Hólapátolás kapcsán

Újra itt, még szemlátomást nagy a lelkesedésem :) Esett vagy 4-5 centi hó az éjjel, volt mit takarítani. Szeretek ugyan havat lapátolni, mert van benne valami gyermeki öröm, mikor a fehér paplant tapodja az ember, de azért mindennek van határa. És nem is a hó ellen van kifogásom, hanem mikor olvadni kezd, és csupa lucsok, sár és dágvány minden. Mennyivel jobb félmeztelenül rádőlni a lapátra, hallgatni a betonkeverő monoton, csikorgó őrlését, aztán férfiasan elkapni a talicska szarvát és úgy hetykén odavágni: "Ezt lessétek, hogy tolom a betont hegynek fel!" De erre még várni kell. Ha majd odaérünk, akkor majd arról olvashattok, milyen mámorító pihenni bent a négy fal között, orrunkat az ablaküvegnek támasztva figyelni ahogy libegnek a hópelyhek, és kitartó, összeszokott kalákát alkotva beburkolnak mindent ami útjukba kerül.

Hólapátolás közben gyakorta filozófikus elméletek kavarognak az ember fejében, nekem a blogírás körül ődöngtek gondolataim. Rájöttem, mennyire rokon "szakma" a barkácsolás és a blogírás, de inkább úgy általában véve az írás, a gondolatok papírra vetése. Mindkettő önkifejező eszköz. Alkotni valamit, amit elképzelésünk szerint senki nem tud utánunk csinálni. Mert készíthet jobbat, veretesebbet, de az mégis más. Abban nincs benne az a szálka, ami felsértette az ujjunk, abban nincs benne az a szófordulat, nyelvi játék, amit mi ötöltünk ki, igaz jobbára a magunk szórakoztatására. Szóval van abban valami felemelő letenni az asztalra egy produktumot, ami szemet vagy fület gyönyörködtet. És erre mindenki képes! Persze vannak szintek, fokozatok, de az elsődleges elismerések úgyis jobbára a környezetünkből jönnek, és ha onnan se kapsz dicséretet, akkor ... nos akkor lehet a barátodat választottad meg rosszul. Jómagam is szeretek barkácsolni, de ami igazán lázba hoz, az maga a tervezési időszak. Verziók, változatok hanyag kavalkádja, érvek és ellenérvek az egyik avagy másik megoldás mellett. Ilyenkor még minden tökéletes! A vonalak egyenesek, a derékszögek igazán derekasan viselkednek, minden klappol, a papír a mi barátunk, az mindent elvisel. Igazából többnyire CAD alapú szoftvereket használok, de ezen ne akadjunk fent, mint Louis de Funes Geraldine Chaplin oldalán. Bocsánat ha nem érti mindenki mit hablatyolok itt össze, bevallom alapvetően magamnak írom ezt a firkálmányt :)
Még egy dologra jó egy ilyen blog (bár a napló szót jobban szeretem), remekül el lehet vele odázni az étkezéseket. Rám is fér némi koplalás, a tél nem tett jót dongóderekamnak. Derekam dongó, hasam kongó ... elnézést ... mert ha magamnak is írom azért van bennem jó érzés, csak képes vagyok nagy akarattal elnyomni őtet.

Grafi közben úgy ugráltat, hogy egy gróf se tenné különbül. Ha bent van ki akar menni, mert az előbb arra repült egy veréb. Ha kint van, vágyakozik befelé, mert itt találja meg a kényeztetést.

Apropó azt hiszem időszerű egy fényképet mutatni őfelségéről. Melyik is legyen, melyik is legyen ... Nem árt látni ifjonti vonásait, és - szándékos képzavarral élve - majomügyességét :) 
Ennek a macskának valami hal volt az őse! Ki látott már olyat, hogy szeresse a kenyérbelet? A kalácsot meg pláne. De vaj nélkül ám, ahogy a pupák pék megteremtette. Mi kutyásat szoktunk játszani. Kicsippentek egy darab kenyérbelet, elhajítom amennyire lehet, ő meg lohol utána. Olykor pofozgatja is, ahogy egy jólnevelt macskához illik. Ki az istencsudája érti ezt? Remélem az érti akinek kell. :)
Itt tobzódom a bóklászó betűk közt, pedig a pályázatra kéne készülnöm. Nem lesz ennek jó vége! De még mindig jobb, mintha a Need for Speed-et nyüstölném. Ja és még a húsvéti tojásokat is meg kell keresnem a TSO-ban.