2013. március 27., szerda

Hajnal

Szeretek korán kelni, mert ez már önmagában a szorgalmas ember látszatát kelti, de azért alapvető elvárásom, hogy a nap csiklandozza szemhéjamat. Az órára pillantok, 4:17. Próbálok a dolog pozitív oldalára összpontosítani, talán nem csak Grafi eleven ilyenkor, hanem végre megpillanthatom a vaddisznókat is a kertek alatt. Eddig sosem volt szerencsém hozzájuk, mindig csak a feldúlt rét látványa fogad. Még szerencse, hogy kész a kerítés, mert ki tudja milyen közel merészkednének a házhoz. Persze megint Grafi töltötte be a vekker szerepét, mikor kétszer egymás után érzékeny részemre ugrott, és úgy általában pörgött az ágyon, mint egy kerengő dervis. Ilyenkor viszont már rám se bagózik. Lehet vissza kéne bújnom a paplan alá? De már úgyse menne a szendergés. Na jó, nem nyafogok, én akartam  macskát, és ahogy a rózsának is el kell viselnie a hernyót ha lepkét akar látni, én is tudom, hogy kell néha áldozatot hozni. 
Tegnap a török-magyar meccsen sikerült bezsebelnünk egy döntetlent, az élet visszaadta azt, amit előző pénteken elvett. Érdekes módon, mikor meghallottam Gundel-Takács hangját, akkor kezdtem el bizakodni a pontszerzésben. Fényévekkel jobban közvetít, mint ez előző fickó a románok elleni összecsapáson.
Mellesleg tegnap vettem észre, hogy megeredtek a fűzfáim. Ez csodálatos! A kosárfonó tanfolyamon kaptam aranyvesszőket, de akkor már majd egy hete le voltak metszve az ágról. Kettőt vízbe dugtam gyökereztetni, hármat közvetlenül a földbe, igaz csak itt lakáson belül. És látom bontja mindegyik halvány, sápadtzöld, félénk rügyeit, sőt az egyiken már négy centis diadalmas ágkezdemény is hírdeti az élet szépségét. Szophoklész kicsit elfogultan írta, hogy az embernél nincs csodálatosabb, mert azért valljuk be az állat és növényvilág is ontja magából a csodákat. Ledugsz a földbe egy ilyen "hurkapálcát", ami látszólag csak arra jó, hogy egy kutyát apportírozásra szoktass vele, aztán minő döbbenet; kis fa cseperedik belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...