Tegnap már említettem, hogy vasárnap koncert volt kicsiny templomunkban. Ez immár 12 éves szokás, hogy az advent jegyében kórusok énekelnek a megszentelt falak között. Sajnos a diósjenői énekkar - talán a rossz idő miatt - lemondta a fellépést, de szerencsére a Szendehelyi Szólamok megtisztelt minket. És persze a mi vegyeskórusunk is igyekezett kitenni magáért. Az éneklések között Ady Endre egyik szép versét hallgathattuk meg, és Ákos orgonamuzsikáját élvezhettük. Ahogy ő is mondta, az orgona a hangszerek királynője, és valóban, mikor megszólalnak a dallamfutamok, az ember szinte beleborzong. Bevallom az egyik titkos álmom, hogy egyszer, egy ilyen templomi orgonán eljátsszam Bach D-moll Toccata és Fuga-ját. Egyszer már nekirugaszkodtam a zongorázás tudományának, de a hangszer büszke tartással és emelt orral utasított mélyebb tiszteletre.
Sajnos elég hideg volt a templomban, de a fűtött üléseken azért finom volt ücsörögni. A műsor kicsit rövidre sikeredett, de aki eljött azért nem sajnálta a fáradságot, hogy felsétált a templomhoz. Koncert után a parókián megvendégeltük a szendehelyi énekeseket, volt forralt bor, pogácsa, sütemény. Csoda, ha már megint 68 kiló vagyok? Az a habroló az nem hét, de hetvenhét nyelven beszél! És akkor még nem szóltam Mariska káposztás pogácsájáról, Magdi citromos szeletéről. Atyaég! Mennem kell enni!
Búcsúzóul még annyit, hogy hosszan töprengtem, hogy ama Ady verset most tegyem közkinccsé avagy majd csak Karácsony előtt pár nappal. Végül úgy döntöttem, kétszer ad, aki gyorsan ad:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése