Szóval szombat reggel a kórus autóval átment Nógrádra. Nem sokkal 10 óra előtt érkeztünk, a faluban már nagy volt a nyüzsgés, szinte minden kereszteződésben polgárőr álldogált, amolyan virítós kukásmellényben. Az iskolában is rajzottak az emberek, és épp az egyik vitrin előtt tébláboltam, mikor megállt mellettem egy szép szál, termetes férfi, markáns arcvonásokkal. Ki más, mint maga a nap hőse. Mit mondjak, szeretnék én is így kinézni 71 évesen.
Maga a műsor nagyon hosszúra nyúlt, és bár voltak nagyon meghitt és nosztalgikus részei, de kicsit túl sokan fürödtek az olimpiai bajnok dicsőségében. Vagy négy szervezet is fontosnak tartotta, hogy elmesélje az életét. Elsőnek ez persze izgalmas volt, de negyedszerre már eléggé szócséplés jellege volt. És kapaszkodjatok meg, legfájóbb a MOB képviselője volt. Egy körülbelül 45 éves nő, - aki valami főtitkári titulust bitorol (nem, nem csak birtokol) a szervezeten belül - emelkedett szólásra. Még egy pillanatra szimpatikus is volt, hogy nem papírból beszélt, de aztán úgy hebegett-habogott, mint a Rossz Tanuló a "Tanár úr kérem"-ben. A koronát azzal tette fel "művére", hogy Ferencnek nevezte a bajnokot. Engem személyszerint oltári módon felháborított a dolog. Mondjuk Schmitt Pál esete óta már amúgy is lesújtó véleményem van erről a gittegyletről, de mindig fájó szembesülni a ténnyel, hogy érdemtelen emberek kerülnek magas és jólfizetett polcra. De nem hergelem magam, mert újra érzem, hogy emelkedik a pulzusszámom.
Szóval ezt az incidenst leszámítva flottul lezajlott a műsor, és én is ama szerencsések közé sorolhatom magam, aki kezet fogott Miska bácsival. (Egyébként már volt szerencsém olimpiai bajnokhoz személyesen, de az inkább a csalódás kategória volt, ezért nem is mondom a nevét).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése