0 Rh+

A profik ebből kitalálták, hogy véradás lesz a téma. Évente háromszor idejön a faluba a Vöröskereszt, és aki kedvet érez hozzá, adhat vért. El szoktam menni, mert szeretem hasznosnak érezni magam. Egy ideje van még egy motivációm, a lelkesedés, ahogy fogadnak. Minket. Mert az "ujjongás" nem nekem szól, hanem Picúrnak. Azért, mert én ilyen visszafogottan szoktam szólni őkutyaságáról, az még nem jelenti, hogy egy átlagos ebről lenne szó. Az átlagosnál barátságosabb, és nagyon értelmes, szófogadó, jólnevelt. És nem csak a kultúrházig szokott elkísérni, ahol a véradás zajlik, de az áldozati szobába is be szokott jönni. Én először (még pár éve) kizavartam, mert mit keres egy "orvosi szobában", de az ott dolgozók sajnálták meg a kutyust, hogy milyen aranyos, milyen drága, stb. - ne zavarjam ki a hidegbe. Jó, ehhez az is kell, hogy tacskó méretű legyen, és ne borogasson fel mindent, ne nyalogassa össze a felszerelést. Odáig fejlődött a dolog, hogy egy ideje már csontot is hoznak neki, ennyire számon van tartva. Pedig négyhavonta jönnek csak. Minden hölgyet körbelátogat, megszimatolja őket, aztán befekszik az egyik ágy alá, és vár rám. Most már ott tartunk, hogy amelyik ágy alá fekszik - ugyanis 4 van belőle - az a fekhely félre van téve nekem, mert a kutya azt választotta :). Persze tudni kell, hogy nagy nyüzsgés, tolongás nincs, a három óra "ügyfélfogadás" alatt van 20 vendég. Tehát családias a hangulat, de éppen ez a jó és vonzó a dologban. Momentán 17 véradásnál tartok, igaz 2004-ben kezdtem.

Őzön víz - özönvíz

Először csak rettegve és szívszorongva bámultam ahogy a garázslejáró előtt egyre csak nő a vízszint. A garázs ugyanis félig süllyesztve van a földbe, tehát arra lejt a talaj. Ez még nem lenne baj, hiszen csináltam a bejárat elé lefolyót, de nem csak 20 nm szórványos esője csorgott oda, hanem a fél dombolda-LÉ.  Mert a ház mögé árkoltam egy vízelvezető csatornát, de nem bibliai mennyiségű csapadékra volt az felkészítve. Szóval az lassan (nem is olyan lassan) megtelt, a víz túlbukott, a védelmi rendszer megbukott. És csak úgy hömpölygött a garázs felé, ahol már térdig állt a víz. Bár jól zár a Hörmann garázsajtó, de azért ez nem egy járványügyi zsiliprendszer. Amikor a vizet végre elnyelte a lefolyó, akkor ujjaimat keresztbe téve, sűrű fohászok közepette felnyitottam a kaput. Szézám tárulj! Atyaég! Az ötven kilós asztal arrébb úszott fél métert, minden nedves, és sajnos két elektromos szerszám is a földön maradt, amikből csorgott a víz. Nem részletezem az elszomorító állapotot, félek a mai híradóban ennél szörnyűbb felvételek lesznek, lényeg, hogy kb. 15 centi magasan a garázsban is állt a víz, és persze a faanyagok is alaposan megszívták magukat. Vagy két órát takarítottam, míg úgy-ahogy rendbe tettem a garázst. Levontam a tanulságot, a telek felső határánál is kell csinálnom egy első védelmi vonalat, és meg kell erősítenem, magasítanom a régi töltést is. Bár előre tudtam volna, hogy ez lesz - igaz ez egy nagyon buta mondat :) 

Szóval erre a napra el lettem átkozva, tehát nem is fogtam már semmilyen munkába, a végzettel nem jó packázni. Egy véradást azért megkockáztattam ...

Zápor, zivatar, eső

Szitál, permetez, szemerkél, csepeg, csepereg, esik, zuhog, ömlik, szakad, dézsából öntik. Pedig már hajnalban is arra ébredtem, hogy ütemesen zubog a víz a ciszternába, és kísérőzenének égiháború ad aláfestést. Idén valahogy rengeteg csapadék van, csordultig az összes vízgyűjtő, sőt már ki is folyik belőle.  A hajnali égi áldás után volt egy kis szünet, sikerült elmennem a boltba Picúr kíséretében, majd a reggeli befejeztével lefestettem a készülő kerti asztal lábát. Alig fejeztem be a pemzlizést, már újra felhők gyülekeztek a fejem felett, és olyan égszakadás tört ránk, hogy ihaj. Gyorsan beiszkoltam a házba. Szeretem az esőt, de leginkább száraz helyről nézve, meg utána az a friss esőszag, az valami isteni. A tó felett hatalmas párapaplan lebeg, és szerintem hamarosan szivárvány is lesz. Szerencsére a garázs nem ázik be, mint régen - legalábbis nagyon bízom benne. Hál' istennek a tüzifa darabolásával elkészültem, de a földmunkákkal várnom kell 2-3 napot, míg szikkad a föld. Majd a padláson folytatom a lambériázást. Mostanában amúgy Grafival vannak gondjaim. Először eltűnt egy teljes napra - talán éretlenségi találkozója volt - most meg nem akar enni. Próbálkoztam párizsival, kenőmájassal, szardíniával, kockasajttal, macskatáppal, de csak lenéző, méla undor volt a válasza. A kutyakonzerv szaftjából hajlandó volt kicsit lefetyelni. Mellesleg csurom vizesen jött haza, úgy nézett ki, mint egy mosókefe. Most egy rongyon, itt fekszik az ölemben, mint egy nagy szürke gombolyag.

És hogy stílusosan fejezzem be, íme néhány tucat záporvirág ...

Móricka

Valaha jókat játszottam egy CanadaHun nevezetű oldalon, azon játékok közül is a Móricka tetszett a legjobban, ami egy asszociációs játék. A meghatározásokból ki kell találni egy szót. Ahány sor, annyi meghatározás, és annyi szó. És ha meg van valamennyi szó, akkor még nem vagyunk készen, mert ezek a szavak valami logika kapcsán összefüggenek. Ezt a logikai kapcsot kell megtalálni.

férfinak van nyak felett, derék alatt
lehet macskával vagy jószándékkal kikövezve
méhek tantárgya
állítólag nemesít
az anyósé a leghosszabb
tiéd csak a lekvár
puskaporban, Martiniben ez a nyerő
a tervszerűtlen ivászat gyümölcse
ha kicsi savanyúság, ha nagy gyümölcs
ha Fekete László L-s pólót húz
asztalos szerszám
a bokszolók Öcsi bácsinak ismerik

Egy egér naplója

A vasárnapi bábelőadás kapcsán jutott eszembe, hogy 2009-ben láttam az Állami Bábszínházban az Egy egér naplóját, ami szintén Bálint Ágnes meséje. Nagyon modern előadás volt, mert három dimenziós, mozgó hátteret vetítettek a bábok mögé, és mikor az egér menekült a városban, akkor a házak csak úgy "szaladtak". De ezek a jelenetek szerencsére csupán fűszerezték az előadást, a hagyományos bábjáték volt az uralkodó, szóval szerintem pont jól eltalálták az arányt. Kell-e mondanom, hogy nagyon jól éreztem magam? Ez abból is látszik, hogy ihletet merítettem az előadásból, és utána írtam a lentebbi sorokat. Ahogy visszaolvasom, újra megelevenednek a kis kópék ...

Bábszínházban gyűl a tömeg, zsibongnak a gyerekek,
sok kis pajkos csitri csikó nyelvecskéje megered.
Izzó szemek, szálló loknik, teljes már a hangzavar.
nem tudni, hogy melyik gyerkőc izgalmában mit akar.

Aztán sötét ereszkedik a zajongó nézőkre,
aprót kondul egy kis harang, figyelmez a fél ötre.
Csend üli meg a teremnek valamennyi szegletét
mint mikor a templomunkban felhangzik a szentbeszéd.

Elbűvölten koncentráló, álmélkodó kislányok;
rosszalkodó, nemtörődöm gyerekeket nem látok.
s felbukkan az első rongybáb a paravánnak oldalán
az egy apró pocok, cickány vagy egy kisegér talán?

Igen, ő egy apró bajszos, fürgelábú kisegér,
múzeumnak padlózatán minden lyukba belefér.
Siet, szalad, rohan, inal megnézni a világot,
jééé, amott egy fehér macska, hát ilyet meg ki látott?

Ennél nagyobb izgalom csak a székekben látható,
ficánkoló pöttöm Pannik szorongása átható.
Szurkolnak az egérkének: - Jaj, csak baja ne essék!
Cicamama kérjük szépen, karmolni most ne tessék!

Véget ér az előadás, a lámpák újra kigyúlnak,
de a fénylő gyermekszemek csillogása nem szunnyad,
újra vígan csacsognak ők, mesélik, hogy mit láttak,
nézni őket csupa derű, még a szem is könnybe lábad.

Nosza, gyerünk, menjünk haza, volt egy káprázatos napunk,
ha sietünk még ott a sarkon vattacukrot is kaphatunk.
Ne félj pöttöm, jövünk újra, látsz még számos szép csodát,
anyatejjel szívd magadba a kultúránk hódolatát!

Mesefesztivál

Kedves Gyerekek remélem nem vagytok még ágyban! Valaha, a Kossuth Rádióban, az esti mese előtt majdnem ez a szöveg hangzott el, bár ott azt remélte a bemondó, hogy a gyerekek valójában már ágyban vannak. Az előző bejegyzésben már ígértem, hogy most valami mesés dologról fogok regélni: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy okos, művelt lány, aki arra tette fel életét, hogy örömöt hintsen szét a világban. Aztán talán véletlen, talán tudatosan rájött, hogy ezt leginkább a gyerekeken keresztül teheti meg. Hiszen a gyerekkor alapozza meg, kiből milyen felnőtt válik, és ahogy a mondás is tartja: Aki a mesét szereti rossz ember nem lehet! :) Aki egy ártatlan, bájos gyermeki világban nő fel, az feltehetően korosabb emberként is tiszteli és szereti környezetét. Ugye már kitaláltátok, ki az akiről fecsegni kezdtem? Igen, Bálint Ágnes a központi szereplője ennek az írásnak. Aki ellátogat a vecsési emlékházba, sokkal mélyebben és emberközelből ismerheti meg az írónőt, és ezáltal teljesedik ki a kép. Fotókat a ház belsejéről nem tudok mutatni, de talán jobb is így, mert nagyobb lesz Bennetek a kíváncsiság. Temérdek tárgy és ereklye tárja szemünk elé azt a kort, amiben Bálint Ágnes felnőtt, majd később alkotott. Engedtessék meg nekem, hogy eláruljam mi tette rám a legnagyobb hatást. Rögtön a kiállítás elején, egy vitrin alsó polcán van egy levélke. Egy gyermeki pracli írása, egy rövidke fogalmazás, amit a negyedik osztályban írt Ágnes. A címe ha jól emlékszem: Ha lenne 10 pengőm. Valahogy szíven ütött a tény, hogy már tízévesen is olyan volt, amilyennek felnőttként elképzeltem, és már akkor is érdekesen, színesen fogalmazott. Emlékezetből próbálom visszaidézni: "Aki ismer engem, az meg sem kérdezné, mit kezdenék tíz pengővel. Természetesen könyvet vásárolnék belőle, ha lenne ennyi pénzem. Mert az jó. Mármint nem a 10 pengő, hanem a könyvolvasás." :) Hát nem aranyos egy 10 éves kislány szájából? Bár a mai nemzedék is ilyen lenne!
El kell mondanom, hogy én személy szerint sokkal többet kaptam ettől a látogatástól, minthogy megcsodáltam Bálint Ágnes tárgyait, lakhelyét, emlékeit, díjait, kitüntetéseit, meg azokat a girbegurba betűkkel írt levelezőlapokat, amiket a gyerekek írtak neki. ("Sompolyogi ette meg a kolbászkerítést.")
Személyesen találkoztam Bálint Ágnes lányával, Annával. Ez akkor is örömteli lenne, ha csak megszoríthattam volna a kezét, de Ő volt olyan kedves, és maga vezetett végig a tárlaton. Igaz, egy-két hete már levélileg ismertük egymást, mikor vettem a bátorságot, és email-ben kértem tőle egy Bálint Ágnes mesét, de ez akkor is felülmúlta várakozásomat. Szóval nagyon jólesett kedvessége, barátságossága, és amire külön büszke vagyok, még oda is bepillantást engedett, ahova átlaglátogató nem jut el. A padlásra. :) Ugyanis tudtam Bálint Ágnesről, hogy nem csak meseíró volt, de fordító is (a rajzoláson kívül), és mindig is érdekelt, hogy mit olvasnak a nagy formátumú emberek. Kicsit ez olyan, mint a mondás: az vagy amit eszel, vagyis átfordítva: az vagy amit olvasol. Szóval ennek kapcsán jutottam el a padlásra. :) Remélem irigyeltek, mert az én keblem dagad ám piszkosul!

De a cím nem azért mesefesztivál, mert meglátogattam az Emlékházat, hanem mert szombat, vasárnap programok voltak gyerekeknek, délelőtt, délután bábelőadás, lovaglás pónin, mindenféle kerti játékok, kincskeresés, arcfestés, egyéb nyalánkságok. Ezekről a dolgokról már tudtam képeket csinálni, és ezeket Ti is megcsodálhatjátok. Az utolsó bábelőadást volt szerencsém nekem is látni, az Ametiszt bábcsoport adta elő a Kék kiskutya darabot (Ez nem Bálint Ágnes műve). Jópofa előadás volt, sok énekkel, de azt sajnáltam, hogy nem Frakkot vagy Mazsolát láttam helyette. Közel három órát ott töltöttem, de minden perce mosolygós volt, és biztos vagyok benne, hogy nem utoljára jártam az ősi fák alatt. És most néhány fotó, hogy ízelítőt kapjatok a hangulatból.

Nemesleányfalu

Immár vagy 15 éve hagyomány, hogy az érettségi vizsgák végeztével egykori osztályunk 2-3 napra találkozik az osztályfőnök telkén. A Tanár úrnak ugyanis Nagyvázsony szomszédságában, Nemesleányfalun van háza, egy jó nagy udvarral. Sokan már péntek este lemegyünk "dorbézolni", hogy aztán vasárnap délig visszafiatalodjunk egészen 1982-ig. Egész jól szokott sikerülni :)

Idén csak szombat reggel mentem le, de ha már a péntek estét kihagytam, akkor igyekeztem jó korán ott lenni. Hogy a közlekedési dugókat elkerüljem képes vagyok felkelni fél 5-kor, és szabadon száguldozni az utakon, persze csak józan emberi mérték szerint. Tehát jó korán ott voltam, a többiek még csak épp ébredeztek az előző napi konszolidált lumpolásból. És szép lassan szállingózni kezdtek a többiek is. Mikor már voltunk vagy öten-hatan, akkor (Kandúr) Bandi elővette szintetizátorát, és gyakorolni kezdtünk az esti "műsorhoz". Délig elütöttük az időt nótázással, de ne magyar népdalokra gondoljatok, hanem Máté Péter, Illés és Neoton slágerekre. Hiába, a kor az kor. És a pingpongasztal is szerepet kapott a délelőtt során. Ebéd gyanánt egy közeli kifőzdében hamburgert rendeltünk, majd indultunk teniszezni. Ekkorra már szép számmal összegyűltünk, ha jól utánaszámolok, voltunk vagy tizenketten. Három órát teniszeztünk, de mivel 4 páros is volt, ezért ez senkinek nem volt megerőltető, igaz, most így hétfő táján érzem az izomlázat a jobb alkaromban. Játék után visszatértünk a bázisra, ahol nagy örömünkre újabb osztálytársat fedeztünk fel, és nem is jött üres kézzel, hozott nekünk egy sült kecskét. Remélem ez senkit nem rémiszt, még ha különösen is hangzik. Volt hozzá krumpli meg uborka, valamit Kenesén sütött házikenyér, olyan igazi jóféle magyar vekni, aminek darabja 3 kiló. Mindenki jóízűen falatozott, csak a cuppogások és áhítatos nyeldeklések zaja törte meg a csendet. Vacsora után újra a zene került előtérbe, meg persze a csoportos beszélgetések. Igazából ezek a szombat esték a legértékesebbek, mikor magunk között beszélgetünk, röhögcsélünk, vidulunk. Hihetetlen, hogy több mint 30 éve ismerjük egymást, és ugyanúgy szólunk egymáshoz, mint egykor. Persze ehhez kell, hogy ilyen jó osztály legyünk, és minden évben találkozzunk, sőt akár évente többször is szervezzünk valami közös programot. Csak a példának okáért én az osztálybéli Erikával és Lucával járok vagy 10 éve evezni a Tiszára, de az is jellemző (szerintem) hogy két házaspár is van az osztályban, akik a gimnáziumi társukat választották egy életre. Már úgy értem egy asztal, egy ágy. Illetve két asztal, két ágy, mert két párról beszélek, de nem akarok belezavarodni ... 

Tanár úrnak is átadtuk ajándékát, idén kerékpársisakot kapott, reméljük még sokáig tudja használni. Bár nem mondtam, de persze az ital is fogyott, jóllehet sokkal szerényebb keretek között, mint az korábban dívott. Talán az előző napi tivornya hatott fékező hatással? De a hangulat nem lehetett volna akkor se jobb, ha mézsör folyik a csapból, hiszen nem azon múlik. Én csak azokat sajnálom, akik kihagyják ezeket az emlékezetes estéket. Mert azért vannak olyanok is, akik nem járnak ide, de a 26 fős osztálylétszámból 12-14 fő itt szokott lenni. Sajnos minden évben vannak tagok, akiknek a családi program felülírja ezt a találkozót, de a "kemény mag" inkább ehhez a programhoz igazítja az összes többi eseményt. Ez annál is inkább nem ütközik nehézségbe, mert már most tudjuk a jövő évi "kongresszus" időpontját. És az kiemelt hepaj lesz, mert 50 évesek leszünk. Püff neki! De előre nem akarok sopánkodni, meg aztán mindenki annyi éves amennyinek érzi magát. Én húsz is alig múltam!

Megközelítőleg éjjel egyig beszélgettünk, és utána tértünk nyugovóra. Laczkó házában is tudunk aludni heten-nyolcan, illetve akik nagyobb komfortra és elkészített reggelire vágynak, azok a közeli panzióban is álomra hajthatják fejüket. Azok sem drága helyek, csak oda még el kell ilyenkor sétálni. A vasárnap reggelek kicsit álmosan telnek, és sokan szeretnek tovább aludni. Engem ugyan kivet az ágy, de azért jól el tudom foglalni magam. Most például reggelit csináltam a panzióban "rekedteknek", és átsétáltam vele hozzájuk. Nem kell nagy dologra gondolni, mert nem rántottát csináltam - pedig az az erősségem - csak néhány szendvicset kentem meg. És azt is csak azért, mert megkértek rá, és hol tudok én egy nőnek nemet mondani? :) A vasárnapi délelőttök ilyen téblábolással telnek, meg némi rendrakással, takarítással, hogy ne a házigazda rokkanjon bele. És délben általában el is indulunk haza. Én annyiból nem is bántam ezt, mert így hazafelé még be tudtam ugrani Vecsésre, a Mesefesztiválra. Tudjátok, amit korábban reklámoztam ... De ez egy külön fejezet lesz ...

Versírás

Nem szoktam gyakran verset írni, és annál is ritkábban tárom azt nyilvánosság elé. Ez egy elég intim szféra, sokszor pőrére vetkezik az ember, és sebezhetővé válik, hogy a csontjáig, szívéig látnak ismeretlen látogatók. Nekem kettős hozzáállásom van a rímekhez. Ha jön a múzsa vagy ihlet, vagy nevezzük bárminek, akkor valahogy valami belső sugallat vezeti az alkotó kezét, máskor olyan a folyamat, mint valami keresztrejtvény. Két szótag, a vége rímeljen a fustély* szóra. És az ember agya kergeti ilyenkor a szavakat, mint cica a farkát. A versírásnak is vannak szabályai, trükkjei. Nem csak a rím a lényeg, bár az a legfontosabb. Kezdődik mindjárt a rímképlettel, és hogy csak a legegyszerűbbeket mondjam AABB, ABAB. Vagyis hogy melyik sor melyikkel alkot rímpárt. Aztán vannak olyan, számomra elfajzott "képletek", mint a haiku, ami még csak nem is páros sorból áll. Az ABAB képlet annyiból "engedékenyebb", hogy ott hosszabb gondolatokat lehet kifejteni, mert később következik a rím. Számomra a legfontosabb a dallam, hogy üteme, ritmusa legyen a szövegnek, és úgy tudd olvasni a költeményt, ahogy a patak szalad a medrében, zuhatagok, gátak és hullámtörők nélkül. Ehhez a szótagokat kell számolni, de valójába elég ha magadban, de leginkább hangosan felolvasod, és már érződik is, hogy helyén van-e minden. Mert sokszor nem elég, hogy a sorok szótagszáma egyezik, de a mellék- és félmondatok egységének is azonosnak kell lennie. És néha akkor is jó a dolog, ha nem egyezik a szótagszám. Na most jól megzavartam mindenkit. Persze ez így tudományosan leírva leginkább maszlag, magam is megrémültem tőle, de a legjobb próba a felolvasás. Aztán ha a rím az istennek se akar kijönni a végén, akkor jönnek a trükkök. Rokonértelmű szavak, ha azt megengedi a mondanivaló, vagy a szerző érzelemvilága. Olyanokra gondolok, mint a fut, szalad, lohol, inal, de a botorkál, lődörög, lézeng, támolyog ugyebár már más hangulatot áraszt. Nagy segítségünk lehet még, hogy egy mondaton belül a szavak felcserélhetőek, ezáltal más szó kerülhet a sor végére, és máshoz kell rímet keresni. Apró trükk a szótagszámok egyezéséhez, hogy beteszünk egy rövid és semleges szót, többnyire jelzőt - víg, bús, rőt, ződ :), kék, zord - avagy hangsúlyosan megismétlünk szavakat: "Nem, nem, nem, soha nem, nem, nem ..."** Na hogy folytatódik? Gondolj a dallamra! Apropó, ennek a dalnak kapcsán idekörmölöm, hogy ennek AAC BBC a rímképlete. Jaj, most kiestem gondolataim medréből ... De talán több szót kár is lenne erre vesztegetni, meg ki tudja kit érdekel ez rajtam kívül :) Viszont egy dolgot nagyon fontosnak tartok! Amiről itt írtam, az még nem költészet, csupán versírás. Mert itt csak a formáról volt szó, és fűzfapoéták részére íródott. Az Igazi vershez, sőt költeményhez kell Mondanivaló, sőt valami elmagyarázhatatlan, kusza és szokatlan és mégis zsigerileg érezhető mondatok, meghökkentő jelzős szerkezetek, ami egy átlagembernek eszébe sem jutna. Nekem mindig Radnóti jut ilyenkor szembe: 

"... ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen, ...". 

Ez annyira szép és idilli kép, szívfacsaróan csodálatos, főleg ha belegondolunk milyen körülmények között íródott ...

Ám zuhanjunk vissza a földre, ide a hétköznapi emberek közé! A fentebbi eszmefuttatásnak az volt az apropója, hogy írtam egy verset, amire büszke vagyok, pedig alig van köze a korábban felsoroltakhoz. Tímár György egyik vidám verse ihlette, másfelől főhajtásként született, egy másik alkotó ember felé.

Tejesdoboz, kinder-tojás,
vattapamacs, mézeskalács,
kottapapír, guriga,
dekupázs és spatula.
Konzervdoboz, koszorú,
kerek, íves, homorú
zsenília, akrilfesték,
só-liszt gyurma érdekesség.

Söröskupak, szappanfőzés,
mécsesekkel elidőzés,
papírpohár, csinos girland,
fonalakból szőtt pók-firhang.
Karton, filc és fatojás,
lyukasztóval alkotás,
mindenféle csöppnyi állat
víg otthonra lel tenálad.

Dekorpapír, képkeret;
ugye, Te is élvezed?
Parafa és PET-palack,
belőlük lett kismalac.
Ruhacsipesz, szalvéta,
leutánzom biz' még ma!
Mennyi varázs, mennyi álom,
házicsoda diszkont áron.

Két év öröm, ötszáz írás,
négymillió "kukucskálás",
ezernégyszáz olvasó,
írásodtól olvadó ...
Levendulalány és kifli;
blogod ezer szívet nyit ki!
Szavaid, mint tündék, manók,
szépítik a szürke valót!

*fustély - dorong, husáng

** - Én nem leszek sohasem a játékszered (Kovács Kati)

5, 6, Hét

Pár napig nem volt erőm írogatni. Ha netán valakinek hiányoztam - bár ne legyek nagyképű - elnézést kérek, nagyon sokat kellett dolgoznom az elmúlt napokban. Úgy kezdődött, hogy rendeltem 2 köbméter tüzifát. Igaz, kályhám, kandallóm nincs, de ezt a fát nem is füstjelzések eregetéséhez vásároltam. Azt találtam ki, hogy .... mintha ugyanabba a folyóba lépnék ... ezt én már írtam! Na akkor rövidre fogom: elkészültem. Ennél rövidebben nem tudtam összefoglalni. Bárcsak a munka is ilyen sistergő istennyila sebességgel ment volna. De immár kipipálva, eltakarítva, rend és tisztaság az utcán is. Közben azért voltak érdekes momentumok. találkoztam például nagyon spéci bogarakkal.

Erős a gyanúm, hogy a fával együtt érkeztek. Először darázsnak néztem őket, és tiszteletteljes távolságból szemléltem őket. Aztán feltűnt, hogy nem repülnek, csak úgy bóklásznak a földön. Szerencsére jött Robi, az erdész szomszédom, és felvilágosított, hogy ezek darázscincérek. És tényleg! Most hogy közelebbről stíröltem őket, feltűnt, hogy nem sárga-feketék, hanem fekete-sárgák. Tök helyes bogarak, sárga a lábuk, és simán meg lehet tőlük ijedni. Így védekeznek a madarak ellen. Aztán ma láttam öt-hat gyurgyalagot! Óóó, ezek csodás madarak. Röpülés közben csak a hasuk látszódik jól, ami élénk kék, de amúgy hazánk legszínesebb madara. És milyen érdekesen vitorláznak a levegőben. Apropó madarak. A tornácra befészkelte magát egy rozsdafarkú. Szerencsére Grafi olyan magasra nem tud felmászni. És ha már Grafinál tartok: valamivel elcsapta a hasát. Volt itt olyan haccacáré, hogy ihaj. Előbb mint valami festékszóró a fenekével beterítette a

konyha kövét, aztán hányt is valami habosat, végül a padláson leltem egy kupac emésztetlen macskakaját. És a cica is olyan levert volt, csak bámult maga elé, mint Polgár Judit egy különösen nehéz sakkjátszmán. Szerencsére mára már virgoncabb lett. Ja és virágzik a lila akác. Tuti történt még egy csomó más érdekes dolog, de olyan a fejem, mint a szita.

Bálint Ágnes

Hogy gyerekkoromban szerettem a meséket, azon nincs semmi meglepő. De hogy közel ötvenhez még mindig elvarázsolnak a gyermeki történetek, az talán már jobban szembeszökő. Köszönöm Édesanyámnak. Még most is mosolygok, ha arra gondolok, hogy a vasárnap déli meséket olyan áhítattal hallgattuk, hogy közben kihűlt a levesünk. Csak apám bosszankodott, mert rajta kicsorbult a mesék ereje. Anyukám sokszor hívott engem Sluga manónak, sajnos ezt már nem teheti meg, pedig jólesne. Amikor először találkoztam Bálint Ágnes nevével, akkor a mély döbbenet és értetlenség

uralkodott el rajtam. Hogy lehet valaki egyszerre Bálint is, meg Ágnes is?! Aztán mikor erre a különös dologra fény derült, akkor már arra voltam büszke, hogy azonos nevet viselünk. Valójában ez még most is örömteli számomra ... hogy is mondják ... nomen est omen? :)

Bálint Ágnes azért is  áll közel szívemhez, mert sokáig egy helyen laktunk. Ez a hely Vecsés. Sajnos nem tudtunk egymásról, illetve ez csak nekem veszteség, de most érzem igazán, mennyire. Beleborzongok, ha arra gondolok hányszor mehettem el a háza előtt, én tudattalan. De amiért tollat ragadtam, az nem más, hogy valamiképpen lerójam tiszteletem, és némi reklámot kürtöljek világgá. 

Május 25-26-án Mesefesztivál lesz a Bálint Ágnes Emlékházban, Vecsésen, a Barcsai utca 1 szám

alatt. A hétvégén voltam ott, sajnos zárva találtam, az említett időpontban meg nem tudok elmenni, mert pont érettségi találkozóm lesz. Pedig káprázatos műsor várja az odalátogatókat. Külön kíváncsi lennék mit szólnának, ha felnőttként sorba állnék, hogy Manócska jelmezben lefotózzanak.

Akit érdekel a program az itt nézheti meg, ha valaki Bálint Ágnes személye és az Emlékház iránt érdeklődik, akkor ide kell ellátogatni.

(Közben felfedeztem, hogy Szlahó Csaba Vecsés polgármestere, akivel sokat fociztam iskolásként, és akinek az édesanyja az osztályfőnököm volt a Petőfi Iskolában :) )

Templomban

Egyszer már írtam, hogy nem vagyok vallásos, tehát nem ezen oknál fogva voltam a megszentelt falak között. Nusika kért meg még egy hónappal ezelőtt, hogy segítsek a kórusnak énekelni. Nem szoktam vallási énekeket énekelni, mert számomra visszás, hogy nem vagyok templomjáró ember, és mégis ott énekeljek, de ha segíteni kell valakin az más kérdés. Így is zavarban voltam, mert csak egy dalról volt szó, és a szertartáson több ének is elhangzott, amit én nem ismertem. De fenn voltunk a karzaton, és én elbújtam a második sorban, tehát annyira nem volt feltűnő. És még ezenkívül számos dolog meglepetésként ért, például, mikor meg kellett fogni egy másik férfi kezét, és úgy kántáltak valamit. Nem elég, hogy egyedül élek, még egy félidegen pasival parolázzak? Aztán volt pénzgyűjtés is vagy nevezzük adománynak, gondolom ez a hivatalos neve. Ostoba érzés volt butának és tájékozatlannak lenni, de hát én más közegben nevelkedtem. Most még meg kell néznem mit jelentenek a liturgikus színek, valamint hogy kit vagy mit jelent a Kyrie Eleison megnevezés. Utóbbi azért tűnt fel, mert Vavyan Fablenek van egy hasonló című regénye. Napi mondandómat egy szép dologgal szeretném befejezni, ami miatt örülök, hogy részt vettem a mai szertartáson. Az atya egy történetet mesélt el, amit utána megkerestem az interneten. Nekem könnyeket csalt a szemembe ...

A kislány karácsonyi csomagot készített. Egy dobozt csomagolt be drága aranypapírba. Olyan sok papírt használt fel, hogy az édesapjának feltűnt, és megkérdezte:
- Hát te meg mit csinálsz? Pazarolod a drága papírt, mintha te vetted volna.
A leány elsírta magát, és félrehúzódott egy sarokba. A dobozt erősen magához szorította. A szentestén, amikor a család tagjai megajándékozták egymást, a leány is odaadta apjának a szeretettel becsomagolt dobozt.
- Papa, ez a tiéd!
Az apa elérzékenyült. Talán nagyon kemény volt. Végeredményben az ajándék az övé. Óvatosan felbontotta a csomagot. Nagy meglepetésére a doboz üres volt. A nem várt fordulat felbosszantotta és kirobbant.
- Te meg az egész drága aranypapírt egy üres dobozra fecsérelted?
A leány okos, nagy szeméből könnycseppek gördültek le, és így szólt:
- Papa! Nem is üres a doboz. Egymillió puszit tettem bele!
A férfi azóta az íróasztalán őrzi a cipősdobozt.
- Hiszen ez üres -mondják a kollégái.
- Egyáltalán nem! Kislányom szeretete van benne - válaszolja a büszke apa.

Túl az Üveghegyen

A munka nemesít ...

... és már a grófi címnél tartok. De fáradt is vagyok piszkosul. Hétfőn hoztak 2 köbméter fát, és azt darabolom 25 centis darabokra. Szigorúan 25 centisre, mert nem tüzelni akarok a fával, hanem díszítem vele a házat. Mindig irigyeltem a régi parasztházak hangulatát, és ha már nincs gerendaházam, mint eredetileg terveztem, nincs zsupfedelem, akkor legalább annyi bája legyen a háznak, hogy az oldalán tüzifát stócolok fel. Mondjuk ezt a munkát őszre terveztem, de a hétvégén beállított egy pókhasú fickó és fát ajánlott megvételre. Azt is megtudtam - bár akkor még kevéssé hittem - hogy nem csak az a köbméter van amit a matematikusok józan fejjel kitaláltak, hanem létezik erdészeti köbméter is. Ugye, ugye? Ti se tudtátok, igaz? Az erdei köbméter méter x méter x 1.7 méter. De nem csak ezt tudtam meg Jóska "bátyámtól", hanem családi drámáját is, amit az internet szült. Mert amíg nem volt ipari forradalom, addig úgy meg voltak párjával, mint a galambok, aztán jött az ezerszer elátkozott számítógép meg az istencsudája internet, és attól kezdve az asszonyt magába szívta a mágikus bűverő. Mit mondjak, sok jelzőt és hasonlatot hallottam őnagyságára, de a guadalupei Szűzanya nem volt köztük. Próbáltam megértő lenni, de mi a csodát mondhat ilyenkor az ember. Na, de ott tartottam, hogy sok a munka. Reggel, mikor még nem lehet zajongani, a borospincét ásom, mikor elfáradok, a vetélkedőre gyártok feladatokat, aztán aprítom a fát. Majd csak elkészülök egyszer.

Csináltam egy "párkányt" a kapu tetejére, a PVC csőből vágtam egy 5 centis darabot, majd beslicceltem, és felfúrtam egy vékonyabb lécre (ami nálam OSB maradék)

Ezen remekül megállnak a sörösdobozok (teniszlabdás a középső), csak azért van kivágva a tetejük, hogy nehezéket tegyek bele, nehogy az első szellő lefújja.

Öööö ... feltűnt az a nagy tölcsér? Innen már látszik a feladata. A tölcsér egy 110-esről 50-esre szűkítő PVC elem. Összegyűjti a slaggal belecélzott vizet, és egy vödörbe vezeti. Utána majd a vödörből át kell tölteni a vizet 2 vagy másfél literes PET palackba, így tudjuk ellenőrizni, ki mennyi vizet locsolt össze magának. Persze a víz töltögetése is a versenyzők feladata lesz. Ja, és nem elhanyagolható szempont, hogy a tölcsérbe, 50-es csőbe belefér a pingponglabda is. Mondjuk dobálva beletalálni nehéz lenne, de pingpongütőn vezetve, a csőbe beleengedni, és mindezt stafétaszerűen, nos azt el tudom képzelni.

És ami még nem készült el: fúrok a párkányba lyukakat, abba pálcákat dugok, és a 110-es PVC cső tömítőgyűrűit kell a pöckökre rádobni. Amolyan frizbi jellegű feladat.

Egy jó szomszéd aranyat ér

Szerencsére nekem több is van belőle, és áldom is érte a sorsot. De akikről most szólni akarok, azok Ákosék, akiknek nem is olyan régen felújítottam a kerti bútorukat. Ennek kapcsán kicsit többet beszélgettünk. Azt már régóta tudtam, hogy írószerben utaznak, ezért élénken érdeklődtem, hogy kalligráfiához való vágottvégű tolluk milyen van. És persze a szélesebb a jobb. Végül abban maradtunk, hogy bemegyek a raktárba, és magam veszem szemügyre a kínálatot. Az egyik nap, mikor amúgyis arra volt dolgom, megkerestem a telephelyüket. És akkor ért a kellemes meglepetés, nem csak írószerrel, de mindenféle kreatív eszközzel is kereskednek. Csak tátottam a számat. Mint egy gyerek a cukrászdában, úgy

szaladgáltam polcról polcra. Mennyi érdekes dolog! Próbálok visszafogott lenni, és nem túlzásokba zuhanni, de legalább százféle mintalyukasztó mosolygott rám. Háromba rögtön beleszerettem, persze ezek állatfigurák voltak. De volt ott rengeteg matrica vagy levonó, akár méteres példányban. Ami külön tetszett, és szerintem még igénybe veszem, hogy tetszőleges szöveggel és betűtípussal A3-as méretben lehet matricát legyártatni. Korábban a zseníliadrótot csak hallomásból ismertem, most azt is alkalmam volt megtapogatni, és ki is választottam egy barackszínűt. És ami csodálatra méltó, hogy nem is engedték

kifizetni. A tisztesség kedvéért kicsit szabadkoztam, de azért fülig ért a szám. Tájékoztatásul közlöm (a leghitelesebb forrásból), hogy egy ilyen lyukasztó önköltségi áron 400 forint. A 16 mm-es. Már ki is próbáltam, és szuper! :) Arra viszont hamar rájöttem, hogy a szimmetrikus figurák szerencsésebbek. Ugyanis egy ilyen lyukasztóval a papír szélétől 3-4 centire lehet csak mintát vágni. És ha behajtom a papírt, akkor a hajtott részen fejjel lefelé fog megjelenni az ábra. De ezek apróságok.

Maják nyomában

De nem Fényes Szabolcs Maya-ja után koslatok, hanem házilag készítettem egy fúvócsövet. Prímán működik, igazából felülmúlta mindennemű várakozásomat. Ezt is a netről lestem el, egyszerűen kimeríthetetlen az a tárház, amit az internet nyújt a lelkes barkácsolóknak. Ugyebár ez a fegyver két részből

áll, a csőből és az apró nyilakból. Csövet szinte bármelyik barkácsboltban lehet venni, egy a lényeg, hogy az átmérője a nyílhoz passzoljon. Tehát a nyíllal érdemes kezdeni, és itt jön a nagy ötlet .... dobpergés .... FÜLPISZKÁLÓ! A vattás részébe remekül belekapaszkodik a levegő. Ha félbevágunk egy ilyen fülpiszkálót, akkor egy csövet fedezünk fel, amibe csak bele kell tuszkolni egy kisméretű szöget. A szög fejét előtte csípőfogóval eltávolítottam, a szárát pici pillanatragasztóval megkentem, és bedugtam a csőbe, persze úgy, hogy a hegyes vége álljon ki. És ennyi, nem több. A cső, amit vettem egy méter hosszú, fél centi a belső átmérője, alumínium az anyaga. A lövedék beleáll a fenyődeszkába is, de egyes

videók szerint a sörösdoboz falát is átüti. Ne feledjük, ez nem gyerekeknek való játék, ez fegyver, amivel óvatosan kell bánni. De felnőtteknek jó szórakozás.

Vuvuzela vagy dongó?

...
Tenger virág nyílik tarkán körülötte,
De ő a virágra szemét nem vetette;
Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak,
Bámuló szemei odatapadtanak.

De nem ám a patak csillámló habjára,
Hanem a patakban egy szőke kislyányra,
A szőke kislyánynak karcsu termetére,
Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.

Ez most nem rejtvény, de joggal kérdezitek, hogy jön ide a vuvuzela, mikor a fenti sorok Kukoricza Jancsi szabadidős tevékenységét örökítették meg. Na de mi van, ha Iluska éppen GYES-en van? Mivel múlatja vajh az időt Jancsi? Hát persze, hogy előveszi kedvenc furulyáját és azzal játszadozik :) Meg tudom érteni. Nemes hangok szállnak ilyenkor az éterbe, és örvendeztetik meg a szívet, lelket. Tehát készítsünk furulyát (akár) újságpapírból. Igaz, igaz, nem is furulya lesz, hanem vuvuzela avagy dongó hívogató.

Ezt a jópofaságot a neten láttam, "paper flute" címszó alatt rá is lehet keresni. Egy Youtube videó bemutatja, hogyan kell elkészíteni, csak angol tudás köll hozzá. De szívesen elmagyarázom, hiszen rövid az egész. Egy

A4-s papírt elfelezünk (kipróbáltam nyolcad papírral is, és úgy is működik) és a felső végén rajzolunk egy kb. centis vonalat, középen pedig egy négyzetet. ezt a centis csíkot ollóval levágjuk úgy, hogy csak a négyzet maradjon meg. Utána egy ceruza segítségével feltekerjük a papírt, ezzel egy csövet képezve. A cső végén kell lennie a kis négyzetnek, ami kicsit lábszelepre hajaz. A csőre rá kell hajtani a kilógó kis négyzetet, és már készen is vagyunk. Akik hosszan szeretnék használni a "hangszert", azok megragaszthatják a papírcsövet, jól kézben tartva azonban erre nincs szükség, illetve ha szétbomlik újra fel lehet tekerni. Persze a ceruzát na hagyjuk benne, mert akkor aztán erőlködhetünk, mint Hakapeszi Maki. Jöhet a dudaszó! Nem szól? Ááá, ti is elkövettétek azt a hibát, amit én is, hogy ösztönösen fújni kezdtétek. Pedig ezt szívni kell. Szívd, ki tudja meddig szívhatod, s mikor lesz a nyűtt vonóbul bot ... Ugye hogy szól? És nem kell telitüdős kéjjel szívni, csak finoman, mást ne mondjak érzékien. Leginkább akkor adjuk a gyerek kezébe, ha mi magunk elmegyünk otthonról, és a bébiszitter múltkor megette kedvenc fagyinkat a hűtőből. Ebből okulni fog :)

Focikapu másképp

Ha már hamar elkészítettem a kaput, akkor igyekeztem kicsit tovább gondolni a dolgot, hogy miképp tudnám több dologra is hasznosítani a szerkezetet. A kapu frontoldali méretében leszabtam egy OSB lapot (igazából kettőt, mert ezek maradékok voltak), megcsiszoltam, hogy senki testrészébe ne szúródjanak szálkák, és fúró, valamit dekopírfűrész segítségével lyukakat vágtam bele. Sablonnak súlyzótárcsát és festékesvödör tetőt használtam. A nyári gyerektáborban majd ezen kell a gyerkőcöknek átdobniuk a labdát, vagy partvissal átvezetni a teniszlabdát az alsó lyukakon, esetleg minigolf állomásnak is használható, ... szárnyaljon szabadon a fantázia. Ha valakinek van játék ötlete ezzel kapcsolatban, azt örömmel fogadom ... És akkor az illusztráció:

Barkácsoljunk focikaput

Azt hiszem minden fiú életében kulcskérdés, hogy szeresse a labdát. Legfőképp persze a focit, de az a lényeg, hogy legyen gömbérzéke - ez még kamaszkorban jól fog kamatozni. Bár az én kamaszkorom elég későre datálódik, de addigra olyan labdaérzéket szívtam magamba, hogy ahhoz csak a Harlem Globetrotters fókaügyessége mérhető :) Ha nem lenne kínos magamat dicsérni, akkor kitérnék pingpong bajnokságokra, focitornákra sőt alacsonyságom dacára röp- és kosárlabda mérkőzésekre, de szorítkozzunk a címben megadott témához. "Hajdanában, amikor még így beszélt a magyar ember ..." - úgy fociztunk a grundon,

hogy két ruhadarab volt a kapu, és tyúklépéssel ellenőriztük a méretazonosságot. De jól lett volna akkor egy ilyen kapu! Mellesleg most néztem a neten, és immár sportüzletben is lehet kapni kiskaput, de bizony vagy 15 000 forint erejéig a zsebünkbe kéne nyúlni. Házilag meg elég macerás hegeszteni, és valljuk be mi vagyunk többen, akik ehhez nem értenek. És akkor még nem is beszéltem a szállíthatóság problémájáról. 

Éppen PVC csőből készíthető hangszereket kerestem, mikor az egyik videón feltűnt egy állvány, ami szakasztott úgy nézett ki, mint egy focikapu. És már fel is izzottak fejemben a diódák, hogy ez pompás kis konstrukció, szabadon variálható és méretezhető, abszolút kielégíti az igényeket. Persze ennek is van költsége, de szétszedhető, szállítható, könnyű, légies, elegáns, formatervezett, kecses, stb. stb.

Én az 50-es átmérő mellett tettem le a voksot, ebből van a legtöbb szerelvény, de még nincs monstrum jellege. Az alapverzió elkészítéséhez kell 2 könyök (90 fok), 2 Y elágazás, 2 karmantyú (szakzsargonban muff a neve) és pár folyóméter sima cső. Azoknak mondom, akik kissé járatlanok a PVC csövek világában, hogy sima csövet kevéssé lehet kapni, ezek is 2 méteres szálakból lettek leszabva, illetve eleve voltak maradékaim. Az alapcső egyik vége ugyanis bumfordibb, épp azért, hogy több cső egymásba dugható legyen. Igazából a bumfordi végződés ki tudja váltani a karmantyú (toldó) szerepét, de én törekedtem a szimmetriára, ezért választottam

ezt a megoldást. A kapu oly módon épül fel, hogy csinálunk két oldalsó háromszöget, és egy hosszú csővel - ami a "felsőléc" lesz összekötjük a kettőt. Lássuk ezt képekben ... Apropó, azok a fekete karikák tömítőgyűrűk. A szerelvényeket ezekkel együtt árulják. Amíg csak a tervezés és összerakás fázisában vagyunk, addig célszerű ezeket kivenni, mert akkor sokkal könnyebben egymásba csúsztathatók az elemek, és nem kell erőlködni. Amikor az eredménnyel elégedettek vagyunk, elég akkor visszatenni a tömítést, és úgy összedugni az elemeket. Ez a fázis bizony fizikai erőt is igényel, de ettől lesz stabilabb a kapu. Megkönnyíthetjük az összedugást, ha A: a csövek végét kicsit elvékonyítjuk reszelővel, B: olajjal (zsiradékkal) megkenjük a gumigyűrűket. A felső képen látható kapu ezzel össze is állt. De szerény

véleményem szerint ennyivel ne elégedjünk meg, mert ez a kapu azért még elég ingatag. Tegyünk bele egy hátsó merevítést! Ehhez az alábbiak kellenek: 2 darab 45 fokos elem, újabb 2 könyök, és újabb 2 muff. A jobboldalt látható, hogyan kell összedugni a szerelvényeket, és a 45 fokos elemet kell ráhúzni a kapu hátsó, támasztó lábára. Utána akárcsak a felső "kapufa" esetében a két muff közé kell bedugni a sima csövet. Ennek ugyanolyan a hossza, mint a felső "kapufának". (Még amikor az előbb leírtam a jobboldal szót, akkor jutott eszembe az alábbi örökbecsű rigmus: "Sem jobboldalt, sem baloldalt nem hallom a csembaló dalt" :) )

Na szóval, készen is vagyunk, itt egy felülnézeti kép. Profibb mesterek persze spórolhatnak az anyagköltséggel, hiszen a PVC hőre lágyul, vagyis a csövek felmelegítésével és kitágításával a karmantyúk (toldók) kiválthatóak. De ez elég macerás művelet, és nem biztos, hogy szép lesz az eredmény. Hozzáteszem, egy karmantyú ára 130 forint cirka, szóval mindenki maga döntse el, hogy megéri-e ezen spórolni és görcsölni benzinlámpával vagy újságpapír tekerccsel.

És hogy szavam ne felejtsem, ígértem a PVC kapu flexibilitását! Mert mi van akkor, ha valakinek 2 sráca van, és uram bocsá' mindkettő kapus akar lenni. Vagy csinálunk még egy kaput, vagy ... megnöveljük a kapu szélességét. Igazából csak a felső "lécet" kell kicserélni egy hosszabbra, és már készen is vagyunk.
További finomítások: 1: A hátsó merevítő rudat ki lehet fúrni, és sátorcövekkel (netán százas szöggel) két helyen rögzíteni a talajhoz - persze javasolt a füves pálya. 2: Szorgos Anyukák hálót szőhetnek rá, vagy horgászboltban vesznek hozzá anyagot.
Mellesleg az én kapum mérete 100 x 70 centiméter, de ez csak ízlés kérdése. Arra azért legyen felkészülve mindenki, hogy ez olyan hobbi kapu ám, leginkább apró gyerekek örömére, tehát ráülni nem tanácsos, és az Apukák se ezen gyakorolják a "tiszta erőből" típusú szabadrúgásukat. 

Remélem elég részletes volt a magyarázat, be kell vallanom, hogy megcsinálni tán könnyebb volt, mint a munkafolyamatot felvázolni. Phűűű el is fáradtam, de majd még folytatom, mert ha egy üzlet egyszer beindul ... És egy ellenőrzőkérdés: Hogy hívják a kapust?

Zengőlégy és egyéb barátaim

Ez a nap a madarakon és fákon kívül legyen a természeté úgy általában. Ismeritek a zengőlegyet? Nem olyan látványos, mint egy szarvasbogár, inkább hasonlít egy alultáplált, sápadt darázsra, de méltán mondhatom, hogy a rovarvilág kolibrije. Nem mellesleg benne van a 10 legkedvesebb bogaraim között. A futrinka, az orrszarvúbogár, a hőscincér, a szarvasbogár és suszterbogár közvetlen partnereként. Ja és perce a katica is, csak az már csak az rovar társadalom plazacicája, ezért kicsit fanyalogva említem. Szóval a zengőlegyet már sokan tévesztették össze a darázzsal, pedig ez ártalmatlan jószág, csak sokszor lesz kíváncsiságának áldozata. Nevét onnan kapta (feltehetőleg), hogy szárnyát olyan magas frekvencián rezegteti, hogy annak zümmögő hangja van, és bizony egy helyben tud lebegni. Nekem bájos. Ha kinyújtod a kezed egy idő után rászáll, és tömzsi "orrmányával" izgatottan szagolgatja pórusaid. Én percekig tudom bámulni, míg el nem zsibbad a karom. Olyan mókás állat, hogy csuda. Ajánlom figyelmetekbe.

Mikor beszaladtam a hajlékba, hogy a fentebbi sorokat megörökítsem, egy héja (vagy egerészölyv) repült át a telken, és az alsó úton egy villanyoszlopra ereszkedett alá. Sajnos a fényképezőgép nem tud annyira erősen fókuszálni, hogy abból bármi érdemleges látszódjon, de rögtön utána előkaptam az ajtó mellé bekészített távcsövemet, és azzal már egész jól meg tudtam figyelni őkelmét. Sajnos gyerekkoromban nem tudtam, hogy létezik olyan hivatás mint az etológusé, és ezért programozó lett belőlem, de az érdeklődés nem hunyt ki belőlem, ahogy szerintem mindenkiben megtalálható ez a fajta kíváncsiság. Példának okáért most olvastam, hogy ha a macska az arcodhoz dörgöli magát, az a ragaszkodás jele. Akkor mi jóban vagyunk Grafival. :) Főleg reggelente szeret dörgölőzni, olyankor vigyáznom kell, hasra ne essek benne. Pssszt, most itt alszik a kanapén, közben mozog a mancsa, vibrál a farka és pofikájával érdekes grimaszokat vág. Vajon mit álmodik? Délután Picúr is előkerült, kivette éves szabadságát, feltehetően a környék összes lánykutyáját meglátogatta, és most várhatjuk a postást az apasági keresetekkel. Ilyen hosszú időre még sosem csavargott el, majdnem két napig volt távol. Persze én vagyok felelős a dologért, de annyira nem szeretem megkötni, még akkor sem ha zokszó nélkül tűri. Egyedül azt nem viseli el, ha elmegyek itthonról és őt itt hagyom. Akkor vonyít, mint a fába szorult féreg, és ha nem kötöm meg szökik utánam. Érdekes módon másképp kezeli ha autóval megyek el, azt már szépen viseli, de a gyalogos vagy bringás távozás kiveri nála biztosítékot. Hát így élünk mink itt falun! Riska ne te neeeeee!

Madarak és Fák napja

 Szeretem a fákat ...,
a temérdek égbetörő göcsörtös ágat.
Ráncos törzsüket, mit ezer seb szabdal,
minden pajkos kis gally téged marasztal.
A sok apró levél vidáman bólogat,
lágyan permetezve az életről bókokat.
Kedvelem árnyékuk, és szelíd suttogásuk,
megnyugtatóbb helyet nem találhatsz másutt.

Szeretem a bokrokat és szeretem a fákat ...,
figyelj, s megpillantod, amit más nem láthat.
A sok kis állatot, kik itt lelnek hazát,
s álmélkodva mondod magadban: Nahát!
Apró madarakat, kik csipogva beszélnek,
bánatukról, örömükről fecsegőn mesélnek.
Mókus surran amott, vígan szökdécselve
kicsit fáradt talán, hisz kilátszik a nyelve.
A kiálló gyökerek közt zord süni botorkál
aztán összegömbölyödik egy picit mogorván.

Szeretem eme idős, viharvert lényeket,
legyél csendben s bízvást érted a lényeget.
Ódon bölcsességük tömény tudást áraszt,
csak annyit mondhatok: - Szeresd hát a FÁKAT!

Berg Judit

Kedves Mindenki, Bárki, Akárki! De főleg Anyukák!

Ha Berg Juditról csak annyit tudnánk, hogy meseíró, már az is bőven elég lenne, hogy oldalakat töltsünk meg méltatásával. Amikor az alábbi szösszeneteket megleltem az oldalán, akkor olyan vidámság és vitalitás kerekedett bennem, hogy szinte kötelességemnek érzem, hogy mással is megosszam ezt. Egyszerűen, szerényen ... káprázatos!

Berg Judit által összegyűjtött családi Gyerekszáj :)

Pohárzene

Mit tagadjam, már megint parázs került a fenekembe. Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. Pedig csak a Csókos asszonyt néztem, de a második félidőben - ó bocsánat felvonásban Dolhai Attila italos üvegeken cimbalmozott, és erről beugrott egy másik régi vágyam, amit ezidáig mostohaként kezeltem. Zenélni fogok. Sajnos eddigi szárnypróbálgatásaim kevés eredményt hoztak. Gyerekkoromban hegedűvel kezdtem, de apám idegrendszere hamar felmondta a szolgálatot. Szerencsére a hangszert el tudtuk adni, és apám azóta is emlegeti, hogy a hegedűtoknak jobb ára volt, mint a szárazfának. Aztán hosszú szünet, majd autodidakta módra jött a szintetizátor, de azt is csak játéknak nevezném, egy kézzel szoktam tapogatni a dallamot. Válásom után gitárosi babérokra vágytam - ó én botor - odáig jutottam, hogy vettem egy gitárt, meg pár Muszty-Dobai oktató brossúrát. Szegény gitár azóta is a szekrény tetején alussza százéves álmát. Voltaképpen minden hangszer érdekel, még a szívószálból kreált ködkürt is, de annyira már benőtt a fejem lágya, hogy anyagilag már nem hozok véráldozatokat. És itt vissza is kanyarodtunk a pohárzenéhez. Bár ennek is két válfaja van ám. Az egyik a karima abajgatós (ha jól emlékszem Sandra Bullock is ezzel próbálkozott az egyik filmben), a másik a xilofon jellegű. Bevallom mindkettővel próbálkoztam, de nekem az utóbbi hozott sikerélményt. Melódia még nem született a kezeim között, de lelkesen öntögetem a vizet pohárból pohárba, és az előbb kellett feltörölnöm a szalagparkettát is. De milyen a precizitás! Közben megnéztem a neten, hogy miképp lehet megmérni egy hangmagasságot. Nos erre is van kütyü, röpke 56 ezerért kapható a Roland VT-12, ami megmondja, hogy egy adott hang C-D-E-F-G-A-H-C. Ugyebár az etalon zenei A hang (A4) a 440 Herz. Mivel az eszközt csak arra tudnám használni, hogy behangoljam a poharakat (és nyilván filccel megjelölöm majd, vagy lemérem a vízoszlop magasságát és feljegyzem) ezért úgy tűnik marad a fül utána hangolás, végülis sokan követik ezt a módszert. Illetve az Audacity program alatt látok még némi lehetőséget a hangok azonosítására, de vélhetőleg ez csak fölös időpocsékolás. Szóval egyelőre itt tartok, mókáskanállal csilingeltetem a poharakat, de ha összeáll a klaviatúra, akkor majd valami vidám darabbal még jelentkezem.

Tavasz

Ezzel kicsit megkéstem ugyan, hiszen már nyár van helyenként, de az orgonáról jutott eszembe a dalocska, és időbe tellett, míg megtaláltam. Zerkovitz Béla Csókos asszony operettjében található a "Most, amikor minden virág nyílik" kellemes, kedves melódiája.

(és régen mennyivel értelmesebb, költőibb szövegük volt a daloknak ...)

A jenkit Tomnak hívták ...

... és nem csak éhes volt, hanem szeplős is. Rendelkezett egy barátságos, gyerekes vigyorral, amiből úgy-ahogy megélt még eddig. Sohasem volt ideges, nem ismerte a sietséget és ha néha mégis futott, ezt csak az a sportszerű kíváncsiság indokolhatta, amellyel valamelyik rendőr gyorsaságát tette próbára. Hiába is igyekszem szépíteni a dolgot: Tom a rendszertelen és felelőtlen helyváltoztatásnak azon szenvedélyes zarándokai közé tartozott, akiket a társadalom elfogult lekicsinyléssel csavargóknak nevez. Életrajzát a lexikon így kezdte volna: "Iskoláinak elvégzése után nyomban a sajtónál találta meg élethivatását ..." Mi azonban mondjuk ki egyszerűen, hogy nyolcéves korában rikkancs lett.

Ahogy Bridget Jones mondaná: "Vágjátok le a fejemet és főzzétek meg egy kondérban, ha tévedek!", de minden bizonnyal kitaláljátok, ki a szerző :)

Fűnyírás

Munka után édes a pihenés. Igazából máskor is, ez hangulat kérdése :) Délelőtt voltam az oviban, a múltkor már befejeztük az Egérmesét, most Tordon Ákostól a Krinolin és Kiflikandúrt kezdtem el. De ezt csak úgy ízelítő gyanánt, mert megbeszéltük az óvónénikkel, hogy nyári szünetet tartunk és majd szeptembertől folytatjuk a mesélést. Persze csak akkor, ha továbbra is lesz rá igényük. Szóval elbúcsúztam a gyerekektől pár hónapra, és nagyon jól esett kedvességük, mikor jó pihenést kívántak nekem :) 

Bár igazából a meló csak most kezdődik. Elsődleges tevékenység a fűnyírás. A múlt héten megjavított fűnyíró pazarul viselkedik. Az új késsel úgy harap, mint valami sörösló. És bár a fű helyenként térdig ér (idén még nem nyírtam), de viszi mint a huzat. Szeretek füvet nyírni, csak irtó nagy a telek, ezért inkább három részletben szoktam levágni a füvet. Így is fél nap, mire a harmadával végzek, és addigra a derekam is alaposan kirázódik a helyéről. De jópofa dolog mintákat nyírni a fűbe, és szeretek minden munkát, ami látványos. Valamint külön mosolyogtató érzés, hogy ilyenkor mindig megjelennek a barázdabillegetők, és frissenvágott tarlón nézelődnek. A barázdabillegetők annyira elegáns madarak, mindig csodálom őket. Elegánsak és kecsesek, bűbájosan tipegnek a fűcsomók között. Szerencsére Grafi még nem fedezte fel őket, mert akkor lesz nemulass. Helyenként fájt lekaszabolni a rétet, mert olyan szép vadszeder foltok voltak

benne, és most már így utólag bánom is, hogy elkapott a gépszíj, és csak toltam, toltam azt a masinát. Be kell vallanom a vége felé ez már mindig olyan fog összeszorítós küszködés, de ilyenkor valami jutalomra gondolok, ami majd jól fog esni, és ez átlendít a nehézségeken. Jelen esetben fél liter málnaszörp lebegett a szemem előtt! De hogy ez mennyire férfimunka, arra legyen itt az alábbi illusztráció, ami nem autószerelés közben készült, hanem fűnyírás után. Mert a fűnyírás nem ám babakocsi tologatás! Főleg, mikor ilyen kackiás, erőtől duzzadó szálakat kell a porba dönteni. Pillanatok alatt tele a kosár, amit üríteni kell, és többnyire eltömődik a fűnyíró "szája" is. Na azt kell kitakarítani, és attól olyan a kezem, mint egy előembernek. Vagy mint egy NCIS leletnek :) (Azóta eltelt 5 óra, vagy négyszer kezet mostam, fürödtem, hajat mostam, és a tenyerem még most is olyan mintha a Rémusz bácsi szerepre sminkelték volna.) Viszont biztos nincs klorofilhiányom, és ha jól összeszedem magam, feltehetőleg tudnék fotoszintetizálni is.

Délután eleredt az eső. Csendesen, mélabúsan szemerkélt, de nekem valahogy a fürdéstől felfrissülve, tiszta, fehér pólóban mégis jól esett a szabadban ténykednem. Hülyén hangzik, de olyan áhitatos perceim voltak. Az állatkák is megjelentek, mert közben kitartóan dörgött az ég. Ja nem is mondtam, hogy a levágott füvet raktam talicskába, és töltöttem fel vele egy gödröt, szóval igazán könnyed, merengős munka volt, amire nem is kell odafigyelni. És milyen jó, hogy ebéd előtt az összes füvet levágtam, mert most vizesen a fenének lenne kedve ott araszolni a fűben. Aztán alaposabban eleredt az eső, előbb Grafinak jött meg az esze, aztán Picúr is inkább bevonult házikójába. Sok már nekem se hiányzott, és mikor a hajamról már a szemembe csorgott az égi áldás, akkor én is feladtam a "küzdelmet". De legalább itt tudok írogatni.

Orgona

"Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom..."   (Várnai Zseni)

Orgonaillat szállong a lakásban :) Milyen jó ötlet volt a hálószobaablak alá ültetni. Igen már akkor erre gondoltam, hogy milyen finom lesz úgy álomra hajtani a fejem, mintha csavargómód a természet puha ölébe fészkelném be magam. És lőn. Este kiflimód elvackolom magam a dunna alatt, fejem a kert felé fordítom, és számolom  a barikákat. Közben hallgatom a békákat vagy a tücsköket ... bár inkább álmodozni szoktam. Mert nagy ez az ágy egy embernek :)

Bújj hozzám, hidd el, nem kell félni,
pihe-puha ágyban el fog férni
egy ici-pici sabada,
egy kis subi-dubi,
óóó honey-bunny nekem is
kell egy kis puszi nyuszi.

Reggel madárdalra ébredek, netán vadkacsák rekedtes tereferéjére, indul egy újabb nap, egy újabb hét. Ölelem a világot.

Zene, zene, zene

"Anyám volt, apró, korán meghalt, ..."

Szegény Édesanyám tizenhárom éve nincs velem. Sajnos pont akkor ment el, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. A válásomat velem együtt végigszenvedte, de mikor megtaláltam Timit, azt Ő már csak az égből nézhette. Aztán Timit is elsodorta a történelem szele, és én újra egyedül vagyok. Illetve a kérdések a társaim, hogy mit kellett volna másképp tenni, hol hibáztam. De nem csak ezért hiányzik, hogy meghallgassam véleményét. Szeretném ha részese lenne kisebb-nagyobb sikereimnek. Ha látná hogyan élek, ha tapasztalná, hogy kedvelnek a faluban. Bár a túlvilágban nem hiszek, de az Ő esetében könnyű ezen átsiklani, mert kell hogy valami erőt adjon. És méltó akarok lenni emlékéhez, hogy amott se kelljen szégyenkeznie miattam. Édesanyám, és sok más Édesanya emlékére szóljon a dal, és persze szeretettel küldöm minden evilági Anyukának.

Törökmező

Egy káprázatosan szép nap van mögöttem. Ha nem lenne képzavar azt mondanám kivirultam, és feltöltődtem szeretettel, energiával. A történet megértéséhez elég messze kell visszamenni az időben, talán egész októberig. Történt ugyanis, hogy jehovák kopogtattak be hozzám. Igazából illik azt mondanom, hogy Jehova tanúi, hiszen ez a pontos megnevezésük. Nem tudom, ki tudja, ki nem, de a biztonság kedvéért leírom, hogy Jehova az Isten neve. És félreértés ne essék, én nem vagyok hívő, és nem szippantott magába egyik felekezet sem, de nyitott vagyok a világ felé, és meghallgatom mások véleményét is, főleg ha nem az nem erőszakos és nem tudálékos, és elfogadja, hogy mások másképp is gondolhatják. Sokat számított az is, hogy értelmes emberek látogattak meg, nem felhúzott, cintányéros játékmajmok. Szóval szoktunk beszélgetni, győzködjük egymást. Én a hibákra próbálok rávilágítani, ők az Igazság felől próbálnak megvilágosítani. Jelenleg döntetlenre állunk. De ez majd egyszer egy külön téma lesz, ha most ebben elmélyedek, akkor hosszú oldalakon keresztül nem kerülne Törökmező a képbe.

Apropó Törökmező! Nekem ez kicsit misztikus szó, még fogalmam se volt, merre van, mit takar, csak valami földöntúli helynek képzeltem el, mint Pinokkió kalandjaiban Játékország vagy a Május 35-ben Eldorádó.

Honnan is eme képzet? Egy Sirály könyv eredménye, melynek címe "A gyerekek kétszer születnek". Az ifjúsági regény történetére nem is emlékszem, de egy rész a Törökmezőn játszódott, és valami lánynak a lábujjai között ebihalak cikáztak. Ennyire emlékszem, de anno valahogy a hangulata megfogott, ha még most is emlékszem rá. Szóval itt "ünnepeltük" május elsejét. Bár fél 10-re volt meghirdetve a találkozó, én már kilenckor ott tébláboltam a turistaháznál, cserébe volt alkalmam megszemlélni az épülő kalandpark állomásait. Izgalmasnak ígérkezik, főleg a 120 méteres drótkötélpálya. Míg ott szemlélődtem megérkeztek az ismerősök is, illetve jónéhány testvér, persze nem biológiai értelemben. Szimpatikus társaság volt, néhány tizenévessel rögtön focizni kezdtem. A vidéki életnek ezt az egy hátrányát látom, hogy nincs kivel focizzak. Volt egy nagyon rövid ima, de tényleg csak 30 másodperces, aztán volt ügyességi vetélkedő, aminek szintén nagyon örültem. És úgy általában vidám és önfeledt volt a hangulat, nem éreztem úgy magam, mint aki petrezselymet árul, és a stafétákból is kivettem a részem. Borika megkínált maga sütötte kenyérrel - most is azt rágcsálom, miközben ezt írom - volt éneklés is bár ez számomra elég monotonnak tűnt, úgyhogy inkább csatlakoztam a labdázók táborához. Érdekes volt a "Most mutasd meg", ahol bibliai eseményeket és személyeket kellett kitalálni. A Jónás még ment is, de Nabukadonozor megőrülése, és Absolon fán fennakadása bizony kifogott rajtam, de nem is csoda. Délután még volt egy focimeccs, amit szintén nagyon élveztem. Az itt felsorolt események önmagukban is vonzóak voltak, de ami magával ragadott, az a baráti légkör volt. Mint egy szicíliai család. És hogy befogadtak, kedvesek voltak, pátyolgattak, mert tudták, hogy egy kívülállónak mindig nehezebb. És én alapból elég félszeg is vagyok, de mertem megnyílni, és részt venni a közös programokban. Szóval köszönöm nekik ezt a szép május elsejét.

Egyszer volt ...

... hol nem van, volt egyszer egy Tímea ...

Ha életed szürke, sivár és kietlen, …
ha napjaid koldusmód tengeted kiverten,

ha nincs, kiben bízz, és rosszat látsz mindenütt,
és mások viselt dolga naponta szíven üt.
Ha féltékenység gyötör, s kínzón rágja lelked,
ha minden múló nappal apátiád terjed,

ha minden femina csak bánatod hizlalja,
és panaszos hangod nincs aki meghallja.
Ha elszorul a torkod egy női név hallatán,
hess a kisördöggel, gonosz, csúf sarlatán.
Bennem találj reményt, tőlem remélj vigaszt,
dobd félre az aggályt, lökd messze a pimaszt.
Felejtsd a látszatot, ne TV-ből gyűjts választ, -
lehet, a töprengés olykor-olykor fáraszt
De tégy különbséget, ki a szoknyalovas,
és ki a mélyenérző, igazlelkű lovag

Miért gondolod szívem, hogy minden férfi csaló,
nőket hajkurászó, mézes-szavú tahó,
akit csak önös, vad vágyhormon vezérel,
kihez az értelmes emberi érzés már nem ér fel.
Nem vagyunk egyformák, … persze van gazember,
ki csak játszadozik, s flörtöl női nemmel
De én nem vagyok, amolyan érzelmi nyomorék, 

kérgesszívű, bunkó, béna kis kotorék,
ki nem törődik mással, csak a csalfa kéjjel,
délben vadul flörtöl, s pornót bámul éjjel.
Ha szeretsz, … bízol is, … a titok csak ennyi,
nem akarok mást, csak annyi lenni,

kinek adsz szavára, és mersz neki hinni,
sötét sikátorban méregpohárt inni,
Aki megnyugtat, mint egy higgadt kívülálló,
józan észérvekkel, bölcsen apelláló

szerető, barát, testvér és bölcs szülő,
meleg szeretetben melletted őszülő.

Tökéletlenül tökkelütött vagyok

Ám az igazi vallomás, ami súlyos jellemhibáim hosszú sorát felfedné - elmarad. Csak egyet emelek ki a kígyózó sorból. Nem jó maximalistának lenni, még akkor sem, ha ez nem éri el Mr. Monk szintjét. Elkészültem ugyanis a szomszédék kerti bútorának felújításával, ragyogott mint Salamon micsodája, és büszkén vittem a megrendelőnek, hogy íme a koronaékszerek kerti változata. Szó se róla meg is dicsérték, és minden szavuk úgy esett, mint a csepegtetett méz, de ma reggelre mit kell látnom? Egy sáros cipőnyom éktelenkedik a szék ülőkéjén. Julius cézár érezhette így magát március idusán, és még jó hogy reggel történt a dolog, így lábon kihordtam az esetet. Igen, ez a baj velem, hogy mindent úgy csinálok, mintha kiállítási darab lenne a British Museum aulájában. Aztán ha más sorsra jut az alkotás, akkor azt tőrdöfésként élem meg. Nem lenne szabad ennyire komolyan vennem. Végülis kerti bútor, ahol ráadásul két csöpp lurkó fedezi fel a világot, és ezek szerint a szék ülőkéjét is. Na, majd napirendere térek a dolog felett, csak ez így, frissiben kicsit beleszántott a lelkembe.
De hogy valami jót is mondjak,  úgy néz ki, végre a borospince projekt sínre került. Idáig mindenki azt kérdezte, hogy bunkert avagy tárnát csinálok-e a garázs oldalába, én meg sejtelmesen somolyogtam bajszom alatt. Ma azonban Ákos rátapintott a lényegre: "Csak nem borospince készül amott?" És én egy üdvözült mosollyal rábólintottam. Azzal a kiegészítéssel, hogy álpince lesz. Legalábbis méretét tekintve, mert egy másfél x kettő méteres óvóhelyet borospincének nevezni enyhe aránytévesztés lenne, de nekem a látvány a fontos, vagyis hogy kívülről, kicsit messzebbről úgy nézzen ki, mint Siklósi bácsi borospincéje a Tenkes kapitányában. Mondjuk elgondolkoztató, hogy egy "szimpla" látványba érdemes-e ennyi pénzt és energiát beleölni, de a fizikai munkát szeretem, mert fejleszti a jellemet és olcsóbb, mint a konditerem :) Meg aztán boltívet sem csináltam még, tehát annak is itt az ideje. Ásás közben pompás gilisztákat találok, annak meg Dezső tud "tapsolni".

Az élet az ábrándozás megrontója.