Millióból az egyetlen

Nem tehetek róla, megint találtam egy andalító dallamot:

Zenés jó éjszakát

Kívánok mindenkinek puha párnát, paplant,
lecsukódó szempilládra csókot, lankadatlant;
Vigasztaló holdvilágot,
nyugodalmas, békés álmot!

Jógatábor

Bár egy hét eltelt a vázolni kívánt események óta, de talán jobb is így, mert ezáltal a lényegtelen események kifolytak agyam szitáján. A baj csak az, hogy ezen a rostán elég nagyok a lyukak, szóval ki tudja marad-e olyasmi, amit érdemes papírra vetnem. (Miközben nézem az El Classico-t :) )

Szóval múlt pénteken a kora délelőtti órákban autóba ültem és irány Bánk. Tőlem negyed órányira lévő település, ami egy nagyon szép tóval büszkélkedhet. A tóparton, a víz fölé építve van egy szabadtéri színpad, párszor szerepeltünk is itt a kórussal. Kedves, kellemes, hangulatos falu, de ez leginkább a tó körüli részre értendő. A tó közelségében számos panzió és fogadó hívogatja a pihenni vágyókat. Egy ilyen panziót bérelt ki az a társaság, ahol én is tiszteletbeli tag vagyok. A többiek Pesten járnak jógázni heti rendszerességgel, én csak az ilyen "sátoros" ünnepeken szoktam részt venni. Összesen tizenketten voltunk, hat szobán osztoztunk, vagyis az egész panzión. 11 felé már össze is gyűlt a társaság, és hangolódás gyanánt tettünk egy sétát a tó körül. Délután megtartottuk az első jóga órát. A jóga szót használom, bár szerintem ez afféle átmenet a jóga

és az aerobik között. Nekem tulajdonképpen mindegy is, csak legyen átmozgatva az ember teste. Este volt egy kis kártyázás, beszélgetés, aztán mentünk szaunázni. Jól is esett, ha rajtam múlna naponta szaunáznék. Másnap szerencsére csak 9-kor volt az első torna óra, ezért sikerült még reggeliznem is. A többiek inkább pihentek, aludtak, és csak torna után falatoztak. Utána megint sétáltunk a tó körül, és én persze ebédelni is hamarabb ebédeltem. Délután egy nagyon jó játék kezdődött, de sajnos ebből kimaradtam, mert vissza kellett jönnöm Berkenyére, a nemzetiségi nap miatt, ugyanis szerepelnem kellett. (Erről majd külön írok).

Este fél 9 volt, mire visszaértem, a többiek még javában játszottak. Nagy sikerem volt a sváb népviseletben, mert átöltözni már nem volt időm. Volt a társaságban 3 születésnapos is, őket köszöntöttük fel, és egy nagyon finom fahéjas-szilvás tortát ettünk a rétsági cukrászda jóvoltából. Én is fáradt voltam, úgy látszik a többiek is, mert ezúttal elmarad az éjszakába nyúló táncolás és nosztalgia est. Végre én is jól aludtam.

Vasárnap is 9-kor volt torna, Feri közben lement a tóhoz pecázni, és hamarosan zsákmánnyal tért vissza. Megcsináltuk a szokásos sétánkat, a wellness szálló kertjében csináltunk pár fényképet, és egy helyi kézműves boltot is meglátogattunk. Én sem távoztam üres kézzel, a képen látható cicus kívül vettem két dísztököt is. Apropó, ama epernarancsot a helyi postafiók közelében szedtem fel, de nem csak én, hanem majdnem mindenki :) és még így is maradt ott a földön vagy három tucat. 

A társaság fél 4 körül kezdett szétszéledni. Volt aki még ott maradt egy napot, de a többség búcsút vett a szép tájtól. Sajnos csak itthon vettem észre, hogy a tavat nem fotóztam le, ezért ezt most nem tudom megmutatni.

(És ha minden igaz, Barca is nyer a Real Madrid ellen, hurrááá!)

Kaktusz Jack

Úgy látszik ez a nap a tévénézés jegyében telik. Ugyanis most ért véget egy film, amit ugyancsak a kedvencek közé sorolok, de leginkább a színészek miatt. Hiszen a történet bárgyú, sőt primitív, leginkább a Dalton fivérek és Prérifarkas kontra Gyalogkakukk egyvelege. De számomra mosolyogtató Tündérke és a Jóképű Idegen közötti párbeszéd. Tündérke próbálja elcsábítani Arnoldot, aki persze olyan mamlasz, mint ide Lacháza. Hiába kínálja magát Tündérke, az Idegen folyton indul fát gyűjteni. :) És persze nem mellesleg Tündérke nem más, mint a valaha élt legszebb nő, Ann Margret. Merem mondani, hiszen egyrészt ez egy szubjektív vélemény, másrészt könnyű fiatalon szépnek lenni, de ő 69 évesen is így néz ki:

Theremin

Elképesztő!

Most nézem az M1 műsorát (Családbarát hétvége) és ebben mutattak be egy hangszert. Ezzel kapcsolatban több bámulatos tény is a tudatomba férkőzött. Az egyetlen olyan hangszer, amit sem kézzel, sem lábbal, sem szájjal, sőt sehogy nem kell megérinteni! És ami még ennél is káprázatosabb, hogy már 1928-ban létezett, és Leon Themerin orosz feltaláló leleménye. A hangját nem lehet semmihez sem hasonlítani (na jó, kicsit a vonósokéhoz). Ahogy az egyetlen itthoni ILYEN zenész, Illényi Katica elmondta, valóban úgy hangzik, mintha valaki dúdolna. Még bosszankodtam is, hogy miért kevernek más hangot az előadás alá. Egyszerűen meg kell hallgatnotok! Szerencsére a Youtube alatt található pár felvétel. Csodálkozzatok Ti is!

 

És ennek kapcsán kicsit tovább nézelődtem - ha egyszer egy "üzlet" beindul - további fantasztikus hangszereket felfedezve, mint a lézer hárfa. Hallgassátok meg ezt is! (Kicsit nagy benne a készülődés, de legyetek türelemmel, megéri :) )

Talányos kérdés

Amíg összeszedem az erőm és a gondolataim a hétvégével kapcsolatban, addig ímhol egy fejtörő, aminek bevallom magam sem tudom a megoldását. Pedig kíváncsi lennék, hogy milyen fának van ilyen gyümölcse, termése. A mérete teniszlabdától egészen a kisméretű tekegolyóig változó. A fát elfelejtettem lefotózni :(

Darázsfészek

Eredetileg Falugyűlés lett volna a cím, de az nem fejezte volna ki elég hitelesen a történteket, meg ez olyan lélektelen, snassz, elkoptatott, érzelemmentes. Pedig én bizony hatásvadász vagyok! Néha talán még a tartalom rovására is, de vállalom a megkövezést. :)

Szóval vasárnap délután 4 órakor összegyűlt a település érdeklődő része, és a Kultúrházban meghallgatta Polgármesterasszony beszámolóját és terveit. Igazából a hangulat ott kezdett izzani, mikor a falu szélén építendő élelmiszercsomagoló üzem került szóba. A Szilasfood akar nálunk építeni egy csarnokot, és a helyszín természetesen nem nyerte el mindenki tetszését. Mondjuk én se lelkesednék, ha a szomszédságomban egy ilyen ipari létesítményt húznának fel. Nem beszélve a kamionokról, amik majd járkálni fognak. Szerencsére az egész a falu átellenes végében lenne, szóval engem kevéssé érint. Szóval vannak az ellenzők, akik a közelben laknának, és vannak a többiek, akik új munkahelyek reményét látják a dologban.  Az ügy pikantériája, hogy a falu szélén persze az új lakosok, a betelepültek laknak, akik amúgy is Pestre járnak dolgozni, az őslakosok meg munkalehetőségre vágynak. Szóval volt egy olyan pontja a vitának, ahol elég kellemetlenül éreztem magam, és nem is azért, mert én is betelepült vagyok (gyüttment), hanem rossz volt látni az ellentéteket és az indulatot. Valahol mindenkinek meg volt a maga igaza, de sajnos az egyéni érdek és a közösségi érdek nem mindig passzolnak egymáshoz. Fél 7 után jöttünk el, ebből talán kiviláglik a vita hevének mértéke. Rengeteg új arcot láttam, mint kiderült sok embernek csak itt van háza (el akarja adni) de nem is itt lakik, nincs is bejelentve. Az ő szájukból azért hamiskásan csengett az aggodalom, hogy elromlik a falu összképe, mikor a közösségi programokon meg se jelennek. De voltak roppant értelmes és szimpatikus hozzászólások. Név szerint csak Tihamért tudom megnevezni, mivel ő ott volt az iskola ablakainak kicserélésénél, ami társadalmi munka volt, tehát az ilyen emberek véleménye azért mérvadó. Neki hitele van az én szememben. Mondjuk örültem volna, ha a vállalkozó is jelen lett volna, mert nekem hiába hangoztatják, hogy milyen hithű keresztény (ez is elhangzott, "bizonyítandó", hogy nem szélhámos) többet ért volna, ha az arcát adta volna az eseményhez. 

Az üzem szinte biztos, hogy megépül - remélem a baráti viszony felépül, a harag leépül - hiszen 23 engedélyt már beszerzett a vállalkozó. Kicsit eső után köpönyeg az egész, és persze ezt is komolyan sérelmezték az érintettek, azt kell mondjam joggal. Nehéz igazságot tenni, mindig sérül valakinek az érdeke.

HUN - AND

Nézem a mérkőzést, mert ugyebár valahol az ember vérében van, ha válogatott focimeccs, akkor azt nézni "kell". Ez olyan pavlovi reflex. De hogy örömöm is teljen benne, ezért mostanában úgy nézem az összecsapásokat, hogy közben olvasom a Sport Géza oldalán a szurkolói hozzászólásokat. Csodás - bár érthető dolog - hogy minél gyengébb a válogatott, annál érdekesebb az "irodalmi kávéház". Néhány szemelvény a mostani indulatokból:  

Vanczáknál pedig még a földrészek is gyorsabban mozognak ...

Át kellene tolni 2-3 stadiont Andorrába. Jobban megérdemelnék...

Ezek a fiúk leginkább a Váci utcai Bányászhoz hasonlítanak ... 

És tanulni is lehet a kommentárokból. Először nem értettem: Hol van a vezér OVI? Majd leesett a tantusz, Orbán VIktor az OVI.

Tetszett, hogy Knézy milyen kemény volt. Úgy odamondogatott, hogy ihaj! Holnap jöhet érte a nagy fekete autó, a la Virág elvtárs.

A történeti pontosság kedvéért még leírom, hogy a mérkőzést megnyertük 2:0 arányban.

Товарищи конец

Elképesztően szabad fordításban: befejeztem a betonozást! És egyúttal azt is kipróbáltam, hogy cirill betűket lehet-e írni. Pipa, pipa! :) 

Mert az elmúlt napok azért nem láblógatásról szóltak, csak mikor volt az a korai fagy, akkor hanyagoltam az építészeti műremek kialakítását. Szóval az elmúlt két hét azzal telt, hogy felváltva raktam a zsaluköveket és öntöttem ki betonnal. Időnként elszaladtam cementért. Ja, még nem is mondtam, hogy mi készül a kertek alatt. Hát látványborospince! Mert egyrészt bor nem lesz benne, másrészt a belvilág 150 x 100 centi, vagyis pirinyó kis kuckó az egész. Igazából ez a temérdek munka egy célt szolgál, hogy a "hegyoldalban" legyen egy pinceajtó, amolyan Tenkes kapitánya hangulatot árasztó. A méretét pedig az határozta meg, hogy azért egy talicska és pár kerti szerszám, - ásó, kapa, nagyharang - elférjen benne. A sóder meg a zsalukő eleve adva volt a kerítés építése után, immár erről is le van a gond. Persze a betonozás csak félsiker, hiszen látszik, hogy teteje még nincsen, és ajtót is kell majd rá csinálni. Ezek feltehetőleg már csak jövőre készülnek el. Elképzelésem szerint a födém tölgyfarönkökből lesz, amit kátránypapírral takarok le, illetve tojáslemezzel. És arra jön majd a föld. Kisméretű téglából csinálok egy borítást előre, hogy azért pofás is legyen. A kerítésből maradtak még deszkák, abból lesz az ajtó. Ha mindez kész, ültetek egy szomorúfűzt és a vesszőzuhatag fogja keretezni az egész építményt. Én már látom lelki szemeimmel ...

 

 

 

 

Szent Jakab

Nem vagyok jártas vallási dolgokban, gondolom az egyik apostolról van szó, de igazából nem is róla, hanem a nevéhez fűződő zarándoklatról ejtenék pár szót. Mert ez a téma a közeljövőben feltehetőleg még sokszor fog elhangzani. Ugyanis a Szent Jakab zarándoklat nem más, mint ez El Camino, amit szeretnék jövőre teljesíteni. Létezik vagy 6-7 camino, de a klasszikus az a francia, ami Saint-Jean Pied de Port-ból indul és Santiago de Compostela az út vége. 800 km. Bár aki idáig eljutott, annak már vétek kihagyni, hogy elmenjen Finisterre-be vagy Muxia-ba, ami az óceán partja már.

Szóval ezek a tervek, és ennek szellemében voltam szombaton a budapesti El Camino Társaság találkozóján. Előzetesen beszéltem Kiss Péter, az elnökkel, és roppant szívélyes volt, lelkesen invitált. Három órára kellett menni a Podmaniczky utcába a Podma teaházba. Ez is szimpatikus volt, meg az, hogy bár ott voltam fél 3 után nem sokkal, a "főnök" már ott volt. :) Felmentünk a galériára, röviden bemutatkoztunk. Közben szivárogtak az emberek is. Rendeltem egy banános forró csokit, mert sajnos narancsos nem volt. Lassan összegyűlt úgy 15 ember, és háromkor Péter mesélni kezdett, hogy mire kell figyelni egy ilyen út során, mik a buktatók. Összeszedett és egész humoros volt, ugyanakkor visszafogott, szóval szinte tökéletes. Rajtam kívül más nem kérdezett, pedig a zöm még az út előtt áll. Sok hasznos információra tettem szert, sőt vettem egy német kiadású túrakalauzt, ami elképesztő profi módon van megszerkesztve. Fotók, térképek, magassági metszetek, távolságok, szállások, infrastruktúra, történelmi és művészettörténeti leírások. És mégsem lexikon méretben. Egy másik kellemes meglepetés volt, hogy egyszercsak feltűnt Megyeri Gyuri. Ő is a Varsói Katonai Akadémiát végezte, és utána sokáig egy helyen dolgoztunk. Sőt együtt voltunk a Tátrában túrázni úgy 15 évvel ezelőtt. Mint kiderült ő már vagy nyolcszor megcsinálta a Camino-t, és nem csak a franciát, de a portugált és az északit is. Elmondta - amit sejtettem is - hogy a francia út ... ööö ... "elqrvult" ... vagyis immár szinte iparággá fejlődött, és a zarándoklat mint egyházi kifejezés már rég nem igaz rá. Illetve egy-két helyen találkozni puritánsággal és szerénységgel, amúgy a turistaáradat kényeztetésére szakosodtak. És ember mint a tenger. Persze van ebben jó is, főleg ha az ember ismerkedni akar más országok hasonszőrű embereivel, de az elmélyülés, töprengés, befelé fordulás már kevéssé jellemzi az utat. Erre a célra a többi út jobban javallott. Mostanság sikk lett teljesíteni a Francia Utat, akár úgy is, hogy más viszi helyettünk a csomagot. Dehát mindenkinek a lelke rajta. 

Még egy dolog meglepett. Mikor arról beszélt Péter, hogy miért indulnak el az emberek. Kiszakadni a bűzös-bűnös városi forgatagból, elmerülni a természet adta csend és magány gyógyító erejében. Töprengeni az élet céljain, értékein. Csupa olyan dolog, amiért nem kell feltétlen külföldre utazni, és most nagyképű leszek: nekem itt Berkenyén mindez meg is adatik. vagy ha nem Berkenyén, akkor egy börzsönyi kiránduláson. Igaz nem 30 napon keresztül egyfolytában. Mert ennek is van varázsa. De ezt is ismerem már, mikor Rómába mentem biciklivel. Az tényleg varázsos, egyedül lenni a tájjal, a napi kemény munka (pedálozás) után elfogyasztani a megérdemelt vacsorát, és találkozni a vidéki emberek önzetlen kedvességével. Sajnos akkoriban nem írtam blogot, így már nem tudom hol történt, de a gesztus élénken él bennem, mikor egy helyi gazda sajttal, barackkal sőt kis üveg pezsgővel is megkínált. És mindezt csak azért mert Magyarországról az ő országát látogattam meg kerékpárral. Vagyis értékelte az erőfeszítést és a teljesítményt. De ez már egy másik téma lenne. Szóval az El Camino-ról még fogtok hallani. :)

Messze még a Kánaán

Sajnos nem lehet szó nélkül elmennem a tegnapi focimérkőzés mellett. Tudom, ez a téma az olvasok zömét hidegen hagyja, és ez így is van jól, de én "sajnos" szeretem a focit. Mentségemre legyen mondva inkább a tevőleges labdakergetést, mint a tévé előtt való szemlélődést, hogy a stadionlátogatást már ne is említsem. A tegnapi eredmény viszont tollért és papírért kiált, és ahogy a HVG is megírta: "Történelmi vereséget szenvedett el péntek este Egervári Sándor válogatottja a holland csapattól. Nyolc gólt még sosem kapott a magyar válogatott, márpedig az amszterdami meccs 8-1 lett." Vagyis Egervári Sándor neve bevésődik az almanachokba. De erre ő se lesz büszke. Én igazából arra lennék kíváncsi, hogy ezért a "teljesítményért" mit kaszál havonta a szövetségi kapitány. A focistákat hagyjuk, ők legalább rohangálnak a pályán, mint egy csokor szerelmes lepke, na de Sanyi bá'? Azonkívül, hogy havonta kihúz 11 nevet 4-5 kalapból, hogy kik fognak játszani, vajon mivel tölti napjait? Ár-érték arány tekintetében ez hogy néz ki? Lassan a megaláztatást is elfogadja (megszokja) az ember, de ilyen produktum mellett milyen megalománia kell, hogy stadionokat építsünk, mikor kilóg a fenekünk a gatyából. És álmodozunk VB meg EB rendezésről (pontosabban én egy fikarcnyit sem)! Hajj, messze még a Kánaán!

Nagymacska

Mély fájdalmamra nem tudtam megörökíteni a pillanatot, amivel pedig jó eséllyel pályáztam volna egy állatfotó pályázaton. Kaphat bármennyi és bármely finom kaját Grafi - és ide sorolom a kenőmájast is - ha én nekiállok enni, akkor ő is "szolgálatra" jelentkezik. De idáig megelégedett azzal, hogy vagy a combomra rakta két mellső pracliját, vagy a hónom alatt préselte át a fejét, hogy szemügyre vegye, mit eszik a gazdi. Számomra ez is kedves szertartás, és szerencsére nem igazán szemtelen, csak egy sóvárgó néma könyörgés ül a szemében. De azt aztán igazán kitartóan végzi. 

A mai napon, - talán perdöntő és ezért megemlítem, hogy rakott krumpli volt az ebéd - minden eddiginél látványosabb kéregetésbe csapott át. Ahogy falatozom és emelgetem a jobbik kezem, egyszercsak Grafi felmászott rá. Nyilván láttatok már afrikai szavannán ágakon elheverő oroszlánokat. Nos, Grafi is ilyen nagymacska lehetett előző életében, mert tőlük ellesve kéjesen lógatta két mancsát a kezem jobb és baloldalán, lábával a kanapén támaszkodva. Közben orrával a tányér felé szimatolt, és úgy mozgatta a nyakát, mint egy furulyaszót halló kobra. Tüneményes volt! Most már itt alszik mögöttem, és biztos reszkető mócsingokról álmodik. Egyébként múltkor felfedeztem, hogy a kínai csípős levest is szereti, és még a kukoricát is megette, amit én tettem bele állagjavítóként.

Adagio

Csak mert gyönyörű és szívig hatol ...

Zebra

Megtetszett a rajz, leginkább az "arcok" miatt. :)

Halotti beszéd

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Most múlik pontosan

Ez a dal szerintem mindenkinek tetszik, talán a metál rajongókat kivéve. De igazából nem ezért tettem ide, mert bevallom, nem Magyar Rózsa előadásában tetszik a legjobban ez a dallam. Az ok prózai. A felvételt nézve felfedeztem, hogy szűk 4 kilométerre tőlem készült, a nógrádi vár mohos sziklafalai között. Olykor-olykor Berkenye szelíd lankái is meghúzódnak szerényen  a háttérben. Ez valahogy olyan bizsergetősen jó érzés. 

Egy másik gondolat is megfogant a fejemben, ami már sokkal filozófikusabb: létezik olyan, hogy valaki TÚL szép? :)

Az internet varázsa

A cím ezúttal arra utal, hogy tegnap a Juventus - Galatasaray BL meccset kínai vagy koreai nyelven néztem, persze a neten. A sportban többek között ez a jó, hogy szavak nélkül is lehet érteni. És isteni szerencse, hogy ezek szerint a számok ezen a nyelven is ugyanúgy vannak. A csapatok neve már fogós, ravasz kérdés, de aki kicsit is jártas az olasz fociban, az tudja, hogy a Juve az Öreg hölgy és a Zebrák névre is hallgat. Innen már adott, hogy vörös mezben a törökök játszanak. Plusz Drogba neve (a gólszerző) és Sneijder (nem a Fáni) arca sem ismeretlen. A kép (print screen) az első gól után készült.

Végül 2:2 lett az eredmény, de azt hiszem egyik csapat sem tudott igazán örülni ennek, jóllehet papírforma szerint ez inkább a törökök számára kedvező végkifejlet.

Jičin avagy Rumcájsz nyomában

Hűűű, újabb kedvencem van! Most nem is elsősorban a rajzfilmre gondolok, hanem azokra az erdőségekre, ahol Rumcájsz, Manka no és Csibészke töltötte napjait. Idáig számomra ez nem volt több, mint egy négyszögletű kerek erdő a sok közül, de most egy ismerősöm révén képet kaptam az ottani vadonról. Bizony vadon és rengeteg, olyan hely amit a jóisten is haramiáknak, zsiványoknak és martalócoknak teremtett. Mindjárt meglátjátok, mire is gondolok. Egyébként Cseh Paradicsomnak (Český Raj) hívják ezt a helyet, hasonlatosan a Szlovák Paradicsomhoz, ahol tavaly jártam. Az is nagyon klassz volt, kár, hogy akkor még nem írtam blogot. Ízelítőnek beteszek ide párképet, hogy ti is véleményt alkothassatok erről a páratlan helyről.

Szóval most már nemcsak a Plitvicei tavakhoz kell eljutnom, de ide is. Úgy néz ki, sűrű programom lesz jövőre!
Ajánlom figyelmetekbe a teljes túraleírást. És egy ellenőrző kérdés: Mi volt Rumcájsz eredeti szakmája? :)

Hajsza

Bár a mai napot lazítósra terveztem, a sors közbeszólt, de szerencsére pozitív értelemben. Ma nem akartam mást csinálni, csak 2 sor zsalukövet felpakolni, szépen függőbe állítani, gondosan betartva az a2 + b2 = c2 szabályt. Mellesleg ez az egyik legjobb példája, hogy az iskolában tanultakat hogyan tudjuk a mindennapi életben alkalmazni. Kíváncsi lennék, hogy hány kőmíves ismeri a Pithagorasz tétel, de azt valamennyi tudja, hogy ha a két falon felmérünk 2 illetve 3 métert, akkor 5 méternek kell lennie a két távoli pontot összekötő szakasznak (ami ugyebár az átfogó). 

Szóval ennyi volt a terv, mert a zsalukövek kiöntése betonnal már nem fért volna bele a napba. Csakhogy pár telekkel arrébb a födémet öntötték ki betonnal, és kiderült, hogy marad vagy egy köbméter beton. Kérdezték kell-e. Hát hogyne kéne, de akkor még egy árva zsalukő sem pihent a helyén. Sebtiben kapkodni kezdtem, de azért próbáltam precíz is lenni. A kettő persze ellentmond önmagának, de igyekeztem megtalálni az arany középutat. Igaz ebédelni nem maradt időm, de 2 órára kész voltam azzal a mennyiségű munkával, amit amúgy 2 napra terveztem be. Hiába sokkal könnyebb úgy, ha más keveri helyettem a betont, ráadásul ez sokkal erősebb beton, mint amit én kevertem volna. Vagyis borzasztó elégedett vagyok, a fáradtság meg majd csak elmúlik. Inkább azért szurkolok, hogy ne legyen fagy, mert az állítólag nem tesz jót a betonnak. És ma a kezem se lett reszelős ... :)

Memento Tisza

Ezt a képet most találtam egy barátomnál. Igaz, nem idén készült, hanem tavaly, de sokat elárul arról, miért jó csavarogni a természetben, akár földön, akár vízen:

Élet

Remélhetőleg nektek is megható ez a rövid kis jelenet, nekem könny gyűlt a szemembe ...

Ércnél maradandóbb

Nem mintha Horatiushoz hasonlítanám magam, de nekem ez a látványborospince lesz az emlékművem. Igazi példa arra, hogy jó munkához idő kell, hiszen már valamikor áprilisban elkezdtem csinálni. Akkoriban az

ásás tett próbára, az agyagfalba kell "alagutat" fúrnom. Aztán elmentem nyaralni, az agyag kiszáradt, és olyan kemény lett, hogy az ásó kicsorbult rajta. Ilyenkor amennyire lehetett belocsoltam a terepet, de egy függőleges falat nehéz beáztatni, alul meg már pocsolya terebélyesedett. Egyszóval borzasztó lassan haladtam. A szomszédtól kölcsönkapott spéci kapa már hathatósabb segítség volt, így a múlt héten végre azt mondhattam, hogy a "barlang" ürege már elég nagy. Ekkor bejelöltem a  2 x 1.5 méteres sávalapot, és kiástam 50 centi mélyen. Ez már könnyen ment, két nap alatt végeztem is. Szépen bevasaltam (erről valahogy elveszett a kép), és jöhetett a betonozás. Ez volt a mai nap eseménye. Tavaly óta nem betonoztam, de olyan ez, mint a biciklizés - nem lehet elfelejteni. 3 lapát cement, 10 lapát sóder, és - szakácskönyv szófordulattal élve - annyi víz, amennyit "felvesz". Az időjárás a kegyeibe fogadott, egész nap szépen sütött a nap. 9:30-kor izzítottam a betonkeverőt, és délre már a felével kész is voltam. Gyors ebéd, aztán vissza a lapáthoz. Fél 4-kor az utolsó

talicska betont lapátoltam a helyére. Most így néz ki a munkaterület, holnap jöhetnek a zsalukövek. Elégedett vagyok, mert ez volt a legkritikusabb rész, a többi már csak jó móka lesz ... kopogjam le.