2014. április 5., szombat

Tegnap még rend volt

A napokban észre vettem, hogy a szigetnél munkások sürgölődnek. Tegnap lesétáltam szemrevételezni, hogy mi a frászkarikát mívelnek a napszámosok. Nos, örömmel konstatáltam, hogy elégettek egy csomó szemetet és hulladék gallyat, valamint a sziget támfalát megerősítették, sőt körülbelül egy szűk méterrel ki is bővítették a sziget méretét. Én aztán igazán kritikus vagyok, és a kákán is megtalálom a csomót - akár bekötött szemmel is - de el kell ismernem, jó munkát végeztek.
Jó, a szemét összeszedése lehetne tökéletesebb, hiszen a tűzben nem ég el minden, de a szándék a fontos. El is határoztam, hogy ha adnak valami erősebb szemeteszsákot, akkor befejezem, amit elkezdtek.
Persze én magam se tétlenkedtem az elmúlt napokban, erre legyen bizonyíték az alábbi fotó. Az alapötlet Kifli és Levendula oldaláról származik. Ott mondjuk angolul szerepel a szöveg, és én is sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy angolul vagy olaszul írjam fel, de aztán rájöttem, hogy csak magamnak ások csapdát, és magyarázhatom másoknak  szöveget. A másik komoly érv az volt, hogy magyarul tömörebben és rövidebben meg tudtam fogalmazni a gondolatot, és ezzel munkát spóroltam meg, és nagyobb betűket használhattam.

2 megjegyzés:

  1. Én eddig mindég lekéstem...:)

    VálaszTörlés
  2. Látod milyen szerencsés vagy?! Majd ha emlékmúzeum lesz, akkor, talán, ... a helyükre kerülnek a dolgok.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...