Tortásoknak

Közelg a tél, hiszen Szent András havának utolsó napjait írjuk. Ilyenkor egy kis édesség feldobja az ember hangulatát, hamár odakünn lám zord idő uralkodik ...

 

 

 

 

 

 

 

Hesz Mihály

Nem tudom, ez a név mennyire veszett homályba, remélem még emlékeznek rá páran. 1943-ban született, és aranyérmet nyert Mexikóvárosban 1968-ban. Kajakozó volt. Nem olimpiai bajnokokról akarok ám írni, mert eme veretes név - bár régről ismerem, - pár napja más miatt kapott jelentőséget számomra. Kiderült, hogy a szomszéd falu, Nógrád szülötte. Mindez akkor jutott tudomásomra, mikor a kórust meghívták, hogy a nógrádi iskola névadó ünnepségén vegyen részt. Ugyanis felveszik a Hesz Mihály nevet. Akkor még azt hittem, hogy Hesz Mihály (a helyieknek Miska) már nincs az élők sorában, de szerencsére ezt rosszul gondoltam. 

Szóval szombat reggel a kórus autóval átment Nógrádra. Nem sokkal 10 óra előtt érkeztünk, a faluban már nagy volt a nyüzsgés, szinte minden kereszteződésben polgárőr álldogált, amolyan virítós kukásmellényben. Az iskolában is rajzottak az emberek, és épp az egyik vitrin előtt tébláboltam, mikor megállt mellettem egy szép szál, termetes férfi, markáns arcvonásokkal. Ki más, mint maga a nap hőse. Mit mondjak, szeretnék én is így kinézni 71 évesen. 

Maga a műsor nagyon hosszúra nyúlt, és bár voltak nagyon meghitt és nosztalgikus részei, de kicsit túl sokan fürödtek az olimpiai bajnok dicsőségében. Vagy négy szervezet is fontosnak tartotta, hogy elmesélje az életét. Elsőnek ez persze izgalmas volt, de negyedszerre már eléggé szócséplés jellege volt. És kapaszkodjatok meg, legfájóbb a MOB képviselője volt. Egy körülbelül 45 éves nő, - aki valami főtitkári titulust bitorol (nem, nem csak birtokol) a szervezeten belül - emelkedett szólásra. Még egy pillanatra szimpatikus is volt, hogy nem papírból beszélt, de aztán úgy hebegett-habogott, mint a Rossz Tanuló a "Tanár úr kérem"-ben. A koronát azzal tette fel "művére", hogy Ferencnek nevezte a bajnokot. Engem személyszerint oltári módon felháborított a dolog. Mondjuk Schmitt Pál esete óta már amúgy is lesújtó véleményem van erről a gittegyletről, de mindig fájó szembesülni a ténnyel, hogy érdemtelen emberek kerülnek magas és jólfizetett polcra. De nem hergelem magam, mert újra érzem, hogy emelkedik a pulzusszámom.

Szóval ezt az incidenst leszámítva flottul lezajlott a műsor, és én is ama szerencsések közé sorolhatom magam, aki kezet fogott Miska bácsival. (Egyébként már volt szerencsém olimpiai bajnokhoz személyesen, de az inkább a csalódás kategória volt, ezért nem is mondom a nevét).

Hablaty, Pléhpofa

Nem tudom, kinek csillan fel a szeme a fentieket olvasva, de ők nyilván már látták az "Így neveld a sárkányodat" című filmet. Nekem ez az élmény most adatott meg, és egyből dupláztam; megnéztem a második részt is. Az sem okozott csalódást. Már a történet színhelye, Hibbant sziget is ígéretes. Tündéri, hogy a sárkányok kicsit úgy viselkednek, mint a cicák. Pajkosak, törleszkedőek, szerethetők. És a történet is mesebéli. A sárkányok meg a tájak nekem kicsit az Avatar-t idézik, nem tudom, ez mennyire véletlen, és nem is bántásnak vagy kritikának szántam. Szóval igazán kitűnő szórakozás megnézni ezt a két filmet.

Séta közben

Íme egy hangulatos, békés vers, - nekem a kacsás, malacos rész szinte a retinámon vibrál :)

Szabó Lőrinc: Séta közben

Jó volna csöndben, egymagam,

úgy élni, békén, boldogan,

mint a pipacs vagy ott alább

a margaréta, a szarkaláb, -

jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanul,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fénybe kéjesen
belemosni millió levelem.
 

Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.
 

Jó volna, – óh, de nehéz a szívem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh, elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert, – s virág
lenni csak, pipacs, szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház.

Irány Berkenye

Amióta ezt a blogot írom, - és ennek immár másfél éve - készülök egy átfogó és teljes képet adni kicsiny falumról. (Milyen fura, hogy úgy írok erről a településről, mintha itt születtem volna, pedig csak hét éve vagyok a lakosa.) Szóval tervek, elképzelések voltak és vannak, csak valahogy mindig más volt fontosabb. Most viszont találtam egy képet, ami szinte visít, kiált, sikolt, hogy ennek a témának a mozgatórugója legyen. Oly művészi, hogy nem találok rá szavakat :)

Ez az út vezet be a faluba, a házak lent vannak a völgyben. Zsákfalu.

Szendehely

Jól hangzik ugye? De ne tévesszen meg senkit, ez nem a törpék lakhelye, sem szűzies lények találkozási pontja, hanem kicsit prózaian szólva a szomszéd település, tőlünk mintegy 5 km-re. És azért került említésre, mert tegnap, azaz szombaton bált tartottak ott. Még ez sem lenne elég ok, ha nem lettem volna ott, mint a fellépő kórus egyik tagja. A szendiek (mert "szakmai" berkekben csak így hívjuk őket) sváb bált szerveztek, ahol a számos fellépők között a mi vegyeskórusunkat is meginvitálták. Hét órakor kezdődött a rendezvény a helyi tornacsarnokban. Szépen, ízlésesen fel volt díszítve a terem, csak egy dolog csípte a csőröm. A zenekar már bemelegítésnél olyan vehemenciával játszott, hogy a búrám a duplájára dagadt. A tőlem félméterre lévő ismerősnek sem értettem a szavát. De legalább kaptunk pogácsát, meg egy pohár üdítőt. Ha némi csúszással is, de elkezdődött a műsor. Először a gyerekek ropták a táncot a színpadon.

Ez még rendjén is volt csak aztán nem értettem, hogy a perui pánsíp alapokon nyugvó népzene, hogy került az előadásba. Viszont jópofa dolog volt, hogy a műsor zárásaként a gyerekek felkérték a nézők egyes tagjait táncolni. Ezt követően voltak énekkarok és tánccsoportok felváltva. Mi valahol a műsor közepe táján kaptunk lehetőséget szerepelni. Hoztuk a szokott formánkat, ami egy megbízható középszer. :) Legnagyobb sikere a helybéli táncegyüttesnek volt, ami nem is csoda, mert rendkívül látványos elemei vannak a táncuknak. Körülbelül két órás volt a műsor, utána kaptunk virslit. A bál gondolom hajnalig tartott, de én az első adandó alkalommal elmenekültem. Elég rosszul viselem a tömeget meg a zajt, de azt hiszem ez egy remetétől nem is annyira szokatlan. Így is majdnem 10 óra volt, mire beálltam a garázsba.

 

 

Irodalmi est

Ugye, milyen szorgalmas hangya lett belőlem? Ez ma már a harmadik bejegyzésem. 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer (és van) egy bájos falu, ahol az emberek évente egyszer bezsúfolódnak a helyi kultúrházba, hogy adózzanak Thalia oltárán. Idén sem volt ez másképp, november 8-án, szombaton összegyűltek az irodalomszerető emberek. Ki azért, hogy előadja a maga kedvenc-kedves versét, ki pedig azért, hogy meghallgassa azt. Összesen 13 műsorszám volt, köztük két rövid de annál  vidámabb jelenet. Magam is kivettem a részemet, két verset is mondtam, és persze a kabarédarab se nélkülözhetett engem. Talán mondanom se kell, hogy fergeteges volt a hangulat, pedig a süti meg a forralt bor csak a műsor után került elő. Még szerencse, mert rájöttem, hogy szeretem a bort, ha meg van kicsit bolondítva. :)

És hogy Ti is kapjatok ízelítőt, kóstolót:

Ho'oponopono

Hogy valami értelmes is kerüljön ide a nyavalygásaimon kívül, nos felhívom figyelmeteket a ho'oponopono-ra. Tudom nyelvtörő szócska, főképp azoknak, akik nincsenek otthon a hawaii nyelv rejtelmeiben, és valljuk ők mi vagyunk többen. Ez egy életjavító mantra, de nem törnék pálcát felette, mert adjuk meg mindenkinek az esélyt. Ha felkeltette a figyelmedet, javaslom kicsit kutakodni például a wikipédia oldalain. Én leginkább az alábbi zene miatt illesztettem ide ezt a bejegyzést. Mert bár lehet kételkedni az elmélet hatékonyságában, de például az ilyen zene mindig kellemes hatással van rám. Mindamellett tisztában vagyok, hogy ez ízlés kérdése. Kinek a pap, kinek a papné és a paplan.

Újra

Érdekes, milyen nehéz ennyi idő után újra fellépni a porondra, és pőrére vetkőzni. Mert valamilyen szinten egy ilyen blognak az írása afféle magamutogatás. Voltaképpen nem is értem, hogy miért írom :) Nyilván ez valami pótcselekvés. Naplót írhatnék csupán magamnak is, miért gondolom, hogy valaki veszi  a fáradságot, és elolvassa mi történik velem. Talán ha tematikus blogot írnék, és a sörfőzésre, barkácsolásra, túrákra szakosodnék ... akkor lenne mi mögé bújnom. Hányszor, de hányszor láttam valamit, amit fejemben rögtön mondatokba szerkesztettem azzal a tudattal, hogy majd iderakom a blogba, mert az milyen érdekes lesz másoknak. Azt eltelt néhány nap és valahogy a dolog olyan semmiséggé törpült, hogy már magam is csodálkoztam mit akartam én ezzel kezdeni. Mert például a gombából kialakult boszorkánykör elég izgalmas-e. Annak, aki már látott ilyet, feltehetőleg nem. Az egyik egérke jobblétre szenderülése se nagyon hoz lázba másokat, én is csak egy szomorú főbólintással nyugtáztam a történteket. A berkenyei irodalmi est talán már érdekfeszítőbb, de ennek kijelentéséhez is kell némi elfogultság. Annyi enyhítő körülményt tudok felmutatni, hogy szeretem a szavakat egymáshoz fűzni ... na jó, nem rágom tovább a gittet. :)

A kerti munkák lassan véget érnek, beszorulok a házba, és ez talán lendületet is ad.