Morituri te salutant

A gladiátorok híres köszöntése - "... köszöntenek a halálba menők". Most megy ugyanis a tévében a Spartacus. Szeretem a Római Birodalom történeteit, és bár nyilván borzasztó véres és kegyetlen volt az a kor, de a filmes feldolgozásokban ezek olyan hősies és magasztos tettek. És főképp a régi filmek tudják magas színvonalra emelni az egykori történéseket. Gondolok itt a Ben Hur-ra, a Quo Vadis-ra, és persze a Spartacusra. A mostani filmekkel, feldolgozásokkal az a baj, hogy nagyon elment a látványosság világába, és ritkán erősek a jellemábrázolás terén. Üdítő kivétel ez alól a Gladiátor, ami szintén nagyon jó film. De most leginkább a Spartacusról szeretnék megemlékezni. Kirk Dougles nevét gondolom a legtöbbünk ismeri, nem csak azért, mert Michael apja. Ő egy igazi nagy legenda, és ha életrajzi könyvének az a címe: "I Am Spartacus!", az azért mond valamit. Vagyis szerinte is mérföldkő volt ez az alkotás. Ennek a filmnek mondanivalója van. A történet 2100 éves, de nem véletlen, hogy ma is mekkora hatással van az emberre. Most hirtelen egy másik nagy kedvenc, a Rettenthetetlen jutott eszembe, ami szintén a hősiesség egyik etalonja. Mint (majdnem) minden filmben, ebben is van szerelmi szál, mikor Varinia és Spartacus találkoznak. Hmmm ... találkoznak? Variniát Spartacus ágyasául jelölik ki, és a cellájába küldik, hogy kedvét töltse rajta. De ahogy

Spartacus fel is kiált: "Nem vagyok állat, ember vagyok ...", nőként kezeli a rabszolgalányt. Hatalma van (lenne) felette, de nem él vissza vele. És így találnak egymásra, ebben a kiszolgáltatott és megalázó helyzetben. A film nagyon szépen mutatja be, szinte szavak nélkül, ahogy a vonzalom szárba szökken közöttük. Szóval ajánlom ezt a filmet azoknak, akik szeretik a történelmet, a férfias küzdelmet, a monumentális jeleneteket, a szép és korhű jelmezeket, és nem utolsó sorban a pátoszt, hősiességet, szerelmet. Valamint aki látni akarja Tony Curtis-t fiatalon.

 

A film vége felé van egy elég brutális rész, mikor a csatatéren egymás hegyén-hátán hevernek a halottak, de rögtön utána jön a katarzis is, mikor Crassus kérdezi hol van Spartacus. Egymás után állnak fel a rabszolgák, "Én vagyok Spartacus!" kiáltással, ezzel magukra vállalva a neki járó büntetést.
 
És néhány híres mondás: "Győzelem vagy halál!" (Aut vincere aut mori)
                                         "Amit teszek, nem magamért, Rómáért teszem."

"Félsz a haláltól Spartacus?"
"Nem jobban, mint az élettől."