Vasárnap sem tudtunk sokáig aludni, mert most meg egy alacsonyan repülő permetezőgép húzott el a tábor felett. Csak remélni tudtuk, hogy legalább kevesebb lesz ezáltal a szúnyog. De persze senki ne gondolja, hogy a korai kelés korai indulást is jelentett. A hajnali zajt leszámítva kellemes, kedélyes napra ébredtünk. Hobot sem aludt sokáig, így tudtunk menni futni a gátra (ezúttal 4 kilométert), és
utána fürödtünk is, de nem mostuk meg egymás hátát, szóval nem kell aggódni. A tábor is ébren volt már, mire visszaértünk, sőt egy apró szárnyassal is bővült a létszám. Élénk találgatás kezdődött, hogy a kis pelyhes jószág vajon miféle madár lehet. Félig veréb, félig cinke volt, de a legérdekesebb az volt, hogy szemernyi félelemérzet sem lakozott benne. Ha úgy tartotta kedve áttipegett a két lábam között. Nagyon aranyos volt.
Ezúttal Dinnyéshátról indultunk, és Kisköre volt a cél, de az indulás változatlanul 11-re esett. Az öbölből kieveztünk a Tiszára, és folyásirányban haladtunk úgy 2 km-t majd a II-es öblítőcsatornán befordultunk balra. Ezek az öblítőcsatornák, amikből tíz is van, gyakorlatilag ösvények a nádasban, és Tisza-tó leghangulatosabb részei, mert alig 4-5 méter szélesek, és magas
nádfal kíséretében lehet evezni. Pár száz méter után kiértünk egy nagy nyílt vízre, ez az Abádszalóki-öböl volt. (Apropó: Ha azt mondom abádszalóki hős, akkor ki jut eszetekbe?) Jártunk már erre pár éve és emlékeztünk egy elhagyatott helyre, ami olyan, mint a Néma Revolverek Városa. A GPS-emen úgy szerepel, mint Szalmacsárda. Egy sziget-félsziget csúcsán található, messziről úgy néz ki, mint egy oázis. Evezel a nagy vizen, és egyszercsak feltűnik egy szalmatető, majd még egy, padok, bárpult és mintha hirtelen a Bahamákra csöppentél volna. Kikötsz abban a reményben, hogy valami hűs nedűt ledöntesz a torkodon, és akkor veszed észre, hogy sehol senki. Makacsul fúj a szél, mint a Volt egyszer egy Vadnyugat nyitójelenetében, de 
lélek sehol. Pár ijedt fecske repdes, akiknek megzavartuk a nyugalmát. Ez volt három évvel ezelőtt, és kíváncsiak voltunk, vajon történt-e változás. Nos, semmi. Pedig elég értékes építménynek tűnik az objektum, és igényesen megformált műmárvány oszlopok és padok hevernek szanaszét. Ha a bár nem is működött, de az árnyék jólesett. Nekem külön élményt nyújtott a szalmával borított "napernyő", és rögzítettem is agyamban a vaspálcákból hegesztett tartószerkezetet. Készítettünk csoportképet is, de az még nincs a birtokomban. A rövid pihenő után megcéloztuk a kiskörei strandot. Hajónk Samuék hajója mellett haladt, és engem kérdések feszítettek. A két hajóban 5 azaz öt zeneértő ember ücsörgött, csak én voltam laikus. Igazán értékes dolgokat tudtam meg. Tudtátok például, hogy a fuvola fafúvós hangszer? Vagy hogy a hárfán nem csak húrok vannak, de pedálok is? Jelentős időt szántunk arra is, hogy miként kell kifúrni egy lábszárcsontot, ha abból furulyát akarunk alkotni. Aztán zeneelméleti oktatás is volt, amiből nem mindent értettem, de a Fisz és Gesz faramuci viszonya örökre elmémbe ivódott. Aztán kaptam egy ajándékot is, igen még ott a vízen. Mondtam Áginak, hogy majd szeretnék kérni egy szívességet, miszerint kottázza le nekem a Mazsola zenéjét. És lássatok csodát, alig ejtettem ki számon a szavakat, Ági már sorolta is: G A G E F G F D C C' C. Meg kell mondjam hüledeztem, ledöbbentem, de tán még a "le voltam taglózva" sem erős kifejezés jelen esetben. Mert nekem még a dallam se jutott eszembe ennyi idő alatt. (Aztán a parton papírra is leírta nekem Ági)
Szóval ilyen időtöltés közepette hamar elértük a partot. A csúszda nem működött, és bár vasárnap volt, de alig lézengtek az emberek. Ez a strand is fizetős lett időközben. Páran elmentek felderíteni a büfésort, mi addig lefeküdtünk a fák árnyékában, és olvastunk, rejtvényt fejtettünk. A hazafelé úton, - mikor folyásirány ellenében kellett evezni - elég sűrűn botlottunk szembejövő motorcsónakokba. Ilyenkor az a taktika, hogy a hullámokra merőlegesen rá kell állni, hogy az ne borítsa fel a csónakot. Viszont ilyen helyzetben a hullám megemeli a kenu orrát, egy pillanatig a levegőben lebeg az ember mint egy ülő Buddha, aztán a hullám tovahalad, az orr lebukik, és hatalmas csattanással beletoccsan a vízbe. Szerencsére az értelmesebb motorcsónakvezetők lelassítanak ha kenu közelébe érnek, de mindig vannak vadmalacok, akik csak a maguk élvezetével törődnek. Ezen a szakaszon Tamásék kissé hátra maradtak, és ők mesélték, hogy egy ilyen alkalommal jött egy vizirendőr, és alapos, szigorú irgum-burgumban részesítette a gyorshajtót.
Kikötéskor volt némi affér. A strand 6-kor zár be, és pont emiatt nem is siettünk, hogy 6 után érjünk oda. Épp a partra siklottunk, sebtiben ki is rángattuk a hajót, az egész úgy zajlott, mint egy Forma1-es kerékcsere, de mégis ott termett a helyi cerberus, hogy nem szabad kikötni a strandon. Zolinak több se kellett, már sorolta is érveit, hogy miért indokolt, hogy ott kössünk ki ahol. A muksót kezdett megszeppenni, hogy 45 ezerért nem hajlandó vitatkozni. Igaz nem is tudott volna, ilyen elsöprő erejű érvrendszer ellenében. Mint egy végső bizonyíték, a kikötő sólyázó részén egy ipse bemutatott egy dupla lutz-ot, és elterült mint egy béka. Zoli mint egy vércse csapott le az isteni jelre. A végén már a kikötőfelvigyázó segített kivenni a hajókat a vízből.
Vacsorára lecsót főzött Vercsi, Közép-Európa legkülönösebb receptje alapján. Ki hallott már olyat, hogy előbb kell a paradicsomot a bográcsba tenni, mint a paprikát?! Pedig még Gábor apukáját is megkérdeztük telefonon, hogy miként készül a hiteles lecsó, de Vercsi hajthatatlan maradt. Ha a Felső-Csömöri recept szerint így kell csinálni, akkor nincs pardon. Szó mi szó, a végeredmény őt (is) igazolta, a lecsó finom lett. Ez a tény egyedül Csapekot és Samut hagyta hidegen, ők inkább a rántottára szavaztak. Illetve Samu arra se, mert ő napközben raktározott magában elegendő folyékony kenyeret. De ez a rendkívüli vidámság igazán jól áll Samunak, külön tetszett, mikor száz méter távolságból lepisszegett egy másik sátoros társaságot. Vacsi után persze újra a tábortűz körül tömörültünk, beszélgettünk, és bűvölt állapotban bámultuk a parazsat. Előkerült Luca bűvös barackos sütije, ami mostanra igazán egybeérett, és csak úgy etette magát. Körbe adogattuk a műanyagdobozt, és mindenki kimarkolt belőle egy darabot. Csak akkor történt a stafétában némi fennakadás, mikor Hobot hiába kereste a süti szélét. A kétdoboznyi süti ennek ellenére pillanatok alatt gyomrunk martalékává vált. De jó lenne most is belőle egy adag!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése