Rég írtam már a cicámról, pedig igazán megérdemelné, hogy legalább hetente "papírra" vessem az őt érintő eseményeket. Szegény csak irigykedhet Alfimacsekra, akinek létét Simon Tamás olyan jópofán és kendőzetlen valóságában ecsetel a Facebook-on. Mert elöljáróban el kell mondanom, hogy Grafi sugárzik, virágzik, és elevenebb, mint kiskorában. Műtétje óta nem is csavarog, max 500 méteres körzetben tesz látogatásokat, főképp Béla vajszívét kihasználandó. Nyár óta a sportvadászat ősi láza is felülkerekedett benne, és sajnos jártam-keltemben olykor megcsócsált egértetemekre bukkanok. És nem is kis mennyiségben. Párat sikerült kimenteni a karmai közül, de ez nagyon esetleges. És nem is tudom, mikor fogdossa szegény szürkebundásokat, mert a nap nagy részt itt tölti a kanapén. (Most is horkol.)
Velem elég vadul játszik, néha még én is menekülök előle. Imádja harapdálni a csuklómat és a kézfejemet. Persze én vagyok a hibás, hogy mikor ezt elkezdte, akkor nem szóltam rá erélyesen. Inkább én alkalmazkodtam, és immár csupasz alkarral nem mókázom Grafival. Sajnos ezek nem azok a pillanatok, amit könnyű lenne lefényképezni, pedig igazán látványos fotó készülne. Elárulom, egy macskába oltott lajhár nézne a képről Rátok. Mert mellső és hátsó lábaival átkarolja a karom, szorít erősen, és közben úgy csócsálja a kézfejem, mintha a mamája csecse lenne. És még akár fel is tudom emelni a karom, és akkor igazán úgy nézünk ki, mint egy fatörzsből kinyúló ág, rajta egy ragadozóval.
Esténként néha megszánom és nem teszem ki a verandára, de aztán mindig megbánom. Mint Pavlov macskája, ha leoltom a villanyt, hogy álomba szenderüljek, ő akkor élénkül fel, és ha nem foglalkozom vele, akkor a macskafája helyett a bútorokon élesíti a körmét. Aminek azért is van bosszú avagy figyelemfelkeltés jellege, mert máskor sosem csinálja. Ha felkelek, akkor örömében rövid vágtákat hajt végre, melynek egyik vége a szoba átellenes sarka, a másik pedig az én csupasz és lúdbőröző lábam. Ugyanis azt is szereti a fogai közé kapni, ha a kezem éppen nem áll rendelkezésére. Nos, ilyenkor szokott kitelni a becsülete, és a végeredmény, hogy mégis a verandán tölti az estét. (Gyanítom ilyenkor rendez vérengzést az egérnemzetségben.)
De ne bánjak csínján a dicsérő jelzőkkel! Pompásan eszik, legyen az macskatáp, kutyatáp, kenőmájas, párizsi, lecsókolbász. De régen megette az üres tésztát, meg a kínai csípőslevest is. Sőt szoktunk kutyásat is játszani, mikor én az asztalnál falatozom, ő meg ül a két hátsó lábán, és nézi a szájamat. Ilyenkor levágok egy kisebb karikát és eldobom, ő meg lohol utána. Nagyon jól érzékeli a testcseleket, és pillanatok alatt felismeri, ha át akarom verni.
Nos ennyit a ház uráról, azt hiszem elég bőven ecseteltem őfensége hétköznapjait. Csak annyit felejtettem ki, hogy reggelente felugrik a párkányra és onnan néz befelé, hogy ébren vagyok-e már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése