Sünike nagyon megörült, mikor meglátta, hogy az éjszaka leple alatt több centi hó esett. Végre itt az alkalom! Próbára teheti magát, hogy amit elméletben megtanult, most a gyakorlatban is megvalósíthassa. A nyári döglesztő melegben hűsítő gyanánt átnyálazott szakkönyvek, mint a ’HÓgyúrás for Dummies’, ’Csillogó kályHAVAS’, és a ’MoHÓ koHÓ tippek’ vajon elég szakszerűek voltak-e, hogy megtanítsák egy takaros hónémber létrehozására? Izgalmában a zokniját is fordítva vette fel, és alaposan leitta magát szokásos reggeli kakaójával. De végre ott állt a barlang ajtajában, fején fehér szegélyű, piros sipkájával, nyakában pedig kockás gyapjúsáljával. Kitárta az ajtót, és tüdejét jól teleszívva a friss és metsző levegővel, nagy elszántsággal kirohant a természetbe….. püffff ….. rohant volna, de rögtön hasra esett Morzsi kutyus kinnfelejtett edényében, amit a havazás jótékonyan betakart. Kicsit bosszúsan feltápászkodott, de aztán a szeme elé táruló látvány rögvest elfeledtette sajgó térdét. Amerre nézett mindenütt szikrázó menyasszonyi ruhába öltözött fákat, bokrokat látott. Az enyhe szellőtől hintázó faágakon fehér pamacs habcsókok mutogatták bájaikat. Szemlátomást ünnepelt a természet. - Az isten is hószobrászatra teremtette ezt a napot – gondolta Sünike, és nadrágját feljebb rántva kigyalogolt a hófödte tisztás közepére.
Nekilátott a hóember megformázásához. Először gyúrt egy nagyobb hógolyót, majd ide-oda görgetve a labdacsot a friss havon, tovább dagasztotta a golyót. Emlékezett a leírásokból, hogy a hó akkor igazán megfelelő, ha a viszkozitási koefficiens lambdája arányban áll a datív és kovalens kötések szukcesszív emissziójával. Ennek megfelelően a jól ismert Biancaneve eljárást alkalmazva sebesen kövéredett a hóember alsó fertálya. Mikor már akkora volt, mint egy masztodon feneke, elégedetten hátralépett, és megcsodálta a gömbölyded monstrumot. – Na ez meg van, és ráadásul egész gusztusos – dünnyögött a bajsza alatt, amiről apró jégcsapok lógtak alá. – Jöhet a középső gombóc – gyürkőzött neki újfent. Kicsit arrébb vonult, ahol több hó akadt, mert a közelben már minden pelyhet felhasznált. Folytatta a gurigázást, szuszogott és lihegett, izzadt homlokát sűrűn törölgette. Időnként egy-két delikát ’Húúúú a francba…’ hagyta el ajkát, mikor eszébe jutott, hogy mégis meg kellett volna venni azt a bélelt kesztyűt a piacon.
De a fagyoskodó ujjak dacára, elkészült az újabb termetes hólabda. Nagyokat nyögve felemelte, és apró léptekkel odatotyogott vele az első gömböchöz. Rárakta és némi igazítás után úgy ítélte meg, hogy nem kell szégyenkezni a hónémber karosszériája miatt. – Már csak a fej van hátra – sóhajtott boldogan Sünike. Ripsz-ropsz összegyúrta azt is, hiszen a harmadik gombócnak már nem kellett nagynak lennie. Ráhelyezte a másik kettőre, majd pár korrigáló simítás után ellenőrizte, hogy kellően szimmetrikus-e. Két dudort még középtájt odavarázsolt, hogy aerodinamikailag a hólény ellenállóbb legyen a süvítő szelek ellen. Jöhet a smink – konstatálta Sünike. Emlékezett, hogy a spájzban kell még lennie a krumpli alatt néhány méretes sárgarépának. Beszaladt a barlangba, és pár perc kutakodás után rá is lelt a kérdéses orrpótlékra. Visszafelé hóna alá csapta Morzsi lábosát is, mondván jó lesz tökfödőnek. Persze ezt már Morzsi sem nézte jó szemmel, hiszen hogy jön ahhoz bárki is, hogy az Ő lábosát valaki is magához vegye, pláne valami albínó matróna kopasz fejét eltakarandó. Brrrrr… De Sünike élt ebgazda jogaival, és bár nadrágja szárán csimpaszkodva vonszolta végig kutyusát a barlangtól egész a hónémberig, de megfosztotta kedvenc csahosát zománc edényétől, és igazodva a cromagnoni divathoz, kissé hetykén félrecsapva, a hóember kobakjára húzta a lábost. Az acsarkodó Morzsival a sarkában a keresett egy vékony faágat, és abból formázott szájat teremtményének. – Mi is kell még? – töprengett, és közben egyfolytában nyugtatta kutyáját. - Valami még mindig hiányzik! – morfondírozott, és agyában villámgyorsan forgatta a tankönyvek lapjait, egy klasszikus hónémber rajza után. – Hát persze! – csapott a homlokára – Nincsen szeme! Igen ám, de szén egész Leander-völgyben nem volt akkortájt. Az agyhullámok már a koponyáját nyaldosták, és szinte a dagály veszélye fenyegetett, mikor megszületett az üdvözítő megoldás: - A krumpli a spájzban! Rohanvást vissza, pár lecsókolbász karika Morzsinak, hogy megnyugodjon, aztán jöhetett a két apró, de egyforma kolompér felkutatása. Akadt is két fonnyadt burgonyagumó, ami evésre már úgyis elégtelen lett volna, de így nagyon fennkölt célt szolgálhatott.
Miután a szemek is a helyükre kerültek, Sünike didergő ujjait a szájába kapva, pár lépésre eltávolodott frissen született teremtményétől, hogy globálisan tudjon gyönyörködni a Miss Hónémber 2002 esztétikai látványában. Szétáradt testében a boldog és örömteli tudat, hogy tökéleteset alkotott. Épp egy elégedett és vidám mosolyra húzta a száját, és azon gondolkodott, hogy kit fog megkérni hogy lefotózza saját magát a Hóhölggyel, mikor Morzsi kihasználva az adódó alkalmat rárontott szegény hónémberre.
Szerencsétlen eb csak a lábosát akarta visszaszerezni, de ez nem ment anélkül, hogy fel ne döntse Sünike alkotását. A hóspiné dobott egy hátast, és szempillantás alatt Morzsi hatása és lábai alá került. Sünike még kettőt sem tudott pislantani, és máris megtiporták teremtményét, akinek tagjai szanaszét hevertek és immáron hajadonfőtt, szemrehányó pillantással panaszkodott föléje tornyosuló alkotójának. Morzsi már méterekkel odébb szaladt a zsákmányként elorzott lábossal, és nem tudta mekkora szomorúságot okozott gazdájának. Hát így történt Sünike első hónémber építése… Aki nem hiszi járjon utána, aki hiszi boldog ember!
Nekilátott a hóember megformázásához. Először gyúrt egy nagyobb hógolyót, majd ide-oda görgetve a labdacsot a friss havon, tovább dagasztotta a golyót. Emlékezett a leírásokból, hogy a hó akkor igazán megfelelő, ha a viszkozitási koefficiens lambdája arányban áll a datív és kovalens kötések szukcesszív emissziójával. Ennek megfelelően a jól ismert Biancaneve eljárást alkalmazva sebesen kövéredett a hóember alsó fertálya. Mikor már akkora volt, mint egy masztodon feneke, elégedetten hátralépett, és megcsodálta a gömbölyded monstrumot. – Na ez meg van, és ráadásul egész gusztusos – dünnyögött a bajsza alatt, amiről apró jégcsapok lógtak alá. – Jöhet a középső gombóc – gyürkőzött neki újfent. Kicsit arrébb vonult, ahol több hó akadt, mert a közelben már minden pelyhet felhasznált. Folytatta a gurigázást, szuszogott és lihegett, izzadt homlokát sűrűn törölgette. Időnként egy-két delikát ’Húúúú a francba…’ hagyta el ajkát, mikor eszébe jutott, hogy mégis meg kellett volna venni azt a bélelt kesztyűt a piacon.
De a fagyoskodó ujjak dacára, elkészült az újabb termetes hólabda. Nagyokat nyögve felemelte, és apró léptekkel odatotyogott vele az első gömböchöz. Rárakta és némi igazítás után úgy ítélte meg, hogy nem kell szégyenkezni a hónémber karosszériája miatt. – Már csak a fej van hátra – sóhajtott boldogan Sünike. Ripsz-ropsz összegyúrta azt is, hiszen a harmadik gombócnak már nem kellett nagynak lennie. Ráhelyezte a másik kettőre, majd pár korrigáló simítás után ellenőrizte, hogy kellően szimmetrikus-e. Két dudort még középtájt odavarázsolt, hogy aerodinamikailag a hólény ellenállóbb legyen a süvítő szelek ellen. Jöhet a smink – konstatálta Sünike. Emlékezett, hogy a spájzban kell még lennie a krumpli alatt néhány méretes sárgarépának. Beszaladt a barlangba, és pár perc kutakodás után rá is lelt a kérdéses orrpótlékra. Visszafelé hóna alá csapta Morzsi lábosát is, mondván jó lesz tökfödőnek. Persze ezt már Morzsi sem nézte jó szemmel, hiszen hogy jön ahhoz bárki is, hogy az Ő lábosát valaki is magához vegye, pláne valami albínó matróna kopasz fejét eltakarandó. Brrrrr… De Sünike élt ebgazda jogaival, és bár nadrágja szárán csimpaszkodva vonszolta végig kutyusát a barlangtól egész a hónémberig, de megfosztotta kedvenc csahosát zománc edényétől, és igazodva a cromagnoni divathoz, kissé hetykén félrecsapva, a hóember kobakjára húzta a lábost. Az acsarkodó Morzsival a sarkában a keresett egy vékony faágat, és abból formázott szájat teremtményének. – Mi is kell még? – töprengett, és közben egyfolytában nyugtatta kutyáját. - Valami még mindig hiányzik! – morfondírozott, és agyában villámgyorsan forgatta a tankönyvek lapjait, egy klasszikus hónémber rajza után. – Hát persze! – csapott a homlokára – Nincsen szeme! Igen ám, de szén egész Leander-völgyben nem volt akkortájt. Az agyhullámok már a koponyáját nyaldosták, és szinte a dagály veszélye fenyegetett, mikor megszületett az üdvözítő megoldás: - A krumpli a spájzban! Rohanvást vissza, pár lecsókolbász karika Morzsinak, hogy megnyugodjon, aztán jöhetett a két apró, de egyforma kolompér felkutatása. Akadt is két fonnyadt burgonyagumó, ami evésre már úgyis elégtelen lett volna, de így nagyon fennkölt célt szolgálhatott.
Miután a szemek is a helyükre kerültek, Sünike didergő ujjait a szájába kapva, pár lépésre eltávolodott frissen született teremtményétől, hogy globálisan tudjon gyönyörködni a Miss Hónémber 2002 esztétikai látványában. Szétáradt testében a boldog és örömteli tudat, hogy tökéleteset alkotott. Épp egy elégedett és vidám mosolyra húzta a száját, és azon gondolkodott, hogy kit fog megkérni hogy lefotózza saját magát a Hóhölggyel, mikor Morzsi kihasználva az adódó alkalmat rárontott szegény hónémberre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése