Miért van szerelem?

Melyik tetszik jobban?

Zarándokiroda

Hetes késéssel, de még nyolc napon belül, beszámolok arról, hogy hétfőn Pesten jártam. Az utazás oka maga a zarándokiroda volt, ahol az útipasszus akartam átvenni. Hivatalos neve credencial. De mielőtt az irodába mentem volna, előtte még a Kálvin téren és a  Fővám téren megnéztem az 4-es metró megállóit.

Nem tettek rám különösebb hatást, sokkal inkább a Vásárcsarnokkal szemközti bringa parkoló.És pár méterrel odébb találkoztam egy másik érdekes dologgal, aminek a neve Levendula fagyizó. És a nevéhez híven mindenféle levendulával "felturbózott" fagyik voltak, jómagam a citromosat próbáltam ki. Hmmm ... nos ... érdekes íze volt, de a top 10-be nem sikerült beverekednie magát.

Sajnos ezen a téren is maradi vagyok. Viszont az üzlet előtt le volt támasztva egy lila bringa, ezt rögvest le is fotóztam. De akkor térjünk rá a zarándokirodára. 5-kor nyitott, én voltam az első kuncsaft. Egy idősebb úr fogadott, és roppant segítőkész volt. Egy formanyomtatványt kellett kitölteni, ami kissé meglepő módon csak spanyol nyelvű volt. De szerencsére volt ott egy előzőleg kitöltött űrlap, és annak segítségével azért boldogultunk. Egyébként megtudtam, hogy Magyarországon is van már Szent Jakab zarándoklat, Pesttől Bécsig vezet, ahonnan amúgy megy tovább, egészen Composteláig.

Főpróba

Volt már túra a közeli Vacskamati dombok lankái között, aztán egy komolyabb terhelés, immár zsákosfrodó társaságában, de csak a nógrádi várig, és eljött az ideje, hogy úgy igazán, élesben teszteljem a lábaimat. Tehát ismét lapockámra emeltem a hátizsákot a teljes menetfelszereléssel (csak vizet vittem kevesebbet) és megcéloztam a Csóványost. Ez a Börzsöny legmagasabb pontja, innen megközelítőleg 13.567 km. Tehát ideális táv és terep egy valósághű "szimulációhoz". Negyed 10 felé indultam, a ragyogó napsütés csak növelte elszántságomat. Picúrt sem hagytam otthon, pedig a hétvége nem szerencsés a közös mászkálásokra, mert sokan korzóznak a turista utakon. A dombtetőn megcsodáltam Brigiék épülő faszerkezetes házának gerenda szövevényét, most van abban a fázisban, mikor már állnak a gerendák és a merevítések, kicsit olyan, mint egy függőleges marokkó; pazar látvány. 

Nógrádnál levágtam a kék jelzés egy szakaszát, ami a Csurgó forráshoz visz, élveztem a hazai pálya előnyét. Nógrádot elhagyva észleltem, hogy az ottani hatalmas napelem panelek egyikét, a múltkori szélvihar alaposan megtépázta és fel is borította. Örömmel tapasztaltam pár száz méterrel odébb, hogy a 2 éve kivágott akácos kezd újra hajtani, és már nem olyan sivár az a terület, mint irtás után. Útközben a keréknyomokban összegyűlt víz szerzett felüdülést Picúr számára, kéjesen trappolt bennük. Még nem értem el Saj-kutat, de épp egy vízmosáson átfektetett fatörzs állta utamat, mikor találkoztam Alexával. Ő is magányosan rótta a kilométereket, a Fultán keresztig közös volt az utunk. Beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy ő a vasárnapi Vivicittára készül, én a Camino-ról meséltem neki. Kiderült, hogy ő már kétszer is volt - nosza kifaggattam élményeiről és tapasztalatairól. Mesélt egy 70 éves francia tengerészről, aki úgy "siklott" az utakon, mint egy gyík, pedig nem kevés cuccal mászkált. Állítólag még útivasalót és felfújható vállfákat is vitt magával! Hiába, aki úr, az a pokolban is úr, vagy azt is mondhatnám, hogy "noblesse oblige". De én persze nem török ilyen babérokra. Magam se értem, de Alexának sikerült valahogy 5 kilós felszereléssel mászkálnia a zarándoklaton. Én nem tudtam 9 kiló alá vinni a zsák súlyát, mert a ruhákon kívül "kell" egy csomó technikai kütyü, mint telefon, GPS, fejlámpa, kamera, és ezekhez persze elemek, amiket tölteni is kell, szóval gyorsan összejön pár extra kiló. Viszont meggyőzött a lány, hogy polyfoam-ot ne vigyek magammal.

Útközben Alexa megismertetett a foghagymával. Nem tévedés, nem elírás, ezt g-vel kell írni, bár meg kell mondjam egyelőre hiába kerestem a neten. Egy lila virágú, erdőben illegő-billegő 30 centis növénykéről van szó, nevét onnan kapta, hogy a szárán, a levélkezdemények tövében apró, gömbölyded, és talán kicsit fogra hasonlító magocska ül. Mellesleg ehető is, és gyorsan meg is kóstoltam. Érdekes, kicsit retekre-zsenge borsóra emlékeztető íze van, és picit csíp is. De jó tudni, hogy mi minden áll a vándorló emberek "szolgálatában".
Társaságban jobban szalad az idő, és bár megizzadva és lihegve, de felértünk a Fultán keresztig. Aki nem tudná, ez egy nagyobb tisztás, ahol több út is összefut, vannak padok, ideális hely a pihenésre. A Csóványos innen már csak 2.5 km.Volt már itt egy nagyobb társaság, akik örömmel üdvözölték elsősorban Picúrt, aki persze hálás farokcsóválással próbálta viszonozni a figyelmet. Persze rögtön koldulni is kezdett, de az ostoba városi népek kolbász helyett fadarabokat hajigáltak neki. Így lenézni az én kutyámat! :) Mivel ekkortájt már erősen éreztem az Achille-inamat, ezért nem mentem fel a Csóványosig. Alexa Királyrét felé igyekezett, én meg ugyanazon az úton vissza, amin jöttünk. Vagyis elváltak útjaink. Visszafelé találkoztam két ízben is kutyásokkal, de nem volt baj,

sőt kétszer terepbringások is jöttek, akkor is inkább megfogtam Picúrt, hogy baj ne legyen. Alaposan elfáradtam, de éreztem, hogy az izmaimnak pont ekkora terhelés kellett, mert ez még nem izomláz, és kipihenem két nap alatt. Az Achilles sajnos aggasztóbb, erőltetésnél nagyon érzékennyé válik. És egy érdekes felfedezést tettem: ha felfelé feszítem a lábfejemet, akkor nem fáj, csak ha lógatom, vagy spiccelek. Mindenesetre estére bekentem Flektor kenőccsel. Ezen a napon mentem kb. 22 km-t, szűk hét óra alatt, de ennél csak könnyebb terep lesz a zarándoklaton.

Kacsa revü

Ez egy tündéri videó, amiből látszik, hogy a kacsák is szeretnek játszani:

Sue Townsend

68 éves korában elhunyt Sue Townsend angol írónő. Bár több más novellát is írt, de neve kitörölhetetlenül összefonódott Adrian Mole nevével. Nem lennék meglepve, ha ez utóbbi név ismerősebben csengene. Az ő kamaszkori naplóját és kínszenvedéseit írta meg az írónő, melyek közül az "A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója" volt az első, és talán leghíresebb is. Film is készült belőle - az igazat megvallva én a filmből ismerem ennek a kölyöknek a serdülőkori problémáit, és a szerelmes lét első tétova lépéseit.

Költészet napja

Ne szaladjunk el, eme nevezetes nap mellett. Éppen 50 éve, tehát 1964 óta ünnepeljük a verseket ezen a napon. És milyen jó és érdekes, hogy minden embernek más és más vers a kedvence. Sőt hangulatától függően, vagy azért, mert egy boldog pillanathoz kapcsolódik, avagy a saját érzéseit öntötte rímbe a költő, nos általában a versszerető embereknek több dédelgetett verse is van. Mennyivel izgalmasabb így, hogy nincs egy abszolút legjobb, legszebb vers, hanem mindenkinek eltérő a szíve csücske. A vers lehet egy bölcselet, buzdíthat hazafiságra, leírhat egy kedves, szívet-lelket melengető tájat, és persze szólhat a szerelemről. Lehet vidám, és lehet keserédes, bús hangvételű.Sok kedves verset tettem már ide, semmiképp nem szeretnék ismétlésbe bocsátkozni, de szerencsére még mindig vannak gyönyörű versek. Íme, egy poéma Garai Gábortól:

Közelg a Húsvét

Hűűű, ilyen nekem is kell!!!

Próbatúra

Tegnap magamra rántottam a hátizsákom, és tettem egy rövid próbatúrát. Tesztelni akartam a zsák súlyát, az új cipőt, meg végre valami tavaszi edzettséget magamba szívni. Persze a fokozatosság elvét betartva. A zsák

súlyát sikerült 10 kilóra szorítani. Legkézenfekvőbb úti cél a nógrádi vár volt. Csináltam pár fotót jártamban-keltemben, rögtön az elsőt Tamásnak és Bandinak dedikálnám, akik már régóta rágják a fülemet, hogy Berkenye milyen ideális éghajlattal bír a banánpálinka előállításához. Úgy látszik valaki kihallgathatta beszélgetésünket, mert ím Nógrád határában már virul a szeszipar.

Merő véletlen, hogy a következő képnek szintén az alkoholhoz van köze, a Vár-domb oldalában kaptam lencsevégre ezt a kriptára hajazó borospincét. Bezzeg a Csurgó forrást elfelejtettem lefotózni, talán az ott tüsténkedő termetes asszonyságot nem volt kedvem retusálni a képről.

 Felballagtam a Várba, ja és ha még nem mondtam volna, Picúr hűségesen követett mindenhová. Fent a Várban is csináltam pár felvételt, jóllehet ilyen képekkel már tele a sifonér. De ahogy mondják, újszülöttnek minden vicc új, tehát számotokra talán érdekes lehet.

 

 

Eme utolsó képet a kutyán kívül leginkább az inspirálta, hogy csodálattal adózzam a fű harsány és frivol zöldjének. Annyi élet és energia volt benne, hogy erőnek erejével kellett visszafognom magam, hogy ne hempergőzzek meg benne. :) Picúr bezzeg megtette helyettem!

Visszafelé egy pici liget mellett vitt el az utam, ahol egy parányi padocska késztetett mosolyra:

 

Felülről - elülről

Választ, ás

Teljesítettem állampolgári kötelességemet, leadtam  a voksomat. Ráadásul kétszer kellett elmennem, mert nem tudatosult bennem, hogy a személyim lejárt április elején, és a folyamatban lévő cseréről szóló okiratot nem vittem magammal. De immár ezen is túl vagyunk. És hogy valami pozitívat is mondjak, megtapasztaltam a relativitás elméletet. Azt mondták rám, hogy szemtelenül fiatal vagyok. Ildi mondta, aki 70 felett jár, tehát ezért emlegetem a relativitást. 

Maga a választás mindenkinek a szíve joga, és a lelkiismerete döntése. Az észre itt nehéz hagyatkozni. Ilyenkor, négy évente mindig az a népi szólás jut eszembe, hogy: Olyan szegények még sose voltunk, hogy ígérni ne tudtunk volna. És ugyebár ezzel már tele a padlás. Utólag hogy kérjük számon, hogy: Hékás, nem erről volt szó! Akkora lapot nyomtak a kezembe, hogy vagy négyszer is hajtogatnom kellett, mire a borítékba tudtam tenni. Közben olyanon akadt meg a szemem, mint SMS párt. Pislogtam nagyokat, mint egy béka, hogy jön ide a Short Message Service? Aztán kiderült, hogy ez Seres Mária Szövetségeseinek a rövidítése. Élek a gyanúperrel, hogy egy szójátékért eladta a lelkét, bár még mindig jobb, mintha a személyi kultusz fémjelezné a pártot. De mindez ékes bizonyítéka, hogy bárki szervezhet pártot. Idén 18 egyesülésnek sikerült ez, bár ezeknek zöme a futottak még kategóriába tartozik, és jószerével a sógor, koma, ipam, napam szavaz majd rájuk.

Szabó Gyula

Elhunyt Szabó Gyula, ... béke poraira.

Tegnap még rend volt

A napokban észre vettem, hogy a szigetnél munkások sürgölődnek. Tegnap lesétáltam szemrevételezni, hogy mi a frászkarikát mívelnek a napszámosok. Nos, örömmel konstatáltam, hogy elégettek egy csomó szemetet és hulladék gallyat, valamint a sziget támfalát megerősítették, sőt körülbelül egy szűk méterrel ki is bővítették a sziget méretét. Én aztán igazán kritikus vagyok, és a kákán is megtalálom a csomót - akár bekötött szemmel is - de el kell ismernem, jó munkát végeztek.

Jó, a szemét összeszedése lehetne tökéletesebb, hiszen a tűzben nem ég el minden, de a szándék a fontos. El is határoztam, hogy ha adnak valami erősebb szemeteszsákot, akkor befejezem, amit elkezdtek.

Persze én magam se tétlenkedtem az elmúlt napokban, erre legyen bizonyíték az alábbi fotó. Az alapötlet Kifli és Levendula oldaláról származik. Ott mondjuk angolul szerepel a szöveg, és én is sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy angolul vagy olaszul írjam fel, de aztán rájöttem, hogy csak magamnak ások csapdát, és magyarázhatom másoknak  szöveget. A másik komoly érv az volt, hogy magyarul tömörebben és rövidebben meg tudtam fogalmazni a gondolatot, és ezzel munkát spóroltam meg, és nagyobb betűket használhattam.

Textilfestés 2

Nos, kiszáradt a kendő, és érdekes aranyszínű márványos foltok jelentek meg benne. Mellesleg a két kendőt két külön módszerrel festettem meg, hiszen az elsőnél a szimpla festékbe tettem bele a vásznat, majd 20 perc elteltével tettem bele a sót, és újabb 20 percet vártam. Ennél a kendőnél a felszívódás jóval nagyobb területet

hódított meg, és sokkal átmenetesebb lett. A második kendőnél ugyebár a só már eleve benne volt az elegyben, tehát nem is tudtam volna másképp csinálni, mint eleve a sós festékben áztatni az anyagot kétszer 20 percig. Persze ezt is felforraltam, ahogy az utasítás írja. Meg kell mondjam a második eljárás sokkal szebb lett, noha ez nem a leírás szerint történt. Miután a kendők megszáradtak, mindkettőt tiszta vízben kiöblítettem, ügyelve, hogy a lecsöpögés ne a tiszta anyag felé történjen. Ami korábban színátmenetes volt, immár foltos lett, és kicsit gusztustalanul is néz ki, mintha jópárszor beleizzadt volna valaki. Az éjjel újra megszáradt a kelme, és immár belefogtam a zöld szín felvitelébe. Persze a silányabb kendővel kezdtem, hogy azon

szerezzek tapasztalatot. Hozzá kell tennem, csodában már kevéssé hiszek, a kendő egyedüli értéke az lesz, hogy kérges tenyerem lenyomatát őrzi majd magában. Vagyis egyedi lesz! :) Foltos, mint egy hiéna, és meleg nyári napokon majd vérveres verejték csörgedezik a halántékomon.

Még egy tapasztalat: A kendő beáztatását gondosan kell elvégezni. Most, hogy ezt felületesen hajtottam végre, látom, hogy a felszívódás amolyan fraktálos figurát vett fel. Közben arra is rájöttem, hogy az a márványos "hordalék" valószínűleg a nem jól elkevert sóból származik. 

Bízom benne, hogy a képen még nem a végeredmény látszódik. Hátra van még az öblítés (száradás után), és a kevésbé sikerült példányon még a hypo-t is szeretném kipróbálni. Mint látszik, ott a fehér rész teljesen eltűnt.

Előkészületek

Tudom, vén vagyok és begyepesedett, de vannak dolgok, amik régebben egyszerűbben működtek. Például a vonatjegyek. Valaha ha A-ból B-be utaztam, akkor a menetjegy ára csak attól függött, hogy első vagy másodosztályon akartam-e utazni, és nem volt dilemma. Most viszont azt kell tapasztalnom, hogy a TGV, a franciák híres gyorsvasútja úgy működik, mint egy fapados repülőjárat, ahány nap, annyi tarifa. És mint látszik egy héten belül akár dupla költség is előfordulhat. Na mindegy, nekem kell alkalmazkodnom.

Másik hírem, hogy textilfestésbe fogtam. Feltett szándékom volt, hogy az útra viszek valami ruhaneműt, ami utal magyar mivoltomra. A zokni nem elég látványos, ezért a fejkendő mellett döntöttem. Vízitúrákon ez már jól bevált módszer, mert be lehet nedvesíteni, és kellemes hőmérsékleten tartja a koponyát. Csakhogy, ami nekem van, az egy amerikai zászló mintáját viseli, szóval azzal mégse mehettem, mert aztán boldog-boldogtalannak magyarázkodhattam volna. Először össze akartam varrni piros, fehér és zöld  anyagokat, de nem találtam ilyen vásznat. Akkor úgy döntöttem, hogy feláldozok egy lepedőt, és azt fogom befesteni.

Megvettem a festéket, de sajnos rutintalan vagyok, és utólag olvastam el, mit írnak erről az Ibéria textilfestékről. Hááát, kevés jót. Állítólag ereszti a színét, mint állat (hogy igényesen fogalmazzak). A használati utasítás számomra nem elég egyértelmű, földön-égen nem találtam, hogy egy tasak port mennyi vízhez kell hozzáadni, ezért a szabvány 1 literrel kísérletezem. (Ugyanis most van folyamatban a dolog). A kép ne zavarjon meg senkit, nem disznóöléskor készült. :)

A másik aggodalmam, hogy nem arról van szó, hogy egy ruhát egyszínűre varázsoljak, hanem 3 színt kell produkálnom egy kisebb felületen. Még csak a pirosnál tartok, de már a tacskó ööö zacskó kibontása után valahogy rőt ujjlenyomatok kerültek arra a részre, aminek majd zöldnek kéne lennie. Valamint a piros mező sokkal feljebb szívódott, mint vártam, tehát gyakorlatilag elvette a helyett a fehér sávtól. Vagy pedig nem lesz szimmetrikus a zölddel. 20 percig áztattam a kelmét, most beletettem egy evőkanál sót, és várok újabb 20 percet. Tik-tak, tik-tak ... elmém is eltikkadt ...

Ridikül

A mai adás - ki tudja melyik és hanyadik ismétlés volt - a meddőségről szólt. Ezzel kapcsolatban a legfőbb tény, hogy bár jobban kötődik a fogalom a nőkhöz, de igazából ez érinti a nőt és a férfit egyaránt. Ám nem is erről akarok szólni igazából, hanem a műsorban elhangzó egyik megállapításról. Azt most hogy hagyjuk, hogy ez miért érdekel engem ennyire. :) 

Szóval állítólag általános tény, mert felmérés erősíti meg, és magam is erre a véleményre hajlok, hogy egy család életében a férfi és a nő másképp viszonyul a gyerekhez. A nő a gyereket fontosabbnak ítéli meg párjánál, míg a férfi a feleségét helyezi előtérbe a szülés után is. Mondom ez valami kimutatás eredménye, és nyilván nem másodlagos, hogy arról az időszakról beszélünk (szerintem) amikor a párok még szerelmesek egymásba. És első kapcsolat - első gyerek esetén ez még nem is jelent gondot, de érettebb fejjel már nehezebben viseli a férfiember, ha a háttérbe szorul. Mert többnyire ez az igazság. És azt se feledjük, hogy az önfeláldozás inkább női erény. A férfiakban ösztönösen ősibb az egoizmus, talán mert sokáig volt hangoztatva, hogy ők a teremtés koronája. Ennek kapcsán pedig a következő idézet jut eszembe (sajna elfeledtem, kinek a tollából származik): A férfiak elnyomása tragédia, a nők elnyomása tradíció.