2015. június 8., hétfő

7Vge

Vagyis hétvége, ami roppant mozgalmasan telt. Kezdem azzal, hogy pénteken befejeztem a PVC-tutajom megalkotását. Meg is ejtettem a főpróbát, és mondhatom, meg vagyok elégedve az eredménnyel. Igaz nem minden újításom vált be, mert egy alacsonyra fűrészelt kerti széket is terveztem a tutaj tetejére, viszont amikor bele akartam ülni kétszer is beborultam a vízbe. Szerencsére a víz pompás hőmérsekletű volt. De nem is szaporítom a szót, lássátok, mit alkottam:
 
 
 
Mint látható, egy kajakevezővel kellett felszerelnem a "járgányt", amit a Decatlonban vettem 9900 forintért. Viszont nagy előnye, hogy 4 részre szétszedhető, és állítható a tollak szöge. És ráadásul asszimetrikus formája van az evező tollának, ami a vízbe érkezésnél jelent előnyt. Maga a tutaj kb. 7000 forintból kijön. 5 110-s PVC cső, 5 könyök, és 5 dugó kell hozzá. A dugó talán nem is fontos, azt lehet hungarocellel pótolni.
(Az utolsó kép érdekessége, hogy középen a házam látszik :-) )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...