8. nap - Pihen a komp kikötötték

Egyszer véget ér az út ... és ez a pillanat számunkra is elérkezett. Igaz, reggel ezt még nem tudtuk, és ennek megfelelően a kávéivás és a reggeli szertartása ugyanúgy zajlott, mint máskor. Joe sátrát sem sodorta el a Tisza, minden úgy tűnt, gond egy szál se. 11-kor már a megrakott kenuk mellett álldogáltunk. Aztán Zoli el akarta foglalni a helyét a taton, és pár pillanat imbolygás és vitustánc után - amit (félreértés elkerülése végett) a hajó produkált - egy enyhe roppanás, heveny szitokszó, majd halotti csend. A hullámok elültek, a madarak lezuhantak reptükből, mikor Zoli kimondta: Innen tovább egy tapodtat sem. Nehéz erre mit mondani, és jobbára hallgattunk is abban a pillanatban. Zoli lelke és a hajó megtört, bár igazából csak a perem szélén támadt egy kisebb repedés. De vannak dolgok, amit nem érdemes erőltetni. Síri volt a hangulat, ezt kár is lenne tagadni. Véget ért az idei nyaralás, csak éppen a két teli hajón kívül nem volt nálunk semmi más közlekedési eszköz. Aztán az ügy úgy nyert megoldást, hogy Zoli komppal átment a túloldalra Vezsenybe, onnan busszal Tiszajenőre, majd vonattal Kécskére, ahol a kocsi várakozott. (Ugyebár Csapek autója a tiszapüspöki strand büféje mellett aludta négynapos álmát.) Pár óra várakozás a parton - ugyebár igazán strandolásra sem volt alkalmas a hely - Zoli megjött az autóval, felvette Csapekot, és mentek a másik autóért is. Délután 5 és 6 között értek vissza, mikor elkezdődhetett a bepakolás, és a kenuk felrakása a tetőcsomagtartóra. Majdnem 7 volt, mire elindultunk, 9 mire megérkeztünk Pestre. Tudom, az utolsó nap leírása nem lett túl vidám, de a krónikásnak pont az a feladata, hogy visszaadja az elillant pillanatok keltette érzéseket.

7. nap - Tiszavárkony - Vezseny

Reggel van, reggel van, Mindenki ideges.
A ház ura üvöltve tiszta zoknit keres.
Feketés csészével boglya fejű asszony,
ajánlja az égnek, hogy reája rogyasszon.

Ez egy részlet az Új családi körből, de bevallom nem tudom ki a szerzője. Apropó reggel; még a keddi nap eseményei közül kifelejtettem, hogy Zoli korán ébredt, és bekapcsolva a rádiót érdekes párbeszédre bukkant a Gazda Híradó keretében. Egy betelefonáló érdeklődött, hogy mi okozhatja ama jelenséget, hogy püffednek a nyulai! Ha konkrét választ nem is kapott, de mi laikusok - utólag Zoli szájából - megtudtuk, hogy a nyulak nagyon kényes és tiszta jószágok! Hát ezért is jó az evezés a Tiszán, mindig bölcsebben és tapasztalatokban gazdagabban térünk meg egy-egy ilyen túráról. 

Fakopáncs hangjára ébredtünk, Zoli a reggelihez ásott egy amerikai konyhát, amit az előző képeken tudtatok megnézni. Átlagosan indult a nap, tehát a szokásos billegéssel indultunk el, de mikor lendületet kapott a kenu, akkor már egész jó volt. Útközben egyszer őzet láttunk, aki inni jött a folyóhoz. Tiszavárkonynál kikötöttünk, hogy meglátogassuk a helyi boltot vásárlás céljából, továbbá, hogy vizet vételezzünk és megszabaduljunk a  felgyülemlett szeméttől. Hármasban indultunk a faluba, Lucával és Csapekkal. A gáton lovak legeltek, sütött a nap hétágra. Kellemes meglepetésre, alig értünk be a faluba - ez alatt 200 métert kell érteni - balkéz felől már ott virított egy kék közkút. Éppen szemétszállítási nap volt, ezért bármerre néztünk kukák tömkelege ácsorgott az út szélén. Le is tettük a magunk kék zsákját. A katarzist emelendő előbb egy szilvafa sietett elibénk édes terhével, majd újabb 50 lépés után egy légkondicionált kocsma, és közvetlen tőszomszédságában egy jól felszerelt közért. És mindez a déli órákban. Mondanom se kell az italkiméréssel kezdtünk. Jólesett a hideg nedű. A sarokban egy érdekes szégyenketrec maradványai voltak láthatóak. Ücsörögtünk egy keveset, majd átslattyogtunk az élelmiszerboltba, és megvettük a csirkét, valamint néhány szafaládét.

Tehát rekordidő alatt visszaértünk Joe-hoz és Zolihoz, akik egy napernyő alatt ücsörögtek, és nézték a cirkuszi előadást. Idomítási gyakorlatok folytak a vízben. Kellékei egy ló, egy birka, meg egy kutya. Talán a brémai muzsikusok produkcióra készültek, de mi ebből csak azt láttuk, hogy a lovat a vízhez szoktatják, a többi jószág meg ott sertepertél körülötte. Egy vaskos nomád nő volt a tréner, olyan igazi ősanya. Nemsokáig tötyörögtünk, mert még hosszú út várt ránk. Mentünk tovább Rákócziújfalu irányába, ami 411-nél található. Itt akartunk éjszakázni, de mikor kikötöttünk, meghatároztuk az északi irányt, akkor némi bosszúsággal tapasztaltuk, hogy egy olyan szakaszon van a homokpad, amit 14 órán keresztül süt a nap. Erről

