A profik ebből kitalálták, hogy véradás lesz a téma. Évente háromszor idejön a faluba a Vöröskereszt, és aki kedvet érez hozzá, adhat vért. El szoktam menni, mert szeretem hasznosnak érezni magam. Egy ideje van még egy motivációm, a lelkesedés, ahogy fogadnak. Minket. Mert az "ujjongás" nem nekem szól, hanem Picúrnak. Azért, mert én ilyen visszafogottan szoktam szólni őkutyaságáról, az még nem jelenti, hogy egy átlagos ebről lenne szó. Az átlagosnál barátságosabb, és nagyon értelmes, szófogadó, jólnevelt. És nem csak a kultúrházig szokott elkísérni, ahol a véradás zajlik, de az áldozati szobába is be szokott jönni. Én először (még pár éve) kizavartam, mert mit keres egy "orvosi szobában", de az ott dolgozók sajnálták meg a kutyust, hogy milyen aranyos, milyen drága, stb. - ne zavarjam ki a hidegbe. Jó, ehhez az is kell, hogy tacskó méretű legyen, és ne borogasson fel mindent, ne nyalogassa össze a felszerelést. Odáig fejlődött a dolog, hogy egy ideje már csontot is hoznak neki, ennyire számon van tartva. Pedig négyhavonta jönnek csak. Minden hölgyet körbelátogat, megszimatolja őket, aztán befekszik az egyik ágy alá, és vár rám. Most már ott tartunk, hogy amelyik ágy alá fekszik - ugyanis 4 van belőle - az a fekhely félre van téve nekem, mert a kutya azt választotta :). Persze tudni kell, hogy nagy nyüzsgés, tolongás nincs, a három óra "ügyfélfogadás" alatt van 20 vendég. Tehát családias a hangulat, de éppen ez a jó és vonzó a dologban. Momentán 17 véradásnál tartok, igaz 2004-ben kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése