Vanitatum vanitas. Még ha az arcoskodás vétkébe is esem, akkor is azt kell mondanom, hogy a ma
délben főzött lecsóm homéroszi jelzőket érdemel. Semmi különös egyébként, szóval nem vörösborral készült, vagy marhaszeggyel, esetleg áfonyalekvárral, hanem olyan igazi magyaros, parasztos, szalonnás-kolbászos ízorgia. És persze előbb a paprikát tettem bele, nem a paradicsomot! Ja, és az egész lecsófőzés gondolat onnan jött elő, hogy volt egy kis tököm, amit a szomszéd adományozott nekem. Szóval valójában ez tököslecsó. Nincs benne tojás sem, és kenyérrel ettem. Viszont kellően csípős, táposoknak nem is ajánlanám, de hát úgy jó a lecsó, ha utána izzad az ember homloka, és gyöngyözik az orrnyerge. Pipa, pipa. :) Ha egyszer majd az udvarlás fázisába jutok, tutira ez lesz majd az egyik adu a kezemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése