A vasárnapi bábelőadás kapcsán jutott eszembe, hogy 2009-ben láttam az Állami Bábszínházban az Egy egér naplóját, ami szintén Bálint Ágnes meséje. Nagyon modern előadás volt, mert három dimenziós, mozgó hátteret vetítettek a bábok mögé, és mikor az egér menekült a városban, akkor a házak csak úgy "szaladtak". De ezek a jelenetek szerencsére csupán fűszerezték az előadást, a hagyományos bábjáték volt az uralkodó, szóval szerintem pont jól eltalálták az arányt. Kell-e mondanom, hogy nagyon jól éreztem magam? Ez abból is látszik, hogy ihletet merítettem az előadásból, és utána írtam a lentebbi sorokat. Ahogy visszaolvasom, újra megelevenednek a kis kópék ...
Bábszínházban gyűl a tömeg, zsibongnak a gyerekek,
sok kis pajkos csitri csikó nyelvecskéje megered.
Izzó szemek, szálló loknik, teljes már a hangzavar.
nem tudni, hogy melyik gyerkőc izgalmában mit akar.
Aztán sötét ereszkedik a zajongó nézőkre,
aprót kondul egy kis harang, figyelmez a fél ötre.
Csend üli meg a teremnek valamennyi szegletét
mint mikor a templomunkban felhangzik a szentbeszéd.
Elbűvölten koncentráló, álmélkodó kislányok;
rosszalkodó, nemtörődöm gyerekeket nem látok.
s felbukkan az első rongybáb a paravánnak oldalán
az egy apró pocok, cickány vagy egy kisegér talán?
Igen, ő egy apró bajszos, fürgelábú kisegér,
múzeumnak padlózatán minden lyukba belefér.
Siet, szalad, rohan, inal megnézni a világot,
jééé, amott egy fehér macska, hát ilyet meg ki látott?
Ennél nagyobb izgalom csak a székekben látható,
ficánkoló pöttöm Pannik szorongása átható.
Szurkolnak az egérkének: - Jaj, csak baja ne essék!
Cicamama kérjük szépen, karmolni most ne tessék!
Véget ér az előadás, a lámpák újra kigyúlnak,
de a fénylő gyermekszemek csillogása nem szunnyad,
újra vígan csacsognak ők, mesélik, hogy mit láttak,
nézni őket csupa derű, még a szem is könnybe lábad.
Nosza, gyerünk, menjünk haza, volt egy káprázatos napunk,
ha sietünk még ott a sarkon vattacukrot is kaphatunk.
Ne félj pöttöm, jövünk újra, látsz még számos szép csodát,
anyatejjel szívd magadba a kultúránk hódolatát!
sok kis pajkos csitri csikó nyelvecskéje megered.
Izzó szemek, szálló loknik, teljes már a hangzavar.
nem tudni, hogy melyik gyerkőc izgalmában mit akar.
Aztán sötét ereszkedik a zajongó nézőkre,
aprót kondul egy kis harang, figyelmez a fél ötre.
Csend üli meg a teremnek valamennyi szegletét
mint mikor a templomunkban felhangzik a szentbeszéd.
Elbűvölten koncentráló, álmélkodó kislányok;
rosszalkodó, nemtörődöm gyerekeket nem látok.
s felbukkan az első rongybáb a paravánnak oldalán
az egy apró pocok, cickány vagy egy kisegér talán?
Igen, ő egy apró bajszos, fürgelábú kisegér,
múzeumnak padlózatán minden lyukba belefér.
Siet, szalad, rohan, inal megnézni a világot,
jééé, amott egy fehér macska, hát ilyet meg ki látott?
Ennél nagyobb izgalom csak a székekben látható,
ficánkoló pöttöm Pannik szorongása átható.
Szurkolnak az egérkének: - Jaj, csak baja ne essék!
Cicamama kérjük szépen, karmolni most ne tessék!
Véget ér az előadás, a lámpák újra kigyúlnak,
de a fénylő gyermekszemek csillogása nem szunnyad,
újra vígan csacsognak ők, mesélik, hogy mit láttak,
nézni őket csupa derű, még a szem is könnybe lábad.
Nosza, gyerünk, menjünk haza, volt egy káprázatos napunk,
ha sietünk még ott a sarkon vattacukrot is kaphatunk.
Ne félj pöttöm, jövünk újra, látsz még számos szép csodát,
anyatejjel szívd magadba a kultúránk hódolatát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése