Dalest

Nem tudom írtatok-e már blogot, de ha igen, akkor tudjátok, hogy milyen nehéz eldönteni, miről írjon az ember. Legyen érdekes. Na jó, de mi számít érdekesnek? És főképp kinek? Ami egyeseknek heves pulzus emelkedést produkál, az másoknak egy unott ásítás kiváltója. A másik jelentős dilemma, hogy az ember hogyan maradjon szerény, illetve milyen mértékben legyen kitárulkozó. Mennyire legyen merész, és engedje szabadon privát életének papírsárkányát. Huh, ez aztán kellő képzavar :) 

Szóval elég felemás érzés "pőrére" vetkőzni, mert lehet, hogy bölcsebb dolog lenne megbújni a háttérben. Ugyanakkor a siker arra ösztönöz, hogy a vidám hangulatot osszam meg másokkal ...

Belátom, elég nagy tomport kerítettem ennek a dalestnek, és már épp ideje, hogy részleteket is eláruljak a falu eme kulturális eseményéről. A múlt szombaton a lelkes amatőr énekesek összegyűltek a Kultúrházban, hogy szórakoztassák a település érdeklődő lakosait. Voltunk úgy százan. Zoli és Kati duettje nyitotta az estet, majd Lili hegedült (aki a pisze nyuszis verset mondta egykoron), és jött két részlet a Muzsika hangjából. Ezt Brigi szervezte, aki először a gyerekekkel énekelte a Do-Re-Mi-t, majd felnőtekkel az Edelweis-ot (ebben én von Trapp kapitányt alakítottam). Aztán jött Ildikó, aki valamennyiünk közül a legjobban énekel, és Gaál Gabriella vagy Jákó Vera is megirigyelhetné a hangját. Józsi, Magdi, Edit folytatta a sort és a 16 éves Barbi játszott fuvolán egy klasszikus darabot ... majd rám került a sor. Jómagam három számmal igyekeztem élményt nyújtani a közönségnek, és azt hiszem nem okoztam csalódást. Hozzá kell tennem, minden eddiginél értőbb és lelkesebb volt a hallgatóság, sok-sok dalt együtt énekeltek az előadókkal. A magam szereplését nem szeretném különösebben méltatni, próbálom, próbáltam az erősségemet kamatoztatni. És ez nem a hangom, hanem a spontán, vidám karakterem. (Hmm, már ezzel is nagyképű vagyok) És már a dalválasztás is ezt igyekezett hangsúlyozni. "Én úgy szeretek részeg lenni" volt a nyitószámom, aztán Bencze Márta slágere, a "Mégis mozog a Föld", végül Fényes Szabolcs Lulu zenés darabjából a "Találtam én egy virágot".

Meg kell mondjam, hogy a zene kíséret tangóharmonika volt, ami jól illeszkedik a magyarnótákhoz, de jóval kevésbé az én dalaimhoz. A mikrofon is zavart, olyan érzés volt, mintha a tenger alatt egy üvegbúrában énekelnék. Főképp a második dal elején olyan fals voltam, hogy kritikán aluli, csak a refrénnél találtam magamra. Ezzel együtt eddigi legjobb szereplésem volt, ezért is regélek erről ilyen hosszan. :)

És akkor felvállalva az öntömjénezés vádját: