2014. január 20., hétfő

Álmok

Nyilván már Ti is elgondolkoztatok azon, hogy milyen furcsa dolgok az álmok. Többféle aspektusból is. Döbbenetes, hogy mennyire kaotikusak tudnak lenni, milyen abszurdak az átmenetek az egyik jelenetből a másikba, és mégis milyen színesek, plasztikusak, szinte kézzel tapinthatóak.
Példának okáért én az éjjel római rabszolga voltam, menekültem, de akkor és ott teljesen józan dolognak tűnt, hogy vasúti talpfák között bukdácsoltam. Aztán persze elfogtak, és valami kovácsműhelyben kellett dolgoznom. Végül valahogy az idők folyamán én lettem ott a mester, sőt már inasok dolgoztak a kezem alá. Aztán elmentem valamit keresni (tán szerszámot vagy anyagot), és ahogy kiléptem az ajtón, úgy léptem be egy másik szerelőcsarnokba, vagy lakatosműhelybe. Na és kivel találkoztam? Saját apámmal (aki valóban lakatos volt), de a találkozásból ez nem derült ki, csupán két szaki voltunk, és én tudtam csupán, hogy ő az apám. És volt ott az asztalon egy alumíniumból készült, nagyon finom kidolgozású lovagi kesztyű. És ha ez még nem lenne elég, a kesztyű zenélni is tudott. :)
Nem szoktam utánajárni, hogy egy-egy álom mit jelenthet, de most azért megkerestem a kesztyű jelentését. 
Édenkert, boldogság, élet. Hmmm. Nem erre számítottam. Valahogy nem illik a rabszolgához - igaz a kesztyű sem. A rabszolga viszont nem volt benne a "szótárban". És a kovács sem. Hozzáteszem amúgy se nagyon tudnék ebben hinni. Szeretek a dolgok mögé nézni. Ki találta azt ki, hogy a kesztyű = boldogság? Miért nem házasság avagy kerékpárbajnokság megnyerése? Számomra sokkal inkább izgató maga a tény, hogy mikor az ember alszik, és elvileg pihenteti a szervezetét, akkor az agy ilyen filmekkel szórakoztatja magát. Miért? Ráadásul igyekszik ezt stikában csinálni, hogy mikor reggel felébredünk ne is emlékezzünk rá. Mint egy rosszcsont kölyök: - Nem én voltam! Persze nincs ellenemre a dolog, mert olyan szárnyaló meséket lehet így átélni, ami ébren ritkán adatik meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...