2013. december 16., hétfő

Hurrá

Egyrészt örülök, hogy Danics Dóra nyerte az X faktort, másrészt boldog vagyok, hogy végre vége. Huh. Már idegbaj közeli állapotban voltam attól a sok mesterkélten felpumpált emóciótól, meg ahogy gyogyósként kezeltek, és ötpercenként a fülembe darálták, hogy miként és hogyan szavazzak valamelyik zsenipalántára. Valaki kiszámolta (lemérte), hogy a vasárnapi két és fél órás műsorban az ének mindössze 30 perc volt. Az eredményhirdetés pedig még a halvérűeknek is trombózist okozott. És nem csak a döntőben. Jaj, már most is felment a pulzusom, hogy eszembe jutott a dolog.
De koncentráljunk arra, ami jó, vagyis hogy Dóra nyert. Mondjuk amúgy sem értem, hogy négy pasinak miért kell együtt énekelnie, nekem ez valahogy egy kicsit visszás, sőt rózsaszínes, ha értitek miről makogok. Érdekes módon Dóráról is mondtak (írtak) a neten mindenféle negatív kritikát, ebből látszik, hogy én is csak egy vagyok a sok vélemény közül. Szerintem eleve nehezebb úgy felmenni a színpadra, hogy egy önálló produkciót kell előadni, másrészt Dóra egy nő, míg amazok kölyöktacskók. De a legfőbb érvem, hogy Dóra magyar lírai számokat is szépen énekelt, véleményem szerint ez az ő erőssége.
Amúgy bátran vitatkozzatok velem, nem hiszem magam tévedhetetlennek, csak egy kicsit :)

2 megjegyzés:

  1. Részemről nincs vita: nekem is tetszett. Meg, ugye, a Dórák tartsanak össze.

    VálaszTörlés
  2. :) Így helyes, (h)egységben az erő! Örülök a hozzászólásnak, már úúúúgy unatkoztam.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...