XLIX

Egy év híján ötven lettem,
kissé meg is keseredtem,

s nem áhítat, mi átitat.

Egykor voltam boldog is ám, 
nem volt létem mindig silány,

suta séta.

Talán volt ki szeretett,
ki mellettem melegedett,
s volt bolond-boldog.

De immár nekem mi a részem? 
Önmagammal cseverészem.
Vagány magány.

Lám lelkem ifjú, majdnem kamasz,
nem látott csak tíz-húsz tavaszt

s szeretem szerelem szerepem.

Majdnem félszáz, ... rémes bizony,
nem jár vele eszem-iszom.
Nincsen benne dínom-dánom,
van helyette szánom-bánom.
Átok rátok!

Nem panasz szülte e sorokat,
nem szégyellem én koromat,
bár tudom, kissé nyers vers.

Ám erős vagyok, mint a fűszál,
s ha olykor bennem tűz s vágy kószál,

folyton elfojtom.

Maradnak a kis örömök,
pöttöm ködös rőt ördögök,

gyomor-nyomor, mit a kanál kínál.