Akkor pár szó a tegnapi estéről. Ötre mentem az Óvodába, hogy magamra öltsem a Télapó hacukát. Jött két krampusz is, Domi és Gergő. Míg én a ruhát húztam magamra, addig ők valami festékkel feketére mázolták az orcájukat. Elég ijesztőre sikeredett a sminkjük. Utána kocsival a Főtér közelében megálltunk, és vártuk a Jelet. Sajnos voltak késve érkező szülők és csemeték, akik elől bujkálni kellett, és az istennek se akart felcsendülni a "Télapó gyere már". Később jött a hírnök, hogy nem működik a mikrofon, ezért nem is fogunk hallani semmilyen dallamfoszlányt, de igyekezzünk, mert a gyerekek már turbó fokozaton zsonganak. Elindultunk. Elől a két krampusz csengőt és kolompot rázva, mögöttük én, botra támaszkodva, öreges léptekkel. A színpad előtt már ott várakozott a szánkó, amin helyet is foglaltam. Egész jelentős tömeg gyűlt össze, elől a gyerekek, mögöttük a szülők. Köszöntöttem mindenkit, sajnálkozva, hogy még nem esett le a hó, ezért a focipályán kellett hagynom a rénszarvasokat. Az óvodások és iskolások is készültek versekkel, dalokkal, jutalmul mandarint és szaloncukrot kaptak. Sőt a végén még a bátrabb szülők is kaphattak egy-egy csemegét. Nagy meglepetésemre egyszer csak Nusika perdült elém, és kérte a Télapót, hogy Ő is énekeljen. (Szegény nem tudta, hogy milyen beteg vagyok) Végül kiegyeztünk egy duettben, sőt Terike is csatlakozott hozzánk. Csak az volt a gond, hogy egy általam ismeretlen dallal rukkolt elő, és a Mikulás mégsem maradhat szégyenben, ezért makogva próbáltam kísérni a dalt. De persze élveztem a dolgot, mert spontán volt, és a jókedv lengte be az egész estét. A végére egész jól belejöttem szerepembe, sőt át is estem a rénszarvas másik oldalára, mikor áldást osztottam az általam kedvelt felnőtteknek. De jöjjenek a magukért beszélő képek:
Az a két bazi nagy cső a szán rúdja ...
Nusika oktatja a Mikulást ...
Az áldásosztó ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése