Nagybörzsöny

A félmaraton sikerén felbuzdulva elhatároztam, hogy egyik régi túratervemet valósággá változtatom át. Vagyis keresztben átszelem a Börzsönyt. Több irányba is lehetne menni, de Nagybörzsöny a legszimpatikusabb, annyi szépet hallottam már róla. Korán keltem, mert hosszú út várt rám, előzetes tervek szerint vagy 46 km. Fél 8-kor már zártam is az ajtót, és Picúrt hátrahagytam házat őrizni. Az út

eleje Királyrétig már ismerős volt ... jaj kicsit előre szaladtam, hiszen a Nógrád közelében lévő kísértettanyáról még nem is meséltem. Olvastátok Csukás Istvántól a "Vakáció a halott utcában" című ifjúsági regényt? Abban van ilyen kísérteties telep, régi idők mementóival. Az én esetemben ez feltehetőleg a szocialista katonaság mérföldkövei. De nagyon hangulatos ez a Petőfi lakótelep, hozzáteszem egyetlen emeletes házat sem lehet találni. Olyan világvégi tanya, ideális helyszíne egy kriminek. Még egy érdekes dolog történt Királyrét előtt, de azt hiszem hiába fényképeztem, ez csupán az én retinámon hagy majd nyomot - remélem, hosszú,

hosszú időre. Két aranyos őzikét láttam, egyik se lehetett idősebb 2-3 hónapnál, bár egy erdész biztos rámpirítana, hogy milyen rosszul ítélem meg a jószágok életkorát. Az a két tűhegyni "piszok" a kép közepén, az a két sete-suta. :) Tündériek voltak és viszonylag bátrak, kíváncsian nézelődtek felém, de amikor a jobb kép reményében közelebb osontam  hozzájuk sajna rögtön elinaltak. Egyébként az út során többször hallottam fura neszezést a bokrok közül, de fogalmam sincs milyen állat okozhatta.

Királyrétnél csak épp annyi időre álltam meg, hogy zoknit cseréljek, és már mentem is tovább. Következő állomás Kisinóc volt. Maga a turistaház kicsit kiesett az utamból, de annyiból örülök, hogy elmentem megnézni, mert így beugrott, hogy a Börzsöny 50 teljesítménytúra is áthalad ezen a ponton. (Apropó, most gyorsan megnéztem a neten, hogy szeptember 7-én lesz a következő Börzsöny 50 túra, ami Magyarkút - Nógrád - Csóványos - Nagy-Hideg-hegy -  Kisinóci th. - Törökmező - Hegyes-tető - Nagymaros vonalon halad. Aki ennél is jobban bírja, az komppal átkel Visegrádra, és gyalogol Hűvösvölgyig. 110 km a vége. Uff!) 

Kisinóctól aszfaltút vezet egészen a Szent Orbán fogadóig, ahol van egy gyönyörű rönkház, de én most csak felerészt mentem arra, mert Érsek-tisztástól a sárga jelzésen folytattam utamat. Ez a szakasz kritikán aluli. Gondolom fakitermelés okán, a turistaútból csináltak egy 5-10 méter széles Kamaz sztrádát. Földgyaluval kiirtották a fákat, cserjéket, és a hosszú szárazság, meg az ide-oda járó nehézgépek egy portengert varázsoltak a turistaösvény helyébe. Ha jött egy jármű, utána percekig lebegett a por a nyomában. Siralmas! És ez legalább 2-3 km-es szakaszon. Szerencsére hamarosan feltűnt Kisirtáspuszta. Innen az út is normálisabb volt, és feltűntek más turisták is. Tudni kell, hogy itt már van kisvonat közlekedés, ezért ez a relatíve nagyobb "tolongás". Én is belefutottam egy autóbusznyi kirándulóba. A belefutottam majdnem szó szerint értendő, mert ekkor már kocogtam. Ugyanis az út kellemesen lejtett, én jó erőben voltam (pedig ez már 20 km táján volt) és az

idővel azért nem álltam annyira gazdagon.Otthon még úgy terveztem, hogy déli 12 órára már Nagybörzsönyben kell lennem, ha azt akarom, hogy a visszaútra is maradjon elég időm. Nos, ezt sikerült is tartanom, de Nagybörzsöny falu előtt még a kisvasút végállomására futottam be először. Itt is csináltam pár fotót, és kiszúrtam, hogy üzemel egy utánfutós lakókocsiból kialakított büfé. (Ja, és Kisirtáspusztánál is van egy pumpálós kút ivóvízzel)

Érdekes módon Nagybörzsöny kicsiny és eldugott volta ellenére élénk kirándulósereggel büszkélkedhet. Pedig nem mondhatnám, hogy szebb Berkenyénél. Ami mégis kiemelkedővé teszi ezt helységet, az a kisvasút és az István templom.

Ja igen, meg van egy vízimalom, ami viszont időtlen idők óta nem forog, mert tavaly Húsvét óta nem folyt elegendő víz a patakban. Nem is tudom hol kezdjem az élményeket. Először felmértem hol tudok majd ebédelni. A lepényest túl nehéz ételnek találtam, de rögtön mellette volt a Lek-vár-lak. Itt ételt is főztek, és megnyugtattak, hogy nem csupán lekváros tésztát, meg palacsintát. Mondták, hogy a babgulyás már készen van, a marhahúsleves pedig készülőben. Én addig is elmentem megnézni a vízimalmot. Sajnos víz semmi, de a tulaj legalább érdekesen mesélt, és válaszolt kérdéseimre. Elvileg ugyan tudna őrölni a szerkezet, de már a tulaj sem molnár. Viszont megértettem, hogy mitől lesz egy kenyér teljes kiőrlésű, és megnéztem néhány hombárt is.

Sőt jót beszélgettünk a kenyér illetve lepénysütésről is. Nem is tudtam, hogy ez ennyire macerás dolog, és hogy nem is tűzön sütik, hanem előbb felforrósítják a kemencét, és mikor a parázs is elhamvad az egész kemencét kitisztítják, akkor teszik be a kenyértésztát. Gyakorlatilag a forró agyagfalak sütik meg a lepényt. 15 lepény alatt nem is érdemes belefogni a dologba.

Visszamentem a Lekvár-lakba, sajnos a húsleves még mindig nem volt kész, ezért a babgulyás választottam. Finom is volt, bár engem a sok köménymag némiképp zavart. Inni ugyan nem akartam, mert a hátizsákom még tele volt az otthonról hozott teával, de megpillantottam, hogy rózsavizes limonádé kapható. Hát ezt muszáj kipróbálni. Finom is volt, de nem rózsaszirmok úszkáltak a folyadékban hanem őszibarack darabok. Ebéd után megszemléltem a lekvár kiállítást. Volt vagy 60-féle íz, de berkenye pont nem! "Helyette" volt rózsavizes görögdinnye lekvár, de ne higgyétek, hogy finom volt. Úgy általában nekem a lekvárok túl édesek voltak, még a vodkás narancs ízlett a legjobban. Venni viszont nem vettem semmit. 220 gramm 700 forint, és cipelni sem akartam 25 km-t. Innen kisétáltam a falu elejére, mert ott található az István templom. Előtte a főtéren még megcsodáltam egy fafaragást.

Ez a tábla egy 4 méter hosszú "kopjafa" része. Rábukkantam még egy korcsmára, meg egy szabadtéri színpadra, mielőtt a templom is látóterembe került. Ez viszony gyönyörű. Puritán, egyszerű, fák oltalmában, magas kőfallal körülvéve, a kőtemplom és a kőfal között ápolt gyep. Olyan igazi angolos, nagyon a szívemhez nőtt. És belül is abszolúte hivalkodás nélküli, végre nem az egyház hatalmát akarták hirdetni.

Most több képet ide nem szúrok be, de egy másik bejegyzésben más szögből is megtekinthető. Továbbá ezek a képek nem fényképezőgéppel készültek, csak a telefonommal, ezért nem sikerült jól mindegyik.

Visszamentem a faluba, megkerestem a Széchenyi utcát, ahol sajtot készítenek, illetve itt van egy fafaragó műhely. A sajtosház sajnos nagyon kihalt volt, egy lélek sem mozgott az udvaron. A fafaragás is kicsit más volt, mint amit vártam. Mert ez facsipke faragás volt. Ami persze nagyon szép, és látszik benne a rengeteg munka, de nem annyira az én ízlésvilágom. Mondta a bácsi, hogy igazából nincs is műhelye, mert ehhez a munkához csak lombfűrész kell, éles kés, meg csiszolóvászon. Én meg vésőket, kalapácsokat vártam. Az ő munkái jobbára két dimenziósak, én meg az igazi térbeli fafaragásokért rajongok. Most nézem, hogy az itt készített fotók valahol eltűntek. Átkozott telefon!

Eredetileg csak egy órát akartam Nagybörzsöny ölelő karjai között eltölteni, de kettő lett belőle. Szóval sietnem kellett, de azért visszafelé a büfénél rendeltem egy fröccsöt, és finom is volt. Vonat sajnos nem indult, illetve várni kellett volna rá egy órát, ezért inkább gyalogoltam. Ugyanazon az úton, amin jöttem, mert ez volt a legrövidebb. Azért már éreztem a lábam, de Kaffka Margit intelmét mondogattam magamnak: "Csak lassan, okosan, Peti fiam". Ha nem is görcsölt be a lábam, azért éreztem, hogy ettől sem állok messze. Zoknit és pólót cseréltem, az ilyesmi mindig ad egy kis erőt. :) Királyrétnél vettem egy félliteres kólát, és megettem egy csokis müzlit. Ez a málnás-étcsokis müzli nagyon finom. Innen már csak 8.5 km hazáig. Ha lejtett a terep próbáltam kicsit kocogni, de immár nem a sietség miatt, hanem hogy másképp dolgozzanak az izmok. Aztán baj nélkül hazaértem.