Még ha kőből lennél is

Rég osztottam meg veletek verset, és most ezt szeretném korrigálni. A következő költemény szerzője egy olyan ember, akit nem versei miatt ismerünk, és aki kicsit Leonardo da Vinci árnyékában élt. Michelangelo Buonarroti. (Bevallom sokáig másképp írtam a nevét, mígnem kiderült, hogy nem a T betűt kell duplázni.) A verset Rónay György fordította, ami szerintem legalább olyan fontos, mint az eredeti szerző neve.

Michelangelo Buonarroti: Még ha kőből lennél is

Még ha kőből lennél is, úgy hiszem,

oly híven tudnálak szeretni téged,

hogy rávennélek: futva jöjj velem;

ha halott lennél, szóra költenélek;

ha az égben rejtőznél, könnyesen,

sóhajtva, sírva földre esdenélek.

De mert élsz, s itt köztünk, hús-vér valóság,

mit higgyen, aki szeret, aki szolgál?

Én nem tudok mást, csak járok utánad,

s nem búsulok eltökéltségemen;

végtére nem születtél próbabábnak,

mely kívül-belül mozog szüntelen;

s hiszem: meg fogok elégülni nálad

egyszer, ha el nem hagy az értelem:

a jó bánás kígyót is kézre szoktat,

s mint az ecet, élét veszi a fognak.

Mert alázat ellen nincs semmi fegyver;

s kegyetlenség fölött a szerelem,

keménységen a részvét győz ezerszer,

ahogy a vidámság a könnyeken.

Olyan új szépségnek, ki párra nem lel

sehol, nem lehet más a szíve sem;

mint ahogy egyenes hüvely se tartott

a tokjában még soha görbe kardot.

Az sem lehet, hogy kissé ne legyen

kedves neked az én nagy szolgaságom.

Hidd el, baráti hűség nem terem

mindenütt, ritka kincs az a világon.

Ha van úgy, hogy nem látlak néhanapján,

számomra nincs több béke, pihenés;

s ha aztán újra látlak, úgy hat az rám,

mint hosszú böjt után a bő evés.

Mint mikor a has mindent kiürít már,

s e fájdalma jobb a korábbi kínnál.

S kezeim közt egy nap el nem mehet,

hogy őt lelkemben ne halljam s ne lássam;

kályha, tűzhely oly tüzes nem lehet,

hogy sóhajommal izzóbbra ne váltsam;

s ha olykor itt van, kissé közelebb,

úgy fölszikrázom, mint a vas a lángban;

s ha szavam várja, még annyit fecsegnék,

hogy kevesebb lesz, mintha nem sietnék.

Ha felém száll arcáról egy mosoly,

vagy rámköszön az utcán, mikor ott jár,

úgy szökkenek föl, mint a puskapor,

ha eldördül az ágyú vagy a mordály;

ha kérdez, hangom elrekedve szól,

szavam vesztem, felelni sem tudok már;

nagy sóvárgásom elbágyad egészen,

s képességemen megtörik reményem.

Nem is tudom, milyen szerelmet érzek,

mely szinte már a csillagokba hág,

s ha megmutatnám a világ szemének:

bőrömön nincs olyan rés, melyen át

előlépve ne mutatná csekélynek

s ügyemnél kevésbé szépnek magát.

Mert szerelemről szólni kegyelem kell,

s ki égig szárnyal, földi szóra nem lel.

Visszagondolok régi életemre,

milyen is volt, míg nem szerettelek;

nem akadt senki, aki észrevenne,

időm reggeltől estig elveszett;

talán a versírás jutott eszembe,

meg az, hogy a tömegből elmegyek.

Most a nevemet hol gáncs, hol dicséret

éri, és legalább tudják, hogy élek.

Szememen át szálltad meg szívemet,

s most úgy terjedek, mint must az üvegben

a nyakon túl, hol teste szélesebb.

Mert képed kívülről megáztat engem,

s bent, a szemen át, nő; s mint bőr, melyet

földuzzaszt a velő, én úgy növekszem.

S mert ilyen szűk az út, ahol bejöttél,

nem félek, hogy valaha is kiszöknél.

Mint lég, a labda belsejébe szállva,

egy fúvással kívülről szelepét

kinyitja, belülről pedig bezárja:

így érzem, hogy szememen át belép

drága képed a lelkem pitvarába,

nyitva s magára zárva reteszét.

S én, mint a labda az első ütésre:

csak rámnézel, s fölpattanok az égbe.

Ám csak egy szerelmes dicsérete

egy szép hölgynek elégtételt nem adhat,

mert szépsége így meghalhat vele.

Így, bár szeretlek s tisztellek, szavamnak

hozzád képest kevés az érdeme;

sánta lépést lassú szárnnyal se tarthat,

s a nap nem egyre ontja: a világ

minden szemének adja sugarát.

Hogy égethetsz, ha egyszer így hatoltál

belém, két mindig nedves szememen,

mely nem pillantást, egy tűzvészt elolt már!

Itt minden védekezés esztelen:

ha víz tüzet gyújt, áhított bajomnál

segítség már számomra nem terem,

hacsak a tűz nem. Milyen furcsaság:

tűz gyógyítja a tüzes seb baját.