2014. november 16., vasárnap

Szendehely

Jól hangzik ugye? De ne tévesszen meg senkit, ez nem a törpék lakhelye, sem szűzies lények találkozási pontja, hanem kicsit prózaian szólva a szomszéd település, tőlünk mintegy 5 km-re. És azért került említésre, mert tegnap, azaz szombaton bált tartottak ott. Még ez sem lenne elég ok, ha nem lettem volna ott, mint a fellépő kórus egyik tagja. A szendiek (mert "szakmai" berkekben csak így hívjuk őket) sváb bált szerveztek, ahol a számos fellépők között a mi vegyeskórusunkat is meginvitálták. Hét órakor kezdődött a rendezvény a helyi tornacsarnokban. Szépen, ízlésesen fel volt díszítve a terem, csak egy dolog csípte a csőröm. A zenekar már bemelegítésnél olyan vehemenciával játszott, hogy a búrám a duplájára dagadt. A tőlem félméterre lévő ismerősnek sem értettem a szavát. De legalább kaptunk pogácsát, meg egy pohár üdítőt. Ha némi csúszással is, de elkezdődött a műsor. Először a gyerekek ropták a táncot a színpadon.
Ez még rendjén is volt csak aztán nem értettem, hogy a perui pánsíp alapokon nyugvó népzene, hogy került az előadásba. Viszont jópofa dolog volt, hogy a műsor zárásaként a gyerekek felkérték a nézők egyes tagjait táncolni. Ezt követően voltak énekkarok és tánccsoportok felváltva. Mi valahol a műsor közepe táján kaptunk lehetőséget szerepelni. Hoztuk a szokott formánkat, ami egy megbízható középszer. :) Legnagyobb sikere a helybéli táncegyüttesnek volt, ami nem is csoda, mert rendkívül látványos elemei vannak a táncuknak. Körülbelül két órás volt a műsor, utána kaptunk virslit. A bál gondolom hajnalig tartott, de én az első adandó alkalommal elmenekültem. Elég rosszul viselem a tömeget meg a zajt, de azt hiszem ez egy remetétől nem is annyira szokatlan. Így is majdnem 10 óra volt, mire beálltam a garázsba.
 
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...