2014. február 27., csütörtök

Kálvária

Ezzel az írással nem az orvosokat akarom bántani, mert valamennyien kedvesek és együttérzőek voltak velem, de maga a rendszer valahogy mégse tökéletes.
Próbálom az időpontokat is pontosan felidézni, mert igazából az is jelentős részt tesz ki az "ügyben".
A vállfájdalmam október vége felé jelentkezett. Szerényen, csendesen, csak épp annyira, hogy elalváskor, mikor a szokott módon buksim alá helyeztem karomat, akkor felszisszent. Na jó, legyen kedved szerint - gondoltam - és más pozitúrát vettem fel. Hiszek a szervezet öngyógyító erejében, és nem is csináltam nagy ügyet a dologból, de nem akart elmúlni az a fránya kín. Szóval január közepén elmentem az orvoshoz. A doki gondosan megszemlélte a vállamat, kérdéseket tett fel, és ízületi gyulladásra gyanakodva felírt valami A betűs gyógyszert, amihez kellett venni valami gyomorvédő pótlékot is. Két hétig szedtem az orvosságot - eredmény nélkül. Visszamentem a rendelőbe, hogy nem segített a szer. Akkor írt egy beutalót a váci váll specialistához, és kaptam egy telefonszámot, hogy egyeztessek időpontot. Fel is hívtam őket, mire közölték velem, hogy eme szakrendelés időközben megszűnt. Vissza a dokihoz. Új beutaló, immár a rétsági reumatológiára, és új telefonszám. Innen nem küldtek el, de május közepére tudtak időpontot mondani (január végén jártunk ekkor). Behízelgő hangomnak köszönhetően azonban a hölgy ajánlotta, hogy egy héttel később újra telefonáljak, mert jó eséllyel jön egy reumatológus a rendelőbe. Így is történt, és az újabb telefonhívás eredményeként kaptam egy február 26-ai dátumot. Mint látjátok közelítünk az aktuális dátumhoz.
Tehát tegnap ünneplőbe öltözve, paripámat kiglancolva megjelentem a helyszínen. A fiatal doktornő levetkőztetett, és "megcsodálta" a vállamat. Megérzése szerint meszesedik az ínhüvelyem, és feltehetőleg gyulladás is tartózkodik benne. Szóval felírt gyulladás csökkentőt, beutalt ultrahangra és röntgenre, valamint masszázsra, fizioterápiára és tornára. Mint megtudtam torna gyakorlatban nincs, mert a tornáztató tréner beteg. Fizioterápiára a jövő hétre kaptam időpontot, szerencsére ugyanarra a napra, csak 1 óra eltolódással a masszázsra. Ez egy 10 alkalmas bérlet, elég komplikált időpontot találni a masszőrnő naptárjában. Sajnos ezen a napon már nem volt röntgen, mert az csak délelőtt van. Ultrahang meg csak kedden, de oda amúgy is időpontot kell foglalni. Már megint. Szóval ma is mentem a rendelőbe, megcsinálni a röntgent, és időpontot az UH-ra. Kaptam is március 18-ra. Viszont volt annyi sikerélményem, hogy megnézhettem az átvilágított vállamat. Hmmm. Nekem se tetszett igazán. A hölgy mondta, hogy ő bár nem szakorvos, de neki úgy tűnik beszűkült az ízületem. Én hiszek neki. Próbáltam még új időpontot kérni a reumára (ha már meg lesz a leletem), de megint azt mondták majd telefonáljak később, mert most nem tudnak semmi biztosat mondani. Huh! Kicsit zsong a fejem a sok megjegyzendő dátumoktól, de az biztos, hogy unatkozni nem fogok a közeljövőben.

2 megjegyzés:

  1. Remelem, azert a vallad is rendbe fog jonni! Mert az ok, hogy kedvesek, de a hatekonysag is fontos tenyezo...

    VálaszTörlés
  2. Igen, igazad van, de próbálok a pozitív dolgokra fókuszálni :) - ha nem is olyan könnyű mindig.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...