kifogott halat legyen miben tartani. Már a beharangozóban is azt az információt kaptuk, hogy itt csupa életunt, szuicid hajlamú halacska tengeti rövid és szomorú életét. Hittem is meg nem is. Ám a kézzel (és bottal) -fogható valóság a legmerészebb álmaimat is felülmúlta. Nem füllentek, nem lódítok, és bárói címem sincs, de el kell mondanom, hogy 5 perc alatt 3 pisztrángot is fogtam. Épphogy behajítja az ember a zsineget, az úszó függőleges helyzetbe kerül, és már jön is a rángatás. De nem csak én voltam ilyen szerencsés, hanem szinte mindenki. Mondjuk a horgászat igazi élménye ezzel talán sokat csorbul, hiszen se várakozás, se egymásra pisszegés, hogy: "Csitt drágám, csak most maradj csendben ...", de a siker mézédes diadala cserében garantált. A 11 fős társaság fél óra alatt 20-22 hallal megrakodva vonult a kasszához. A pisztráng kilója 1750 forint. Itt még választható, hogy a közeli étterembe küldik a halat sütésre, vagy a kuncsaft maga készíti el saját ízlése szerint. A közelben van ugyanis egy remek piknikező hely, szép füves, árnyas terület, megannyi tábortűzhöz kialakított kőemelvénnyel. Sőt, ami nagyon fontos, kút is van, tehát nem kell otthonról vizet cipelni a hal pucolásához és tisztításához. Apropó a tónál láttam egy gyönyörű cicát:
Onnan jutott eszembe, hogy miután Karcsi megtisztította a halakat (értsd kibelezte, csak ez olyan gyomorforgató kifejezés) a belsőséget visszavittem a cicának. A két hely között ugyanis legfeljebb 300 méter a távolság. (A kép sajnos nem adja vissza a szőrgombolyag báját és kedvességét)
Közben készült a parázs is, hogy majd azon sütjük meg a halakat. Várakozás közben kókuszgolyót falatoztunk meg zabfalatokat. Borikáék dinnyét vettek, én sárgabarackot. Íme egy kép a helyszínről:
Magáról a halnemű táplálékról kevés jót tudok mondani. Nem a pisztránggal volt a baj, hiszen ennél frissebb halat sehol nem lehet enni, de valahogy ez a rácson, faszénen való pörkölés nekem nem volt az ínyemre való. Egyrészt piszok füstízű volt, másrészt mintha egyes helyeken nyers lett volna. Ugyanakkor az állandó forgatástól némiképp szétesett a jószág. Én azt szeretem, ha a szálkák teljesen átsülnek és simán lehet ropogtatni azt is, de itt bizony sebészi óvatossággal kellett kutakodni a szálkák után. De ez nem igazi panaszként hagyja el ajkam, mert a hangulat és a légkör volt a lényeges. És abban nagyítóval se lehetett volna hibát találni. Háromig, fél négyig maradtunk ott, és utána indultunk haza. Ezúttal nem a város felé, hanem a hegyen át, a Fellegvár felé. Vidáman kanyargó úton kapaszkodtunk először felfelé (mármint autóval), aztán a bobpálya mellette robogtunk lefelé, és kilyukadtunk Visegrád előtt. Innen bő egy óra alatt haza is értünk. Remekül sikerült nap volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése