Törökmező

Egy káprázatosan szép nap van mögöttem. Ha nem lenne képzavar azt mondanám kivirultam, és feltöltődtem szeretettel, energiával. A történet megértéséhez elég messze kell visszamenni az időben, talán egész októberig. Történt ugyanis, hogy jehovák kopogtattak be hozzám. Igazából illik azt mondanom, hogy Jehova tanúi, hiszen ez a pontos megnevezésük. Nem tudom, ki tudja, ki nem, de a biztonság kedvéért leírom, hogy Jehova az Isten neve. És félreértés ne essék, én nem vagyok hívő, és nem szippantott magába egyik felekezet sem, de nyitott vagyok a világ felé, és meghallgatom mások véleményét is, főleg ha nem az nem erőszakos és nem tudálékos, és elfogadja, hogy mások másképp is gondolhatják. Sokat számított az is, hogy értelmes emberek látogattak meg, nem felhúzott, cintányéros játékmajmok. Szóval szoktunk beszélgetni, győzködjük egymást. Én a hibákra próbálok rávilágítani, ők az Igazság felől próbálnak megvilágosítani. Jelenleg döntetlenre állunk. De ez majd egyszer egy külön téma lesz, ha most ebben elmélyedek, akkor hosszú oldalakon keresztül nem kerülne Törökmező a képbe.

Apropó Törökmező! Nekem ez kicsit misztikus szó, még fogalmam se volt, merre van, mit takar, csak valami földöntúli helynek képzeltem el, mint Pinokkió kalandjaiban Játékország vagy a Május 35-ben Eldorádó.

Honnan is eme képzet? Egy Sirály könyv eredménye, melynek címe "A gyerekek kétszer születnek". Az ifjúsági regény történetére nem is emlékszem, de egy rész a Törökmezőn játszódott, és valami lánynak a lábujjai között ebihalak cikáztak. Ennyire emlékszem, de anno valahogy a hangulata megfogott, ha még most is emlékszem rá. Szóval itt "ünnepeltük" május elsejét. Bár fél 10-re volt meghirdetve a találkozó, én már kilenckor ott tébláboltam a turistaháznál, cserébe volt alkalmam megszemlélni az épülő kalandpark állomásait. Izgalmasnak ígérkezik, főleg a 120 méteres drótkötélpálya. Míg ott szemlélődtem megérkeztek az ismerősök is, illetve jónéhány testvér, persze nem biológiai értelemben. Szimpatikus társaság volt, néhány tizenévessel rögtön focizni kezdtem. A vidéki életnek ezt az egy hátrányát látom, hogy nincs kivel focizzak. Volt egy nagyon rövid ima, de tényleg csak 30 másodperces, aztán volt ügyességi vetélkedő, aminek szintén nagyon örültem. És úgy általában vidám és önfeledt volt a hangulat, nem éreztem úgy magam, mint aki petrezselymet árul, és a stafétákból is kivettem a részem. Borika megkínált maga sütötte kenyérrel - most is azt rágcsálom, miközben ezt írom - volt éneklés is bár ez számomra elég monotonnak tűnt, úgyhogy inkább csatlakoztam a labdázók táborához. Érdekes volt a "Most mutasd meg", ahol bibliai eseményeket és személyeket kellett kitalálni. A Jónás még ment is, de Nabukadonozor megőrülése, és Absolon fán fennakadása bizony kifogott rajtam, de nem is csoda. Délután még volt egy focimeccs, amit szintén nagyon élveztem. Az itt felsorolt események önmagukban is vonzóak voltak, de ami magával ragadott, az a baráti légkör volt. Mint egy szicíliai család. És hogy befogadtak, kedvesek voltak, pátyolgattak, mert tudták, hogy egy kívülállónak mindig nehezebb. És én alapból elég félszeg is vagyok, de mertem megnyílni, és részt venni a közös programokban. Szóval köszönöm nekik ezt a szép május elsejét.