Befejeztem a könyvet. A portobellói boszorkányt. Tudom az elején lelkesedtem, ezért talán a mostani fanyalgásom kissé visszatetszőnek tűnhet, de valahogy a könyv második fele számomra zavaros és nehezen emészthető volt. Lassan is haladtam vele. Mondjuk a befejezés legalább frappáns volt. Úgy általánosságban elmondható, hogy Coelho könyvei nem egyszerű olvasmányok, és jómagam nem is tenném a 10 legjobb könyv közé. Persze ez ízlés kérdése, nekem a Száz év magány is gyürkőzés és erőpróba volt. Voltaképpen nagyon is hangulatfüggő, hogy melyik könyvet dicsérjük, és melyiket marasztaljuk el. Coelho gondolkodásra késztet, de ezzel kicsit fáraszt is. Talán nem véletlen, hogy egy ilyen könyv után Leslie Lawrence vagy Rejtő könyvei után nyúl az ember. Mert kell a felüdülés is.
Már találkoztam néhány Paulo Coelho könyvvel, köztük "A portobellói boszorkány"-nyal is. Valóban nem könnyű olvasmány.
VálaszTörlésCoelho spirituális világában nem olyan egyszerű elmerülni, de érdemes.
Most utoljára az Alef című művét tartottam a kezemben.
Nekem nagyon tetszett! Szavai, gondolatai mélyen megérintettek.
A szerző és Hilal közötti különleges, és egyben csodálatos kapcsolat pedig, talán még azok számára is érdekes, izgalmas lehet, akik nem hisznek a reinkarnációban.
Egy-két idézet a könyvből....
"Amikor az ember sokáig van úton, sokáig hall olyan nyelvet, amelyet nem ért, sokáig használ olyan pénzt, amelynek nem tudja az értékét, sokáig jár olyan utcákon, amelyeken még sose járt, szép lassan rájön, hogy a régi énje, és mindaz, amit megtanult, nem ér semmit az új kihívásokkal szemben - és kezdi megérteni, hogy a tudatalattija mélyén ott rejtőzik valaki, aki sokkal érdekesebb, egy kalandor, aki nyitott a világra és az új élményekre."
"A Hagyomány szerint a halálunk előtti másodpercben mindannyian ráeszmélünk létünk valódi okára. És abban a pillanatban jön létre a Pokol vagy a Paradicsom. Ha ebben a másodperctöredékben úgy tekintünk vissza az életünkre, hogy tudjuk: elszalasztottunk egy lehetőséget, amikor az élet csodáját ünnepelhettük volna - az a Pokol. Az viszont a Paradicsom, ha elmondhatjuk: "Követtem el hibákat, de nem voltam gyáva. Leéltem az életem, és megtettem, amit meg kellett tennem."
"Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt."
... és még egy utolsó mondat ...
"A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk."
Tetszik ez a "hagyomány"! :) A szivárványról meg a pillangók jutottak eszembe ... mikor a Kis hercegben azt mondja önérzetesen a Rózsa, hogy el kell viselnie a hernyókat, ha meg akarja ismerni a pillangókat. :)
VálaszTörlés