2013. augusztus 7., szerda

Csalamádé

Vagyis vegyesvágott. Kezdem azzal, hogy mit találtam a neten, mikor bringákhoz alkalmazható lopásgátló eszközöket kerestem. Megosztom veletek, mert tetszett.
A reggel vidáman indult, a hőség ellenére egész jól aludtam, bár délután már 31 fok volt a kuckóban.
Bezzeg Béla szomszédék kínlódtak, mert egy verébcsalád beköltözött a cserép alá, és már hajnalok hajnalán éktelen rikoltozásba kezdtek. El is kérték tőlem a létrát, hogy orvosolják valahogy a problémát, de igazából annyira elbújt(ak) a jószág(ok), hogy semmit nem tudtunk tenni. Nekem sikerült belelépnem egy darázsba, Erzsinek szerencsére volt valami csodakenőcse, amitől valóban nem dagadt meg a lábujjam. Aztán hazajöttem, de már nagy meleg volt, beköltöztem a gép elé. A
Randivonalon kaptam egy levelet, ahol egy hölgy érdeklődött, hogy mi a véleményem bizonyos
kérdésekről. Fontos tudni, hogy a kérdéseket nem ő fogalmazta meg (legalábbis bízom benne), hanem a rendszer ajánlja fel, bár nem tudom, hogy pontosan hogy zajlik. Négy kérdést kaptam, egyet-egyet a főzésről, Istenről, ígéretekről, és álmatlanságról. Azért hozom szóba a témát, mert elég fura válaszok voltak. Be is másoltam, hogy milyen komoly egy társkeresés. :) Amúgy a honlap összességében egész jó, de sajnos erősen anyagi haszonszerzés céljából üzemeltetik. Bár regisztráltam, de ezzel csak bekerülök az adatbázisba, nagyjából nézelődhetek is, de fényképeket nem nézhetek, és írni sem írhatok senkinek.  Csak ha befizetem a havi 1300 forintot. Még nem vitt rá a lélek. És akkor végül még egy aranyos dolog, ami keretbe foglalja a bejegyzést (a kutyusnak futnia kéne):


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...