megerősítést kaptunk egy helybéli horgásztól, de rögtön hozzátette, hogy pár kilométerrel lejjebb van egy ugyanilyen homokpad. HITTÜNK NEKI. Mert naivak és hiszékenyek vagyunk. Ebből már sok mindent sejthettek ... Szóval újra hajóba ültünk, hogy megyünk Martfű alá, Vezsenybe. Megérkeztünk a keresett helyre, de homokpad egy szál se, csak a komp oldalában némi föveny. De a hely nem volt ideális még fürdéshez sem, nemhogy táborozáshoz! Tébláboltunk egy keveset, mert elég esélytelen volt, hogy másik alvóhelyet találjunk, és Tiszakécske is már csak 20 km-re volt. A helybéliek javasolták, hogy keressük meg a kissé fentebb lévő tisztást, és ott rendezzünk véradással egybekötött, alvóparty-t. Mert gondolhatjátok, hogy a Tisza mellett, derékig érő aljnövényzetben micsoda szúnyogorgia lehet. Közben Zoli barátkozni kezdett a révésszel, aki nem Révész, pedig Zolinak volt egy ilyen ismerőse. Zoli a lelkemre kötötte, hogy az alábbi információ mindenképp legyen a krónika része: Ha a szolnoki vízállás 200-220 de mínuszban, akkor jó a Tisza a homokpadok szempontjából. Míg Zoli társalgott mi sem unatkoztunk, Lulu és Lana "szórakoztatott" minket. Nem, ez nem két zenebohóc, hanem két kutya, ha jól emlékszem vizslák ... A kutyákkal nem lett volna baj, ellenben a gazdájukkal, aki folyton kiabálta a nevüket. Az ember agyára ment, ahogy próbálta a két kölyökkutyát egzecíroztatni, akik persze nagy ívben fütyültek rá. És ha lehet különbséget tenni a két eb között, akkor azt kell mondjam Lulu volt a debilebb.
Vezseny egyébként annyiból érdekes falu, hogy két helyen is érintkezik a Tiszával, mint azt az ábrán is láthatjátok. Közben összebarátkoztunk egy ott pihenő családdal, akik elmondták, hogy csak a szárazföldi kalózokkal kell vigyázni, hiszen mégiscsak Édentől keletre vagyunk. Na még egy jó

adalék a pihentető alváshoz. Nem szaporítom a szót, ott maradtunk. A képen érdemes megfigyelni, hogy Joe sátra 50 centire volt víztől ... mindaddig, míg nem jött egy motorcsónak, mert akkor -10-re. Ez az igazi wellness! Mondanom se kell, tüzifa se volt a közelben, ezért a krinolint főztük meg Lucáék gázfőzőjén.
Elalvás előtt Jó éjszaka helyett Lulut és Lanát kívántunk egymásra, és reméltük, hogy nem árad meg a Tisza. Időközben valami kamasz társaság is a komphoz vetődött, de megúsztuk konfliktus nélkül az éjszakát.

Buta géniusz

A múltkor beszéltünk az oximoronról, nos itt egy példa, és jelen esetben Picúrra vonatkozik. Menet közben az is érthetővé válik, miért állítom ezt az ebről.
Hétfőn tovább tartott az iszonyú hőség, ezért le is mondtam tervemről, hogy átmenjek Nagybörzsönybe. Helyette inkább a közelben bóklásztam, a térképen nem szereplő utakat derítettem fel. Közben elmentem az általam Tündér-tónak nevezett helyre is. A képekből láthatjátok, milyen káprázatos hely, pedig a csodáról még nem is tudtok. Képzeljétek el, hogy sétáltok a vadonban, körös-körül tölgyfák, kétméteres csalán, buja növényzet, és a földút egyszercsak aszfaltozottá válik. De nem ám a falu határáról beszélek! A legközelebbi település is 3-4

km. Most már elárulhatom, hogy a szomszéd falunak van egy dúsgazdag potentátja és az építtet ilyen elképesztő dolgokat. Mert a kifogástalan minőségű műút egy varázslatos tavacskához vezet. Oldalt a hegyoldalba vájva mintha borospincék lennének, és a tavon egy csöpp sziget van. Minden pirinyó, de mégis sikkes, bájos. Mit mondjak, Picúrnak is annyira tetszet ez a hely, hogy mikor elindultam, ő nem jött utánam. Gondoltam, majd jön később, csak előbb iszik, hűsöl, miegyéb. De aztán később se jött. Én bejártam Tolnát, Baranyát de őkelme sehol. Már azt gondoltam visszamegyek érte, de egyrészt nagy volt a hőség, másrészt az lett volna a kerülő is. Szóval gondoltam legrosszabb esetben majd este visszamegyek érte, ha még mindig nem

találja az utat. Tehát róttam tovább utamat, sétáltam a vasúti síneken is. Érdekes módon voltak olyan helyek is, ahol a vasúti talpfák között 20-20 centis gazok virítottak. Pedig itt jár vonat, az a helyes piros Bzmot. Hazafelé nem akartam a napon menni, ezért más utat választottam, ahol persze jó adag csalános várt. Eléggé megkínlódtam velük, nagy hasznát vettem a földről felvett botnak. Aztán már majdnem hazaértem, mikor látom, hogy a szomszéd előtt lefékez a postásautó. Rögtön utána éles csaholás, és már tudtam Picúr nem veszett el. Bár engem nem talált meg, de hazatalált 3 és fél kilométer távolságból. Ez volt a délelőtt eseménye. Délután nyári tábor megbeszélésen voltam. Idén is lesz háromnapos gyerektábor,

és immár a dátum is biztos, augusztus 12-14. A programokat beszéltük meg, és azt hiszem nem lesz okuk panaszkodni a gyerekeknek, mert lesz: akadályverseny, csónakázás a tavon, számháború, "kincskeresés", kézműves órák, ebéd utána szieszta mesével, foci, éneklés ... meg ami még eszünkbe jut. Például kirándulás, lovaskocsizás. A korosztály 6-14. De ha majd ott tartunk, akkor majd mindent elmesélek. A legközelebbi feladatom a "kincsek" elásása, és arról térkép készítése. Ismerhettek, én mindenbe beleadom szívem-lelkem szóval lesz itt olyan térkép, hogy John Long Silver is megnyalná a tíz ujját, de legalább a falábát. Hát itt tartunk a Börzsöny lábánál. Nincs idő unatkozni.

6. nap - Valahol a Tiszán

Kicsit elakadtam az írással, mert Grafi(ka) ráfeküdt a jegyzetemre, és annyira tetszett neki, hogy álló nap azon feküdt. Csak a hűtőszekrény kinyitása tudta elcsalni őt posztjáról, de evés után rögtön újra összegömbölyödött a papír felett. Addig a zene oltárán adóztam a múzsáknak, ennek volt eredménye az előző bejegyzés.

Immár birtokomban az értékes kézirat, szóval elmondhatom, hogy szerdán nagy melegre ébredtünk. A Nap ugyanis ezen a napon is keleten kelt, és épp szemben a táborunkkal. A reggeli készülődést ifjúsági kajakosok harsány evezőcsapásai tették változatossá. 10:45-kor indultunk el, és ezúttal az induló sör szertartásán kívül Csapek bemutatott egy Demis Roussos magánszámot is. Örökbecsű darab! Egy fokkal jobban pakoltuk el a csomagokat, bár nem sikerült meginni az összes bort és kólát, de legalább immár én is tudtam evezni. Szeltük a vizet, és ahogy nézelődtem, egyszercsak a jobbparton egy napfürdőző alak tűnt fel. Közeledve olybá tűnt, mintha azok a lábak módfelett szőrösek lennének. Aztán elértük az a szöget, mikor a lábszárak boltívei alól egy érdeklődő csutkababa kandikált kifelé. Én ezidáig azt hittem a napozás női sportág, de be kell látnom, hanyatlik a világ, és ahogy van női boksz, úgy van férfi "csík nélküli napozás". Az élet nem habostorta, mondta egyszer egy bölcselő :)

Útközben lemértük, hogy ha evezünk durván 6.5-7 km-t tettünk meg óránként, míg csupán csurogva 2.2 km/h volt a sebességünk. Még csak 2 óra volt, de mi már célhoz értünk. A Szolnok alatti szakasszal az a baj, hogy homokpadok már csak elvétve fordulnak elő. Most is egy olyan helyzet állt elő, hogy még vagy 20 km-t kellett volna evezni a következő állomásig. Tehát úgy döntöttünk, itt táborozunk le. Egy háromtagú család már a parton nyaralt, volt velük egy motorcsónak és három öleb. Az egyik kutya fehér volt, nagy rózsaszín fülekkel és látszott rajta, hogy kölyök. Aztán volt még egy töltöttzokni vagy mondjak inkább a két végén elkötött szafaládét? Iszonyú kövér volt, abszolúte nélkülözte a kutyajelleget. A harmadik meg egy yorki volt. Aszalódtunk a napon, illetve két napernyő nyújtotta árnyékban szorongtunk. Aludtunk,

rejtvényt fejtettünk, tájékozódtunk a hírességek világában. A homokpad elég méretes volt, de a sátrak helyét a lapáttal vízszintesre kellett formálni. Ebédre megettük a chilis bab maradékát, vacsorára ellenben bolognai makaróni készült. Luca jó sok fát gyűjtött, és este ő volt a tábortűz felelős. Mindez történt a 328-as folyami kilométerkőnél. Vártuk a csillagok érzekését, Luca különösen rá volt hangolódva a Cassiopeia csillagképre, de mindig elaludt, mire megjelent az égbolton :)
A csillagokon kívül még a diafilmek voltak napirenden, mindenki elmesélte gyerekkorának meghatározó élményeit ezen a téren. A teljesség igénye nélkül sorolom: Cili cica a Tejúton, Telhetetlen méhecske, Két kicsi bors ökröcske, Forró vizet a kopaszra. A következő képeken már a másnap reggel önsanyargató és aszkéta életmódját vehetjük szemügyre. Mint látszik komoly tereprendezést igényelt az asztalok, székek felállítása is 

Filmzene 3

Remélem nincs még tömör csömörötök örökös dögös filmzenéktől ...
(Hoppárézimi! Ezt még nem akartam publikálni, mert túl közel van az előző filmzenei blokkhoz, de valahogy a Közzététel gombra kattintottam, és onnan már nincs visszaút. Ígérem vezekelni fogok :) már szaggatom is ruhámat ...)

Barbra Streisand: Evergreen - Csillag születik (Star is born)

Queen: Who wants to live forver - Hegylakó (Highlander)

Hamlisch, Marvin: Way We Were - Ilyenek voltunk (The way we were)

Michel Legrand: Summer of '42

(Akinek Kovács Kati "Egy nyáron át" című dala jut eszébe, az bátran veregesse meg a saját vállát.)

Filmzene újra

Zenehallgatás közben jobban megy az írás, valahogy ihletett állapotba kerülök tőle. Persze nem mindegy milyen muzsika hömpölyög az ember hallójárataiba ...

Henry Mancini: Tövismadarak (The Thorn Birds)

Jaromir Dlouhy: Vivát Benyovszky

Bert Grund: Sándor Mátyás

Ennio Morricone: Chi Mai (A profi)

 ... és még találtam más remekműveket, de nem akarom tömegáruvá silányítani őket, szóval várok pár hétet, hogy a következő kedvenceket közreadjam ...

5. nap - Tiszapüspöki-Szajol

Immár keddet írt a naptár, hatan ücsörögtünk a sátrak előtt, és majszoltuk megérdemelt reggelinket. Tudtuk, ez az utolsó reggelink a táborban, és hamarosan távozni kényszerülünk. Fél 10-kor jött  a mozgó pékség, de a pékné sajnos nem jött ma sem. Helyette volt meggyes-túrós, meg csokis croissant. Lebontottuk a sátrakat, kifizettük a díjakat (sátor 1500, autó 1000 naponta). Míg Luca levezényelte az autóba rakodást, addig Zolival rekviráltunk néhány pofás fatuskót, és azt gyújtóssá aprítottam. Ennek a jenga-zásnak is van hagyománya, de erre most nem térek ki. 

Vercsitől elbúcsúztunk, majd nekivágtunk az útnak, hogy Tiszapüspökit meghódítsuk. A hódítás szó a középkori hangulat okán jutott eszembe, mivelhogy az utak minősége olyan gyatra és silány volt, mintha visszarepültünk volna az időben 500 évet. Hát még mikor szembe jön egy kombájn, ami önmagában el tudja foglalni a két sávot. Szóval az autózás jobban hasonlított egy angol keringőre, mint száguldásra. Törökszentmiklóson megálltunk vásárlás céljából. Egyrészt kaját kellett vennünk, másrészt Csapek céltudatos elhatározása volt, hogy felvásárolja a környék összes papucsát. Az övé elvásott az eltelt 4 nap során, és ebből is láthatjátok, milyen emberpróbáló és férfias kihívás egy ilyen víziexpedíció. Találtunk egy olyan helyet, ahol egymással versengve ott terpeszkedett egy SPAR és egy LIDL. Mindkettőt meglátogattuk, és a bevásárlás haszna mellett nagyon jólesett a hűtött épületben téblábolni. Csapek is kapott papucsot, és mi is vásároltunk mindenféle ínyencséget. Aztán megálltunk a város központjában is, hogy Csapek újabb lábbelivel gyarapítsa gyűjteményét. Újra lóra ültünk (lásd középkori hangulat) és irány Tiszapüspöki. Elérve a települést ráleltünk a strandra vezető útra, de csak mentünk, mentünk, balra hosszan sorakoztak a lábasházak, találtunk egy közkutat is, ahol vizet tudtunk vételezni. Az egyik kertben javában bográcsoztak, megkérdeztük jó helyen járunk-e. "Mit keresünk erre, hol a madár se jár?" - jött a válasz, de amúgy valóban erre kell menni, és a sűrű rengeteg után, az Üveghegyen túl valóban ott lesz a strand. És láss csodát: valóban! Cserében nagyon kedvesen fogadtak a büfénél, és készségesen megengedték, hogy a kocsit is ott hagyhassuk pár napig. Sebtiben leemeltük a hajókat, kipakoltuk a szükséges cuccokat, és jöhetett az autós szemfényvesztés. Vagyis a két autó lemegy a végcélhoz, ott az egyik leparkol, majd a másikkal és a két sofőr visszajön. És itt leparkol ez az autó is. Ezáltal itt is ott is van egy autó, mi meg evezhetünk kedvünkre. De ez egy hosszadalmas folyamat, amit az a tény is bizonyít, hogy odafele Tiszakécskéig 2 órát tartott az út, vissza, a hosszabb úton viszont csak egy órát. Tehát míg Zoli és Csapek rótták a kilométereket, addig mi Joeval és Lucával a Tiszaparton múlattuk az időt. Sőt mulattuk! Előkerült a Kac-Kac-Kukac nevű játék, és bőszen dobáltuk a kockákat, tologattuk a dominókat. Árnyékban voltunk, nem is tűnt olyan hosszúnak a három óra. Mikor a fiúk visszaértek jöhetett a csónakba pakolás. Ez bíz' nem könnyű mutatvány, de a rutin meg az évek azért segít az embernek. Mikor mi is beültünk a hajóba - Luca előre, én középre - a kenu erősen megmerült a

vízben. Zoli aggódva tapasztalta, hogy igencsak közel ül a vízhez. Csapek szintúgy (nála Joe volt a vezérevezős), de ő ezt már igazán megszokta. Zoli ötpercenként kérdezte Csapekot, hogy látja-e a vízvonalunkat, és hogy hány centi hiányzik ahhoz, hogy a kenuba ömöljön a víz. Csapek egy pszichiáter hanghordozásával nyugtatta a kedélyeket, de Zolit nem lehetett csak úgy megnyugtatni. El is határoztuk, hogy este az összes bort és light kólát megisszuk, hogy kevesebb cuccot kelljen másnap bepakolni.. Én különben nem is eveztem, csak Luca elől, nekem csak az volt a feladatom, hogy kígyótestemmel a balanszot tartsam. Ez nem kis vállalkozás, ha belekalkuláljuk, hogy én 65 kg vagyok, Zoli meg hátul CXL. De sok időnk nem volt pepecselni, mert fél 7 volt, mire elindultunk, de szerencsére csak 3 km volt betervezve. Vagyis 437 folyami

kilométerről indultunk, és 434 volt a cél. Emlékeztek a Shrek-ben mit mondott a szamár? "Ott vagyunk már?" Ööööö, nem is tudom honnan jutott ez eszembe! De egyszercsak felcsillant előttünk az Aranypart! Egy érdekes "homokpad" volt, mert meredek volt a fala, de a tetején egy apró fennsík húzódott, valamint volt egy horpadás is a talajban, ahol később tüzet raktunk. Mindenesetre nem volt érdemes tovább haladni. Csatárláncot alkotva kipakoltunk a hajókból, én a magunkkal hozott jenga-ból tüzet élesztettem, és Luca kezdhette is a főzést. A többiek sátrat építettek. A leggyorsabban elkészíthető vacsorát választottuk: chilis bab. Ehhez kellett venni a darálthúst. És akkor egy kis gasztronómiai blokk: Megpirítjuk olajon a darálthúst, beletesszük a konzerv babot és kukoricát, ráborítjuk a Knor chilis bab poralakú

találmányát, összerottyantjuk az egészet, és már készen is vagyunk. És még tápláló is! Főzés után jöhetett a megérdemelt táplálkozás, majd a környéken található uszadékfákból megerősítettük a tábortüzet, és kielemeztük a másnap várható nehézségeket.

Őz űzés

Hogy ne kelljen folyton a vízikalandokat olvasni, - még kukoricabetegek lesztek - beiktatok egy kis enyhítő, szárazföldi történetet. Ma ugyanis kicsit hűvösebb volt, sőt az eső is erőlködött keveset, szóval gondoltam elmegyek kicsit bringázni. A börzsönyi félmaraton pályavonalát akartam ellenőrizni. Ehhez előbb el kellett jutnom Diósjenőre, ami önmagában 10 km. A pályának sajnos az a nehézsége, hogy rögtön emelkedővel kezdődik. Ki is döglöttem, mint a liba, és a hasfalam úgy összehúzódott, mintha zsákvarró tűvel összefércelték volna. És igazából a kezdődikkel nem is mondtam el mindent, mert ez vagy 3-4 km, de szinte pálya a feléig csak emelkedik. A Fultán keresztnél turistákat találtam, a forrásnál meg bringásokba botlottam. De innen végre lejtett az út. Aztán két eltévedt vándorra akadtam, akiket irányba állítottam, remélem visszataláltak Diósjenőre, mert még jócskán volt előttük gyalogolnivaló. És most jön az, ami a címet ihlette. Vágtattam lefelé a lejtőn, és balról felzavartam egy őzet. Megriadt az istenadta, és velem párhuzamosan kezdett szaladni, szökellni. Versenyeztünk, de nekem igencsak kellett figyelnem a talaj egyenetlenségeire. Aztán a rőt vad beleerősített, és keresztben átvágott előttem és eltűnt. Más érdekes nem történt, ha csak az nem, hogy hazafelé Nógrád határában megálltam szilvát és ringlót szedni. Nincs is annál jobb, mint amit a természet ád nekünk az útmenti fák gyümölcsének formájában.

4. nap - Tiszafüred, Fehér Amúr

Hétfő. Csapatunk elkezdett fogyatkozni, Miklós és Ági nem jöttek tovább, ők reggeli után felszedték sátrukat. Hogy pontos legyek a sátrát felszedte Gábor, Ádám, Tünde, Ildi, Tamás, Erika, Hobot is, de ők még eveztek velünk ezen a napon. Ennek a reggelnek az érdekessége az volt, hogy Csapek talpát

meg kellett műteni. Igazi Dr. House-os feladat, hiszen nomád körülmények között kellett kivenni egy tüskét Csapek talpából. Pálinka volt a sterilizáló eszköz, erre még Gregory is megnyalta volna a tíz ujját. Egyesek egyébként patkolásnak nézték a műveletet, de mint közeli szemlélő bizton állíthatom, hogy ez rémhírkeltés. Ildi sebészeket megszégyenítő módon, biztos kézzel távolította el a súlyomtüskét. Reggeli után, a szokott időben autóval átmentünk Tiszafüredre, és a strandon leparkoltunk. Újabb hajó cibálás, és délfelé voltunk vízen. A strandtól jobbkéz felé indultunk el. Balról egy kalandpark mellett haladtunk el, majd nem sokára jött egy zsilip, és áthajóztunk az autóút alatt is.
Majdnem feledésbe merült, és egy életen át bántott volna a lelkiismeret, ha a Zoli és a bosszúálló chappy-süveg (vagyis chappy-s üveg) fejezet kimaradt volna ebből krónikából. Szóval még csak a nagy Tisza részen kanalaztunk, és a parton feltűnt egy kikötésre alkalmas hely, amiről meg is emlékeztünk, hogy múltkor milyen mámorítót pisiltünk ott. Zoli higgadtan közölte, hogy most viszont nincs szükség erre a manőverre, mert egyrészt ingere sincs, másrészt ott a chappy-s üveg vészhelyzet esetére. És biztonság kedvéért meg akarta símogatni hű útitársunkat. És ekkor jött a döbbenet! Muszáj Zolit idéznem: "Valaki elsinkófálta az előre megfontolt kepis üvegem!" Annak idején Pavlov csak kutyákkal kísérletezett, mert nem tudta, hogy ennél magasabb dimenziók is léteznek. Mert pillanatokon belül Zoli hólyagjában olyan virtuális nyomás keletkezett, mintha a tiszafüredi hidroglóbuszt rákötötték volna. Korábbi higgadtsága tovalebbent, és riadt szemmel figyelte a partot, hol lehetne kikötni. Hamarosan egy tákolmány tűnt fel, ami a Rákóczi szabadságharc idején a pákászok törzshelye lehetett. Hogy vizuálisan el tudjátok képzelni a lehetetlent, négy 200 literes hordó volt összeerősítve, rajta valami hevenyészett plató, aminek végiben egy faviskó árválkodott. Zoli ezt nézte ki móló gyanánt. Persze utólag könnyű ítélkeznem, de ez elhibázott lépés volt. Ezt követte Zoli fizikailag elhibázott lépése, aztán ég és föld egybeszakadt, a fák táncolni kezdett, a világ forogni kezdett, én meg fohászkodni. Mintha egy delfinshow résztvevője lettem volna! Látni nem láttam semmit, hiszen elől ültem, de a kenu ficánkolása semmi szívderítőt nem sejtetett. Máig nem értem, hogy maradtunk Lucával a hajóban, miközben Zoli megmerült a Tiszában és ellenőrizte Archimédesz törvényét. Az első ijedtségen túljutván jött a következő: Zoli vissza akart mászni a csónakba. Hááát nekem a tubus és a fogkrém esete jutott eszembe. Szerencsére addigra a többiek is odasereglettek, jobbról-balról közrefogták hajónkat, hogy stabilabbak legyünk. Csapek és Tamás emberfeletti erőfeszítéseket tettek hogy beemeljék Zolit a hajóba, de csak az lett az eredmény, hogy megfosztották ruhájától. A megoldás aztán az lett, hogy előreküldtünk egy felderítőhajót, amiben Ádám, Tünde és Vercsi kémlelte a vizet, hogy hol elég sekély, ahol Zoli lábra állhat. Nem is kellett sokáig vontatni Zolit, mert a következő befolyásnál csak térdig ért a víz. Azt hiszem az egész túrának ez volt a legemlékezetesebb történése. Most, hogy felidézem, még mindig beleborzongok, mit úsztunk meg. Innentől gyönyörű lagúnás rész kezdődik, szerintem a Tisza-tó

legizgalmasabb és egyben legtechnikásabb része van ezen a szakaszon. Vannak helyek ahol csak másfél, két méteres csapás van adva a hajók számára, de ahol kicsit szélesebb a víz - ami 3-4 métert jelent, - ott meg rendkívül kanyargós a "pálya", és a fák összehajolnak a csónakok felett. Jártatok már a Vidámpark Mesebarlangjában? Ott, ahol csónakkal kell végigevezni egy kanyargó pályán. Nekem ezt juttatta eszembe ez a girbe-gurba "tanösvény". Igazi kormányospróbáló kihívás. Aki itt végig megy, elmondhatja, hogy tudja irányítani a csónakját. Menet közben láttunk pár megfontolt és bölcs bakcsót, amit a népnyelv vakvarjúnak is hív. Ugye, hogy nem gondoltátok, hogy a csip-csip-csóka egy bakcsóról szól! Csapek látta a tavalyról megismert metálkék madárkát, én sajnos erről lemaradtam. A lagúna végén kiértünk egy nagyobb tavacskára, majd újra nádas, és újra egy másik tágasabb belső tó. Ekkor már látszott, hogy valahol távol vihar tombol. Aztán már nem is olyan távol, és mikor egy sekélyes résznél kiszálltunk pisilni, akkor már testközelből éreztük a zivatart. Előkerültek az esőkabátok. Rendesen zuhogott, de

szerencsére nem tartott sokáig, és isten éltesse Joe-t, hogy Unicumot is hozott magával. Ugyanis már kicsit dideregtünk. Én féltem is, hogy meg fogok fázni, de hála istennek a nap újra kisütött, és az evezés is termelte a hőenergiát. A cipőm csatakká ázott, ezt a hajó orrában szárítgattam. Íme:

Hat órára visszaértünk Füredre, és mivel sokan innen már haza akartak utazni, valamint az eső kicsit kedvünk szegte, ezért úgy döntöttünk, hogy a Fehér Amúr falai között rendezünk egy búcsúvacsorát. Eme nevezetes étterem, már sokadik alkalommal nyújt enyhülést éhes  gyomrunknak, félig már törzsvendégek vagyunk. Én csak szerényen citromos teát és babgulyást rendeltem, de a tőlem balra ülő Vercsi például Halászlegény kedvencét rendelte, ami egy érdekes szimbiózis a gombás harcsa és a túróscsusza között. A vacsora végeztével a parkolóban érzékeny búcsút vettünk a társaság zömétől, és immár csak hatan maradtunk. Este még terveztünk egy kicsit egy kerti lámpa fényénél, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy másnap felszámoljuk a tábort, és kocsival lemegyünk a Tisza alsóbb szakaszára, konkrétan Tisztapüspökire. Vercsinek ez az elképzelés nem fért bele a saját terveibe, tehát másnapról már őrá se számíthattunk. Szemerkélni kezdett az eső, és ezért elég korán lefeküdtünk. Még csak tábortüzet sem gyújtottunk ezen a napon. A napló bejegyzést már zseblámpa fényénél írtam ... haj, régi szép idők, mikor a paplan alatt olvastam a Vadölőt ...
Na, és ki volt igazán és szó szerint legény a gáton? Hát persze, hogy Csapek. Valamennyi estén, vagyis inkább éjjelen, mikor a társaság már elszenderedett, a kutyák belefáradtak az ugatásba, és a baglyok is már enerváltan forgatták fejüket, akkor Csapek hóna alá csapta telefonját (Samsung Galaxy S3 utánzat), felballagott a gátra (ez a H típusú térerő miatt volt fontos) és szokásos harci játékához gyűjtött, gyémántot, kagylót, ásványt vagy valami ilyesmit, amiből jó, ha sok van. Ez az este azért volt különös, mert a szórványos zápor okán Csapek autóval, sőt kenus autóval hajtott fel a gátra, és a kényelmes ülésben hátradőlve aprította az ellenséget.

3. nap - Szalma csárda, Kisköre

Vasárnap sem tudtunk sokáig aludni, mert most meg egy alacsonyan repülő permetezőgép húzott el a tábor felett. Csak remélni tudtuk, hogy legalább kevesebb lesz ezáltal a szúnyog. De persze senki ne gondolja, hogy a korai kelés korai indulást is jelentett. A hajnali zajt leszámítva kellemes, kedélyes napra ébredtünk. Hobot sem aludt sokáig, így tudtunk menni futni a gátra (ezúttal 4 kilométert), és

utána fürödtünk is, de nem mostuk meg egymás hátát, szóval nem kell aggódni. A tábor is ébren volt már, mire visszaértünk, sőt egy apró szárnyassal is bővült a létszám. Élénk találgatás kezdődött, hogy a kis pelyhes jószág vajon miféle madár lehet. Félig veréb, félig cinke volt, de a legérdekesebb az volt, hogy szemernyi félelemérzet sem lakozott benne. Ha úgy tartotta kedve áttipegett a két lábam között. Nagyon aranyos volt. 

Ezúttal Dinnyéshátról indultunk, és Kisköre volt a cél, de az indulás változatlanul 11-re esett. Az öbölből kieveztünk a Tiszára, és folyásirányban haladtunk úgy 2 km-t majd a II-es öblítőcsatornán befordultunk balra. Ezek az öblítőcsatornák, amikből tíz is van, gyakorlatilag ösvények a nádasban, és Tisza-tó leghangulatosabb részei, mert alig 4-5 méter szélesek, és magas

nádfal kíséretében lehet evezni. Pár száz méter után kiértünk egy nagy nyílt vízre, ez az Abádszalóki-öböl volt. (Apropó: Ha azt mondom abádszalóki hős, akkor ki jut eszetekbe?) Jártunk már erre pár éve és emlékeztünk egy elhagyatott helyre, ami olyan, mint a Néma Revolverek Városa. A GPS-emen úgy szerepel, mint Szalmacsárda. Egy sziget-félsziget csúcsán található, messziről úgy néz ki, mint egy oázis. Evezel a nagy vizen, és egyszercsak feltűnik egy szalmatető, majd még egy, padok, bárpult és mintha hirtelen a Bahamákra csöppentél volna. Kikötsz abban a reményben, hogy valami hűs nedűt ledöntesz a torkodon, és akkor veszed észre, hogy sehol senki. Makacsul fúj a szél, mint a Volt egyszer egy Vadnyugat nyitójelenetében, de

lélek sehol. Pár ijedt fecske repdes, akiknek megzavartuk a nyugalmát. Ez volt három évvel ezelőtt, és kíváncsiak voltunk, vajon történt-e változás. Nos, semmi. Pedig elég értékes építménynek tűnik az objektum, és igényesen megformált műmárvány oszlopok és padok hevernek szanaszét. Ha a bár nem is működött, de az árnyék jólesett. Nekem külön élményt nyújtott a szalmával borított "napernyő", és rögzítettem is agyamban a vaspálcákból hegesztett tartószerkezetet. Készítettünk csoportképet is, de az még nincs a birtokomban. A rövid pihenő után megcéloztuk a kiskörei strandot. Hajónk Samuék hajója mellett haladt, és engem kérdések feszítettek. A két hajóban 5 azaz öt zeneértő ember ücsörgött, csak én voltam laikus. Igazán értékes dolgokat tudtam meg. Tudtátok például, hogy a fuvola fafúvós hangszer? Vagy hogy a hárfán nem csak húrok vannak, de pedálok is? Jelentős időt szántunk arra is, hogy miként kell kifúrni egy lábszárcsontot, ha abból furulyát akarunk alkotni. Aztán zeneelméleti oktatás is volt, amiből nem mindent értettem, de a Fisz és Gesz faramuci viszonya örökre elmémbe ivódott. Aztán kaptam egy ajándékot is, igen még ott a vízen. Mondtam Áginak, hogy majd szeretnék kérni egy szívességet, miszerint kottázza le nekem a Mazsola zenéjét. És lássatok csodát, alig ejtettem ki számon a szavakat, Ági már sorolta is: G A G E F G F D C C' C. Meg kell mondjam hüledeztem, ledöbbentem, de tán még a "le voltam taglózva" sem erős kifejezés jelen esetben. Mert nekem még a dallam se jutott eszembe ennyi idő alatt. (Aztán a parton papírra is leírta nekem Ági)

Szóval ilyen időtöltés közepette hamar elértük a partot. A csúszda nem működött, és bár vasárnap volt, de alig lézengtek az emberek. Ez a strand is fizetős lett időközben. Páran elmentek felderíteni a büfésort, mi addig lefeküdtünk a fák árnyékában, és olvastunk, rejtvényt fejtettünk. A hazafelé úton, - mikor folyásirány ellenében kellett evezni -  elég sűrűn botlottunk szembejövő motorcsónakokba. Ilyenkor az a taktika, hogy a hullámokra merőlegesen rá kell állni, hogy az ne borítsa fel a csónakot. Viszont ilyen helyzetben a hullám megemeli a kenu orrát, egy pillanatig a levegőben lebeg az ember mint egy ülő Buddha, aztán a hullám tovahalad, az orr lebukik, és hatalmas csattanással beletoccsan a vízbe. Szerencsére az értelmesebb motorcsónakvezetők lelassítanak ha kenu közelébe érnek, de mindig vannak vadmalacok, akik csak a maguk élvezetével törődnek. Ezen a szakaszon Tamásék kissé hátra maradtak, és ők mesélték, hogy egy ilyen alkalommal jött egy vizirendőr, és alapos, szigorú irgum-burgumban részesítette a gyorshajtót. 

Kikötéskor volt némi affér. A strand 6-kor zár be, és pont emiatt nem is siettünk, hogy 6 után érjünk oda. Épp a partra siklottunk, sebtiben ki is rángattuk a hajót, az egész úgy zajlott, mint egy Forma1-es kerékcsere, de mégis ott termett a helyi cerberus, hogy nem szabad kikötni a strandon. Zolinak több se kellett, már sorolta is érveit, hogy miért indokolt, hogy ott kössünk ki ahol. A muksót kezdett megszeppenni, hogy 45 ezerért nem hajlandó vitatkozni. Igaz nem is tudott volna, ilyen elsöprő erejű érvrendszer ellenében. Mint egy végső bizonyíték, a kikötő sólyázó részén egy ipse bemutatott egy dupla lutz-ot, és elterült mint egy béka. Zoli mint egy vércse csapott le az isteni jelre. A végén már a kikötőfelvigyázó segített kivenni a hajókat a vízből.

Vacsorára lecsót főzött Vercsi, Közép-Európa legkülönösebb receptje alapján. Ki hallott már olyat, hogy előbb kell a paradicsomot a bográcsba tenni, mint a paprikát?! Pedig még Gábor apukáját is megkérdeztük telefonon, hogy miként készül a hiteles lecsó, de Vercsi hajthatatlan maradt. Ha a Felső-Csömöri recept szerint így kell csinálni, akkor nincs pardon. Szó mi szó, a végeredmény őt (is) igazolta, a lecsó finom lett. Ez a tény egyedül Csapekot és Samut hagyta hidegen, ők inkább a rántottára szavaztak. Illetve Samu arra se, mert ő napközben raktározott magában elegendő folyékony kenyeret. De ez a rendkívüli vidámság igazán jól áll Samunak, külön tetszett, mikor száz méter távolságból lepisszegett egy másik sátoros társaságot. Vacsi után persze újra a tábortűz körül tömörültünk, beszélgettünk, és bűvölt állapotban bámultuk a parazsat.  Előkerült Luca bűvös barackos sütije, ami mostanra igazán egybeérett, és csak úgy etette magát. Körbe adogattuk a műanyagdobozt, és mindenki kimarkolt belőle egy darabot. Csak akkor történt a stafétában némi fennakadás, mikor Hobot hiába kereste a süti szélét. A kétdoboznyi süti ennek ellenére pillanatok alatt gyomrunk martalékává vált. De jó lenne most is belőle egy adag!

2. nap - Poroszló

Megvirradt a szombat. Elég korán, mert valljuk meg a polyfoam + hálózsák nem egy násznyoszolya, de ezt nem panaszként mondom, ez eleve így volt tervezve. Olyan korán keltem, hogy a sátrak még vígan duruzsoltak. Vártam, hogy Hobot felkeljen, és menjünk futni. Amíg várakoztam Egbert egér kalandjait olvastam, aki elhagyta a szülői házat. Aztán Luca felébredt, így már volt kivel társalogni. De Hobot csak húzta a lóbőrt. Végül elindultam egyedül futni a gátra. Prímán sütött a nap, igazán élveztem a mozgást. Egy kilométer megtétele után visszafordultam, és bekocogtam a táborba. Hobot épp indult fogat mosni. Végül vele is futottam 3 kilométert, sőt csináltunk fekvőtámaszt és felülést is. Hobot kicsit példakép nekem, mert még nálam is sportosabb, és bár idősebb egy-két évvel, de idén is megcsinálta a Kinizsi 100-as túrát. Futás után fürödtünk a strandon, ami még teljesen kihalt volt ebben az időpontban. A többiek közben reggeliztek, de urasan ám. Végül 11-kor elindultunk Poroszlóra. A hajók még a kocsik tetején voltak, így újra felvonulásszerűen áthaladtunk a falun, majd a Népjóléti tó mellett elhaladva bevonultunk Poroszlóra, azon belül is a Csicsman kikötőbe. Hoboték kenut béreltek, mi közben leszedtük a hajókat a csomagtartóról. Délben már a strand büféjének kínálatát teszteltük. Indulás előtt még fürödtünk is, sőt Ádámmal, Ágival, és Hobottal egy rövid röplabdacsatát is vívtunk.

Maga a túra a Róka tisztást célozta meg. Tavaly ugyanis három jópofa és szelíd rókát láttunk egy közeli sziget tisztásán. Most nem jöttek elő sajnos. Cserébe láttunk rengeteg szárcsát, néhány küszvágó csért, sőt feltehetőleg barna kányát is. Ami a növényeket illeti, természetesen sulyomból volt a legtöbb, utána a tavirózsa, rucaöröm, békalencse és virágkáka színesítette utunkat. Egyik kedvencem a nyílfű ami úgy néz ki mint egy apró szélerőmű, van három szabályos propellere. Apropó, a sulyom termése ehető ám, és nem is rossz az íze, kicsit a gesztenyére hasonlít. Idén sajnos ehhez túl korán mentünk, még alig fejlődtek ki a kis tüskés

bogyók, amik amúgy a víz alatt lebegnek. Erősen sütött a nap, estefelé többen enyhe napszúrás jellegű tüneteket vettek észre magukon. Hajókázás közben időnként összekapaszkodtunk, és dézsmáltuk a hűtőláda tartalmát, így védekezve a dehidratálás ellen. Jelentem sikerrel.Visszafelé természetesen újra fel kellett pakolni a hajókat az autókra, de ezt rutinosan és olajozottan megoldottuk. Vacsorára pörkölt volt főtt tésztával. A pörköltöt még otthon készítette a Tünde-Ádám-Csapek trió, és mostanra pont ki is olvadt, csak meg kellett melegíteni. Pompás étel volt a kimerítő nap végén. Ja, és nem lebecsülve, meg kell említeni a kovácsos akarom mondani kovászos uborkát. Mennyei volt az is. Este és éjjel a szokott program zajlott, vagyis beszélgetés, VBK, zenehallgatás. És nem tudom már, milyen környezetben hangzott el, de a jegyzetem szerint szó volt az érdi kakaós keszegről is.

1. nap - Indulás

Vágjunk bele! Nem lesz könnyű egy hét távlatából visszaemlékezni az eseményekre, de ismerve szita jellegű memóriám, az úton jegyzeteltem a lényeges momentumokat. 

Pénteken volt az indulás, 9-re mentem Lucáékhoz, de előtte még beugrottam a Tesco-ba, hogy kenyeret és zsömlét vegyek. Mindig Lucáéktól indulunk, mert ők Pest észak-keleti határánál laknak, és két hajójuk is van. Hajó alatt persze túrakenut értek. A tervek szerint hétvégén 16-an voltunk öt hajóval, majd később már csak öten két hajóval. A találkozás az M3-as kivezető szakaszán lévő McDonalds-nál volt, és egyúttal egy gyors kajálást is beiktattunk. Valamint ilyenkor szoktunk bevásárolni bulvárlapokból, hogy aztán lehessen álmélkodni, micsoda ökörségek történnek hasonszőrű cölöpökkel. Aztán csak autóztunk, autóztunk, igazán impozáns látvány lehetett, mikor öt autó kenuval a tetején libasorban haladt a pályán.

Tiszanána szélétől úgy 5 km-re található Dinnyéshát, ahol üzemel egy kemping. Itt szoktunk tábort verni, mert elég hangulatos, viszont kevéssé felkapott, és a fák kellemes árnyat adnak, tehát a felkelő nap nem űz ki minket a sátorból. Az sem elhanyagolható tényező, hogy van tüzifa, és tűzrakó hely. Mikor megérkeztünk még a tavalyi sátorhelyünket is felfedezni véltük. Gyönyörű tábort alakítottunk ki 10 sátorból, amit le is fotóztam, de valahogy ez a fránya telefon lenyelte a képet. Helyette a helyi strand és a kikötő képével kell beérnetek. Sátorverés után apró lakomát csaptunk, ami

Luca barackos gombócából, Vercsi húsos haséjából, és Tündi főtt kukoricájából állt. Utána elmentünk a "Tervező Irodába", ami a helyi büfé kódneve, és víg kedély mellett zenét hallgattunk, valamint megbeszéltük az aktuális bulvártémákat, mint a csattanós maszlag és a fodrászpörgettyű.
De hogy itt se éhezzünk, előkerült Erika rejtett tartaléka, a gombás süti. Én nem is értem, hogy ennyi zabálás után hogy tudtuk ilyen gyorsan ezt is eltüntetni! A vidéki levegő csak fél magyarázat, kellett hozzá, az az omlós, simogatós tészta, ami körülölelte a szaftos, fűszeres gombás tölteléket. A pici falatkák mint áldozati remekművek tűntek el őrlőfogaink vad malmában. Azt hiszem függelék (nem összekeverendő a füge lékkel) gyanánt egy receptkönyvet is kéne a beszámoló mellé szerkeszteni, de ehhez az alkotó egyének leírása szükségeltetik ... 8-kor bezárt az italkimérés, visszavonultunk a táborba, és tüzet gyújtottunk. Előkerült a vörösbor és a világító kóla, amiből fröccs készült. Az éhesebbek szalonnát sütöttek. Szúnyog volt bőven, de azért nem volt vészes, és a füst kicsit távolabb tartotta őket. Nagyjából ennyit tudok mesélni erről a pénteki napról, még éjfél előtt aludni mentem, de többen még maradtak a tűz körül beszélgetni.