2013. június 6., csütörtök

Nyelvi játék

MÉLtán érne SZEMrehányás, ha nem említeném meg napmban a tegnapi földrengést. TeHÁT mindenKÉPpen szenTELEK ennek a témának egy LÁBjegyzetet, vAGYgy ahogy könyves berkekben mondják, FÜLszöveget. Ha rÖVid aKARok lenni, akkor a HÁTBORZongató szót kell használnom. Ha ennél kicsit bővEBben szeretném kiFEJteni véleményem, akkor azzal kell kezdenem, hogy HASon "élMÉNyben" még nem volt rÉSZem, de nem is hiányzik. Olyan volt, mintha egy hatALMAs széllökés megmozgatta volna a házat. Szerencsére az egész csak egy pillanatig tartott, és először azt hittem egy elefánt borult fel a padlástéren. MuSZÁJ volt fELMEnnem körülnézni, de semmi különöset nem láttam. KÉZenfek volt ugyan a földrengés gondolata, de nem volt poharak remegése, csillár csilINGelés, ahogy azt korábban HALlottam, csak egy rázkódás. Az ÁLLatok sem voltak nyugtalanok, sem előtte, sem utána. Kicsit értetlenül is álltam a dolog előtt, sőt az ÉRzéki csalódás is felmerült bennem, de akkor Béla felhÍVott, hogy én is tapASZTALtam-e különöset az elmúlt percekben. MELLesleg a Facebook-on pillanatok alatt sorakoztak a személyes tapasztalatok, és hamarosan az Indexen olVAStam, hogy ÉrsekVADkerten volt az epicentRUM, ami ide 20 kiLOMéter. De úgy néz ki, hogy a házikó minden gond nélkül átvÉSZelte a helyzetet, stramm egy kis kÉGli ez. Vagy mondjak HAJLÉKot? Meg van bolondulva a terMÉSZet, nincs olyan nap, hogy ne esne az eső, pedig MÁJus már elmúlt, amikor az eső aranyat érne. SZÍVesen folytatnám még ezt az értekezést, ám akKOR fel kéne VÁLLalnom azt is, hogy unALMAssá fajul a bejegyzés. FARamuci egy helyzet, inkább beFEJezem.

TOROK                               peTEVEzeték                       mEGÉRint
fORRáspont                            megderMEDVE                    kamPÓK
szíVESEn                                pUHUl                                   zaBÁLNA
UJJong                                    koMOLY                               paSAS   
                                                PULIszka


Egyéb javaslat? Vagy egy újabb kategóriát nyitva, mit szóltok a kottamásolóhoz?

1 megjegyzés:

  1. Kár, hogy ide nem érkezett semmi megjegyzés, pedig nekem ez a legkedvesebb és szórakoztatóbb bejegyzésem. Valóban: ízlések és pofonok ...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...