Tábor 3. nap

Sajnos az utolsó napról szól majd eme krónika. Ennek legfőbb oka, hogy az önkormányzattól 3 napra való támogatást tudtunk szerezni. És nem panaszként mondjuk (mondom), mert örülünk a ténynek,

hogy egyáltalán segítséget kapunk, és életben tudjuk tartani ez a kedves dolgot. Nyilván fontos dolog egy olimpia megrendezése, de ami ennél lényegesebb, hogy a gyerekekből (uram bocsá' felnőttekből) igazi közösség formálódjon. Egy olyan, élményeken alapuló összetartó kapocs, ami elkísér akár egy életen át. Egy ilyen közösségnek olyan jellemformáló ereje van, mint semmi másnak. Ilyesmire kéne pénzt és energiát költeni, nem arra, hogy 11 alulképzett, de fölülfizetett csetlő-botló Rongyláb Jani kergessen egy kerekre fújt disznóbőrt. Pedig imádom a focit, és 7 éve még hetente háromszor meg tudtam őrülni egy kis labdaűzés okán, de pénzt beleölni ebbe a sportágba olyan, mint vizet hordani a Dunába. Ne is ezen meditáljunk, mert a

végén a vérnyomásunk az egekbe szökken. Inkább csendben, mosolyogva örüljünk az élet apró dolgainak. Mint például, hogy tegnapelőtt láttam egy hófehér macskát. Csodás volt! Hű, ha az enyém lenne! Pláne ha lány. Micsoda gyönyörű gyerekeim lennének! :) Ja, ja, tudom tábort ígértem! Szóval ez volt a kincskeresés napja, ezért már hatkor talpon voltam, hogy eldugjam a dobozokat. Flottul ment is a dolog, hiába, a rutin. A gyerekek első programja a mise volt. Mivel a parókia volt az "otthonunk", engedtünk az atya kérésének, hogy a gyerekek is legyenek ott a reggeli misén. Szerencsére Csaba atya nem vitte túlzásba az áhítatot, rövid példabeszéd volt, sok éneklés. Én csak úgy tessék-lássék módon szellemültem át, fél szemmel Picúrt figyelmet, aki a templomkapuban lefeküdt, és onnan tartotta szemmel a gyülekezetet. A tízórait követően - amit persze már nem a

templomban fogyasztottunk el, jött a nagyjelenetem. Nehézkesen beöltöztem kalóznak (persze azért kellett hozzá képzelőerő), és kínkeservesen a falábon kiugráltam az udvarra. 20 méter után már elfáradtam, és a vécépumpa erőteljesen lengett ugrálás közben. Ugyanis az volt a falábam. Volt még egy háromszögletű kalapom, és köpeny híján fürdőköntösbe öltöztem, aminek a zsebébe egy kifestett hungarocell papagájt dugtam. Szerintem a gyerekek zömének fogalma sem volt, hogy ez kalózjelmez, de valahol el kell kezdeni a világnézetük tágítását. Be is mutatkoztam: Silver kapitány. A három csapat úgy született, hogy kijelöltük a 3 legnagyobb, legértelmesebb gyereket, és a többi 14 gyerek nevét egy kalapba dobtuk, és onnan sorsoltunk. Ez is egy játék, és ok az izgalomra. Utána minden csapathoz sorsoltunk 2-2

felnőttet. A csapatok kaptak kincsestérképet, és egy papírt, amin rövid leírás és 10 kérdés volt. A kérdésekre is úgy tudtak válaszolni, ha megkeresték azt a helyet, ahol a választ meglelték. Például: hány cölöpön áll a szigetre vezető híd. A csapatok 15 perc különbséggel indultak a parókiáról. Mikor az utolsó csapat is elindult (apropó minden csapat választott magának nevet: Berkenyei kalandorok, Pókok, Szarkák???) én is körülnéztem, hogy indul el a harmadik csapat. Kiderült, hogy rögtön az első (legközelebbi kincs) eltűnt. Nem tudtam hová tenni a  dolgot, azt hittem egy korábbi csapat akart tréfálkozni. Igen ám, de a 3. csapat teljesen kétésgbe esett, némely gyereknek sírásra görbült a szája. Próbáltam őket vigasztalni, hogy ez nem jár

pontlevonással. A leggyorsabb csapat 49 perc alatt megtalálta az összes kincset és válaszolt az összes kérdésre. Ráadásul hiba nélkül. Kiderült már az első csapat se találta az első kincset, mert feltehetőleg egy túlbuzgó néni szemétnek nézte (egy lila macskakajás műanyag doboz volt). Sajnos csak egy nyertese lehet egy ilyen versenynek, de azért jutalmat kapott mindhárom csapat.

Ebédig még volt egy rövid íjászkodás, ami tényleg rövidre sikeredett, mert Bence véletlen eltörte a nyílvesszőket. Ebédre gyümölcsleves és rántotthús volt. Csendespihenőn Mazsola és Rémusz bácsi. Utána kézműves foglalkozás, nemezelés, meg vécépapírgurigából őrtorony készítés. Akik hamarabb megunták, azokkal fociztunk.

Meguzsonnáztunk, volt megint dinnye, meg sok-sok süti, sőt lekváros fánk, kókuszgolyó is. Négy óra után Józsi ünnepélyesen bezárta a tábort, a gyerekek kaptak egy Barbi által készített emlék emblémát, ami só-liszt gyurmából készült. A felnőttek még kicsit takarítottak, amit ma délelőtt fejeztünk be. Szerintem jövőre is lesz tábor, mert mi felnőttek is élveztük. :) És természetesen nem lenne teljes a fotóalbum, ha nem szerepelne itt egy igazi családi kép. Tehát: