2015. május 25., hétfő

Felfedezés

Feltehetőleg már írtam, hogy mifelénk agyagos a talaj. Szárazságkor ujjnyi repedések keletkeznek a talajban. Azt jön az eső, zápor, zivatar, mint most is, és ezek a hasadékok ripsz-ropsz eltűnnek. Viszont érdekes szörcsögő hangot ad ki a talaj. Ma pedig azt fedeztem fel, hogy ha egy nagyot toppantok (mint ahogy a mérges és hisztis királykisasszonyok tennék), akkor érdekes kakofónia tör elő a földből. Úgy 2 méteres sugarú körben innen-onnan pöfögő, büfögő, szürcsölő hangok hallatszanak. Megismételtem, és újra ez a jelenség köszönt szembe, de immáron újabb helyekről keletkezett a zaj. Kísérteties, ahogy a föld reagál a dobogásra.
A kézi vízipumpa képével még adós vagyok, igaz ebből a fotóból túl sok nem látszik. A lényeg, hogy egy hosszú pvc-cső lemegy a ciszterna aljára, aminek az alján van egy szűrő, meg egy lábszelep. Tulajdonképpen a lábszelep sem más, mint egy lyukas korong, amin vagy egy membrán, ami csak egy irányban engedi át a vizet. A cső másik végére meg kell egy dugattyú, ami felhúzza a vizet. Látszik, hogy van még egy kifolyó. Ennyi. A netről néztem ki amúgy az előállítás folyamatát, és azóta csináltam már egy kisebbet is. Azért volt erre szükség, mert az első egy 50-es átmérőjű pvc-csőből készült, és a 2 méter vízoszlopnak már nagy volt a súlya. A súly azért lényeges, mert tovább akarom fejleszteni a "berendezést", és egy szélkerék fogja a dugattyú mozgatását végezni. Mellesleg a neten találtam másik érdekes projektet: hogyna csináljunk pvc-csőből tutajt, katamaránt, trimaránt. Mondanom se kell, ez is felkerült a listámra, a jövő héten vennem kell csöveket. 
Ez pedig egy gomba, amit az érdekes színe miatt kaptam lencsevégre. Olyan neon-narancssárga, sajnos a távoli kép torzította a színt, a közelinél meg homályosak lettek a kontúrok. Egy kerti fatörzs ülőke tetején virágzott ki, és olyan buborékszerűek. Na, a végére még becsúsztatok egy kutya-macska képet. Ennek is fura története van!
Grafi talált egy hangyabolyt. A bolyból lóhere nőtt ki, ami épp virágzik. És azt láttam, hogy Grafi hevesen, szinte önkívületben nyaldossa a virágot. De vagy 4 percen keresztül! Már Picúrnak is feltűnt, aki azt hitte valami ínycsiklandó kaja hever a fűben csak épp nincs szaga. Szóval óvatosan odaoldalgott, és csalódottan látta, hogy semmi különleges. Ahogy látszólag a kép is tök átlagos ... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...