Csóványos télen

Tomi barátommal régen találkoztam, mert külföldön teljesített szolgálatot. Mikor végre letelt a négy év, adta magát, hogy egy túra keretében beszéljük meg az elmúlt évek eseményeit. Persze az internet segítségével tartottuk a kapcsolatot, de azért az mégsem ugyanaz. Kicsit sokáig tologattuk a túra időpontját, így aztán eléggé zord időjárás közepette került sor a kirándulásra. Az út első szakasza még nem is volt olyan vészes, bár a vizes fűtől elég hamar beázott mindkettőnk bakancsa, és volt pocsolya is bőven, amit kerülgetni kellett, olykor pedig gazellamód átszökellni egy-egy vízátfolyáson. De haladtunk kitartóan, és egy lendülettel fel is értünk a Fultán kereszthez. Itt vannak padok, asztalok így ideális hely egy kis piknikre. Kivéve, hogy piszok hideg volt. Mozgás hiányában az átizzadt póló kezdett kíméletlenül hűvös lenni. Igazából a pálinka se segített, a tea meg eddigre már kihűlt. De azért a kolbászos szendvics jól esett. Az útbaigazító tábla szerint innen még 45 perc a Csóványos, igaz, ezt nem téli körülményekre értelmezik. Merthogy egyre zimankósabb lett az idő. Eddig csak a fákon tűnt fel a zúzmara, de itt már a talaj is fehér volt. És a kövek olyan sikamlóssá váltak, hogy ihaj. Az utolsó 300 méteren pedig kimondottan hóban botorkáltunk. Szóval férfias (amazonos) küzdelem volt feljutni a csúcsra, de szerencsére megérte. A kilátó igazán impozáns, és ami még múltkor nem tetszett, valahogy mostanra az is szimpatikussá vált. Egyébként olyan érzete volt az embernek, mintha egy Amundsen expedíció tagja lenne, de ezt hamarosan ti is belátjátok, mihelyst a képeket meglátjátok. Rajtunk kívül is akadtak még fanatikusok, akiknek szintén nem volt jobb dolguk, mint kiszakadni a kanadalló melegéből, és dideregni egy jót 938 méter magasan. Maga a kilátó amúgy 22-23 méter magas, négy szintje van, és összesen 133 lépcső vezet a legfelső emeletre. És akkor némi vizuális támpont számotokra:

(Mivel nagy köd is volt, ezért panorámakép nem készült)