Csóvány

Jó pap holtig tanul! Dicsértessék! Van tipp, hogy mi lehet a cím? A csóvához, csávához nincs köze, de annál inkább Börzsöny legmagasabb pontjához (938 méter). Vasárnap kirándulni voltunk Berkenye színe-javával, ami leginkább a tánccsoport tagjait ölelte fel, valamint néhány gyerkőcöt. Tehát hat felnőtt és hét csimota, amennyiben a 4-11 éves korosztályt lehet ennek nevezni. Az útvonalat én találtam ki, az volt a cél, hogy 5-6 km távolságban legyen valami elfogadható látványosság. A Lokó-pihenőn kivül, ilyen közelségben nem tudtam mást, tehát arra vettük az irányt. A hőség már ezen a napon elkezdődött, tehát igyekeztem olyan utat választani, ahol keveset kell napon menni, ezért nem a kék turista jelzés fele mentünk, hanem átvágtunk egy erdősávon, hogy egy erdei földútra lyukadjunk ki. Ez nem is lett volna gond, ha A: vérbeli turisták alkották volna a csapatot, B: nem lett volna méter magas csalán minden négyzetcentiméteren. Én mentem legelöl,

hiszen én voltam a vezető, de a meleg miatt csak helyre sportgatyában. Tapostam a csalánt bőszen, hogy a többiek kevésbé csípessék össze magukat, de persze nem végeztem tökéletes munkát, mert éles sikolyok jártak nyomomban. És akkor immár vagy sokadszor ütötte meg a fülemet: "Mennyi utálatos csóvány van itt!" Szóval csóvány = csalán. Szerencsére 50-60 méter után kiértünk az útra, és ezzel a kedélyállapotunk gyors emelkedésnek indult. De azért jöttek újabb nehézségek, termetes sötétzöld pocsolyák állták utunkat. Picúr (aki persze velünk jött) kéjes mámorral gázolt bele a pocsétákba, mi a bakháton balanszírozva buzgón botorkáltunk előre. Indulás óta dörgött az ég felettünk, de az ég ragyogó volt, csak azt láttuk, hogy Rétság irányában lehet valami zuhi. Átvágtunk egy réten, patakon, vasúti sínen, és betértünk a sűrű rengetegbe. Az út is emelkedni kezdett. A társaság eléggé szétszakadt, én a gyerekekkel elől, a felnőttek hátul. Lili anyukája talált egy agancsot. Féltávnál hoztam egy rossz döntést, ami azt jelenti, hogy nem  megfelelő úton mentünk. Ez nagy baj nem lett volna, ha nem lett volna itt is öles csalánmező. Már-már lázadás fenyegetett, ezért egy huszárvágással áttértünk egy másik útra, és jééé meg lett az igazi út. Innen már simán trappoltunk felfelé, időnként megállva szendvicset, sütit, és cseresznyét majszolni. Utoljára száz méterrel a kilátópont alatt pihentünk egyet, és jöhetett a csúcstámadás. Örömmel mondhatom, hogy mikor felértünk, mindenki

elégedetten zihált és legeltette szemét az elénk táruló panorámán. Csodás látvány van innen a közelben elterülő Szokolyára, sőt a távolban a Duna kanyarulata is fellelhető. Pár éve a Lokomotív túraegyesület emelt itt egy esőházat, két remekbe szabott paddal, tehát le tudtunk ülni, és elfogyasztani maradék elemózsiánkat. Ja, nem is mondtam hogy útközben találtunk egy szamócás mezőt, bár termést csak alig-alig fedeztünk fel. Visszafelé siklót találtunk, és mivel az utat már nem kellett keresni, ezért gyorsan haladtunk. Ráadásul a sötét felhők egyre közelebb osontak, pár csepp alá is hullott az égből. Tehát gyorsabban kapkodtuk a lábunkat. Leértünk a kaszálóra, ahonnan már csak egy szűk erdősáv választott el Berkenyétől, az az erdősáv, ahol a sok csalán megkeserítette élünket. A társaság inkább a kilométeres kerülőt választotta, semhogy újra a csípős növények közé vegyüljünk. Egy apró közbevetés: mivel én mentem az élen rövidnadrágban, ezért feltehetően nekem sikerült begyűjtenem a legtöbb csípést, amit úgy 150-200-ra taksálnék. Egy idő után az ember már érzéketlenné válik. Viszont kevéssel később már úgy zsibog az ember lába, hogy ihaj. Fura érzés :)

A réten óriási szalmabálák köszöntek ránk, ami remek mulatságnak bizonyult a gyerekek számára.

Felmásztak rá, aztán páran a bálát görgették, akik meg felül voltak, azok szaladtak a tetején, mint egy mókuskerékben. Elsétáltunk odáig, ahol a vasúti pálya egy nagy kanyart ír le, és ott felkapaszkodtunk egy másik mezőre. Itt már félig otthon voltunk, hiszen ez a mező Juditék kaszálója. Begyalogoltunk a falu határába, ahonnan észleltük, hogy rangadó van a focipályán, a REAC vendégszerepelt, és sosem látott mennyiségű autó és szurkoló övezte a pályát. Mivel pont félidő volt, ezért leültünk kicsit még beszélgetni. Remélhetőleg mindenki kellemes élményekkel gazdagodva tért haza.